Esztergom és Vidéke, 1898

1898-03-06 / 19.szám

VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M^áJ

clci

Qik Vasárnap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK .' Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — t frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUlxASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések (küldendők Széeljenyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. A bíróságok túlterheltetése. — Dr. Hulényi Győző beszéde. — Esztergom, március 5. Bár kétségbe nem vonható, hogy áz igazságszolgáltatás fejlesztése, megfelelő nívóra emelése, biztosítása érdekében az igazságügyi kormány az utóbbi időkben igen sokat tesz saze célra rendelkezésére álló anyagi és szellemi eszközöket lehetőleg kihasználni igyekszik, mégis kétségtelen, hogy a jogkereső közönségnek meg-megújuló panaszai nem alap nélkül valók. E panaszok majdnem kizárólag egy hiányosságra: a késedelmes eljárásra, a hosszas huzavonára mutatnak reá. Maguk az alsó bíróságok is beismerik s csak ezt azzal védekeznek, hogy oly rengeteg munkahalmaz esik egyre, hogy képtelen azt oly időre s oly módon feldolgozni, amiképpen az igazságügy érdekében fel kellene. Már pedig a gyors és biztos igazságszolgáltatásnak kétségkívül alapfeltétele, hogy a törvényszékiés járásbirók munkával túlterhelve ne legyenek, ami csak a jogkereső közönség hátrányával jár, az igazságügy kárára van. S e bajon segíteni egyetlen mód áll rendelkezésre : a személyzet szaporítása. Jogászi körökben régen kijegecesedett ez a megdönthetlen vélemény, szaklapokban sokszor megokolt kifejezésre jutott ez az óhajtás; oly hatással, oly alkalmas helyről azonban még nem hallottuk a panaszt és az orvosságkérést, mint pénteken a képviselőházban. Dr. Hulényi Győző orsz. képviselő, maga is kiváló jogász, volt az égetően sürgős kérelem előadója s kérelmét a legjobb alkalommal: az igazságügyi budget tárgyalása alkalmával alapos érvekkel, szakszerű tudással, becsülésreméltó nyíltsággal, teljes Önállósággal terjesztette elő, aminek természetes következménye volt az az általános tetszés, amely beszédét ugy a Házban, mint az egész sajtóban kisérte. Örülünk, hogy e nagy fontosságú kérdésben az országos érdekeknek tolmácsolója oly férfiú volt, aki hozzánk annyira közel áll s akinek minden sikere a mi büszkeségünk. Üdvözöljük őt ez első nagyobb szereplésésének nem közönséges sikereért, magát a beszédét pedig, amely iránt különösen jogász köröben általános érdeklődést tapasztaltunk, bő kivonatban itt közöljük : T. képviselőház ! Állami költségvetésünk tárgyalása alatt talán egyik tárcának a megvitatása sem okozott olyan mély járású hullámverést, mint a földmivelésügyi tárca és a jelenhg szőnyegen forgó igazságügyi tárca. Aki ezeket a vitákat figyelemmel kisérte, azt vélte, mint hogyha nem is a magyar parlament vitatkozásait olvasná, amely még a legutóbbi időben is párttusák és közjogi vitatkozásoknak képezte porondját, mint hogyha nem is tudna az eszmék azon forrongásáról és közelségéről, amely összes társadalmi, gazdasági és talán állami életünket is át fogja alakítani. Csak akkor, amikor a félrevezetett áldozatoknak első halálhörgése hallatszott fel, valamint a tervezők rosszhiszeműségének féktelenségét láttuk, csak akkor fordult a figyelem ezen óriási problémák felé, a földművelési tárcánál kenyérkérdésnek véve a dolgot, az igazságügyi tárcánál pedig jogi és közszabadsági problémának ; és most folyik az ütközet ezen cimek körül, mint mikor nagy háborúnak kulcsa fölött folyik az öldöklés. Pedig alig létezik oly ágazata a kormányzatnak, ahol az őszinte kritikának annyi tér nyílnék, mint amennyi épen az igazságügyi tárcánál nyilik, mert polgári peres eljárásunk reformja még csak gyermekéveit éli és a jóakaratú tanácsadások és a jóakaratú feddések bizony alkalmas talajra hullanának. Itt van a telekkönyvi betétszerkesztésnek toldozott-foldozott törvénye ; a hagyatéki eljárás és a többi reformok, mind oly mélyrehajtó reformok és oly szoros összefüggésben vannak azon eszmékkel és viszonyokkal, amelyek a szociális kérdésnek jóformán magvát adják meg, hogy ezen mélyreható törvényeknek jó és helyes végrehajtásával ezen közeledő nagy probléma sárkányfejei közül bizony soknak méregfogait kivehetnők. De a törvények csak akkor fogják hatásukat éreztetni, ha nemcsak a professzionátus jogkereső közönség, hanem az egész nemzet vérévé fognak válni, mert hisz addig csak a viviszckció jellegével bírnak, Magyarország pedig már eleget szenvedett a viviszekciók alatt. Abszolút jó törvény nem létezik és épugy nem létezik abszolút jó reform sem. Azonban egy elméletileg talán kevésbbé helyes törvénynek helyes és jó keresztül vitele és végrehajtása nagyobb hításokat szül, mint egy, talán elméletileg kitűnő reformnak a gyönge és nem egészen helyes keresztülvitele. Mert t. Ház, igénytelen nézetem szerint nem a törvények szellemében kell a hibákat keresni, hanem azon emberekben, akik azokat végrehajtják, mert azokban van az örök rossz, a melyet reformálni lehet. Ha egy törvény a nemzet egész véredényrendszerét áthatotta — és az egész élet lüktetésének az adja meg az erőt, — akkor azt a véredényrendszert egy más vérrel újra átalakitani vajmi nehéz dolog. Mert az ilyen uj természetű vér befecskendezése okozza aztán a cirkulációbeli zavarokat és torlódásokat. De t. Ház, reformokat zökkenések, és rázkódtatások nélkül életbe léptetni nem lehet és ez a reformoknak természetes következménye még akkor is, ha az a reform esetleg helyesebb és jobb, mint volt a régi törvény, ha az az uj vér frissebb és jobb vegyalkatu, mint a másik volt. De éppen itt van a kormányzatnak azon eminens feladata,, hogy a reformok életbeléptetésénél figyelembe véve ezen dolgokat, ugy intézkedjék és ugy hajtsa végre a törvényeket, hogy ezen zökkenések minél rövidebb ideig társának és a nemzet testén meg ne látszhassanak. Az igazságügyi reíormoknak legelseje és legfontosabbika a sommás eljárás, melyet a külföldi példa és az elmélet nógatásán kivül indokolt az olcsó, egységes és gyors igazságszolgáltatás megteremtése. A törvényben meg is van minden föltétel, hogy a célokból kettőt elérhessünk, mert, hogy ez az eljárás olcsóbbá nem vált, mint volt a régi, azt hiszem, kétségtelen dolog és az egyéb viszonyok közrehatásától függ. Egységes nagyon könnyen lehet és azt hiszem e tekintetben az általános polgárit könyv meghozatala nagy segítségére fog szolgálni. Én azonban a 3. feltételnek, t. i. a gyorsaságnak teljesüléséről óhajtanék a t. Háznak szives türelmével szólani. És pedig épen ezen tételnél azért, mert azt hiszem, hogy ez eljárás gyorsaságáról épen az elsofolyamodásu bíróságoknál lehet legkevésbbé beszélni; ott van a legkisebb gyosaság, mert a járásbíróságok és törvényszékek tul vannak terhelve. Hogy ez nemcsak általánosságban van igy és hogy ez nemcsak az én egyéni tapasztalatomon alapszik, az világos a költségvetés indokolásából, hol a legilletékesebb faktor, az igazságügyminiszter ur is elismeri ezt olyképen, hogy a mult évi indokolásban kitüntette azt, hogy 1895-ben 540 ezer darabbal volt több beadvány, mint 1894-ben, míg az idei indokolás azt mutatja, hogy 96ban 1,041.063 darabbal volt több a beadvány, mint 1893-ben, tehát két év alatt az alsó bíróságoknál másfél millió a szaporulat. Hogy mennyi az az alapösszeg, amenynyivel még ezen a szaporulaton kivül is számolnunk kell, azt az indokolásból ki nem vehetjük. Már most ezen óriási szaporulat köztudomás szerint, de a költségvetés indokolása szerint is, származik a vizsgálóbírói intézményen kivül az uj öröködési eljárás, « válóperek, az anyakönyvi kiigazítási ügyek, a telekkönyvi betétszerkesztésnek a telekkönyvi ügyek számára gyakorolt hatása, telekkönyvi helyesbítések gyakoribb igénybevétele, a függőben levő telekkönyvi átalakítások jelentékeny száma, valamint a közgazdasági elv fejlődésével és a vagyoni tevékenység kiterjedésével karöltve járó azaz