Esztergom és Vidéke, 1898

1898-02-27 / 17.szám

denesetre hálával gondolhatnak a városi derék erdőmesterre, aki nyolc évig tartó akadékoskodás ellenére mégis ki tudta vinni a befásítást, amely ellen a keres­kedők tarthatatlan s kicsinyes érvekkel harcoltak. Most, hogy a tér közepén is kis liget létesül, fogja rontani a harmó­niát a málladozó Szentháromság-szobor amely geometrice nem a tér tengelyében fekszik. Reményeljük, hogy a minden jóiz­lésü szemet már most is bántó dishamó­nia előbb-utóbb mégis csak rá fogja venni a városatyákat, hogy az uj szo­bor feállitását megszorgalmazzák, amit már közgyűlési határozatban is kimon­dottak s amelyet akkor könnyen megva­lósíthattak volna. De hát, ugy látszik, ehhez is vagy egy decennium szükséges! — Uj pénzintézet. A hitelbankká át­alakuló Fogyasztási Szövetkezet igazga­tósága elhatározta, hogy a jelenlegi rész­vényeseit még egyszer felszólitja, nyilat­kozzanak, vájjon uj részvényeket elője­gyeznek-e ? . . A részvények külömben máris tüljegyezvék. — Egy őrnagy balesete. Komoly ve­szedelemben forgott tegnap délelőtt lovescu őrnagy. Mikor a gyakorlatról hazavonuló ezreddel a budautcai ka­szárnya főkapuja elé érkezett, paripája alatt beszakadt a mintacsatorna. A ló egy méter mélyre süppedt s lovasát levetette magáról. Az őrnagy oly szerencsésen esett, hogy baja nem történt, sőt esésében kivont kardját sem engedte el. Délben már megjelenhetett a tiszti kaszinóban, ahol nagy ovácziók tárgya volt. — Kisebb baleset érte Philippovics főhadnagyot is, akit megvadult lova a tegnapi nagy gyakorlat alatt dobott le. Szerencsére a főhadnagy ur is sértetlen maradt. — A muzslai Kaszinó farsang keddjén farsangolt. Tudósitást nem közlünk róla. — Március 15. Nyergesujfalun. Ez a derék haladó nagy község, amely haza­fias alkalmakkor mindég elül jár s a millénium esztendejében Esztergomot is megszégyenítette, március 15-ikét sem engedi elmúlni anélkül, hogy méltóan ne ünnepeljen. A már megállapított válto­zatos és ügyes programm a következő: Március 14-én a tanitók minden iskolában méltatják a nagy nap jelentőségét, este kivilágítás. Március 15-én reggel ébresztő mozsárlövések, a házak fellobogózása. Reggel 8 órakor díszközgyűlés a község­házán, amelyen a nap emlékéül egyes utcák­nak történelmi vonatkozású neveket ad­nak. (Ajánlottuk mi is ezt a mi intézőink­nek!) 10 órakor hálaadó istentiszteletett. Utánna n órakor diszfelvonulás Árpád hegyére, ott hazafias szónoklat, szavallat és ének. Este társas vacsora, amelyen nők Is megjelennek, az élő agg honvédok megvendégelése. Az egész napon át természetesen iskola- és munkaszünet lesz. .-• — Felülfizetések. A következő sorok közlésére kérettünk fel: >A főgyimná­zium ifjúságának 1898. febr. 19-én tartott színei őadása alkalmával felülfizetni ke­gyeskedtek : Vaszary Kolos bíboros her eegprimás, dr. Csernoch János 10—10 frt, Vencel Antal 9 frt, Boltizsár József, Frey Ferenc, Simor Teréz, Vojnits Döme 5—5 frt, dr. Burián János, Gőbel Lajos, Ma­iina Lajos, Niedermann Pál, dr, Rosszi­val István, 4—4 frt, Ivanovits Béla, Panghy Özséb, Rózsa Vitái 3—3 frt, dr. Andor György, Borossay Dávid, dr. Klinda Teofil, Maszlaghy Ferencz, Pong­rátz Zsigmond. Szabó Szilvesztev, Szecs­kay Kornél 2—2 frt, dr. Fehér Gyula 1*50 kr, Grósz Ferencz, Kiczinger József, Magurányi József, dr. Okányik Lajos, Pfalcz József, dr. Rott Nándor, Szentta­másy Béla, Tóth József, Thurzó Gerőné, dr. Veisz Sándor 1—1 frt, Berger Anna. Bielek Rudolf, Bódogh Kálmán, Fiedler Ferenc, dr. Fődi Emil, Major János Mattyasóvszky Béla, Schönbeck Miháiy 50—50 kr. Ezen 108 frt 35 kr felülfize­téssel együtt a kath, tápintézet javára fordítandó tiszta jövedelem 275 frt 35 kr. Ugy a nagylelkű felülfizetőknek, mint Pfaltz József urnák a színpad felállításá­hoz szükséges léczek ingyen átengedé­seért leghálásabb köszönetét nyilvánítja a rendezőség, — Katonazene. Kaufmann Ferenc ki­tűnően vezetett Központi kávéházában ma — nagy közönség előtt — házi ezre­dünk zenekara hangversenyezett. Mint örömmel értesülünk róla, Kaufmann ur az az ily hangversenyeket a bojt folyamán rendszeresíteni fogja. — Fortuna istenasszony az Osztály sorsjáték legutóbbi húzása alkalmával egy kissé Esztergom felé is mosolygott, A tízezer koronás nyereményt ugyanis a 29170. számú sorsjegy nyerte meg, amelyet szerencsés tulajdonosa Fried Arnold helybeli nagytőzsdéjében vásárolt. — A fejsze-argumentum. Viola István bajóthi lakos eladta a lovát Németh Já­nosnak s az le is fizette a vételárat 16 frt. kivételével, amelyre halasztást ka­pott. A kitűzött terminus még csak egy hét múlva járt volna le, amikor f. hó 12-én beállított az eladó Némethékhez farsangi hangulattal és egy fejízével s kijelentette, hogy ha a hátralékos össze­get meg nem kapja, agyonüti a házas­párt is, a lovat is. S mert Némethék ellenkeztek vele, a fejszével oda is suj tott Németh felé, aki azonban meg­kapta kezét s addig dulakodott vele, amíg a zajra elősiető szomszédok a dulakodót ártalmatlanná tették. Du­lakodás közben a Németh-pár köny­nyebben megsebesült. Violát átadták a bíróságnak. = Ásványvizek. Teljesen megbízható friss töltésű ásványvizek és forrástermé­nyek kaphatók Vörös József fűszerkeres­kedőnél Esztergomban. = Suchard csokoládé ós Cacaó. Elő­jött félreértések elkerülése végett felhi­vatik a n. é. közönség figyelme azon körülményre, hogy a Ph. Suchard-íéle gyár az úgynevezett csokoládé törmeléket sem nem gyártja, sem pedig a kereske­delembe nem hozza. A Ph. Suchard-féle csokoládé jótállás mellett tisztán szállítta­tik s mint tudva van, csak is staniol csomagolásban a gyárjegygyei és alá­írással ellátva. IRODALOM­A »Zenélő Magyarország* zongora zenemű felyóirat február 15 diki 4. füzete következő érdekes zenemű újdonságokat közli: 1. Greizinger István. A kávéház­ban. Kupié. II. Moszkovszky Mór. Len­gyel tánezok. II. Mazurka 4 kézre. III. Harth Henrik. Magyar táncz, Minden füzetben ily gazdag tartalommal jelenik meg e ma már oly közkedvelt zenemű folyóirat. Egy-egy füzet mindenkor 10 oldalon a legszebb s legsikerültebb diva­tos zeneujdonságokat hozza, negyedévben 6 füzet 60 oldal zeneművet ad 1 frt előfizetésért. Egyes számok 22 krért kaphatók, ha az összeg előre bekülde­ték. Előfizethetni csakis a >Zenélő Ma­gyarország* kiadóhivatalában Budapes­ten VI. Csengery utcza 62, a honnan mutatványszámot megismerésre ingyen és bérmentve küldenek. — 1848, A X XI füzet jelent meg most a Jókai Brody Rákosy féle Negyven­nyolczből. Azt már régen tudjuk, hogy itt valamin nagyon kap a közönség, csak azt nem tudjuk elképzelni, hogy mit; a képeket, a szöveget vagy a papirost? A mostani két füzet a Debreczenbe me­nekülést és a január elején történt dói­kat foglalja magában. Itt látjuk az egy­korú lapok ezimlapját facsimilékben, a kassai, vízaknai, Tokaj körüli csatákat, Görgei át kelését a Sturenesen. Közbe kerül egy egy londoni kőrajz, egy-egy Munkácsy és Roskovics kép is. Az érde­kes miiből 1 füzet ára 30 kr. kapható Révai Testv. czvet é. r. t. könyvkeres­kedésében. nsr^rilttér.