Esztergom és Vidéke, 1897
1897-02-14 / 13.szám
Igy például, hogy a »tiszti főügyészt címe meghagyassák, mert ennek helyessége a térvényből kimutatható s mert különös volna, ha az ügyészt kisebb kvalifikációju tisztviselők alá rendelnék. Úgyszintén, hogy a rendeletben »elöljáróság* helyett »tisztikar* használtassák, mint az országszerte uzusban van. Kérelmezni fogják, hogy az egészségügyi bizottságba a tanítókat fölvenni ne kelljen, mert a mi viszonyaink nem hasonlíthatók össze egy faluéval. Itt tizenhat tanító van s a bizottság ilyetén megnagyobbítása csak nehézkessé tenné annak működését. Kérni fogják, hogy a főbb tisztviselők 3 frtos napidija budapesti utazásuk alkalmával a lakáspénzzel toldassék meg, mert a 3 frtot maga a lakáspénz fölemészti. A szervezési szabályrendelet módosításainak befejeztével fölolvasásra került a város szegényügye rendezése tárgyában készült szabályrendelet tervezete, amelyet minden változtatás nélkül acceptáltak. E tételnél Dóczy Ferenc sürgette az aggok háza lakosai ételének javítását, mert tudomása szerint a szegény öregek »nyomoritva lesznek s talán éhen is vesznek.* A rendőrkapitány ésStrubly Mihály által adott fölvilágositásában a fölszólaló megnyugodott s éppen ezért egészen fölösleges volt ifjabb Sinka Ferenc személyeskedő, ideges folszólalása. A 200.000 forint. Az előadó fölolvasta az e kérdésben érkezett s általunk már bő kivonatban ismertetett legújabb belügyminiszteri rendeletet, amelyet az elégületlenség tompa moraja fogadott. A pénzügyi bizottság javasolja, hogy a kaszárnyaépités tulköltségeire vonatkozó és a miniszter által követelt honvédelmi miniszteri rendelet és közgyűlési s kaszárnya nagybizottsági határozat a megyei jóváhagyás kieszközlése után pótlólag föiterjesztessék s hogy a kölcsön föltételei iránt a polgármester több pénzintézetnél is tudakozódjék. Dr. Helcz Antal hozzájárul ez indítványhoz. De mivel a rendeletből látja, hogy a miniszter a 200.000 frt kölcsönből 160.000 frtot máris engedélyezett s mivel e kölcsönre égető szükség van, kísérletet vél teendőnek, vájjon a pénzintézetek — a most már biztos miniszteri beleegyezést tekintve — nem adnák meg-e előlegképpen a 160.000 frtot addig, amig a miniszter a 40.000 frt fölvételét is engélyezi s ami mindenesetre hosszabb időbe kerül. Az elnök megígéri, hogy a miniszternél ez írásban lépéseket fog tenni. Stern Márk azt óhajtaná, hogy a város immár közel egy millió forintra rugó adósságai konvertáltatnának, — ami a kamatláb leszállítását vonná maga után. Lehetne talán ezt 100 frtos kötvények kiadásával eszközölni. Az elnök az ilyen pénzügyi müveletet Esztergomban lehetetlennek tartja s ki akarja mondani, hogy a közgyűlés elfogadja a pénzügyi bizottság javaslatát. Dr. Földváry István nem járulhat ily elhamarkodott határozathozatalhoz, amely újra komplikációk előidézőjévé válhat. Á saját formájában kell azt, kellő részletezéssel hozni s egy kissé a képviselőtestület is kíváncsi, mi is volt az e 40.000 frt többlet-munka. Kéri a leszámolás s a hivatkozott közgyűlési és kaszárnyabizottsági határozat fölolvasását. Hangok : Ugy van ! Leszámolást! Dóczy Antal számvevő kijelenti, hogy a leszámolás meg van s valami 54.000 frtról szól. Csak kéznél nincsen. Rotknagel Ferenc még nem találta meg mind a szükséges aktáka. Elégségesnek találja, hogy kettőt megkeresett. (Zúgás) Dr. Helcz Antal is abban a véleményben van, hogy a minisztérium a hiányzó dokumentumok nélkül nem hagyná jóvá a közgyűlési határozatot. S éppen ezért indítványozza, hogy az ügy tárgyalását a február 25-ik közgyűlésre halászszák. Rothnágel Ferenc felolvassa az időközben megtalált kaszárnyabizottsági határozatot, amely 31.000 frt többletmunkáról szó. Dóczy számvevő is egy aktával tér vissza a táncterembe. Dr. Földváry most már annál is inkább szükségesnek tarja a halasztást, mert az egyik okmány 40.OOO, a másik 31.000 a számvevő 54.000 frt többletmunkáról beszél. Készítse el a tanács a február 25 iki közgyűlésre a teljesen felszerelt felterjesztést, olvassák fel s akkor határozhatnak. A közgyűlés dr. Földváry indítványát elfogadja. A nagy kérdések. Az előadó ismertette a gimnázium ügyének jelenlegi állását s a polgármester hozzátette, hogy a tervkészítéssel megbízott ifjabb Eggenhoffer József még néhány napi halasztást kért. A beérkezendő pályatervet a p' ü. bizottság által proponált szakértő bizottság fogja revidiálni. Zsiga Zsigmond nem érti, miért vonják el e revíziót az arra illetékes építészeti bizottságtól. Dr. Földváry felvilágosítja az interpellálót, hogy a kisebb bizottság véleménye felett az építészeti bizottság is folytathat majd diskussiót. De az első bírálatot szakemberekre szükséges bízni. A reáliskola kérdésében elfogadták a p. ü. bizottság javaslatát, hogy t. i. küldöttség menjen a kultuszminiszterhez a következő ajánlattal: 1. épitse íel a kormány és vegye kezdésbe a reáliskolát, amely esetben a város ötven évre évi 5500 frt segélyt ajánl fel. 2. Ha pedig nem hajlandó az iskola átvételére, emelje fel a jelenlegi államsegélyt 8000 frtra. Dr. Prokopp Gyula kérdésére a polgármester kijelenti, hogy a dunautcai iskolai célokra szánt telkek megvétele fölött a február 25-iki közgyűlés határoz. A Lőrinc utca kérdése hosszabb vitát provokált. A p. ü. bizottság ugyanis azt ajánlotta, hogy kiséreltessék meg a telkeknek három parcellában való eladása, egyidejűleg 400 és 200 frt dijak kitü zése mellett hirdettessék pályázat a telkeken a város által emelendő vagy emeletes, vagy földszintes épület terveire s végül szereztessék be ajánlat magánvállalkozóktól a beépítésre nézve oly kikötéssel hogy az emelendő épület bizonyos idő leteltével a város tulajdonává válik. Dr. Földváry István csodálja, hogy az elnök a p. ü. bizottság megbeszéléseivel egyidejűleg határozott tanácsi véleményt is nem terjesztett elé, amely alkatrészeire bontaná az ügyet. E hiány pótlását indítványozza. Waldfógel József a 600 frt. pályadijat feleslegesnek tartja, hiszen már egy év óta kész tervek hevernek a városházi burokban. Dr. Helcz Antal elfogadása ajánlja a p. ü. bizottság javaslatát, csak hogy az odiózus ügyben az első lépés megtétessék, bár osztja Földváry aggodalmait. Nincs egy véleményben azonban Waldfógellel, mert a beadott tervek nem a város érdekében készültek. Dr Prokopp Gyula a vagylagos pályázati terv ellen van s kettős tervet óhajt. Külömben csatlakozik Földváry indítványához. Többek felszólalása után a p. ü. bizottság javaslatát elfogadták s az előrehaladott idő miatt a vágóhíd ügyét a legközelebbi közgyűlésre halasztották. A szakbizottságok választása. Kis vihart okozott a napirend utolsó pontja is : a szakbizottsági választások miképpen való megejtésének megállapítása. A tárgysorozat csinosan megfogalmazott passzusa ugyanis azt ajánlotta, hogy a képviselőtestület kebeléből szavazatszedő bizottság küldessék ki, mely a szavazás eredményéről a legközelebbi közgyűlésnek beszámol. Dr Helcz Antal nem fogadja el a javaslatot legális szempontból, mert a közgyűlésen kivül szavazni nem lehet. Mindig »praesentes concludunt.* Az ily választások szomszédos gyakorlatát, az elnöki ajánlat egyhangú elfogadását szintén perhorreskálja. Igenis, készítsen a polgármester tervezeti lisztát az általa összeállított bizottságokról, osztassa azt ki a közgyűlésen. Igy mindenkinek megmarad a joga a neki nem tetsző tagok nevét kihúzni és mással helyettesíteni. Aki valami bizottság tagja óhajt lenni, jelentkezzék, mint eddig szokásban volt, a főjegyzőnél. Brutsy János nincs egy véleményen Helczczel, mert ajánlatának elfogadása esetén az egyes bizottságokba éppen olyanok kerülhetnének, akik nem oda valók. Már pedig a bizottságokban mindenkinek a maga helyén kell állani, mint a figuráknek a sakktáblán. Készítse el a polgármester a lisztát, olvastassa fel; ha valakinek egyik-másik ellen kifogása van akkor is megteheti tiltakozását. Bódy Bódog hevesen kikel Brutsy javaslata ellen, amelyet törvénytelennek tart. Brutsy János tiltakozik Bódy fölszólalásának >pusztai hangja* ellen. Bódy kikéri, hogy igy szóljanak róla, mikor ő a törvényességet védelmezi. Dr. Földváry : A törvényességet majd megvédelmezi ő. Különben Brutsy ajánlata mellett foglal állást, amely régi helyes gyakorlaton alapul s a fővárosban is el van fogadva. Igy nem eshetik meg, hogy például egy földműves belekerül a jogügyi bizottságba, vagy vice versa. Aki akar valamely bizottság tagja lenni, úgyis jelentkezhetik. A közgyűlés határozathozatal nélkül oszlott szét. A társaságból. * A Kalikőbál rendezősége a meghívókat már szétküldötte. Akik tévedésből nem kaptak s igényt tartanak reá, az egyesületi titkárhoz fordulhatnak. — Fleischmann Ignác kirakatában már láthatók a megérkezett szövetek is, amelyek csinosságát, mutatósságát általánosan elismerik. Hasonló szövetből készült kacér kis kalikókalapok, legyezők ugyanott kaphatók, A rendezők szintén alkalmazkodnak a kalikókényszerhez s ki kalikómellényben, 1 i kalikóingben, ki kalikónyakkendősen jelenik meg. Sőt még fehér szegfűik is piros pettyesek lesznek. A mulatság iránt az érdeklődés oly általános, hogy annak sikere immár teljesen biztosítva van. * A Katolikus KŐr piknikjére az előkészületek javában folynak. A háziaszszonyi tisztség betöltésére : vállalkoztak. Büttner Róbertné, Csupor Istvánné, Matytyasovszky Lajosné, Perényi Árpádné és Szecskay Kornélné. A juxpolka tréfás zeneszerszámainak bájos kezelőnői lesznek : Bellovics Lincsike, Frey Berta, Magos Emmi, Mattyasóvszky Marianne, Mattyasóvszky Olga, Mezey Ilonka, Perényi Irma, Perényi Irma, Reviczky Arpadine. Szecskay Margit és Tillmann Manduska. * Farsangi lakoma Rosszivál István papnöveldéi igazgató holnap farsangi ebédet ad, amelyre városunk előbbkelő férfiai közül számosan hivatalosak. * A Polgári Olvasókör, csillagutcai helyiségében holnap, vasárnap, este a házalap javára műkedvelő előadást rendez. Szinre kerül Csepreghy népszínműve: >A falu rossza.* Az előadás este hét órakor kezdődik. Helyárak : körszék 1 frt, zártszék 60 kr, ülőhely 40, állóhely 20 kr. * A Tornaegyesület jégpályájának csak nem kedvez a szerencse. Már tükörsima volt s a megnyitás is kitűzve csütörtökre, amikor a . szakadó zápor agyonpacskolta. Most újra dolgoznak helyreállításán. * Rendőrbál. Derék rendőreink a farsang egy éjszakáját kikérték maguknak, hogy ezen maguk mulassanak s ne csak a mulatózok csendesitésével legyen bajuk. Mint a vett meghívó tanúsítja, ez az éjszaka február 16-án lesz, amikor is a városi rendőrség a szentgyörgymezői nagyvendéglőben mulatságot rendez. * Batyu bál Szölgyónben. A szölgyéni és környékbeli intelligencia f. hó 10-én a szölgyéni iskola termeiben fényesen sikerült batyubált rendezett. Csongrády Gyuláné, Csongrády Lajosné, Országh Elekné háziasszonyok fáradhatlan buzgósága és szeretetreméltósága, de legkivált az általános jókedv a késő reggeli órákig tartotta együtt a végtelen csárdásokban ki nem fáradó társaságot. Jelen voltak : Blazsek Erzsike, Brakenhoff Amália, Bugyács Anna, Berényi Józsefné, Csongrády Gyuláné, Csongrády Lajosné Ecker Emma, Fabianich Józsefné, Finna Jánosné, Halmai Emma, Hegedűs Béláné, Milka és Boriska, Hellár Anna, Koperniczky Jozefin, Kosztolányi Jolán, Kubicza Berta, Mezey Jolán, Nagy Móricné és Gizella, Országh Elekné, Ott Emma, Pilisi Pálné, Polka Irén, Sándor Endréné, Staniek Gézéné és Klotild, Stohl Ferencné és Irénke, özv. Szkalka Ferencné, Szvoboda Sándorné, Verbó Pálné és Ilka, Zsarnóczay Istvánné. Esztergom, február 13. H e t i r e n d. Január 14, A református egyházközség bálja. A párkányi tűzoltó egylet mulatsága. A »Polgári 01vasókör« szinelőadása. Január 17. Az I. szakosztály ülése a Vármegyeházán. Január 18. A Torna egyesület közgyűlése. Január 19. Az állandó választmány ülése. Január 20. Katonatiszti bál. A »Három Szerecsen« törzsvendégeinek mulatsága. — A hercegprímás születésnapja. Vaszary Kolos hercegprímás tegnap ünnepelte hatvanötödik születésenapját. Az a hódoló tisztelet, amely a bíboros egyháznagyot környezi, e napon bizonyára kiválóképen feléje fordította az ország egész lakosságának örvendő szemét s a jó kivánatok áradata repült városunk felé, ahol az ünnepelt, a szeretet és a békesség fenkölt apostola, nagy a napot töltötte s mindenütt fölhangzott az az óhajtás, hogy még sokáig szolgálhassa hazáját nemes szivének, fölvilágosodott lelkének, igaz keresztény szellemének sugallata szerint. Városunk ünnepét harangzugás, mozsárdurrogás jelentette. A Bazilikában fényes istentisztelet volt. A primási palotában igen sok tisztelgő jelentkezett, közöttük a vármegye nevében Andrássy János alispán és a város deputációja, amely Maiina Lajosból, Hoffmann Ferencből és Rothnágel Ferencből állott. Természetesen távirati üdvözlésekben sem volt hiány. Igy gratuláló távirat érkezett az érseki helynökség nevében Cselka Nándor érseki vikáriustól és az esperességi papság megbízásából Bogisich Mihály budavári plébánostól. Szegényeinknek is emlékezetes volt a nagy nap, amennyiben hatszázan kaptak a palotában segítséget. — Tegnap leplezték le Keszthelyen, a hercegprímás szülővárosában, a hercegprímás arcképét az általa alapított nevelőintézetben. — Ünnep a vármegyében. Kruplanicz Kálmán főispán í. hó 22-én tűzi föl ünneplésen a vármegye tanácstermében dr. Lipthay János mellére a királyi kitüntetést : az érdemkeresztet. — Görcz Arthur távozása. Görcs Arthur dandárparancsnok a ma reggeli bécsi gyorsvonattal távozott uj állomáshelyére Linc-be. Egész sor kocsin, részben lóháton kisérte az ezred tisztikara a nánai állomásra s a pályaudvaron még egyszer elbúcsúzott volt szeretett parancsnokától. A távozó kocsija virággal egészen ki volt bélelve. Tegnap este a »Fürdő* vendéglő kis termében volt a bucsulakoma, amelyen az egész tisztikar s Kornstein Lajos nyug. kapitány vett részt. Vacsora előtt az ezred zenekara a terem ablakai alatt szép szerenádot adott, később a teremben játszott. Városunk polgársága őszinte sajnálkozással veszi az általánosan kedvelt és tisztelt férfiú távozását és bizonyára — velünk együtt — nagyon sok jót kivan fényes, uj pályájához. — Az óvónőképző megszüntetése. Egyre erősebben tartja magát az a hir, hogy a tanév végével a helybeli érseki óvónőképző megszűnik, mert a kikerülő növendékek már nem tudnak elhelyezést találni, Helyébe a jövő tanévtől kezdve tanítónőképző jönne. Illetékes helyről e hirt még meg nem erősítették. — Halálozás. Wallenfeld Mátyás bányatulajdonos tegnap Budapesten elhunyt. Gyászolói között van Mihály fia is feleségével: született gróf Stomm Irénnel, városunk leányával. — Hirlapi támadás. A >Pesti Hirlap* tegnapi számában igen erős támadás jelent meg Kovács Kálmán tanitóképezdei igazgató ellen. A megtámadott tanférfíu a sajtópör megindítása iránt már intézkedett. — Közgyűlés. A győri Kereskedelmi és Iparkamara f. hó 18-án rendes közgyűlést tart, amelyen tárgyalásra kerül vármegyénk vásártartási szabályrendelete s a megyénkbeli kőfaragó iparosok panaszai tárgyában Müller József és érdektársai beadványa. — Alfáir. Bódy Bódog és Brutsy János városi képviselők között — a csütörtöki városi közgyűlésen keletkezelt szóváltásból kifolyólag — lovagias affaire támadt, amely békésen intéződött el.