Esztergom és Vidéke, 1898

1898-09-22 / 76.szám

nyek, akik a szegény 19 éves Zsebők Jánost verték és rugdosták annyira össze, hogy az másnap délelőtt tiz órakor kiszen­vedett- A biróság megtartotta a hiva­talos boncolást, a gyilkosok fogva van­nak. A szomorú esetet az egyik gyilkos fiu apja, a községi biró annyira szivére vette, hogy ma állásáról lemondott. — Megvadult lovak. Tóth József bér­kocsisnak egyik kocsiját ma elragadták a lovak. A kocsis lebukott a bakról és súlyosabb zúzódásokat szenvedett. — Nagy tüz Dömösön. Tegnap délben nagy tűzveszedelemben forgott DömÖs községe y úgyszólván csakis a téglagyári tűzoltóknak köszönhetik, hogy egészen le nem égett, mert maga, illetve elöljáró­sága gondoskodása folytán ez bízvást megeshetett volna. A tűz déli egy óra­kor Febenetz János házánál ütött ki s rövid egy óra leforgása alatt átterjedt Kardos János, Vertei János, Antal Al­bert né, Vig Mária, Vertei István és Me­licher M. házaira. Mind a hét ház mellék­épületeivel együtt elpusztult. A tüz szín­helyén csakhamar megjelentek a tégla­gyár tűzoltói s emberfeletti munkájuk­nak érdeme, hogy két szegény zsel­lér ember minden vagyona: a lángten­gerbe valósággal beékelt egy cserép- és egy nádfedelü ház megmenekült. Később megjöttek a pilismaróthiak három fecs­kendővel s a Rigler-féle közeli papír­gyár emberei. Igy sikerült két órára a pusztító elemnek gátat vetni. A legna­gyobb megbotránkozással kell felemlíte­nünk, hogy a községi tüzoltószerek tel­jesen használhatlan állapotban voltak. — Kisebb tüz volt f. hó 17-én Szentléleken Ís, Majer Márton néhány bútora égett össze. A tüzet valószínűleg gyermekek vigyázatlansága okozta. — Ingatlan forgalom. Rothnagel László hentesmester 10,500 frtért megvette a Széchenyi-téri roskatag Hell-házat, ame­lyet nagy költséggel alaposan renovál­tat s üzletét is ugyanott rendezi be, — A királyné és az országos bandé­rium. Tudvalevőleg Ő felsége, a mi királynénknak úgy mondhatni legutolsó nyilvános szereplése Magyarországon az volt, midőn felséges férjével, az uralko­dóval a budai várpalota erkélyén fogad­ta a magyar nemzet, illetőleg ország bandériumának hódolatát. Ezen jelenet történelmi hűséggel és művészetileg meg van Örökítve ama nagy körképen, mely­et Eisenhut Ferencz festett, s mely a >Hódoló diszfelvonulásc czim alatt Buda­pesten a városligetben látható. A közön­ség, mely e héten látogatta meg a körké­pet, a mióta az iszonyú szerencsétlenség megtörtént, érthető szeretettel és bámulat­tal, s szinte kivétel nélkül a legmélyebb megindulással nézi a festményen a király­né alakját. Legtöbben sürgetik azt is, hogy a festmény e mozzanatának fény­képét megkaphassák, a mi azonban ed­dig lehetséges nem volt, a körkép igaz­gatósága azonban legközelebb gondos­kodni fog arról, hogy a közönség ezen kívánságnak is megfelelhessen. — Utónyaralók és gyengélkedők szí­ves figyelméb.e Az »Esztergotn Csavar­gőzős* vasúti állomásánál elterülő Ko­vácspataki kies fekvésű nyaraló és üdü­lőhelyen ez évben megnyílt nagy szállo­dában a szobák árai f. év szeptember 15-től egész október 31-ig 25%-tal és azontúl egész jövő év március végéig 50%-tal leszállittatnak, ugy hogy egy magas földszinti, kellő comforttaí beren­dezett szoba, fenséges kilátással a Du­nára és vasútra, havonkint 12 frt 50 kr, az első emeleten 15 frt és a 2-ik eme­leten csak 10 frtba kerül. Több egy­másba nyíló szoba bérleténél külön me ­egyezés. A szálloda összes szobái fűthe­hetők. Az élelmezés a vendéglőben ki­tűnő és olcsó. Kényelmes vasúti közle­kedés minden irányban és késő őszig csavargözös járatok Esztergomba. Télen feltételes vasúti megállóhely. Kovács­patak igen védett, enyhe klímájú, por­mentes hely és különösen gyengélkedők­nek, lábbadozóknak, a kiknek a jó, tiszta erdei levegő és nyugalom életkérdés, a legmelegebben ajánlható. Prospektust bérmentve küld Niederman János igaz­gató Esztergomban. — Rövid hírek. A tanács ma délután kiszállott a kir. városi temetőbe, hogy azt dr. Fehér Gyula plébános már is­mertetett javaslata szempontjából szem­ügyre vegye. — A megyei oszt közgyű­lés tárgysorozata, amely 126 pontból áll, ma jelent meg. Főbb és érdekesebb pontjait az állandó választmány ülése után már ismertettük. — A Tágén — ala­pítványra végre akadt egy Tagén nevü pályázó. Szegény árva fiu, aki a a bu­dautcai elemi iskola 2-ik osztályába jár. — Minden háziasszony azon van, hogy lakása tiszta és pormentes legyen. Az első főkelléke a tisztán tartásnak a pad­ló, a melyet mindennap tiszta vízzel kell felmosni, hogy megszabadítsuk a hozzá tapadt piszoktól. Hogy ezt megle­hessen tenni, a padlót fényezni kell, mivel csakis a fényezett padló mos­ható könyen, a mennyiben ezen nem hat át a nedvesség. A fényezés azonban igen sokszor kellemetleuséggel van ösz­szekötve, a fényezett padlóra sokszor napokig nem lehet rálépni, s azután is még az asztal és székek mind a pad­lóhoz tapadnak. Örömmel hallottuk hogy a Christoph Ferencz czégnek (melynek Prágában és Berlinben gyárai vannak) sikerült egy oly padló fénymázat előállí­tani, mely a mellett hogy tartós és szagnélküli azonnal szárad, minden oly előnynyel rendelkezik, melyet más gyárt­mánynál — tekintettel higiénikus vol­tukra — fel nem találunk. A használata is ezen gyártmánynak oly egyszerű és olcsó, hogy a leggazdaságosabb házi­asszony is használhatja, mennyiben egy középnagy szobának bemázolása csak 3—4 fortba kerül, s a bemázolás éven­ként legfelljebb csak egyszer újítandó meg. Postacsomagokat Magyarország és Ausztrfe részére a prágai gyár küld szét 5 frt 90 krért, mely körülbelül két szobára elég. A gyártmány kapható még Esztergomban Vörös József keres­kedésében, a hol használati utasítás is kapható. Mint minden gyártmány, úgy a Cristopf Lack is lesz hamisítva, azért csakis ismerős raktáraknál vásároljunk. Oly helyeken a hol nincsenek a közel­ben raktárak, megrendelések a gyárhoz intézendők. IRODALOM­f A >Zenélő Magyarország* zongora és hegedű zenemű folyóirat ép most megjelent XVII. füzete tartalmazza a következő zenemű újdonságokat: • 1. Len­gyel Miksa. >Becsületes legény voltam.* 2. 1 Kikiáltom az egész világnak.* Két divatos magyar nótát. 3. Chapi R. >Az unatkozó király.* Francia négyes. (A népszínház legújabban színre kerülő ope­retté újdonsága) 4. Decker J. »Moskva« Orosz népdalt, mely az >Ös-Budavárít orosz népénekeseknek zajos tetszéssel naponta énekelt műsor száma. Minden zongorázó és hegedűsöknek kiváló fon­tossággal bíró olcsó zenemű folyó­irat havonta kétszer megjelenő minden­kor 10—iO oldal zenét tartalmazó füze­tei a legjobb választékát hozzák a mo­dern és időszerű magyar dal — műdal — sálon — tánczene cuplék s hegedű darab újdonságokból. Hat füzet egy ne­gyedévben, 60 oldal zeneművel, melyekre 1 frt az előfizetés. Előfizethetni a »Ze­nélő Magyarország* Klökner Ede zenemű kiadó hivatalában Budapest. IV. Csen­geri-utca 62 a., honnan megismerésre mutatványszámot ingyen és bérmentve küldenek. f A szalonasztal kincse. Régi kedves ismerőst üdvözöl minden müveit ember a Főváaosi Lapok-ban mely most uj alakban, gyönyöröen illusztrálva a leg­gondosakban szerkesztve jelenik meg. J. Virág Béla szerkesztő számonkint meg­lepően szép és nagy irodalmi ízléssel megszerkesztett lapot ad ki, melynek pontos megjelenését és fönma­radását biztosítja az, hogy Budapest egyik elsőrendű kő- és könyvnyomda műíntézet tulajdonosa Károlyi Gryögy vette át e páratlanul álló szépirodalmi lap kiadását. Előfizetőinek száma rend­KÍVÜI megszaporodott azzal, hogy a szintén régi Magyar Nők lapja és a Budai Hirlap bele olvadt a Fővárosi Lapok-ba, mely ma azon az uton van, hogy az illusztrált külföldi idegen lapo­kat egészen kiszorítsa az országból. Hölgy olvasóinknak fölösleges ajánlani a Fővárosi Lapok-at, mert ők bizonyára ismerik, de a ki most nem járatná és érdeklődik iránta, annak szívesen küld mutatványszámot a kiadóhivatal : Buda­pest, V., Dorottya-u. 10, Budapesti lóversenyek 1898. szeptember 25, 27 és 29. októ­ber I, 2, 4, 6, 8, 9 és ll-én. Kezdetük mindig délután 2 óra 15 perez. Belépti jegy naponkint: I. oszt. (Passepartout) uraknak . , 5 frt I. „ „ hölgyeknek 3 frt I. „ „ katonatiszteknek 3 frt II 1 frt Állóhely a versenypálya közepén 30 kr. Az oszi ÍO napra : I. oszt. (Passepartout) uraknak . . 40 frt I. „ „ hölgyeknek 20 frt I. „ „ katonatiszteknok 20 frt A külön elkerített fogadási helyre (a bookmakerek körébe) belépti jegy mind a 10 napra 25 frt. A totalisateurökhöz azonban, mint ed­dig, ugy ezután is szabadon léphetni. Villamos kocsik egész a helyszínig köz­lekednek. — Katona-zene ós frissítő­helyek minden osztálynál. 1898./V. I. 424 számhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezen­nel közzé teszi, hogy a pécsi kir. já­rásbíróság 1898. évi 28788. számú vég­zésével dr. Krausz Jenő ügyvéd által képviselt Krausz Lajos utóda Neumann Ignác és társa cég felperesek részére Placsek József alperes ellen 135 frt 73 kr tőke és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperes­től lefoglalt és 385 írtra becsült ingóságokra az esztergomi kir. járás­bíróság 1898./V. I. 424, számú végzésé­vel az árverés elrendeltetvén, annak a felülfoglaltatók követelései erejéig is, amennyiben azok végrehajtási zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Dághon leendő megtartására határidőül 1898. évi október hó 7. napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt lovak, kocsik tehenek, s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérő­nek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielé­gítéshez tartanak jogot, — ameny­nyiben részükre foglalás korábban esz­közöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy el­sőbbségi igényeiket az árverés megkez­déséig alulirt kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1898. évi, szept­ember hó 20-ik napján. Havas Vince, kir. bir. végrehajtó. Nincs többé lábfájás sem tyúkszem, sem izzadós láb, sem bőrkeményedés, sem lábdaganat, sem fagyos láb, sem iábégés. Rövid viselés után megkönnyebül a járása annak, ki cipőjét dr. Högyes­féle az egész világon szabadalmazott Asbest talpbéléssel látja el. Pája egyszerű 60 kr, kettős vastagságú frt 1*20. Az asbest talp­bélés kitűnőségét legjobban bizonyítja, hogy a cs. és kir. közös had­seregnek és a m. kir. honvédségnek eddig 22500 pár szállitatott. Szétküldés csakis utánvétel, vagy a pénz előleges beküldése és külön 10 kr franco. Felvilágosítások, prospectusok és köszönetnyilvá­nítások ingyen. Általános Asbestáru-gyár betéti társaság Budapest, VI., Szív-utca 18. Viszonteladóknak megfelelő árengedmény. Egyedüli elárusító raktár Esztergomban: SCHWACH SÁNDOR. No. 2101. HIRDETMÉNY. Az Esztergomban állomásozó cs. és kir. közös hadsereg csa­patai részére, a kenyér szállításának bérbeadására nézve 1899 január l-től 1899 december 31-ig szóló időtartamra 1898. október ll-én d. e. 10 órakor Komáromban a cs. és kir. élelmezési raktárban tárgyalás tar tátik, melyre csakis írásbeli ajánlatok fogadtatnak el. Az ezen tárgyalásra érvényes közelebbi feltételek a/ 1898. szept. i-én Pozsonyban keit No. 3794/B. sz. hirdetményből — továbbá az ezen tárgyalásra készített és itt megtekinthető, 1898. aug. 12-én Komáromban kelt feltételeket tartalmazó füzetekből megtudhatók, A No 3794/B, hirdetmény és a feltételeket tártaImazó füzetek (ez utóbbi, ívenként 4 kr) mindenkinek rendelkezésére állanak. Kelt Komárom, 1898. szept. 9-én. Csász. és Kir. Katonai Élelmezési Raktár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom