Esztergom és Vidéke, 1898

1898-09-18 / 75.szám

A temetés. Esztergom, szeptember 17. Kongtak-bongtak három napig az Összes harangok az országban, városunkban isma délelőtt siratták ércnyelvükkel utoljára a nagy Halottat, akit immár magába fogadott a kapucinusok sírboltjának sötét ürege. A legszerettettebb királyné immár nyugodtan piheni örök álmát. Városunk is mindent elkövetett, hogy mélységes gyászát méltóan kifejezze. Ennek nyilványulásairól részben már legutóbbi számunkban megemlékeztünk ; az ujabb részletek pedig itt következnek : A Bazilikában. A Bazilika hivatalos gyászistentisztelete egyszerű, de fenségesen komoly, nagy méreteivel az ország első székesegyházához méltó volt. Az óriás helyen alig maradt talpalatnyi hely üresen, a gyászszövettel borított padokban valósággal szorongtak, főleg a hölgyközönség, amely majdnem kivétel nélkül feketébe öltözött. A hatalmas, három méter magas katafalk gyászszőnyegen, lobogó gyertyaerdő közepette a kupola alatt állott. Oldalt címerek ékesítették, tetején ott volt a gyászba borult korona. Virág nem környezte, fenségesen komoly, de egyszerű volt ez is, mint az egész gyászszertartás. A katafalk körül háziezredünk katonái sorakoztak. A második harangzugás után kezdett a templomba özönleni a közönség. Mindenekelőtt a tanintézetek jöttek tanáraik vezetése alatt, valamennyien fekete lobogóval élükön, amelyet diszmagyarba öltözött s diszmagyaros társaktói környe zett tanuló vitt, A főgimnáziumot teljes díszben Vojnits Döme, a reáliskolát Obermayer György, a tanítóképzőt Guzsvenitz Vilmos igazgatók vezették. A gimnazisták majdnem kivétel nélkül fekete, a praeparandisták fátyollal borított nemzetiszin karszalagot viseltek. Fátyolba borított nemzetiszínű zászló alatt jelentek meg a Katolikus Legényegylet tagjai. A vízivárosi internátus növendékei a hátsó padokat foglalták el. Ii „Esztergom és Vidéke* tárcája. Róla . . . — Az (Esztergom és Vidéke« .eredeti tárcája. — Mint valami óriási felhő, egy utazó koporsó árnyéka úszott át az égen és nem láttuk tőle a napot, És ebből a felhőből könnyek zápora omlott alá, rnegtermékenyitva szeretetünk gazdag földjét. Milyen gazdag termése a fájdalomnak és a szomorúságnak! A mint múlnak a napok — mintha megfordult volna a természet rendje — a helyett, hogy oszolnék, egyre sűrűbb, nagyobb és sötétebb a gyász Magyarország felett. Fáj minden magyar sziv, az egyen kivül , amely immár nem érez semmit; hanem nyugszik dobbanás nélkül hármas koporsójában. O már megszenvedett életében. Minden fájdalom, a mely valaha halandót gyötört, kijutott néki és kiomlott vére utolsó cseppjével a fájdalom költözött el porlandó teteméből. Mi .egyszerű halandók, közönségesek és különös rendelés nélkül valók, mig élt, csak csodálni tudtuk hallgatag fájdalmát, a kínt érezni, amely vérező szivét tépte, csak most tanuljuk. És görnyedve e millió részekre megosztott szenvedés súlya alatt, csak most látjuk, A hatóságok képviselői — természetesen gyászos diszmagyarban, vagy fekete szalonruhában, kevéssel kilencz óra előtt kezdettek érkezni. A megyei tisztikar élén Kruplanicz Kálmán főispánnal, a városi Kollár Károly tanácsos, h. polgármesterrel; mindkét részről a teljes segéd és kezelő személyzet is megjelent. A katonai tisztikar Ruprecht ezredes és Hartmann alezredes vezetése alatt teljes számban; közöttük voltak a nyugalmazott tisztek is egyenruhában. A csendőrség részéről Szemenyei főhadnagy jelent meg. A bíróságot Magos Sánder ítélőtáblai biró, az adóhivatalt Lendvai Sándor adótárnok vezette. Ott volt Walther Károly, a posta-és távirdahivatal, továbbá Pospesch Károly, az osztálymérnökség főnöke, Németh vasúti állomásfőnök. A primási gazdatisztikarral Hanny Béla, a főkáptalanival Munkácsy Károly igazgatók jelentek meg. A rendőrséget Niedermann József rendőrkapitány képviselte. A kanonoki stallumok közül alig egy maradt üresen. A notabilitások a sanktuárium padjait teljesen betöltötték ; alkalmas elhelyezésükről dr. Gsernoch Jánes kanonok, várbeli plébános és Maszlaghy Ferenc apátkanonok nagy figyelemmel gondoskodott. A rekviemet — kisebb aszszisztenciával — Palásthy Pal felszentelt püspök mondotta. A