Esztergom és Vidéke, 1898

1898-12-01 / 96.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárpap cs csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK 1 Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 írt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Jküldendök Széc^er>yi-tcr, 3SO. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. Még egyszer ivóvizünkről:! Esztergom, november 2é. Épp azon a napon, amelyen a városi közgyűlés megkezdette a jövő évi költségvetés tárgyalását, jelent meg e lapok hasábjain igen figyelemreméltó cikk, amely ivóvízmizériáinkkal behatóan foglalkozott. [Mindenesetre behatóbban és bővebben, mint a képviselőtestület tagjai, akiknek felvilágosítását és akcióba vonását célozni látszott. ^Ők megelégedtek azzal a kis eredménynyel, hogy kivívták, miszerint egy kút helyett kettőt alakítanak át sszivornyássá ; az artézi kút ügye fölött ,pedig teljes nyugalommal napirendre tértek. Mint a város igaz érdekeinek baráájja, a magam készéről nem tudok ily könyen végezni a város ifélvirulásának úgyszóllván lefontQsstbíb két létfeltételével: az ivóvízzel Jss a levegővel \ miért is kérem a Szerkesztő urat, hogy e tárgyban éai is felszólalhassak. a* A jó, egé&z-séges viz tiszta nem zavaros, szagtalan, kellemes, üditő izű, nem kesernyés vagy édeses, nem fanyar; teljesen színtelen. A jó viz azonkívül nyáron hűvös, télen pedig nem túlságos hideg. Végül ne tartalmazzon olyan anyagokat, melyek arra engednek következtetni, hogy a viz fertőzött. Ha most, tekintettel eme követeiméínyekre, kutjaink vizét vizsgáljuk, tagadhatlan, hogy ezen követelmények nem mindegyikének felel meg. Kutjaink vize ugyan elég színtelen és tiszta, szagtalan is, elég hideg, de ize magában hordja a keserű, édes és fanyar; elég észrevehető árnyalatait, a che1 miaí vizsgálat pedig kimutatja mind-, azon anyagok jelenlétét, melyek i vizeink fertőzött voltát tanúsítják. | Ami a levegőt illeti, bátran el- J mondhatjuk, hogy a városunk levegője jó ; igaz, hogy sokan azt mondják reá, hogy erős, mások pedig azt. kifogásolják, hogy nagyon sok a' szél. Eme kissé theoretikus kifogások azonban igen könnyen és érthetően összefoglalhatók azon általunk, sajnos, nagyon jól ismert bajnak neve alá : hogy városunk levegője poros. Aki csak egyszer is látta jó, száraz augusztusi napon a katonákat a Buda-utcán végig vonulni, aki csak egyszeris látta nyári délután négy óra előtt a Mária Valériahidhoz vezető töltésen a bérkocsisok ügetőversenyét, heti vásár alkalmával a vidéki magyarok kocsin és szekéren való felvonulását, az bizonyosan nem azon panaszkodott, hogy az esztergomi levegő erős, vagy hogy a szél igen gyakori, hanem befogta az orrát, száját s igyekezett menekülni a por elől. Hogy a por egészségügyi tekin- j tétben nem közömbös dolog, az magyarázatra nem szorul. Feltűnő jelenség, hogy az utolsó statisztikai adatok szerint a tüdővész épen Dunántúl, s a mi vidékünkön pusztít legerősebben, holott épen hazánknak ez a része áll tán az átlagos kultúra legmagasabb fokán ; pedig elvárhatnók, hogy épen ez a betegség ott jelenjék meg tömegesebben, ahol a por nagyobb, például Nyírségen, Temes-Torontál vármegyékben s általában az Alföldön. Igen, de a mi porunk már inficiálva van, s mig amott a por talán csak egyszerű hurutot idéz elő, nálunk a hurut előkészíti a tért a porban foglal microorganizmusoknak is, főkép a tüdővész baccillusainak. Mi — sajnos — abban a helyzetben vagyunk, hogy a vizet öntözésre csak a Dunából vehetjük, nem lévén kutjainkban még annyi viz sem, amennyi az ut két oldalán a gyalogjárók öntözésére elégséges volna. Öntözés nélkül pedig kavicsozott utat, s még kőjárdát is csupán seprés által, kivált élénkebb forgalmú helyen pormentessé tenni nem lehet. A kellő mennyiségű víznek hiánya visszahat csatorna-rendszerünk kiépítésére is, amennyiben a jelenlengi viszonyok közt a csatornázás tán több kárt hozhatna, mint hasznot. A városnak nem csatornázott részéből a hulladékot ugyanis jelenleg legnagyobb részt kifuvarozzák. Csatornázás esetén a hulladékok s ürülékek legnagyobb százaléka a csatornákba jut, s nem lévén kellő mennyiségű viz, mely azt