emelkedésből, amely a birói segélyt igénylő Ügyekben beállott. Hogy tehát az első folyamodásu bíróságnál meg van a túlterheltség, az el van ismerve, de ezen elismerésen kivül még tovább megy a miniszter ur, mikor indokolásában a következőket mondja (Olvassa) : »Az emelkedés, me lyet e számok visszatükröznek, oly jelentékeny és az emelkedés gyakran egyenlőtlen megosztása következtében a bíróságok egy részénél a birói intézkedések alaposságának rovására eshető oly túlterheltségeket idézett máris elő, amelyet a törvényhozás előrelátó gondoskodása folytán rendelkezésemre álló személyzet munkásságának fokozásával meggyőzni több helyen már alig remélhetek. De figyelembe vettem azt a korábbi köjrülményt is, hogy a bíróságok hatáskörébe tartozó ügyek száma a közgazdasági élet természetes fejlődése folytán is emelkedik. Hogy tehát a gazdasági élet fejlődésének és a vagyoni tevékenység akadálytalan menetének egyik feltételét képező gyors igazságszolgáltatás biztosittathassék, a bíróságok munkaterhe könnyebbittethessék s hogy a telekkönyvi betétszerkesztés és a telekkönyvi helyesbítési eljárás ott, ahol a szükséges feltételek fenforognak, kiterjesztethessék ; szükségesnek tartom a személyzet szaporítását legalább oly mérvben javaslatba hozni, hogy az év folyamán beállható szükséglet ellátására kellő számú személyzettel rendelkezhessem.« Ebben az indokolásban tehát benfoglaltatik az a biztos remény is, hogy a közgazdaság fejlődésével a szaporulat évről-évre mindig csak emelkedni fog, hogy az elsőfokú bíróságok munkásságát már tovább fokozni nem lehet és hogy ezen tulterheltetés az ügyek elintézésének alaposságára is megtette a hatását. Közönséges észszcl tehát azt hihetnék az emberek, hogy a tulterheltetés legyőzésére egyszerűen az első bíróságok személyzetének szaporítása fog szolgálni, de én azt hiszem hogy a mostani költségvetésben kontemplált 50 birói, 8 telekkönyvvezetői és 12 segédtelekkonyvezetői, 30 írnoki és 21 hivatalszolgai állás szervezése nem lehet radikális eszköz, hanem csak csillapitószer, különösen akkor, ha meggondoljuk azt, hogy e közül 10 a budapesti járásbíróságoknál fog elh elyeztetni, egy része a telekkönyvi bíróságoknál, egyik része pedig a tanácsjegyzői és fogalmazói állásoknál. Kérdem már most, hogy mi marad a vidéki járásbíróságoknak, ahol a legnagyobb a baj és legnagyobb a szükség. Ez a szaporítás tehát szemben a két évi másfél milliónyi beadvány-szaporulattal, valami elenyésző csekély. Tudom,, hogy az igazságügyminiszter ur azt fogja erre válaszolni, hogy nincs reá fedezet, de az én nézetem szerint, azt hiszem, hogy annak a másfél milliónyi beadványnak jövedelme, nagyon egyszerű és könnyű számítással, mindegyiket egy ötven krajcáros bélyeggel számítjuk, maga ötszázezer forintot tett ki s ezzel az összeggel nem ötven, hanem jóval több albirói állást lehetett volna rendszeresíteni. Igazságügyi vezető köreink tevékenysége, amint éppen az igazságügyminiszter volt szives előbb kifejteni, odairányul, hogy a felsőbíróságoknál felszaporodott beadványok száma kevesbittessék. Ennek a törekvésnek hódolt a sommás eljárásról szóló törvény is, amikor a felebbezéseket megszorította. Hogy a felebbezések megszorításának milyen eredménye volt, az kitűnik a kúriának és a tábláknak kimutatásából, ahol is a kúriánál 1895-ben 25.000, 1890-ben 21.450 drb volt az elintézésre váró ügyek száma, tehát 4500 darabbal kevesebb. A kir. cáblánál a keveseblet szintén figyelemreméltó, a menynyiben 1893-ban 192.000 darab volt a restancia és ez 1896-ban 100.000-re szállott le. Tehát a törvénynek és az igazságügyi kormány törekvésének hátasa már kitetszik a kúriának és a táblának ügyforgalmi kimutatásából. De ha figyelembe veszem a másfélmilliónyi szaporulatot és az igazságügyminiszter urnák azon indokolását, hogy a közgazdasági viszonyok fejlődésével ezen beadvánnyok száma napról-napra szaporodik, akkor azt hiszem, hogy az ötven albirói állás rendszeresítése nagyon ke-