*) Nyilatkozat. Pongrácz László és Nemesszeghy Dezső urak között felmerült ügy a lova­giasság szabálya'mak megfelelőleg nyert elintézést. Muzslán 1898. február hó 25-én. Kakass László, Pongrácz Miklós, mint Pongrácz László megbízottjai. Beüczay Gyula, Katinszky Lipót, mint Nemesszeghy Dezső megbízottjai. *) E^«a rovatban kőzlöttekért nem vállai felelős séget a szerkesztőség. ÍÁUTHNER-féle gazdasági és konyhakerti magvak már megérkeztek VÖRÖS József fiiszer­kereskedésébe. — 3 legszebb kerti PÁZSIT FŐIAG kapható. SzaWÉt áthelyezés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomásárahozni, hogy több tv óta fennálló szabó­Üzletemet Széchényi-tér, Müller­fele házból Buda-utca 498. számú (Kitzinger-féle) házba helyeztem át. Újonnan felszerelt üzletemben a legdivatosabb és legjobb minőségű bel- és külföldi gyapjúszövet-újdonságokat a legnagyobb választékban foly­ton raktáron tartom, ugy hogy a nagyérdemű közönség igényeit minden tekintetben a legpon­tosabban kielégíthetem. Midőn a nagyérdemű közön­ségnek eddig irányomban tanú­sított szives pártfogását hálásan megköszönöm, egyb.n kérem, hogy azt részemre a jövőben is fentartani kegyeskedjék. 'Esztergom, 1898. febr. 12. Kiváló tisztelettel STRICZ LAJOS, férfi-szabó Esztergom, Buda-u. 498. sz. Megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. XXXXXXXXXXXXXXXtXXXXXXXXXXXXXXi | Mintegy 600 (hatszáz) szekér * | TELJESEN ÉRETT ISTÁLLÓ- * * TRÁGYA S | E jL A D O. I £ Értekezhetni ETTEK ClYUIiA * £ writtiási intézőnél {Víziváros £ x x X Agenda.) x WMXXXXXXXXXXXXXIXXXXXXXXXXXXXX PT 'Hl. drb gyönyörű TÁRGY csak I frt 90 kr ~WH i remek aranyozott óra 3 évi jótállással 1 igen szép szivartáska 1 finom csiszolt toílette tükör tokban i jegyzőkönyv, angol vászonkötésben 1 garnitur kézelő gomb prima double aranyból 1 » ingmellgomb > > » i igen hasznos iró készlet 1 finom illatú toilette szappan 1 elegáns óralánc, szép joujouval 72 igen jó acél toll eredeti csomagolásban 50 iv finom levélpapír 50 finom levélboriték. Ezen felsorolt 189 remek darabot 1 frt 90 kr potom árért (az óra maga megéri ezt az árat) szállítja a Schweizer Uhren en-gros Export Haus J. Wanderer Krakau Stradom No 1. Nem tetsző tárgyak 8 napon belül visszavétetnek. UJJT* Képes árjegyzék ifigyen és bérm entve. ""^(H Linimentum Capsici compos. Ezen hírneves háziszer ellentállt az idő megpróbálásának, mert már több mint 27 év óta megbízható, fájdalomcsillapító bedörzsölésként alkalmaztatik koszvénynél, csiiznál, tag­szaggatásnál és meghűléseknél ós az orvosok által bedörzsölésekre is mindig gyakrabban rendeltetik. A valódi Horgöny-Pain-Erpdler, gyakorta Horgony-Liniment elne vezés alatt, nem titkos szer, hanem Igazi népszerű háziszer, melynek egy háztartásban sem {n^'~-^M| kellene hiányozni. 40 kr., 70 kr. és 1 frt. üvegenkénü árban majdnem minden ífj^>l gyógyszertárban készletben van; főraktár: Török József gyógyszerésznél V H Budapesten. Bevásárlás alkalmával igen óvatosak legyünk, mert több ki- fi I Í| sebbértéM utánzat van forgalomban. KI nem akar megkárosodni, az minden B^LyW egyes üreget „Horgony" védjegy és Richter czégjegyzés nélkül mint nem va- R^jj^fl lódit utasítsa vissza. • J RICHTER F. AD. és T SA. ? C sász. és kir. udvari szállítók, RTJDOLSTADT (Thüringia).

Next

/
Oldalképek
Tartalom