temetés megható szertartását nagyban emelte a székesegyházi kar ezúttal valóban remek szereplése. A zeneés énnekkar ez alkalomból Kersch Ferenc karmester énekiskolájának és a 76. gyalogezred zenekarának tagjaival volt megerősítve. Előadták Kersch: Requiem II-jét (ín c) és ugyanannak Libera-ját. Mindkettő kiváló egyházi zenemű ; megkap minden érző ideget. A gyászistentisztelet után a tanintézetek tagjai visszavonultak helységeikbe, ahol az igazgatók előadást tartottak a nap jelentőségéről, a nemzet mérhetlen gyászáról s ismertették az elhunyt Nagyasszony életét. A hivatalok természetesen szüneteltek, a bíróság sem tartott tárgyalást. A heti piac úgyszólván teljesen elmaradt. Délután pedig zárva voltak az összes üzletek. A reggeli istentiszteletre Boltizár vikárius a következő meghívóval hívta mely terheket hordott a királyi lélek egyedül, mi csak most sejtjük, mig élt csak a mindenek ura tudhatá, a ki a szűzi természet karjaiba ölelte szenvedő koronás leányát, vigaszul adván neki a magányt a lombos erdők mélyén, dörgő patakok elhagyatott ösvényen, csendesen ringó hullámok hátán és a havasok ragyogó hómezőinek ösvényein. Légy áldott Természet, mely nyugalmat adtál zaklatott szivének, légy áldott erdei illatokkal terhes kósza szellő, a mely a vigasz dalait dúdoltad neki, légy áldott kék hullám, hogy háborgó lelkét elringatád ! És légy százszor áldott kifürkészhetlen bölcseségü gondviselés, amely megsúgtad neki, hogy ha vigaszt keres és szeretetet szomjúhozik : a szeretet leggazdagabb forrása itt buzog, hű magyarjai szivében, szivében a kemény erkölcsű, hálás és forró vérű fajnak, a mely soha asszonynak ugy nem hódolt mint neki ; királynét ugy nem imádott, mint őt. Állunk a gyászeset sötétségében megrokkanó térdekkel, ingatag : miért, hogy nem mi onthatánk érte vérünket, hanem az ő szivének vére ömlött. Hogy meghalt, csak fájdalmát érezzük, valóságát hinni nem tudjuk. Egy csodás érzés, ösztön vagy sejtelem él e nép szivében már örök idő óta, hogy {.halálát annak, akit szivébe zárt, elhinni nem tudja. Porlandó teteme bár elömlik, szeretett alakját magához váltja a cs omeg a hatóságokat, tanintézeteket és egyesületeket: Magyarország Bibornok Herceg-Prímása. 5031. szám. A megrendítő gyászeset alkalmából,! mely hazánkat Ő Felsége, feledhetetlen Erzsébet királynénak mélyen lesújtó el- j hunyta által a legfájdalmasabb szomorúsággal töltötte be, a helybeli főszékesegyházban folyó hó 17-én délelőtt 9 órakor ünnepélyes gyászistentisztelet rendeztetik, amelyre X. Y. tisztelettel meghivatik. Esztergom, 1898. szeptember 14-én. Boltizár József, püspök, ált, érseki helynök. j A küldöttségek. A küldöttségek pénteken utaztak el az osztrák fővárosba. A reggeli gyorsvonattal ment a városi, amely Maiina Lajos polgármesterből, Frey Ferenc országgyűlési képviselőből, dr. Fehér Gyula plébánosból, udvari káplánból és Rothnagel Ferenc főjegyzőből állott. A küldöttség a vonatra való felszállás előtt vette a polgármester által e célra megkeresett Lueger bécsi polgármester táviratát, hogy az étkezőket a Favoritenstrassen levő »Victória« szállodában három szoba várja. E küldöttség Bécsbe érkezése után sietett a Pazmaneumba szállott hercegprímásnál tisztelegni, aki igen szívesen fogadta a deputáció tagjait. Ezeket külömben és velük Esztergom városát szép kitüntetés érte. Dr. Fehér Gyula plébánost, mint udvari káplánt felszóllitották, hogy a Burg kápolnájában, ahol a ravatal fel van állítva, ma délelőtt csöndes rekviemet tartson. E mise tizenegy órakor kezdődött s azon a küldöttség tagjai is magyar díszben résztvettek. A kápolnában a hercegprímás reggel 8 órakor misézett, utána pedig magyar püspöki kar több tagja. A városi kiküldöttek közül dr. Földváry István és Niedermann József azért nem utaztak fel Bécsbe, mert a törvényhatóságok is csak három taggal képviselvék. A megyei küldöttség, élén az alispánnál, (aki édes annyja súlyos betegsége miatt az utolsó percig sem tudta, elmehet-e) a péntek délutáni gyorsvodák hite. Legendák mezébe öltözteti és az elmúlásnak át nem engedi. Látomásaiban megjelenik csillagos esték ezüstös homályában, barlangok nyilasában, hegyek szakadékaiban, kutak mélyén, templomok ajtaiban, haldokló betegek ágya fejénél, fenn a mennyboltozat kék kárpitján, vagy elesett szegény, bujdosása utján. * Ám hiába akarjuk letagadni, hogy meghalt, el kell hinnünk. Egy egész világ megdöbbenése és ennen fájdalmunk a szörnyű valóság kétségtelen tanúsága. És sziveinkben a gyászszal, sirva fogván egymás kezeit, keserve vigasztalást nem találunk másutt, csak magában a fájdalomban. Mint az elhalt legkedvesebb gyermek csecsebecséit, a miket szeretett, a mivel dolgozott, a ruhát, amelyet hordott : ugy előszedegetjük fájdalmas szeretetünk e drága emlékeit, ereklyéit és sorra vévén őket, elmondjuk történeteiket, fehajítjuk a drága vonatkozásokat, a melyek hozzá fűztek. Lelkünk bejárja a helyeket, ahol ő is járt és könyező szemekkel elismételgetjük, amiket ő mondott, Igy öleljük sziveinkhez drága emlékezetét és ugy érezzük, hogy itt jár közöttünk és jelenléte jobbakká, igazabbá tesz bennünket. Mennyi elmondani való van róla! És mind e temérdek emlék emléke és bizonysága egyúttal irántunk való temétnattal utazott. A küldöttség tagjai voltak ; Andrássy János alispán, B. Szabó Mihály főjegyző és Luczenbacher István megyebizottsági tag. Valamennyien egészen uj gyász-magyaröltözetben vettek részt a szomorú szertartáson. Az elhunyt Nagyasszony ravatala mellett két esztergomi koszorú volt elhe1 yezve, mindkettő egyenesen Budapestről ment Bécsbe. Egyik a vármegyéé e felírással : Legjobb királynéjának Esztergom vármegye. A másik az esztergomi és megyei hölgyközségé, szallagján e szavakkal : Magyarország védő angyalának Esztergom vármegye hölgyközönsége. A képviselőház küldöttségeben városunkból részt vettek : dr. Rosszival István, dr Komlóssy Ferenc, Frey Ferenc és Kobek István. A hölgyek koszorúja. A Királyné ravatalára helyezendő koszorúra az esztergomi és megyei hölgyek áltak eddig összegyűjtött s beérkezett összeg 397 frt 80 kr. — A gyűjtő hölgyeknek az eddig beérkezett ivek szerint való névsora a következő: Laczkó Vilma, Tillmann Margit, Mattasovszky Olga, Magurányi Olga, Mattyasovszky Ilonka, Burián Böske, Hamar Ilonka, Mattyasovszky Marianne, Marosi Margit, Perényi Irma, Popper Vilma, Szlávy Aranka, Schrank Malvin (Párkány.) Fáy Rózsi, Barta Ilona és természetesen első sorban az egész nemes eszme kezdeményezője: Andrássy Mariska. A beérkezett gyüjtőiveken a következők adakoztak : Tónayné 1 frt, Kurucz Gézáné 1 frt, Hinterdorfer 1 frt. Mihalikné 50 kr, Schvarczmayer Lujza 1 frt, Csupor Istvánné 1 frt. Vagyonfi 2 frt, Johanna Zach 1 frt, Goldschmídné 1 frt. Schlík Rozi 1 frt, özv. Schlikné 1 frt. Pétermayer Irma 1 frt 50 kr, Hajas Simonné 1 frt, Bogisits Mihály 1 frt, Fehér Tamásné 1 frt, özv, Laczkó Pálné 5 frt. 2, Tillmann Fanni 2 frt, Mészáros Károlyné 5 frt, Bayer Károlyné 1 frt, Farkas Károlyné 1 frt, Fuhrmann Gyulán é 1 frt, özv. Helcz Jánosné 1 frt, H. S. 2 frt, Hübschl Sándorné 2 frt, Hübschl Böske 1 frt, özv. Szilva Ignácné 1 frt, dek szeretetének. Bizonyságot tesznek róla, hogy közöttünk volt ő itthon, hozzánk jött haza és járván messze idegenben is, bennünket keresett. Távoli földeken, idegen arcok ezrei között is megismerte a magyart és eltöltötte szenvedő szivét az édes érzés, melynek hullámait érezzük lelkünkben, mikor távoli országokban, az idegen zűrzavarban megcsendült egy ismerős, otthoni hang, a melynek szárnyai elveszik lelkünket haza, az édes, a drága földre, a melynél lehet szebb, lehet gazdagabb, de a milyen nincsen több sehol a kerek világon. Tudja a jó Isten, honnan támad az az érzés, a mely elszakithatlan kötéssel fűz bennünket ehhez, hogy bár élnénk jó módban, fényben a távol idegenben, ha egyszer megfogja a. lelkünket, jönui kell, ha roskadva, ha bénán is; mert nincs másutt nyugodalom, csak itt. Öt elérte idegenben a rettenetes halál. A gyászoló nemzet szive kibontja szárnyait, elszállt koporsója fölé, körülölete azt és szerető kegyeletének soha ki nem alvó világánál virraszt álma felett. És fojtott hangon, hogy ne zavarjuk nyugalmát, beszéltünk, beszélünk róla, mindig csak róla. Mert nem lehet azt eléggé elmondani, mink volt ő nekünk és nem lehet azt eléggé elpanaszolni, hogy mit vesztettünk benne. Árgus.