Esztergom és Vidéke, 1898

1898-01-20 / 6.szám

^leúje\eT\ik Vasárnap és csütörtökön, ^LŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre — — — — Fel évre— — — — — Negyed évre — — — Egyes szám ára: 7 kr. 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (lioYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széchenyi-tér, 330. szán). Kéziratot nem adunk vissza. Régi dal.*) Esztergom, január 19. (y.) A belügyminiszter, ugy látszik, édesdeden alszik és feje alatt párna gyanánt a közigazgatási reformjavaslatok hevernek. Egy-egy pisztolylövés hangzik el koronkint az ablaka alatt, felijed ilyenkor és megtörli verejtékező homlokát; rosszat álmodott. A lapok pedig azt közlik ilyenkor, hogy : »a közigazgatás reformjáról szóló tervezetek a belügyminisztériumban immár elkészültek és legközelebb benyújtják azokat a törvényhozás elé.< Azután ismét csendes lesz minden, a mentők kocsija elrobog, tszellő sincsen, de zug, felhő sincsen, de bug< s a belügyminiszter csak akkor ébred ismét, mikor egy-egy közigazgatási szemetes kocsi dübörög el az ablak alatt és csikorog élesen. Az bizonyos, hogy maga Herkules is megretirálna talán ettől a tizenegyedik nagy munkától, de ha Herkulesnek, aki dicsőségre dolgo*) Alapjában véve helyeselvén a felvetett eszmét, közüljük e cikket, melynek irója (szerkesztőségünkön kivül áll, bár minden állításával nem is értünk egyet.) A szerk. Az .Eszterp és Viléke" táréi, Goethéből. A legkisebb hajszálnak is megvan a maga árnyéka. A világ egy harang, melynek repedése van: zörög, de nem eseng. * Vannak emberek, akik sohasem tévednek, mert soha okos dologra nem határozzák el magukat. Egy szivárványra, mely már egy negyedórája van fenn az égen, senki sem hederít többé rá. A molnár azt mondja, hogy a rozs czak azért terem, hogy legyen neki mit őrölnie. * A tömeg nem nélkölözheti a tetterős embereket, de azért azok neki terhére vannak, Viktor. zik, van is joga a retirálásra, nincs a belügyi kormánynak, amely kötelességből végzi, amit végez. Egy önmagát túlélt kárhozatos szervezet a magyar közigazgatás, (mi esztergomiak legközvetlenebbül látjuk,) melynek egészségtelen vére maga szétbomlasztja részekre a kívánkozó elemeket s leválasztja azokat a törzsről. Nem is kellene mást tenni első lépésül, mint ezeket a maguktól leváló testrészeket egészséges operálással külön vágni s önálló életre bocsájtani. Ki nem ismerné be, hogy a közigazgatástól külön kellene választani végre a rendőrséget és az árvaszéket. Oly természetellenes perverz viszonyban függeszkednek ezek a a közigazgatás eipetyhüdt testén, hogy bizony kiáltó szükség volna már onnan való leválasztásuk. Ma államrendőrség csak Budapest területére szabott hatósági joggal és körrel van. Az egész nagy Magyarország — értvén a városokat, ahol a csendőrség nem illetékes — az egyes rendőrkapitányVégrendelet. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — A falevelek hullása, a virágok hervadása ideje óta nem irtam semmit! És most, kezembe veszem a tollat azzal a tudattal, hogy írok életemben utoljára. Még mielőtt újra kizöldülnek a fák, még mielőtt ujbói nyilik a virág és kiderül a komor zord idő, én elmegyek messze, messze, három lábnyira a fekete föld alá . . . Én meghalok anélkül, hogy éltem volna; engem elfelejtenek anélkül, hogy valamikor emlékeztek volna rám. Hideg sírban lesz nyughelyem és én minderre gondolva, mindezt megfontolva nem tudom sajnálni az életet, nem tudom félni a halált. Nem tudom minek az élet, ha az nem igér semmi szépet, semmi jót Itt íogok hagyni mindent, én Istenem mi is az a minden ? Megtört öreg szülőket, szerető rokonokat, sok jó barátot — fogja mondani a pap. — Egy csomó pénzt, egypár fényes ékszert, néhány elegáns ruhát, egy csomó csecse-becsét; egy pár szellemes udvarlót — ennyit fognak megállapítani az asszonyok. — Itt hagyott bennünket, a sikerült mulatságainkat, a fényes estélyeinket, itt hagyott bennünket, minden örömünkkel, minden vigságunkal — fogják mondani a barátnők. És Boltay Sándor meglepetve fogja hallani halálhiremet, egy kissé ságok privát buzgalmára és érzékére j Hiszen a törvényezés különvávan bizva s a legkülönbözőbb felfo- lasztása sem olyan régen történt gásu és eljárású rendőrködés folyik meg s mégis el sem hiszi azt a a véletlen által rendőrökké tett hi-, mai nemzedék, hogy valamikor ez vatalnokok utján, patriarkális sze- is a közigazgatással volt összenőve, mélyzettel, decentralizált felelőség- s annak korhadt fájáról lenyesve gel, a megfelelő eszközök nélkülö-! került a maga földjébe, ép igy az zésével. 'árverésekről is egy évtized múlva Egységes szervezet, magállapitott \ senki nem fogja megérteni, hogy rendszer, szakszerű előkészültség, | mikép lehetett e tisztán személyi és állandó és egyöntetű központi kor- j vagyoni jogviszonyokban intézkedő mányzás, ugyanilyen felügyelet, ar-j bírói szervezet olyan soká ott ravalóknak előremenetele, szóval| hagyni a vén közigazgatáson, a tudatos országos rendőrködés! A törvénykezés, a rendőri ügykemerőben hiányzik Magyarországban, j zelés és a közigazgatás egymástól Ennek megteremtésével pedig

