Esztergom és Vidéke, 1898

1898-09-15 / 74.szám

szeretetnek túláradó forrása. Igy leng végig az ö sugaras alakja a mi álmainkon. Letépték a virágot, de illata itt maradt. A százszorszép királyné, az ezer szerjó, nem halt meg. Sejtelmes tündérmesék fognak róla susogni, az í$ mennyei bubájáról, amely meggyógyított egy haldokló nemzetet. Dal fogja dalolni azö' szelídséget, az ö boldogtalanságát, a tengersok bána tot, amely Isten tudja, hogyan tudott a szivében elférni, a sugárkoszorut, amelyet a belőle kiáradó szeretet szőtt angyali feje köré. S a tilinkók hangarabeszkjei fogják koriilcsengeni mindazt a sok dalt, amelyben az igazi halhatatlanság illatos fénye jut osztályrészül Erzsébet királyasszonynak a százszorszépnek, az ezerszerjónak, akit az Isten rendelt ö'rzŐangyalul a magyar nemzet fölé. Letűnt a magyar nemzet ve* zércsillaga; sötét gyász borult hazánk egére s az uralkodók legnemesebbikének: felséges apostoli Királyunknak súlyos csapásoktól megtört szivére! A magyar nemzet őrző' angyala: E R 2 S I B I T, Felséges Nagyasszonyunk, nincs többéi Orgyilkos kéz vetett véget nemes szive dobbanásának s a szeretet angyala elszállt, fel a menynyei birodalom hallhatatlan;]"ai közé. Halála Genfben, 1898. évi szept. hó 10-én délután 3 órakor következett be s a fájdalmas hir megrendítette a világot! Esztergom szab. kir. város mélyenmegületó'döttKÖzönsége,hogy a felséges uralkodőházat s a nemzetet ért nagy csapás felett érzett mély részvétét méltó módon kifejezésre juttathassa, folyó évi szeptember hó 12. napján, hétfőn, délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében rendkivüli közgyűlést tart melyre a képviselőtestület tagjait tisztelettel meghívja. Esztergomban, 1898. évi szept. hó 11-én. Malina Lajos, polgármester. A gyász városunkban. Esztergom, szeptember 14. »Egy szó nyilallott a hazán keresztül,* jól mondotta a hétfői közgyűlés szónoka. Ez annyi fájdalmat okozó, feketeszárnyu szócska, városunkba szombat este röppent be. Este nyolc óra tájban jött meg, itt is, ott is egymás fülébe súgták néhányan, de hinni nem hitte senkisem. Az^ első biztos értesülést nyolc órakor a hercegprímás kapta meg s már nyugalomba vonult a város, amikor a még ébrenlevők megtudták, hogy szinte fanatikus meggyőződésük a hir valótlanságáról — fájdalom — alaptalan volt! Hogy a rendőrkapitány minden vendéglőben, kávéházban eltiltatta az éneket, a zenét, immár kétségtelen bizonyítéka volt a szörnyű hir igaz voltának. A lakosság legnagyobb része azonban csak vasárnap kora reggel tudta meg a hazánkat ért rettenetes csapást. Lapunk melléklete közölte velük a három autentikus táviratot, amely a gyalázatos merényletet elmondotta. Egymásután jelentek meg a fekete lobogók a középületeken, magánház is, különösen a forgalmasa ,b utcákon, alig maradt a gyász jelvénye nélkül, sürü fekete flórba takarták a nemzeti lobogókat is. A vár fokán, a magas árbocon szomorúan lengette a szél a hatalmas fekete zászlót, a járókelők hallgatón, megindulva bolyongtak az utcákon, feketeség boruk az őszi napsugárban ragyogó városra és minden esztergomi szívre is, minden arról beszélt; * Halott van, nagy halott!* A tanács még a délelőtt folyamán elhatározta, hogy rendkivüli közgyűlést hív össze, amelynek programmját délután négy órakor egy a tanács tagjaiból s meghívott előkelő férfiakból álló értekezlet beszélte meg. A közgyűlési meghívó lendületes szöveggel gyászjelentés alakjában, feketeszegélyesen volt kiállítva s a következőképpen hangzott: A városi közgyűlés és rekviem, Hogy hétfőn délelőtt tizenegy órára bezárták az összes üzleteket, a vármegyeháza ülésterme megtelt már egészen a fekete ünnepi ruhába öltözött képviselőtestületi tagokkal. S a gyűlés előtt, a várakozás rendes tereferéje hangos idejében, mint egy halottas szobában, ijesztő csendben ültek a képviselők. Minden ellentétet elnémított a közös gyász, az őszinte meghatottság, amely egyforma erővel szorította össze a sziveket. Sokan voltak együtt, de alig-alig szóltak egymáshoz. A város előkelő férfiai közül alig hiányzott valaki, a primási udvarból dr. Walther Gyula irodaigazgató és dr. Andor György ceremoniárius jelentek meg. Frey Ferenc orszggy. képviselő díszmagyart viselt. A városi tisztikar, élén a polgármesterrel, pontban tizenegyórakor szintén diszmagyarban jelent meg, I a képviselőtestület állva, néma meghajlással fogadta. A polgármester helyét elfoglalva, meghatott hangon a következőkép szólott : Tekintetes képviselő testület ! Szombaton a késő esti órákban leverő fájdalmas hir érkezett városunkba. — A hírnek nem mertünk hitelt adni akkor, mert elképzelhetetlen volt előttünk, hogy megöljenek egy királynőt, aki példányképe volt a megtestesült szivjóságnak, aki egész életét oly hivatásnak szentelte, amely hivatása csak békét, jólétet teremthet az emberiség milliárdjainak ! A hir, sajnos, — vasárnap már megerősítést nyert és tegnap reggel óta szivünk kitörő fájdalma, a gyász külső jelei : a bánatosan lengő gyászlobogók erdeje hirdeti azt, hogy gyászba borult a királyi férj s a magyar Nemzet. A legnemesebb, legáldottabb szivü királyi férj a galamb!elkü, szeretett hitvest; a magyar Nemzet pedig édes anyját és vezércsillagát vesztette el ! A mélyen megrendítő gyászeset hire mindnyájunkat mélyen lesújtotta és borzalommal töltött el; mert a halált egy elvetemült, minden emberi érzésből kivetkezett gonosztevő orvtámadása idézte elő távol hazánktól, Genfben 1898. évi szeptember hó 10-én délután 3 órakor. Tekintetes képvíselőtetület! A magyar nemzet mindenkor törhetlen ragaszkodással, öröklött jobbágyi hűséggel viseltetett a felséges uralkodóház iránt, de ezen jobbágyi hűsége sohasem párosult oly mély gyermeki szeretettel, oly rajongással, mint aminővel felséges királynőnket: Erzsébetet övezte. És méltán nyilvánult ez a hűség, ragaszkodás és hódolat, mert hiszen Ö a magyart mindig szerette, hazánk iránt folyton lelkes figyelemmel viseltetett, valósággal jótékony szellemünk volt! A magyar történelem aranybetükkel örökíti meg Erzsébet királyné tetteit, azokat a nemes sziyjóságtól áthatott törekvéseket, amelyekkel az alkotmányosság akadályainak leküzdésére igyekezett, amelyekkel jó királyunk és a magyar Nemzet között a béke, a kiengesztelődés szent kötelékét létrehozta. Honfiúi keblünk legmélyebb fájdalmával jelentünk meg mindnyájan ős királyi városunk közönségének mai közgyűlésén, hogy a nagy Halotthoz méltóan kifejezést adjunk a felséges uralkodóházat, rajongásig szeretett koronás királyunkat és a magyar nemzetet ért pótolhatlan veszteség felett érzett mély részvétünknek. S midőn Önöket üdvözölném, a mai közgyűlést ezennel megnyitom és átadom a szót a tekintetes főügyész urnák, felkérve öt, hogy emlékbeszédét elmondani s indítványát előterjeszteni szíveskedjék. Halkan, reszketően zsongott hatásos szavai után a helyeslés a terem minden oldalán, miközben felemelkedett dr. Földváry István főügyész s az ő nemes pathoszával, az átérzett fájdalom igaz, közvetlen hangján, minden lelket megkapva és magával ragadva mondotta el a következő nagyon szép beszédet: Dr. Földváry beszéde. Tisztelt gyászoló képviselőtestület í Századok óta nem sajgott oly tépő íájdalom a magyar szivében,- századok óta nem érzett egyszerre annyi keservet e nemzet, mint a mennyi a genfi rava tal, egy egész világra szóló gyászából támad. Megrendülve, lesújtva, megtörve állunk és fájó zokogástól nem hallik a szó, az égő, kicsorduló könnyek,- megtörik szemünk világát. »Egy sző nyilallott £ hazán keresztül — mondotta a nemzeti géniusz mester-dalnoka és nem mondhatok mást e perczben. — Egy röpke szóban annyi fájdalom Ereztük amint e föld szive rezdül Es átvonaglik róna, völgy, halom Aa első hir, midőn a szót kimondta Önnön hangjától visszadöbbene ; Az első rémület kétségbe vonta Van-e még a magyarnak istene.« Meghalt a királyné 1 ez volt a nyilalló, a hihetetlen szó. Lehullott a mi fejünk ékessége, elhagyott a mi szerető Nagyasszonyunk. — Meghalt! és hogyan halt meg ! messze idegenben egy' ember-bestiának gyilkoló kezétől. Oh az a tör, az Ő szivében sok sebhelyet talált, de azon a fájdalomtól átvert nemes keblen keresztül, élő nagy nemzetek szivébe fúródott! Ha ott állhattunk volna mellette, ha könyöröghettünk, imádkozhattunk volna érette, ha egy hosszú élet alkonyán retteghettünk volna perceiért s zokogva kiálthattunk volna az emberi végnek: — »Ne mé<j halál* — oh akkor -fájdalmunkban benne volna az elkerülhetlen sors engesztelő gondolata, — de igy, a nemzet megrabolva, orvul kifosztva, fájdalomtól megtörve áll a mérhetetlen veszteség előtt s keservét a boszú és harag, a sors ellen, — a nyomorult szörnyetegre hulló átok kínossá, gyötrőbbé teszi. Mély gyászba borulva áll a nemzet s mi Esztergom sz. kir. város, annak kicsi része, a gyász első óráiban mélységes megindulással vesszük ajkunkra az O nevét és soha nem éreztem oly gyöngének szavam, mint e percben, hogy szeretett városom szívverésének hangja legyen. Meghált a nemzet őrző angyala, aki áttudta érezni a mi szenvedéseinket, aki meg tudta érteni a mi reménységeinket, aki a mienk volt s akit mi rajongással szerettünk, magyar szivünk szerint. Meghalt aki fényes koronája mellett a fájdalmas anyasziv tövis koszorúját hordta, aki sötét bánattal lelkében bolyongott — eltűnt. » Eltűnt visszajöhetlenül, Bár érette egész nemzett epedne is.« Alakja a magyar nemzet szent legendáiban fog élni ezentúl s bele szövődik minden nemzedékek hálás szivébe, amig a magyar nemzet élni fog. Oh azok a könnyek ,melyek a Haza bölcsének ravatalánál egykor az O felséges szemében felragyogtak, a haza szeretet gyémántjai lesznek mindenkor és a fájdalomkönnyek milliárdjaival fizet ma értök a gyászoló nemzet. t. gy. Ki. a fájdalomnak nincsen sok szava — a ifüjdalomnak könnye van csupán és még szörnyűbb, ha könnye sincs. El kell akadni az én szavamnak is, mert ugy érzem én, érezzük itt mindannyian, hogy a magyar nemzet gyászát leírni minden ajk szegény és minden szó kevés. Nem a bánat*, de a vigasztalás igéit keressük. Elboruítszivünk vigasztaló szavával forduljunk ahhoz, akinek leirhatlan fájdalmát csak népeinek hűséges szeretete enyhítheti meg. Tekintsünk a mi felséges Urunkra, akinek szivére Isten a nehéz megpróbáltatások szenvedését mérte, aki ott áll nemcsak a dicső királyné, de a szerető hitves és jó anya koporsójánál s . oly fájdalom: nehezedik fennkölt szivére, mely alatt gyarló halandók porba omlanának. Királyi erények teremtő ereje- .. vei áll népeivel együtt a ravatalnál s a .. népek nemzetek fohásza száll az égbe

s . hogy, a Mindenható Isten adjon neki; erőt elviselni szörnyű bánatát. Amíg megerednek a bánat oltogató* könnyei,, Erzsébet királyné gyászba vont. nevére, indítványozom, hogy járuljon váV rosunk a trón zsámolyához bánatával,, részvétével s kérje O felségét a fájdalmas, királyt, fogadja kicsi szolgájától a fájdalom; és szeretet zálogát. Most felemelkedett RothnagelW^renc főjegyző s ismert érces hangján* bár ezúttal természetszerűleg kissé nyomott, fátyolos accenttel, olvasta fel az általa ihletetttollal megszeíjkeszkesztett részvéttáviratot, amelynek szövege következő : A részvéttávirat. Nagyméltóságú Bánffy Dezső Báró Miniszter Elnök Urnák Budapesten. A mélységes gyászban^ mely Felséges Királynénk, a magyar nemzet imádott Nagyasszonyának megrendítő halálával reánk szakadt, hazafiúi érzésének legmélyebb fájdalmával vesz részt. Esztergom szab. kir. város közönsége, s fél sem ocsúdva még az iszonyatos csapás kábultságából, az egész nemzet Égig ható jajkiáltásávaí egyesiti zokogó siralmát a mérhetlen -veszteség felett, mely Magyar hazánkat és nemzetünket, pártfogó Nagyasszonya, a legáldottabb lelkű királyi hölgy megrázó halálával érte. Alázattal hajtván meg fejünket az Isteni gondviselés kífürkészhetlen végzése előtt, vérző szivünk mélyéből feltörő buzgó imával fordulunk a Mindenség Urához, adjon erőt a koronás martymak, Felységes Királyunknak, hogy ezt a legsúlyosabb megpróbáltatást is elviselhesse és távoztassa el Tőle és Őt a fájdalom eme nehéz napjaiban a hódolat és részvét legbensőbb odaadásával környező hű Magyar nemzetétől ily lesújtó rettenetes csapásokat. Mai n^pon tartott rendkivüli közgyűlésünkből mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy alattvalói hódolatunk, legmélyebb fájdalmunk és legbensőbb részvétünk ezen érzelmeit Felséges királyunk trónja előtt kegyesen tolmácsolni méltóztassék. Esztergom szab. kir. város közönsége nevében: Malina Lajos, polgármester. És halkan reszketve zsongott újra a helyeslés, csak épen a fejek hajoltak mélyebbre, amig a szöveget olvasták. Az elnök szólott újra. E gyűléssel nem véli leróttnak a város iojáális közönsége gyászadóját, miért is indítványozza, hogy az elhangzott beszédeket jegyzőkönyvileg örökítsék meg s a királyné temetésén küldöttségileg vegyenek részt. A tanács javasolja, hogy e küldöttség az ő elnöklete alatt Frey Ferencbőí, dr. Földváry Istvánból, dr. Fehér Gyulából, Niedermann Józsefből és Rothnagel Ferencbőí álljon. (Helyeslés.) Végül indítványozza, hogy a gyűlés testületileg vonuljon át a