elárasztás által tisztítsa, eme hulladékok mindenütt, hol a csatorna esése nem igen nagy, heteken s hónapokon át ott rothadnak, szennyezik amúgy is fertőzött talajunkat, s a fejlődő gázak által dögleletessé teszik a levegőt. Ivóvizünk tehát, melylyel tikkasztó Ili .Eszterflom és Vidéke" tárcája. Ne Vesd ráni . . . Ne vesd reám soha t'óbbé Szép szemed! Úgyis tudom, hogy a szived Mást szeret. Nem kivánok én egyebet Te neked, Mint: azé légy, kit a szived Megszeret ... Esztergom, 189S. XI. 20. K. K. A kenyérbél-virág regéje. — Mantegazza „Virágregéiből." — A régi jó időkben voltak varázslók, a kik ép ugy csodákat tettek, mint a szentek. Csakhogy hamis és gonosz csodákat művelhettek ezek, mert nem a jó Isten, hanem az ördög sugalmazta őket. Élt az 1300-ik év körül ogy nagyon tudós varázsló, névszerint Menegú, akinek e világon csak egyetlen egy szenvedélye volt, az tudniillik, Hogy szeretett nagyon sokat és jóizüen enni a jóféle eledelekből. Megtanulta az aranycsinálás titkát, a csillag- és kézjóslás tudományát, elmélyedt a fehér és fekete büvészetbe, nem azért, hogy a nem nemes fémeket aranynyá változtassa, a bölcsek kövét s az élet-italt feltalálja, hanem csak azért, hogy a legjobb szakácsot fedezhesse fel a legfinomabb mártások elkészítésére, hogy asztalát mindig az ínyesmesterség legválogatottabb termékeivel ékíthesse. ínyesmesteri tud ománya nem volt egészen ártatlan foglalkozás, mert ismerte és használta is a mérgeket. Nagyon jól értett egy-egy nagybátya eltüntetéséhez, aki nagyon szívósan ragaszkodott az élethez, tudta, hogy a nagyon kövér leányok hogyan váltózhatnak karcsuakká, tudott szerelmet kelteni és elmulasztani s voltak bizonyos italai, melyek a legzártabb ajkak titkát is kicsalták. E titkait használta fel a pénzcsinálásra, püspökök, bibornokok és hercegek voltak a megrendelői, a kiknek negyon fontos, de nem mindig ártatlan szolgálatokat teljesített. Minden keresményét konyhájára fordította ; aranyakkal fizette Franciaország, Hollandia és Montferrat leghíresebb szakácsait. Sok szakácsa volt, akik a konyhában egymástól eltérő foglalkozást leltek. Az egyik csak sülteket készített, a másik pecsenyét sütött, a harmadik halat főzött, a negyedik pástétomot csinált és igy tovább. De volt köztük egy főszakács is, úgyszólván e szakács-testület elnöke, a ki az ebéd általános jellegét szabta meg, hogy az egymástól különböző, de magában véve tökéletes ételneműek egymással megegyezzenek s izre ós illatra nézve harmonikus, egységes egészet képpezzenek. De még ez nem volt minden. A főszakácsnak kellett elkészítenie a risottót, még pedig majlandi módra, a bűvész Menegu kedvenc eledelét, melylyel hihetetlenül nehéz volt a megelégedését kiérdemelni. Hetenkint legalább is háromszor megkívánta, s fogyasztotta majd hidegen, majd melegen, majd pástétomnak, majd süteménynek, de az mindig risottó volt. Akárhány szakácsát elcsapta, mert ez a kedvenc eledele nem sikerült kívánsága szerint. A bűvész Menegunak már néhány hónap óta nem volt konyha-elnöke, vagyis főszakácsa és semhogy olyan risottót ennék, mely hozzá méltatlan volna, inkább lemonoott róla egészen, de a mellett oly feltűnően megsoványodott, hogy barátai aggódni kezdtek állapotán. Menegu egész Olaszországban és Spanyolországban ügynököket küldött szét, hogy neki olyan szakácsot keressenek, a ki tökéletes risottót tud készíteni, de még eddig egy se volt őt képes kielégíteni. Egy szép napon azonban sürgönyt kap a bűvész Valencziából, Spanyolországból (a bűvészek sokkal régebben ismerték a távirás tudományát, mint mi), mely igy hangzott: „Menegú bűvésznek — Milánó. Találtam hires risottókészitő szakácsot — logkülönbet egész Spanyolországban, de kancsal, púpos és bolond. Felfogadjam ? Menegu azonnal válaszolt: „Fogadd fel a szakácsot azonnal — bármi áron — küldd mielőbb, lehető leggyorsabban. Menegu." A bűvész azt gondolta, hogy a mit a sok, tudós szakács nem tudott elkészíteni, hamarább megcsinálja egy bolond. Valamint tudta azt is, mint hogy maga is tudós volt, hogy a valenciai rizs nem más, mint spanyol risottó s valószínűleg az ősapja minden milanói risottőnak. Máté Pál 1 (Vége köv.)