Esztergom és Vidéke, 1898

1898-05-29 / 43.szám

ESZTERGOM és TME VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M

e

ÜJ

eíer

>!k Vasárnap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt*50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁlrMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a Kéziratok, előfizetéseit, nyiltterefe és hirdetéseit küldendők. SzccljeijyMiér, 330. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. Hg^ Pünkösdi elégia.*) Esztergom, május 28. Pünkösd vasárnapja : rózsanyilás piros ünnepe, a felvilágosító Szentlélek leszállásának magasztos dátuma, az éjjel reánk köszönt. Odakünn a természetben, akár mint évszázadokkal ezelőtt, magba fut a virág, mindenütt érlelő' hő, áldásos termékenység. A természet megmaradt olyannak, amilyen volt századokkal ezelőtt, csak a szálló lángnyelvek csodája nem ismétlődik többé. A szálló lángnyelveké, amelyektől az Istenember országának vezető bajnokai felvilágosodásnak, megerősödének és megtelének buzgósággal és bölcsességgel . . . A virágok a mi kis országunkban : városunkban is pirosok, magbafutók, sárgul az éro kalász, a természet termékeny, tevékeny, ámde *) V. 8 az «Esztergom és Vidéke» 1896, 1897 és a 1900-ik évi pünkösdi számával. — haj ! — a megerŐsitő, felvilágosító, böcscsé tevő égi lángnyelv a mi országocskánk élére választott apostolok fejére nem akar alászáilani! Es ezért az ünnepnap előestéjén nagy a mi lelkünk szomorúsága! Amig a természetben életet, békét, folytonos pezsgő munkásságot, a mi apostolaink által vezetett országban szomorú tespedést, áldatlan háborúskodást, kárhozatos tétlenséget - kell látnunk. Mintha szürke vakság borulna szemünkre! Vakok vagyunk a közérdek, vakok egymás érdeke iránt. Kicsinyes viszálykodásokkal, meddő kerékkötéssel, folytonos porhintéssel töltik el a hétköznapokat és az ünnepnapokat apostolaink és azok, akiket vezetniök kellene, apatikus nyugalommal szemlélik működésüket. Nem keresnek utat — módot, hogy a felvilágosodás, a megerősödés, a bölcsesség ideje végre közénk is elérkezzék ! . . Nagyot fordult az idők kereke hozzánk is elérkezett a fejlődés gyarapodás, előrehaladás korszaka Adtak módot a nagyobb boldogulásra és még sem gyarapodunk és még sem fejlődünk, mert hiányzik hamis apostolainkból a bölcsesség, lelki erősség és igazi buzgóság, belölünlí meg a kitartó harc érdekeink mellett érdekrontóink ellen. És ezért szomorú piros pünkösd virradatán a mi szivünk! E nagy ünnepen azonban nem akarunk panaszkodni s vádolni, inkább csak imádkozni akarunk. Könyörögni, hogy: Felvilágosodás, jöjjön el a te országod! Jöjjön a béke, amelynek nyomán fakad az összetartás. Az összetartás, amely biztositéka az erőnek, ahogy az erő a si* kérnek ! Ma csak imádkozunk, de ha azt akarjuk, bogy imádságunknak foganatja is legyen, holnap már dolgoznunk is kell. Es találnunk kell oly apostolokat, akikben meg van a bölcsesség, a lelki erősség és az igaz buzgóság ! Ha keresünk, nem nyugszunk, meg is találjuk őket és akkor jövő pünkösd virradatján nem elégiát, hanem hozzannát fogunk írhatni. Teljes szivhöl kívánjuk, hogy ugy legyen ! Árgus. En bloc ! — Városi közgyűlés. — Esztergom, május 28. A polgármester ur mindig fázik a közgyűlésektől s ezért csakis olyankor hívja össze a képviselőtestületet, amikor az összehívás már eloldázhatlan. Ha pedig együtt ülnek a városatyák, ugyancsak siet ledaráltatni a tárgysorozatot s immár igazán bravúros gyakorlottságra tett szert az elnöki határozat időelőtti enunciálásában. Hiszen értjük végre ezt a fázékonyságot és sietséget, mert a közgyűlések alkalmával igen kellemetlen igazságok szóltak az elnöki szék felé repkedni s rendesen sok villamosság van a levegőben, de mindIz Mrooin és Vidéke

0 tárca a Történet egy fantomról. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája, — Éjjel van. Csend. Jer ide hozzám és beszélgessünk. Olyan jól esik, ha elmondhatom neked, amit gondolok és érzek. Boldogság tölti el szivemet, ha újból elmondhatom, hogy ugy szeretlek, miként még nem szeretett senki sem. Mert te, édes, az enyém vagy. Idegen nem látja arany hajadat, édes szemedet ... Tudom, hogy hazád a fantázia országa, tudom hogy tested nincsen, melyet mindenféle bizarr szövetekbe burkolnál és mégis látlak lelki szemeimmel, gyönyörködöm szűzies kék ruhádban, hallom édes, csacska beszédedet. Azt mondjak, hogy hallunációim, vízióim vannak, ábrándozónak mondanak. En pedig nem törődöm senkivel és keresem a magányt, ahol te, édes Fantonom, mesrjelensz tündén glóriában, felhőfoszlányok között. Jer ide, elmondom szerelmünk történetét. Nem hazudom, nem ámítlak, hogy mást még nem szerettem ; futkostam én is mások után ; nem tudom miért és hogyan történt, de valami titkos Ösztön űzött, hajtott, hogy keresessek egy szivet, mely értem is dobog, hogy keresek szemeket, melyekben olvashatom, hogy engem is szeret valaki. Sokszor már azt hittem, hogy megtaláltam azt, a kit kerestem. Néhány napig boldog voltam, mert ugy éreztem, 1 hogy szivemben nincsen már az az ir| tóztató űr, mely elkeserített. Talán azok a bohó leányzók is olyanok voltak, mint én. Talán ők is keres; tek valakit és hitték, hogy megtalálták bennem azt, aki után vágyódnak. Csalódtunk, ők is, én is. Minden csalódás után végtelen szomorúság fogott el, elhatároztam, hogy nem engedelmeskedem annak a titkos hatalomnak, mely űz, hajt, veszélybe sodor és oly utakra vezet, ahol tövis sebzi meg lábamat és az indákban megbotolva elbukom. . Igaz ugyan, hogy e küzdelmes utam édes, fájdalmas gyönyört okozott. Bárhogy fájtak sebeim, mégis futottam eJŐre i és nem tudtam merre, hová ? . . . Ha már nagyon elfáradtam és könynyek peregtek le orcáimon, egy-egy pillanatra megálltam — azután felszárítottam könnyeimet, gyengeségem árulóit és ismét megkezdtem a küzdelmet. Sok szivet ismertem meg, szeretet lakott mindenikben, de nem a szerelem, mely után ugy vágyakoztam, mint tikadt vándor hüs forrásra. Azután apáthia fogott el. Leültein az útszéli kőre és néztem a szürke égboltozatot, az egymást kergető fellegeltet. Láttam, mint vonulnak szerteszét a nagy űrben, sokan találkoznak és egybeolvadnak . . . Pihentem, de még nagyobb lankadtság íogott el. Arról töprengtem, mily vigasztalan az ember sorsa. Egyszerre azután gyönyörű kép bon^ takozott ki a semmiségből. Te voltál az ragyogó szépséged, jóságod teljességében. Nem törődtem senkivel és semmivel, csak téged bámultalak. Beszédbe elegyedtünk és Isten tudja meddig tartott, egy örökkévalóságig, vagy csak egy pillanatig, amikor szerelmet vallottunk 'egymásnak. Gyönyörűséges percek voltak azok, de boldogságom nőttön nő, minél többször találkozom veled a magány szentélyében. Te jó, szelid, szent vagy! léged nem ismer senki, csak én. Nem gáncsolod hibáimat, nem nevetsz félszegségeimen. Fölviditasz, ha szomorkodom és mosolyogsz, ha öröm ér. Mondjanak bár mizantrópnak, bolond nak, nem bánom ; te az enyém vagy és nem rabolhat el tőlem senki sem, én a tied vagyok és hűséges leszek hozzád. " Látom, hogy arcod elborul. Mitől remegsz ? A »hüség« szó tett ilyen szőni oruvá ? ... Ne félj égi, kis angyalom, csapodárság nem vesz erőt rajtéin. Csalódtam eleget kis Fantomom. Félek mindenkitől, hogy megcsal, csak tőled nem ! — — — •—• — — — — —• ápr. 2. Félre az ábrándokkal! Újra élek. É:zem, hogy petyhüdt izmaim ismét rugékonyak, nemtörődömség nem késztet tunyaságra. El fogok veszni az élet forgatagában, ha egyre csak kártyavárakat épitek és fantáziám világában élek. Hinni akarok és hiszek is! | Tegnap voltam Éviéknél. ' Milyen ennivaló kis baba ez az Évi ? Ha kissé udvariatlan vagyok, ugy néz reám, hogy azt hiszem mindjárt sir. Pedig ha látnám, hógy könnyezik nem tudnám megállani, hogy meg ne csókoljam, igaz, ez lehetetlen is volna, mert a pamlagon ott ül folyton a mama. En tartom a két kezemen a pamutot és ő szépen Összegomboiitja. Tegnap ki kellett mennie a konyhára, aztán odaadta Évinek a munkát. Én még nagyobb büszkeséggel nyújtottam előre a karomat, eközben pedig azon gondolkoztam, az Évi szeme olyan-e, mint a hegykék festék, v gy mint a fehér, keverve zölddel, amivel a tengert pingálják ? . . . EkkÖzben azonban annyira összegabalyítottuk a pamutot, hogy alig tudtuk rendbehozni. Évi szemrehányóan rám nézett. — Maga ügyetlen ! — mondotta. Nagyon boldoggá tett ez a megfeddés, de ekkor belépett a mama és én éreztem, hogy a vér az arcomba szökött. Evi ís elpirult. Nagyon boldog vagyok. Most látom csak, hogy az ábrándozásnak, a melyért holdkórosnak csúfoltak, semmi értelme sincsen.