Esztergom és Vidéke, 1898

1898-03-20 / 23.szám

Néhány szó Vargyas Endre jelentéséhez. Irta : Dr. RIEGLER GUSZTÁV, egyetemi magántanár. Esztergom, március 19. A megbotránkozás és szánakozás, — az öröm és büszkeség vegyes érzetét keltette fel bennem az >Esztergom és Vidéke« 20. számának »vármegyénk közoktatásügye« c zimű közleménye, melyben tanfelügyelőnk egy hónapi tapasztalatai vannak megírva. Hogy mi az, a min megbotránkoztam, — hogy mi az, a min szánakoztam, — azt felesleges fejtegetnem. — De örömöm, — az én orvosi örömöm és büszkeségem okát bővebben szeretném elmondani. Hát van végre az intéző, a felügyelő magas körökben is egy ember, egy tanfelügyelő, — a ki jelentését, a ki bírálatát az iskolai helyiségek ismertetésén kezdi ? Hát van tanfelügyelő, a ki a tanulók testi egészségét tartja az első tényezőnek arra, hogy a közoktatásügy előre menjen, tökéletesedjék ? Mily elégtétel, mily jól eső elégtétel ez az orvosi karnak, különösen pedig a vármegye egészségére felügyelő hivatalos orvosoknak ! íme egy nem orvos, egy laikus, (de okos laikus!) az őszinteség kíméletlen szavával festi az iskolák hajmeresztő egészségügyi állapotát, — a mely felett Jeremiás siralmait talán időben is, — de terjedelemben bizonynyara messze túlhaladó panaszokat zengettek és zengenek a hivatalos orvosi jelentések ! És hogy méltán, annak nem csak a tanfelügyelő havi jelentései, — hanem az én csekélységem személyes tapasztalatai is bizonyítékul szolgálhatnak. — kimondom, miképen jutottam én e tapasztalatokhoz. Négy év előtt egy szép júniusi reggelen azt kérdezte tőlem vármegyénk tisztelt és szeretett főorvosa, nem volna-e kedvem egy kis praxissal kiegészíteni az én teoretikus egészségtani ismereteimet : mert ha igen, akkor tegyek vele egy kis kirándulást ez esztergomi járás néhány községébe, a melyekben feltűnő számmal szedi áldozatait két gyermek-betegség, — a vörheny, meg a kanyaró. Mondanom sem kell, hogy örömmel és köszönettel fogadtam a szívesen kínált alkalmat. — A mit láttam, a mit tapasztaltam, azt elfeledni sohasem íogom, — de a maga teljességében talán leirni sem tudnám. Szemlélődéseink, viszgálódásaink a járvány keletkezése és lefolyása körül minden községben arra vezettek, a merre az iskola fekszik / Iskola ? Nem, csak az a hely, a | hol a közoktatásügy mértírjai önmegadással teli szorgalommal ne; velgetik az ország legbecsesebb kincsét, jövendő támaszát, — a tanulók seregét. Az a hely, a melyet iskolának szánt a községek bölcs elöljárósága, lett legyen az tegnap még kőfaragóműhely, vendéglői ivószoba, istálló, avagy talán valamelyik községatyának sertés-hizlalásra is alkalmatlan, kidőlt-bedőlt oldalú vityillója. Hogy mily könnyen lehet az ily pompás kulibákat iskolává és tanító lakássá átváltoztatni, az valóban megható, s csak az nem tudja, a ki nem járt Esztergommegyében, A tanitó lakása lesz az egyik szöglete a teremnek (?), a hová közköltségen jön egy úgynevezett ágy, meg 'egy szék. — A katedra fölösleges. Ha a tanítónak nem tetszik az ülés az egyetlen hivatalos széken, hát álljon, hisz azért van a lába. — No de meg ő csak egy személy, hát minek különös tekintettel lenni reá ? Nem elég kitüntetés az neki hogy a biró csemetéjét oktathatja ? A terem (!) másik része az iskola. [Ennek a modern izlés szerint padlójának lenni persze nem szabad. {— Ha volt benne ilyesmi, azt előbb j 'fel kell szedni, mert máskép nem ! lehet elhelyezni azokat a fontos ! szerszámokat, a miken a gyerekek | ülnek. — Ezek a padok ugy készülnek, hogy szép sorjában lever1 nek karókat az anyaföldbe, s ! ezekre néhány faszeggel megerősij tett néhány szál deszkát. Ezeket I persze meggyalulni fölösleges dolog, mert hiszen egy év alatt tükörfényesre vannak csiszolva a rajtuk üllők jóvoltából. Hogy pedig ily eltávolithatlan szilárdsággal dicsekesznek az ülő készségek, annak is meg van ám a maga igen mély oka. Ez pedig az, hogy ne lehessen valamiképpen kisöpörni a padok alját. Itt meg kell gyülemleni az év végéig a papirhaluskának, kukoricatorzsáknak, almacsutkáknak, hogy legyen miben taposni a jól szellőzött terem jói voltából folyton köhögő, és igy '' köpködő ifjúság difteriás és egyébb váladékaiban levő csíráknak, No hanem — miként mondám, |— annál kifogástalanabb a szellőzés, a levegő. Arra valók a be |nem csukható ajtó, a folyton lyujkas papírral beragasztott ablakok számos nyílásai. A világítás ennek folytán szintén fenomenális. Egy ilyen mintaszerű iskolateremben költöttük el hideg ebédünjket. No hanem mondhatom, orvosi I gyomor és a jó utak jóvoltjából Iszerzett étvágy kellett ám hozzá! Azon meg már kár lett volna csodálkozni, hogy a faluban minden házban | hörögtek a gyerekek, s szaporodtak I a falu végén azok a kis dombok, a melyek hallgatnak arról, mit vittek haza az iskolából azok, akik alattuk 1 álmodják csendes álmaikat! | És mikor megkérdeztük a bölcs .elöljárókat, mit gondolnak, honnan lered a járvány, hát nem egy | I mondta, hogy az > iskolából. < Mikor pedig azt mondottuk, miért engedték hát ily állapotban lenni az iskolájukat, a vállukat vonogatták s j vagy megígérték, hogy építenek [ujat, jót, kifogástalant, — vagy a legtöbb esetben bölcsen hallgattak, — A főorvos ur megmagyarázta nekik, hogy azt az iskolának nevezett szemétdombot legelőbb takarítsák ki, a földjét ássák fel, hordjanak bele tiszta földet addig, mig kipadlózzák; a falakat jó erős mészszel többször messzeljék ki, stb. sbt., s mi volt sokszor a felelet : > Uram minek, hisz ha az Isten el akarja venni a gyermekemet, úgyis elveszi.« Jellemző gondolkodása ami né-1 pünknek, amely drága pénzen gyógyitatja az igás 1 armát, — dédelgeti, becézgeti, ha beteg, — de a gyermekét, — azt semmibe sem veszi. Annak jó iskola nem kell, annak tanulás nem kell, annak tanitó nem kell, annak egészség nem | kell, annak semmi sem kell, mertj azt az Isten adta s ha akarja, megint elveszi. És csodálkoznak és botránkoznak ami jó »központi« uraink a tanfelügyelő jelentésein, mert ez olcsó, s ha nagy hangon történik, még dicsőséges dolog is. De tenni ? Azt bizzák a jövő generációra. Bíznak abban, hogy Vargyas Endre is vagy megunja az örökös panaszt, vagy megszökik tőlük. — Nálunk az >Eréll« fölösleges, mert van »Tekintéll« és főleg »Tapintat.« — Világos példa erre a megye székvárosa, amelynek a legfelsőbb tanintézete, — tudvalevőleg — szintén kitűnő és példaszerű helyiségekben van évek óta elszállásolva. Félek, hogy ha még sok február iusi jelentést fog irni a tisztelt tanfelügyelő ur, ugy jár mind én, — aki notóriussá vált az örökös panaszaival szerkesztő és olvasó előtt. Csakhogy az én helyzetem könnyebb, mert cikkem legföllebb a papírkosárba vándorol s utóbb tüzhalált hal, ami pedig tudvalevőleg szép halál. — A tanfelügyelő ur jelentése azonban a molyok martaléka lesz, ami pedig nem szép, de Esztergomban a jó eszméknek, a szorgalomnak és igyekezetnek már sokszor tapasztalt dicstelen kimúlása. De azért kívánom, ne legyen igazam ! Ünnepek után. Esztergom, március 19. Szürke, komor az égboltozat, hétköznapiasan szürkék és csendesek az utcák is, a langyos, sürü eső csöppjei mintegy fátyolba vonnak mindent, mi azonban ez általános szürkeségben is még mindég pezsgő életet, színességét és fényt látunk s a keddi nap ragyogó panorámája a kaledioszkop tarka változatosságában elevenedik meg újra, meg újra lelki szemeink előtt, amelyek nem tudnak betelni annak emlékével. Legutóbbi számunkban iparkodtunk, amennyire az idő rövidsége és a rengeteg anyaghalmaz engedte, a feledhetlen órák képét fekete betűkkel a fehér papírlapon, ahol csak halaványan lehet, visszaadni; a mozaikkép két értékes darabját: Wimmer Imre hatalmas pohárköszöntőjét és Tátus János ünnepi beszédjéből a befejező szép aposztrofálást pótlólag még bemutatni olvasóink iránt való kötelességünknek tartjuk, nemkülönben a vidéki hason szép ünnepségekről beérkezett tudósításokat. VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. pLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 írt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — l írt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLcMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUbASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécl7eqyi>-tér, 330. szán^. Kéziratot nem adunk vissza.