Esztergom és Vidéke, 1898
1898-09-01 / 70.szám
Esztergom, 1898. XX évfolyam. 70. szám. Csliiíiríök, szeptember !. IS ^5 TIT js^^^y ^^^^^ ^y t ^^ js 'J5 AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" Hl FATÁL ÓS LAPJA. jVIedjcler>ik Vasári* ap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : ) Egész évre — — — — t> Ért — kr. Fel évre — — — — — 8 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCS Y KÁIt M Á NLaptulajdonos kiadókért: DR- PKOKOPP GYli h& Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széctyeqyí-tér, 830. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Az 1899. évi városi költségelőirányzat. Esztergom, augusztus 30. I. A városi számvevő elkészített* az 1899. évi költségelőirányzatot azt a következő indokolással ter jeszté be a városi tanácshoz: »Csa tolva van szerencsém az 1899. év költségelőirányzatot tovább intézke dés végett tisztelettel beterjeszteni mely szerint az előirányzott kiadás . . . 223.560 frt 27 kr bevétel . . . 131.540 frt 99 kr pótadó utján fedezendő hiány 92.019 frt 28 kr Ha már most ezen összegből le vonom a földadót terhelő kiadá sokat, melyek a beterjesztett költ ségelőirányzathoz egy külön csa tolt részletes kimutatásban vannal felsorolva, — melynek Összeg< 12.716 frt 50 kr, — marad a föld adó kivételével az összes adóne mekre kivetendő 79.302 frt 78 kr tisztán földadó pedig 12,716 fr 50 kr. Ezek szerint a 74.787 frt 73 ki állami adó után, valamennyi adó nemre a földadó kivételével io6 8 / 1( százalék, csupán földadóra pedig £ a 13.816 frt 96 kr. adóalap utár 9 2 25 / 100 százalék volna kivetendő Másként alakulnak azonban ezer százalékszámítások azon esetben, ha a tekintetes Tanács a földadó terhek hozzájárulásához egy méltányos javaslatom — a melyet én 5000—6000 ftlban véleményezek — fog a képviselőtestületnek elfogadásra ajánlani, de mindkét esetben ezen pótadóterhek igen súlyosak és valóban idejét látom arra nézve, hogy a folyton növekedő követelményekkel szemben a tekin- j tetes Tanács a jövedelmek fokozd-' i sával is komolyan foglalkoznék, me-1 lyekre én az 1898. évi költségelő-j irányzatnál már véleményes jelenté-1 semet beterjesztettem, de mindez- \ ideig eredménytelenül maradt, most! tehát újból azon kérelemmel járu-j lok a t. Tanácshoz méltóztassék 1 azon beadványomat figyelemre méí-: tatni, annak részletes kidolgozására utasítani.* ! Rövid az indokolás, — de megj ! egy kissé értelmetlen is — de 1 |azért megérthetjük belőle, hogy a' ijövő évi deficit s az ennek fedejzésére kivetendő százalék oly hor| ribilis magas, a milyen magasságot j aligha találnánk meg nagy Ma- \ [gyarország akármelyik városában,' ! továbbá megérthetjük belőle azt is,' I miszerint teljesen elérkezett az ideje ! annak, hogy közállapotainkról ko-, | molyan gondolkodjunk. | Nálunk a terheknek ily rohamos \ és nagymérvű emelkedése akkor volna helyén, ha az adózó közönség adóképessége is ennek arányában növekednék, ámde az adózó közönség melyik osztályánál látjuk a gyarapodást, a vagyonosodást ? Az iparos, a földműves, a kereskedő mind mind gyenge lábon áll, az adóemelést, nagyobb terhet egyik sem bírja meg. Ezen állapotoknak tehát mi lehet a természetes következménye, talán az adóemelés, a terheknek még súlyosabbá tétele ? Nem, hanem ellenkezőleg annak minél nagyobb mérvben leszállítása. Az adók, a terhek leszállításának egyik eszközéül szolgálna természetesen a közvetett jövedelmek fokozása, de hát mint a számvevői jelentésbői kitűnik, eziránt a városházánál érzékkel nem bírnak, mert mi ís úgy tudjuk, hogy a számvevői javaslat alapján még a mult évben felhivatott, hajói tudjuk, maga a város tanácsa, vagy talán a pénzügyi osztály, hogy a számvevőileg javasolt közvetett jövedelmekre nézve részletes jelentés terjesztessék elő, — ámde mert ez nem politika, — hanem mert egy kis tudomány is kell hozzá, hát bizony a részletes kidolgozás elmaradt az éji homályban. « Ez a fényes állapot,, eszünkbe hozza Marosi József tisztelt képviselő úrnak a tisztujitáskor tartott banketten mondott tósztját, melyben a többi közt azt hangoztatta : »Hogy tiz évig kellett várnunk ama Messiásra, ki minket az »Eldorádoba« bevezet«. Igazán eltalálta. Csakúgy mellékesen jegyezzük meg, nagyon kíváncsiak vagyunk, valljon alkalomadtán lesz-e bátorsága valamelyik képviselőnek megkérdezni, valljon a számvevői javaslat részletes kidolgozásával ki volt megbízva, és pénzügyi szempontból ezen kiválóan fontos ügy miért nem került a közgyűlés elé, és ki felelős mindazon elmaradt jövedelemért, — mely az esetleges mulasztás folytán — felmerült. Semper. (Folyt, köv.) Városi közgyűlés. — Augusztus 29. — A hétfői alkapitányválasztó közgyűlés beigazolta, hogy a város közönsége acceptáíta a mi álláspontunkat, amely a graduális promóció mellett van minden oly esetben, midőn az előléptetésre pályázó tisztviselők ellen semmi komolyabb kifogás nem emelhető. A jelen esetben pláne érdemes, munkás, teljesen megfelelő alkalmazottak forogtak szóban. A higgadtan és komolyan lefolyt közgyűlésről tudósításunk a következő : Íz irtim í ii" tarÉi Üdülésen. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — HinterbrüM, augusztus 24. — Vége. — III. Mint e szépséges tájnak sokszori taposoja, el kellett mondanom a Husarentempel történetét. Alsó — németek voltak — tehát valami száz éven belül történt, hogy egy Lichtenstein herceg huszárkapitányt — nem emlékszem, mely csatában — az ellenség lovassága körülfogott. Akkor három magyar közhuszár elszántan átvágta magát az ellenség sürü körén egészen a kapitányig, — és mig ezek jobbra, balra halált osztogatva maguk is elestek, a kapitány jó lovával, éles kardjával az elesett három közhuszár után támadt résen menekült. Ez a Leichtenstein herceg huszárkapitány építtette ezt a Husarentempelt az elesett három magyar közhuszár emlékére és a hercegi család kegyeletesen fentartja. A mama: Derék fiuk voltak, — ha majdan föltámadnak, innen egyenesen haza nézhetnek, (plasztikus jobbkarját mutató ujával hazánk felé emelte) Nemde ott van szép hazája ? — Ott . . . A papa elgondolkodva bólintott, a mama vészjóslóan folytatta : — Tehát ön magyar ! — Az vagyok. — Ön is tudna valakiért meghalni ? — Mint magyar huszár — hogyne. (Legjobb menekülés a vigéctol.) A mama : szabad kiváncsinak lennem ? — Parancsoljon. — Kiért tudna meghalni ? — Például nagysádért. A papa\ Uram ! A mama : (hirtelen közbe vágva) Ebben áll a magyar lovagiasság ? — Bocsánat, nagysád előbb mondott: sderék fiuk voltak, — nemde ott van szép hazája", — ha ezek után kedves férje huszárkapitány volna, én meg közhuszár : nem lenne szent kötelességem kapitányomért meghalni ? A papa elpirulva kezet nyújtott, a mama mosolygott, a Fráulein tüszentett és a két Ördöngös fiu majd leszedett a lábaimról. Kedélyesen lehevertünk a gyöpre és a Fráulein kosárkáját nyitva, barackot '' osztogatott a fiuknak. Sajátságos az emberi lényben az a, hajlékony moduláció, hogy ha valaki I távol hazulról bármilyen szórakoztató vig, vagy zajos társaság által elragad- \ tátva elfelejti néhány pillanatra az ott-j hont — ezt az eltévelgést a legeseké- j lyebb tárgy képes megakasztani, illetve! a gondolatokat az érzést haza irányi-j tani. A mama (hozzám): Mi baja önnek ? — Kérem, nem érzem semmi bajomat. — Ne tagadja, sajnálnám ha miattunk kellemetlensége lenne, legyen őszinte, hisz ön halavány. — Mért is tagadnám : eszembe jutott otthonom. A mama : Meit ellátni innen szép hazájába ? — Nem. — Hanem ? — megint kíváncsivá tesz. — A barack látása. Á mama: Talán kedvenc gyümölcse a barac ? — Mikor elutaztam hazulról feleségem (zsebemből kihúzva) e lapba burkolva néhány barackot adott az útra, ez jutott eszembe. A Fráulein modorának hirtelenségével felém nyújtja a kosárkát. — Bitté, béliében. — Köszönöm. A papa: Ne zsenirozza magát, igaz hogy őszibarack, de jóizű, A mama Ki az aki ideköszönt ? — Egy vigéc. IV. . A szállodából ezt irtam feleségemnek albumba való szép levelezőlapon: Szerencsésen megérkeztem, Hajóknál lakom 2-ik emelet, jól érzem magamat, étvágyam javul, levél következik. Csókol szerető férjed . . . Üldözött.