! különválva fejlődhetnek csak s vémár tartozunk az ezredéves dicső- gezhetik kölcsönös feszélyzettség ségnek és a modern időknek. j nélkül hivatásukat. S ha a csendőrségi intézmény | Ha ez a két kérdés a külön rendkívüli sikerein áttekintünk, ana- • megoldás útjára lép, még mindig log példával látjuk beigazolva, hogy' herkulesi munka lesz a magára maaz ország rendőrigazgatásának beve- j ra

dó országos és helyi közigazgazetése nem tartozik a lehetetlen fel-, tásnak megreformálása, ezekkel adatok közé. .együttesen azonban száz Herkules Épp igy az árvaszék különvá-' sem tudja azt elvégezni, mert e' lasztása is a túlérett kérdések köze j külön természetű szervek között tertartozik és ennek a reformnak a; mészetes kapocs nincs annak megállavéghezvitele sem sorozható a meg- pitására és kifejezésére, tehát a törrázkodtató lehetetlenségek katasz-1 vényalkotó művészkedés maga is trófájába. j képtelen. megdöbben majd és azután — azután j szomorúan fogja mondani, kedvetlenül vonva vállát, — itt hagyta ezt a ha-. szontalan világot. És én talán még ott, a ravatalon is hallani fogom az ő hang-1 ját, érteni fogom megjegyzését és még ott is fájni fog, hogy itt hagytam őt! A temetésen megfognak jelenni az ismerősök mind! Eljönnek majd, oly hidegen, nyugodtan és elegánsan, mintha sétára indultak volna és csak néha, néha fog eszökbe jutni, hogy hiszen temetésre jöttek. A lányok majd talán sirnak, az asszonyok a mamát vigasztalják és időközben az orvost faggatják. És a jó Öreg doktor el fogja mondani — Isten tudja már hányadszor : — Szegény gyermek meghalt oly fiatalon, oly nyugodtan és oly sokat szenvedve. És azután ... a temetés szertartása után a fiatal jegyző, ki tréfának vette ma, hogy végrendeletet adtam át neki, kissé meghatva fogja tudtára adni az érdekelt feleknek, hogy nála egy fehér csontdobozban van egy kis kulcs és egy végrendelet és elfogja mondani, hogy én kértem, hogy olvassa fel azt Boltay Sándor. És ő ezt meg fogja tenni; fel fogja olvasni kemény érczes hangán, fel fogja olvasni, hogy odaadtam mindenkinek azt, a miért irigyelt. Az asszonyoknak az apró nipp tárgyakat, a lányoknak a könyveket, az uraknak különféle gyűjteményeimet és Boltay Sándornak majd meghagyom, hogy vegye át a kis kulcsot, nyissa ki Íróasztalom legfelsőbb baloldali fiókját és égesse el az abban levő aranyszegélyű barna könyvet. És ő elfogja azt égetni! El fogja azt égetni, megfogja azt semmisíteni a nélkül, hogy ismerné annak tartalmát, a nélkül, hogy olvasná, hogy mennyit sirtam, mennyit zokogtam miatta, a nélkül, hogy látná a könyvön könyeim nyomát. És ő nem fogja megtudni, hogy meghalok mert nem tudom feledni és ő akarja, hogy feledjem. Nem fogja tudni, hogy a megtört szivekről való töi ténetek nem mesék. Elfogja égetni azt a könyvet, melyben leirtani minden bánatomat, minden keservemet, mert nem volt szabad tudnia soha senkinek, hogy mennyit szenvedek. És nem fogja megtudni, hogy meghaltam, mert nem tudtam megélni a nélkül, hogy lássam és mert oly nagyon fájt a látása. És meghagyom majd neki, hogy semmisítsen meg mindent, ami kezébe akad és ami valamikor az enyém volt; kérni fogom, hogy kutassa át fiókomat és semmisítsen meg abban, amit talál, mindent, leveleimet apró emlékeimet. Kérni fogom, hogy emlékezzen rám szívesen, bocsásson meg, szeszélyeimet, durvaságaimat feledje el, tudja be annak, hogy sokai, szenvedtem! És kérni fogom, hogy majd ha nagy VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE.