Esztergom és Vidéke, 1898

1898-07-03 / 53.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKIG (53. szám.) 1898. julius 3. Bernát, Huszty Tamás, dr. Staglitzer Gyula, Koffer Béla, Renner Márk, Fried Arnold, Fleischmann Ignác, Brutsy Gyula, Vörös József, Weisz Mór, dr. Weisz Sándor, Popper Lipót, Schwarc Samuné, Stern Márk, Sztojanovits Sándor, dr. Fődy Emil, Globutsnig József, Udvardy Al­bert, Porubszky Józseí, Popellár József, Daubner Ferenc, Kovács Albert, Szim- hard Károly, Cseicsner János, Mészáros Károlyné, Szatzlauer János, Kapa János, Tóth F'erenc szálkái, Kugyelka József, Tóth Ferenc, Pardavy György, Pásztor József, Wéber Géza, Kertész Imre, Ge­rendás János, Varga József, Krizsány András, Kis István, Farkas Tivadar, Dudás Ferenc, Baier Károly, Szániord { Ignác, Kir. v. irgalmas nővérek, Kolmar Janos, Báthy Géza, Éles Márton, H. Mé­száros József, Szórád János, Szalay Jó­zsef, Mészáros Ferenc, Zalaba József, Patkó András, Szilva István, Rózsa Ja­nos, Vajda Imre, Csik János, Schwartz Simon, Schwartz Simonné Ziatnyánszky János, olvashatlan nevű, Tölgyesy Fe­renc, Jalkóczi István, Fodor Lajos, Zsáko- vits Ferenc, Simor Teréz, gróf Csáky Károly, dr Rapcsák Imre, Kitzinger Jó­zsef, Lintner János, Kecskeméthy János, Esztergomi csizmadiák betegségélyző és temetkezési pénztára, Zsarnóczay Mihály, Apáthy Gyula. Herczmanszky Alajos, Morgenstern Manó, Jaksics Imre, Vészeli Aladár, Sőrecs János, Stern Markusz, Trpilek Mihály, Bokros Károly, Kovács Géza, Kovács Elek, Prohászka Lajos, Bachmaun Hermann, Schvón Dániel, Berger Ignác, Dinda F'erenc, Kondor Ist­ván, Juhász Sándor, Szálkái Ignác, Kapa István, Tállai Gyula, Vicze János, Petro- vics Lőrinc, Weiner Ignác, Izsó Illés, Izsó Sándor, Balek Gyula, Horváth An- rás, Csivy László, Flórián Gyula, Mayer Géza, Czettler József, Hauer János, Tóth Ignác, Szalay József, Novák János asz- talo , Niedermann Pál, Luczenbacher Ist­ván, Major János, Major Ödön, Koksa Kál­mán, Brutsy János, Jedlicska Rezső, Berán A., Szabó Szilveszter, Prann Gyula, Birkés Mihály, Zömbik Károly, Sümegi I. Szabó J. Füle J. Katona J. Birkés M. Katona F. Ullmann A. Erenfeld D. Schvón I. Füle M. Farkas J. Mihályi I. Bajóth köz­ség, Holdampf Sándor utódai, Müller Jó zsef, Eichele Vilmos, Majláth György, gróf, Osváth Elek, dr. Csernoch János- Némethy Lajos, Borovicska Adolf, Schwim­mer alezredes és neje, Magurányl József, Hulényi Péter, J. K. Ü. Szob, Murinyi Endréné, Usztanek Antal, Kruplanic Sándor, ifj. Rédly Gyula, Ziatnyánszky Janos, Manovil Dávid, Wimmer Kálmán, Városi elemi leányiskola VI. osztálya, Sinka Julia, Sinka János, Sitika Erzsi, Sinka Évi, Sinka Julia, Sinka Ferenc Pál, Sinka Laci, Sinka Ferenc, Brenner Jó­zsef, Kollár Károly, Boltizsár József püs­pök, Mezey Dénes, Esztergomi Borá­szati Egyesület, Ügyvédek koszorújának feleslege, dr. Goldner Fülöp, ifj. Hart­mann Péter, Zwillinger Hermann és dr. Gönczy Béla. A legnagyobb adakozó eddig a város, mely a csütörtöki közgyűlésen 76 irtot szavazott meg az emlékre és a legkö­zelebb a vármegye lesz, mely ősn köz­gyűlésén hasonló célra száz forintot ad. Az emlék létesítői között kell említenünk az emléket készítő céget is, amely azt minden nyereség nélkül, az előállítási áron engedte át a bizottságnak. Az oszlop az idők hosszú során ált fogja hirdetni a szobor megteremtőinek kegyeletét. A hires felirat. Most midőn a közönségünk ál­tal emelt szerény emlék felavatása történik meg, érdekesnek tartjuk közölni azt a feliratot, amely Pal- kovics Károlynak minden emléknél tartósabb emlékköve. Ez a hires felirat, amelyet közlésre egy laptár­sunknak is átengedtünk, következő- képen hangzik : Felséges Császár, Pelséges Apostoli Király, Icgkegyelmesebb Urunk ! Megdöbbenve vettük Felségednek f. é. január 16-ról 721. szám alatt kelt ke­gyelmes leiratát, — a király fenyegető ko­moly intése szóra fakasztja érzelmeinket, — és a szabad szó, mely az igazság és annyi túlélt fájdalom kimerithetlen for­rásából van merítve, de az alattvalói köteles tisztelet korlátái közt emelkedik Felséged királyi székéhez, —■ nem fog a pusztában elhangzani. Nem akarjuk magunkat szépíteni Fel­séged előtt, mert kegyelmes leirata min­ket talán kevésbbé sújt. Nem is érezzük magunkat hivatva a testvér megyék határozmányait latolgaltni, de köteles hódolattal annyit bátran elmondhatunk Felséged kegyelmes színe előtt: misze- rént e haza hatóságát, ha csendesebben, ha zajosbban fejezték ki érzelmeiket, szü­lőföldjük iránti elolthatatlan szeretet egyenlően vezérlé, — azon szülőföld iránti szeretet, melyben 12 év óta ha­zátlan vándorként lézengett a magyar. Ha azon nagynevű hazafiak, kik ez átalakulási korszakban F'elséged legma- gasb személyét környezék, eimondák Felségednek, mit szenvedett e nemzet a gyászos 12 évi korszak alatt, nem mondhattak el mindent, — Mi itt a vi­déken, kiket a letűnt rendszer csapásai leginkább sújtottak, elmondhatnánk Fel­ségednek, mint tiprák el a külföldi hiva­talnokok legszentebb emlékeinket, — mint tevék gúny tárgyává nemzetisé­günket, anyai nyelvünket, — mint zsák- mányolák ki elviselhetetlen adóval és nem adóval erszényeinket s tőnek sze gényekké, — mert mi szegényekké let­tünk, — mint kelle megvásárolni a drá­gasága végett számtalanszor igénybe se vett igazságot, melynek el nem nyerheté- sére sok esetben elég volt magyarnak lenni, — mint jövének az önkény eszközei éj­félkor a hazafi csendes lakába és titkos feladás nyomán a családapát, gyerme­kei rimánkodasa közt, vasra verve, el- hurcolák ismeretlen vidékekre, hogy ott katonai barbár önkénynek legyen áldo­zatja. — Égbekiáltót viselt el a hánya­tott nemzet ! — Azért ha most annyi balszerencse, önkénynyomás és baj után a múltban örömet nem látva, a jövőbe alig reménykedve, a láncaitól némileg menekül, a kedélyek zajosabb kitörésekkel tapogatódznak a sötétben — mert még nincsen világosság: — Felséged bölcse- ségében nem fogja megítélni. Mondja ki F'elséged, valamint a Te­remtő kimondá : Legyen világosság, és Ion világosság« — és vele élet; mondja ki F'elséged kegyelmesen : »I^egyen meg nemzet a te kívánságod ;« — mondja ki Felséged a nemzet egyakaratu óhajtásá­nak, a 48 iki törvényeknek megtestesü­lését, egyenesen, kételyt ébresztő meg­szorítások nélkül, félrendszabályok mellő­zésével, adjon Felséged teljes, tökéletes hazajöhetési engedélyt, miszerént szám­űzött hazánkfiai annyi hányatás után újra ehessék a haza kenyeret, mely ke­nyér, távol a hontól, keserű marad, ha aranytálban tállalják is : — és az en- gesztelődés napja fénysugarával elárasz- tandja a fejedelem és nemzet közti kibé­külést. Ezeréves a magyar alkotmánya ; — ezeréves harccal tartá azt fon ; — az örökös küzdelem megrontá benne a hi­tet, a törvényszegések hosszú históriája tévé őt féltékenynyé. Szivünk ömledezése, mely a tisztelet szavaiba öltözik, nem fogja sérteni F'el- séged királyi méltóságát. — Nyílt szó ez, legkegyelmcsebb Ur ! a gyermeké a kegyes apához. — íme, az október 20-iki kegyelmes pátens, mely a prag- matica sanctiora hivatkozva Állítja vissza az alkotmányt, épen a pragmatica sanc- tioba ütközik; — kétoldalú, egyiránt kö­telező szerződés lévén az, Felségedet épen úgy kötelezi a nemzet ős alkotmá­nyos jogainak, szabadságának, önállásá­nak csorbítatlan föntartására, valamint kö­telezi a magyar nemzetet Felséged iránti hűségre és örökösödési jogának elisme­résére ; pedig a kegyelmes pátens a pragmatica sanctió által biztosított oly lényeges jogait csorbítja meg a nemzet­nek, melyek megtartására F'elséged csá­szári őse, 3-ik Károly király esküje utó­dait is kötelezé. Felséged adóbehajtást sürget, —• pe­dig ennek csupán országgyülésilegi meg- ajánlhatása épen a a pragmatica sánc tioban gyökerezik. Felséges Király ! az adónak és pedig katona erővel és országgyűlésen kívüli behajtásának nagy története van, mely­nek utolsó mozzanata az volt : hogy dicső nagyatyja : i ső Ferenc király, azt mondá a nemzetnek: »doluit paterno cordi nostro.« De Felségednek az állam gépezete föntartasára pénzre van szüksége ? — Miként fejezzük ki magunkat, miszerént elismerje F'elséged, hogy a jóakarat szól belőlünk ! — Fia Felséged bizto­sítja, ami kétségbe nem vonható, a nem­zet adómegadási országgyűlési jogát; ha e jognak a legközelebbi országgyű­lésen érvényre hozataláig a nemzet loyalitására hivatkozva nyilvánítja : mi­szerént égő szükségtől kényszerülve a nemzettől várja, és nem önhatalmilag rendeli az adót, — törölje el Felséged kegyelmesen a német adószedőket, bízza reánk, a nemzetre, és e kizsákmányolt nemzet befizeti, amit erszényében talál. Szóljunk a törvénykezési bonyodal­makról ? — Felséged a jövő országgyű­lés elhatározásáig országbírói intézkedé­seket ígér, — mi ebben megnyugszunk. — De nagyok a bonyodalmak és annál nagyobb a baj, minél inkább meggyő­ződhetik mindenki: miszerént a nép. az összes közönség oly ellenszenvvel visel­tetik az eddig főn állott költséges bíró­ságok és hivatalok iránt, hogy inkább nem keres igazságot, mintsem nálok ke­ressen : mi pedig azon térről is le va- lánk szorítva, melyet még a 20-iki ke­gyelmes pátens, és a főispáni utasítás 13-ik pontja is átengedett. Még a bizalmat említjük meg, a feje­delem és nemzet közti szent köteléket. Fia azon aggodalmat akarnók tolmá­csolni, mely a csendőröknek a megyénk székhelyein öszpontositása hírére elfogá a közönséget; ha elmondjuk, hogy e rendszabály áitai eddigi csekély vívmá­nyait dugába dőlte, reményeit meghi­úsulva, sőt az alig letűnt rendszer ör­vényét minden bajaival, szenvedéseivel és nyomásával tátongni látja; — ha bizonyossá tesszük Felségedet, miszerént a csendőrség, és testvérje : a pénzügy­őrség oly ellenszenv tárgya, mint irto- zat tárgya vala egykor az Isten válasz­tott népénél ama nyavalya, melyből az Üdvözitő gyógyitá ki a beteget, — a bélpokiosság : F'elséged kegyelmesen be­látni méltóztatik, mi kép ezek fönállásá- val mindig a múlt rémjeit látva szeme előtt a nemzet, bizalmában, hitében, re­ményében, és szeretetében hajótörést szenved. Végül F'elséges Király ! a történe­lemre hivatkozunk. Nagy volt a fejede­lem. nagy a nemzet maga, midőn övéi körében, — az apa gyermekei közt — élt a király. Mióta szűnt meg e nemzet dicsősége? Mióta a Csele patakja nyélé el az utolsó magyar királyt, ki e hazá­ban lakott, és Magyarország a többi kegyeltek közt mostoha gyermekké Ion. Felséged legmagasb kegyelmében Ön­maga elismeri a magyar nemzet érett­ségét ; — hazánk területe legnagyobb, kétszer, háromszor akkora, mint Felsé­ged bármely országáé, —-■ Mi nem va­gyunk számitó zsugoriak, kik a kegye­letet mérlegre vetik ; nem szükkeblüek, kiket a lelkesedés és vett jótétemény szikrája nem éleszt; — alkotmányos ösvényen, a szeretet szalagán könnyen vagyunk vezethetők. — Méltóztassék Felségednek körünkbe jönni, hova az U36 ik 57-ik, 1546-ik 18-ik, 1741-ik, 1792-ik 5~ik és több más törvénycikkek hívják ; — borítson Felséged a nemzet jogai őszinte teljes helyreállításával fátyolt a múlt fájdalmira ; kegyeletes, törvényes kormányzat által legyen Felséged a nem­zet kegyeltjévé, — Felséged otthon ér- zendi magát népétől környezve, és a nép szeretete leend azon sziklavár, melynek erős falai közt a király nagysága bizto­san honol ; úgy F'elséged Buda várából Mátyás dicső korának boldogságát áraszt­hatja a magyar nemzetre, és összes né­peire. Dicső feladat ez, nagy és királyi! — A nagy Korvin 400 év óta porlik, és mostanig is él a hálás nemzet emlékében. Többiben Császári Királyi legmaga­sabb kegyelmébe ajánlottak, hódoló tisz­telettel öröklünk Felségednek Kelt Esztergomban, 1861. évi január 21-iki közgyűlésből. alázatos hű alattvalói : Esztergom Vármegye Közönsége. Azt általában ismerik, hogy a boldo­gult raboskodásának idejében egyik fo­golytársától : gróf Kun Kocsárd gróftól tanulta meg a fafaragást, amelyet később művészi tökélyre vitt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy munkácsi börtö­nében a poézis múzsája is megihlette. A vár parancsnoka ugyanis nagyon emberségesen bánt a politikai foglyok­kal s Palkovics Károlynak kérésére, tintát, tollat és papirt is adott. Ott a magányosságban irta meg többi között ezt a bájos kis költeményt is : magyar leárjy dala. Midőn hajnal hasadtával Nyughelyemről kelek fel S a pacsirta napsugárban Reggi imát énekel, Akkor mondja szivem, szám : «Isten áldd meg a hazám !» Midőn barna fürteimbe Piros száll a got fonok, És tükrömbe kandikálva Az rám visszamosolyog, Azt énekli szivem, szám : <lMagyar f öld az én hazám Midőn künn a hegyek kőzett Hiisitó árny környékez És mellettem csevegőleg Patakocska csörgedez, Akkor vallja szivem, szám : «Be kedves az én hazám /» Midőn a nap lenyugtával Hegy, folyó és zöld pázsit, A madárkák éneke közt Sugár fényben tündókhk, Akkor vallja szivem, szám» : «Be szép ez az én hazám! S midőn e hazámnak múltja Áll előttem s jelene, Könyny csordul ki szemeimből, Elhal éltem öröme, 5’ sírva mondja szivem, szám: « Oh! szegény magyar hazám!» S hogyha hozzám jő az ifjú, ú> szivdobogva nyújt kezet, Magyar fiú, kinek oda Adám tiszta szivemet, «Szer tick», azt mondja szám « Téged és magyar hazám /»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom