Esztergom és Vidéke, 1898

1898-11-10 / 90.szám

örökszép Lili-t játszák a 76. ezred ze­nekarának közreműködésével. — A vágóhíd ügye. Pfalcz József vál­lalkozó, akinek lakása mizerábílis vágó­hidunk közelében van s így annak nem közönséges előnyös tulajdonságait leg­közelebbről élvezi, ajánlatot nyújtott be a tanácshoz, amely szerint hajlandó az új vágóhíd céljaira megszerzett szent­gy'örgymezei telken, kőalapon ideiglenes vágóhidat emelni, külön szobával az ál­latorvos számára. E munkálatokat 1630 írtért elvégezné, sőt még a mai rozoga alkotmány anyagáért ís adna 280 frtot s jgy az egész költség csak 1350 frtal terhelné a városi pénztárt. Az ajánlatot örömmel fogadjuk, ahogy a p. ü. bizott­ság tagjai is kaptak rajta. Mert hogy jelenlegi pénzügyi viszonyaink között a százezer forintos vágóhíd mikor valósulhat meg, igazán előre, nem látható, a jelengi düledező alkotmány rendbehozása pedig belekerülne legalább is ugyanannyiba, amenyiért Pfalcz az ideiglenes, de új megépítésére vállalkozik. Ezenkívül ki­kerülne végre a város közepéből a mi­azma fészek. Nem kételkedünk, hogy a képviselőtestület is kapni fog a jelenlegi körülmények között még a legjobb meg­oldáson. — A Kereskedelmi tanonciskolából. A Kereskedelmi Tanonciskola végleges órarendjének megállapítása tárgyában az ipariskolafelügyelő bizottság — a vál­lalkozó tanerők bevonásával •—> vasárnap délelőtt ülést tartott. Az órarend, amely három munkanapra osztja be az órákat, előterjesztetvén, felolvasták a Kereske­delmi Társulat abbeli kérelmét, hogy a tanítás két munkanapon és vasárnap dél­előtt eszközöltessék, hogy igy a keres­kedők ne legyenek kénytelenek 3 hét­köznap bizonyos idejében nélkülözni ta­noncaikat, de még ez utóbbiak se for­díthassák henyélésre a vasárnap délutánt. A tanári kar azonnal kijelentette, hogy e változtatásba nem egyezhetik bele, mindenekelőtt, mert törvény állapítja meg, hogy a tanórák 3 munkanapon, vagy vasárnap délelőtt tartandók, a va­sárnap délután néhány szabad órájára nekik, akik úgyis annyira igénybe van­nak véve s ez uj munkakörre oly cse­kély fizetéssel vállalkoztak, feltétlen szük­ségük van, de szükséges a néhány órai szabadidő az egész héten dolgozó ta­noncoknak is. A felügyelő bizottság tag­jai teljesen a tanári kar álláspontjára helyezkedtek, annál is inkább, mert a felkért különbő hitfelekezetbeli hitokta­tók is a tanoncok elmaradhatlan vallási oktatására szintén csak vasárnap dé­lután 2—5 óra között vállalkoznak. A keres­kedők abbeli kérelmét, hogy legalább a különböző osztályokban az előadások ne ugyanazon a munkanapokon tartassa­nak, teljesíthetőnek találták, nehogy egy időben legyen kénytelen a keres­kedő-osztály tanoncait nélkülözni. A tanári kar viszont igen loyalisan ki­jelentette, hogy hétköznapokon minden szabadidejüket szívesen felajánlják. -— Reményeljük, e módosításba most már kereskedőink is belenyugszanak nemcsak azért, mert az igazság nincs a részükön, de hogy a tanári kar buzgalmát méltá­nyolják, amely a kereskedő-namzedék fejlődésére csak előnyös lehet. — Szemvizsgálatok f. hó 7 és 8-án tartattak meg a gimnáziumban, a reál­iskolában, a kir. városi leány-, és a hudautcai elemi s fiúiskolában. A vizs­gálatot dr. Haugh Lambert ker. orvos tartotta, a hatóság képviseletében Kollár Károly gazd. tanácsos jelent meg. Tra­faoma eset nem volt. — Ahogy nálunk utat csinálnak. A váraljai ut járhatatlansága miatt az egyre erősebb hangon ismétlődő panaszok végre reábirták a hatóságot, hogy annak yendbehozását elrendelje. E rendbeho­zatal azonban sehogysem tétszhetik Hamar Árpád háztulajdonosnak, mert a szakértő renováció ugy történt, hogy az tttszegélyző csatornát betömték s így a kiszorított viz egyenesen az ő kertjének vágódik s folyton rongálja azt, Termé­szetes, hogy erélyesen követeli a szeren­csétlen intézkedés megváltoztatását s Bem hajlandó Ígéretekkel megelégedni. — Nemezis. Tizenkét évvel ezelőtt történt, hogy Szölgyén községben nyom­talanul eltűnt a nyolc éves kis Szőke Józsi. A falubeliek már jóformán el is feledkeztek róla, csak a muzslai szolga­bírói hivatalban tartották nyilván, mint katonakötelest, amennyiben elhalálozása hivatalosan konstatálva nem lett. A so­rozás ideje közeledvén, ujabb nyomozást indítottak s ennek folyamán oly adatokra bukkantak, hogy az eltűnt gyermeket bátyja: Szőke György emésztette el, egy sötétlelkületü, gonosz ember, aki egyéb bűnökért már két év óta a ko­máromi bírósági börtön lakója. Kihall­gatása, többekkel való szembesitése szük­ségesnek mutatkozván, kikérték a tör­vényszégtol s erős őrizet alatt Muzs­lára szállították. Az ügy már majdnem tisztázódott, amikor tegnap reggel a fogoly a csendőröktől, akik megbilincselve szállították, megugrott s az országú tmély kútjába vetette magát. Koponyáját ösz­szezúzvan, szörnyet halt. S igy titkát is magával vitte a sírba, amelyet aligha keresett bűntelenül önkényt. — Vakmerő betörő. Hétfőn éjjel Nagy­sápon ismeretlen tettes behatolt Eckstein Lajos ottani kereskedő üzletébe s abból 15 frt készpénzt s mindenféle árunemüt elemelt. Az álta okozott zajra Eckstein felébredt, kiáltozott is, de mert ujabb zörgést nem hallott, megnyugodott. A vakmerő betörő kiabálás ra nemhogy menekült volna, de átsétált a szomszédos Tóth Jánoshoz, elfűrészelte ott, az úgy­nevezett «tiszta szoba> ablakfáját, össze­pakolt a szobában egy csomó ágyneműt, kivett a szekrényből 35 frtot s csak azután állott odébb. Még nem akadtak a nyomába. Sirvirágok. Gép és eszközleltár. Vitályos : Szamócza termelés hordóban. Közelről és távolról. Bornemissza Zoltán: Gyü­mölcskiállitás Ep -rjesen. R. S. A kölni kertészek mozgalma. Faiskola : Liebbald Béni: Milyen csemetét ültessünk ? Hírek. Apró szakközlemények. Szerkesztői üze­netek. = Eladó egy most megszűnt fűszer­üzletből származó teljes üzleti felszerelés, mely a legmesszebbmenő kívánalmakat is kielégitseti. — venni szándékozók ér­tekezhetnek Kitzinger József budautcai háztulajdonosnál Esztergomban. = Fontos közlemény. Megsértések a különféle munkáknál minden háztartásban esnek elő és olyan esetekben szükséges a sebeket gyuladékonyság és tisztátlan­ság ellen védelmezni. E célra tanácsos lesz olyféle szereket választani, melyek a sebekre hűsitő és fájdalmat enyhítő, tehát a meggyógyulást előmozdító ha­tással bírnak. A dicséretesen Ösmert és majdnem minden házigyógyszertárba be­sorozott »Prágai házikenőcs* Fragner B. gyógyszertárából Prágában, épen olyan gyógyszer, mely a nevezett minőségekkel bir és az itteni gyógyszertárakban is kapható. Lásd a hirdetményt. HIRDETMÉNY. A budapest-esztergom füzitoí helyi érdekű vasút részvénytársaság ezennnel közhirré teszi, hogy az 1897. évi március hó 8-án tartottt rendkívüli közgyűlés ha­tározata folytán bevont — <Esztergom­Almás-FüzitŐt h. é. vasút részvénytársa­ság* cég alatt még forgalomba lévő — részvényeket, folyó hó 15-étőI kezdve a Budapesti Takarékpénztár és országos zálogkölcsön részvénytársaság (Budapest VI., Andrássy-ut 5. szám) fogja a meg­változtatott jelenlegi cég alatt kibocsá­tott uj részvényekkel kicserélni. Budapesten, 1898. évi szeptember hó 10-én. Budapest-Esztergom-Füzitői helyi érdekű vasút részvénytár­saság. Badó ház Uj Piszkén. Egy három utcára néző sarokház Uj Piszkén szabad kézből eladó. A venni szándékozók jelentkezhetnek Szalay Mik­lós tatai lakosnál, vagy pedig Piszkén Nagy Vilmánál. = A Horgony-Pain-Expeller igazi, nép­szerű háziszerré lett, mely számos csa­ládban már több, mint 27 év óta mindig készletben van. Hátfájásnál, csípfájdalom, fejfájásnál, köszvénynél, csúznál stb.-nél a Horgony-Paín-Expellerrel való bedör­zsölések mindig fájdalomcsillapító hatásu­aknak bizonyultak, sőt járványkórnál, minő: a kolera, hányóhasfolyás, az al­testnek Pain-Expellerrel való bedörzsö­Iése mindig igen hasznosnak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel használtatott bedörzsölésként az influenza ellen is és 40 kr., 70 kr. és 1 frt. üve­genkénti árban a legtöbb gyógyszertár­ban készletben van, hanem bevásárlás alkalmával mindig határozottan: mint »Richter féle Horgony-Pain-Expeller* vagy »Richter-féle Horgony-Liníment* kérendő és a » Horgony* védjegyre kérünk figyelni. írlejtési hirdetmény. Esztergom szab. kir. város tanácsának 5173/1898 sz. a. kelt végzése alapján alulírott gazdasági tanácsnok a fiók élelmezési raktár építési munkáinak biz­tosítására ajánlati tárgyalást hirdet. A költség előirányzat 7000 frt, az összes munkák csak együtt egy vállal­kozónak adatnak ki: egységárak szerint, vagy átalány összegért. A vonatkozó terv, költségvetés és feltételek a városi kiadó hivatalban a hivatalos órák alatt tekinthetők meg. Az ajánlat tehető Írásban vagy szó­belileg a tárgyalás alkalmával. Minden ajánlattevő köteles bánatpénzül, 700 frt. szóval hatszáz forintot készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban vagy takarékpénztári betétkönyvben a tár­gyalás vezetőjénél vagy előző nap a házipénztárban letenni és a feltételeket aláírni. Az értékpapírok értéke a tőzs­dei árfolyam 90°/ 0-val számíttatik. Ajánlattevőre ajánlata az ez ügyben hozott végleges határozatig kötelező; az építkezés a végleges határozathoza­tal után azonnal foganatba lesz veendő és három hónapon belül befejezendő. Az ajánlati verseny tárgyalás 1898 évi november hó 18-án d. e. 10 órakor fog megtartatni a gazdasági tanácsnoki hivatalban, később érkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek, a zárt ajánla­tok a szóbeli árlejtés befejezése Után fognak felbontatni. Esztergom szab. kir. várgs közönsége fenntartja magának azon jogot, hogy az ajánlkozók közül szabadon választ hasson és esetleg új versenytárgyalást hirdethessen. Kelt Esztergomban 1898 évi novem­ber hó 2-án. Kollár Károly gazd. tanácsnok. IRODALOM. f A Kert, e jeles szaklap október 15-iki száma a következő változatos tar­talommal lelent meg: Konyhakertészet. M. Ö, Készítsünk primitív melegágya­kat. J. S.: A spárga hajtása télen. Gyü­mölcsészet. Angyal Dezső : Malinesi Joze­fina. Zádor Gyula: A gyümölcsszüret után. Varga Jenő : Gyümölcsészeti közle­mények. Galgóczy Károly: Észrevételek Mauthncr Ödön urnák » Gyümölcsérté 1 kesitő szövetkezetek* cimü felszólalására. Diszkertésset. Mautner Ödön: A Ciema­tis viticellának művelése. Rade Károly : A Cissus discolor L. tenyésztéséről" Bari: Ismene Calathina, egy bájos, cse­rép-tenyésztésre alkalmas növény. Mez­riczky-Szalay-AHx: A magról nevelt nö­vények. Lugas. K. Zs.: A szŐIőrekonst­ructiót illető néhány kérdés. Szőlőülte­tés köves talajban. 7arca. M. Sz. A* A legjobbnak bizonyult HÁZISZER, Minden gyuladás, seb és kelés mely az emésztést szabályozza, ren- gyógyítása biztos sikerrel jár, a női des vérkerekedést eredményezi, a mell gyuladásánál, tejrekedésés kemé­megromlott és hibás véralkatrészt el- nyedésnél, a gyermek elválasztásánál, távolítja (a mi az egészség főfelté- tályogok, vérkelések, pokolvar és ge­tele), gyorsan és biztosan megszünteti nyedéscknél, továbbá körömgenyedés a gyomorbajt, és p. étvágytalanságot, az úgynevezett körömméregnél a ké­savanyu íölböfögést, hányási ingert, zen és lábujakon, keményedéseknél, gyomor- és hasbántalmat, gyomor- daganatoknál, mirigydaganatoknál holt­görcsöt, a gyomor túlterhelését étel- tetem képződéseknél stb. 50 év óta lel, nyálkásodást, vértohilást, hámorhoi- bevált dákat, női bántalmakat, bélbajokat* a már 40 év 6ta jónak bizonyult j há Z ikenŐCS. Dr . Rosa­fele balzsam _ -EJFRACHIÍEH B.gjíniz.-tfl Prágában 203-lil.|p­Ki az emésztése minden munkáját H; A gyógyulás fájdalom nélkül halad a életre serkenti és egészséges és tiszta kenőcs hüsitő hatása alatt, vért szerez, különben is biztos, és messze földön hires bevált háziszer. 1 üveg 50 kr, kettős üveg 1 frt. Postán 20 Dobozban 25 és 35 krjával. Postán 6 krral krral drágább. drágább­F lPVri MC7TCTCQ I Mindenki csak az eredeti IblLLMUlLlLü ! készítményt kérje a prágai Fragner B. gyógyszertárából és figyeljen arra, i hogy a Dr. Rosa balzsam csomagolás minden |részén az itt látható kerek védjegy legyen; a 'prágai házi kenŐCS csomagolásán pedig a jobb­ról látható három szögletü védjegy. A ki egy utánzást talál és nekem bejelenti, dijat kap ! —-— m~ Elismerő levelek ezrei rendelkezésre állnak. i« Kalrtáx Budapesten: Török József gyógyszertárában, Egger A. gyógyszertárában, Thalma yer és Seitz, Kochmeister utódai. Főraktár D rnApKir HApotheke „Zum schwarzen Adler u in a készítőnél nnulMLn p r ag,Eck der SpornergasserN. 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom