Esztergom és Vidéke, 1897
1897-03-28 / 25.szám
I VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M e í£jelemik Vasárnap és csütörtököd. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — Fel évre —- — — — — Negyed évre 6 frt — kr. 3 frt — kr. I frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért MUNKÁCSY KÁLMÁN Laptulajdonos kiadókért DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Bottyáij János*ütca, Spanraft-lfáz. —<sH Kéziratot nem adunk vissza. >-<£-. Palkovics Károly emléke. Esztergom, március 27. Esztergom közönsége a vármegye és a város képviselete néhány hét előtt őszinte részvéttel kisérte Palkovics Károly koporsóját arra a csöndes és szent helyre, amelyet önmaga választott örök pihenőül: a honvéd temetőbe. Szent hantok közé temettük, hogy ott várja a feltámadást, ahol azok pihennek, kik a hazáért vérzettek el s ama dicső eszmékért, melyekért ö is küzdött, dolgozott. Ezzel azonban — úgy érezzük sokan — nincsen leróva mind az a kegyelet, melylyel a szabadságharc bátor bajnokának és a vármegye egykori vezéiférfiának tartozunk. Életét és vagyonát kockára vetve állott egy félszázad előtt, mint teljhatalmú kormánybiztos e vármegye hazafias közönségének élén, majd hosszú éveken át zörgő bilincseiben megszenvedett a nemzetért ! Mint a vármegye első' alispánja 1861-ben Esztergom zászlója alatt, az egész hazában ellialló, riadc szavával rázta fel a szunyadc erőket, gyújtotta lángra a bátorság, a lelkesedés hamvadó tüzét. Ez a férfi, aki szent hevülettel küzdött egykor a hazáért és közügyért, akinek napja itt áldozott le közöttünk egy hosszú, becsületben eltöltött élet után, ez a férfiú — úgy érezzük — a tisztelet és kegyelet adójánál többet érdemel. Hirdesse nevét a közönség kegyelete, a baráti szeretet, az új nemzedék tisztelete, mely nemes alakjában mindenkor a szabadság apostolát látta és becsülte. Esztergom vármegye és város közönsége álitson emléket sirja fölé! Dr. Földváry István. * Azt az eszmét, amelyet tisztelt munkatársunk e felhívásában felszínre hoz, a legmelegebben üdvözöljük és bizonyosak vagyunk benne, hogy érzelmeinkben az egész vármegye és város közönsége szívvellélekkel osztozik. Éppen ezért a felhívás eredményében semmi kétségünk j nincs s annak érdekében minden! 1 lehetőt magunk is el fogunk követni. \ Azt hisszük, legcélszerűbb lesz &2 adományokat postautalványon a2 „Esztergom Takarékpénztár" ciinére megküldeni, amely intézet készségesen elválalja a kezelést .Lapunk az adakozásokat nyilvánosan is nyugtázni fogja. Az eljáró bizottság annak idején az adakozók névsorából lenne legcélszerűbben megválasztandó. Az adakozást részünkről ezennel megkezdjük. . Az „Esztergem és Vidéke" szerkesztősége 10 frt. Dr. Földváry István . . 5 frt. Összesen: . 15 frt. Helyi iparunk hanyatlása. — Vége. — Esztergom, márczius 27. A divat nyomasztó hatását sinylik immár a csizmadiák is, — mert a vidéki parasztságból az asszonynépség már megvetette a csizmát annak viselése nem sikkes és nem elegáns már előttük — azért általános cipőhasználat uralkodik vidékünkön, — mi okból a csizmadiák készlete nem fogy, — de annál inkább a cipészeké. Igy tehát a csizmadia-ipar lassan átváltozik cipész-iparrá, ha ugyan a csizmadiák e részben alávetik magukat az átalakulás rendszerének. Hogy az állapot a csizmadiákra nézve ez idő szerint csakugyan kedvezőtlen, mutatja az a körölmény, hogy számuk egyre fogy, mert a fiatalabbja elhagyja mesterségét és nás foglalkozást keres, az idősbbje pedig elégeti a kaptafát, illetve beszünteti a mesterségét azon egyszerű okból, mert nem hasznos, nem jövedelmező immár a cslzmadiaság. Pedig ezen iparág viselői 25 év előtt meglehetős jólétnek és megelégedésnek örvendeztek — ma még az árnyéka sem létezik az elmúlt idők boldogságának. Hatalmas visszaesést okozott náluk a szabad-ipar felülkerekedése is, mert minden könnyelmű fiatal, aki felszabadulása után néhány forintnyi örökségséghez jutott, avatatlanul kezdvén mesterségéhez, bitangul kezelte el pénzkészletét, vagyis csizmadia mondással élve: csakhamar > kivarrta < magát; — de ezzel kárt tett komoly törekvéssel munkálkodó pályatársainak, akik elől a vevőket elszédítette, midőn haszon nélkül elpocsékolt munkakészletétől oktalanul, időelőtt megszabadította magát. Aranybányának tekintették azelőtt a kékfestő ipart is, mely a Az „Esztergom és Iliié' tárcája. glanche. Rég volt már, rég, egy nyári délután A hegyi erdőn jártunk egymagán, — S mig keséd a virágszedésbe fáradt, Elvesztettél egy margerita szálat . . . Azóta már a könynyel öntözött Virág is porrá lett szivem fölött, És azt a sétát te is rég feledted . . . De én még most is, most is hűn szeretlek. Mezarthim. Tom és Bob. .— Az ^Esztergom és Vidéke« fordítása. — — Lndovic Halévy. — December havában, kissé éjiéi előtt, a Théatre-Fran9ais előcsarnokában két kis groom találkozik. Mindketten ugyanazt a szigorúan előkelő libériát viselik : fekete kabát, sárga bőr kihajtasd fekete lakkcsizma és fehér bőrnadrág. Ez a két gyerek régi barát. Mindketten egy iskolapadon ültek. Ezután két-három évig nem látták egymást. Nagy volt tehát a meglepetésük, midőn a véletlen őket összehozta. — Emil! — Prosper! — Már nem Emilé! Én Tom vagyok; — Es én már nem Prosper — hanem Bob. — Tom, ez az előttem szolgált groom neve és miután a hercegnő hozzászokott ehhez a névhez, — engem is Tómnak keresztelt. — Te egy hercegnőnél szolgálsz ? — Igen, egy igazinál, — mert tudod vannak hercegnők és hercegnők, de az én úrnőm igazi. Es Tom megnevezé Franciaország legrégibb és legnevezetesebb hercegi családainak egyikét. — Oh ! én ismerem a te hercegedet, a te hercegnőd férjét; — magas szőke ? — Igen, az. — Hozzánk jár. — Hová ? — Kihez ? — A madame-hoz ... O pedig nem akárki! — A madame, szép, fiatal. Te is ismered, biztosan láttad képét a kirakatokban. És Bob megnevezi Paris leghiresebb és legszebb operetté — diváját. — Hogyne ismerném ! Nemcsak a képét, — de láttam játszani is. És ami hercegünk hozzátok jár ? — Igen — néha . . . néha. Oh ! — csak ritkán. Ostobaság volt ezt elmondanom. El kell felejtened. — Ne félj, nem fogom hercegnőmnek elmondani. Légy nyugodt! És mióta hivnak téged Bobnak ? — Mikor a madame-nál szolgálatba léptem, Prospernevem neki nem tetszett. »Bob« volt a neve kedvenc kutyájának, amely egy héttel azelőtt elveszett és azután nevezett el igy. — Milyen furcsa, hogy mind a ketten groom-ok vagyunk ! — És jó házaknál! — De úrnőink nem forgolódnak ugyanabban a társaságban. — De mindketten chices asszonyok. — Mindegyik a maga nemében. Tom és Bob nem beszélgethettek tovább. A >Figaro házassága* ötödik felvonása után a függöny legördült. A két szép urnő lassan lépkedett a szinházi lépcsőn lefelé, drága köpenyeikbe burkolódzva. Tom és Bob rohantak a kocsikat előhivni. Tom a hercegnőjét és Bob a divájét. Néhány hét múlva újra találkozott a két kis groom a legelőkelőbb szabó műtermének előcsarnokában. Volt idejük fecsegni, mert az úrnők sokáig próbáltak. — Ugy látszik, monda Tom, rendkivül sikert értetek el a mult héten az uj darabbal ? — Meghiszem ! — Ott voltam a premieré-en a kakasülőn. A madame szerzett egy ülőhelyet és énekelt, — hallod-e énekelt! egy remek keringőt, amelyet négyszer kellett ismételni. — Négyszer ? — Igen, négyszer. Remek volt. Jól ismerem ezt a keringőt. Ha a madamera várok a próbák alatt, bemegyek a" színházba. Jól vagyok a portással. Beereszt és bebújok valamely sötét helyre onnét nézem. Furcsák ezek a próbák ! Ott van a direktor és a szinészek, akik mindannyian kiabálnak. És a madame mégis azt teszi velük, amit akar. A mult hónapban ennek az uj darabnak próbáján nagy veszekedés volt. Ott ültem a a sötét zugban ... A harmadik felvonást próbálták. A madame játszott. A direktor és a két szerző : egyik alacsony vén, a másik hosszú szőke, székeken ültek. Egyszerre a kis öreg azt mondja Madame-nak: »Tessék balra menni!* — »Miért?* — kérdé ő. »Mert az jobb lesz.« — »Nem akarok.* >De én akarom.* És ezen összevesztek. A madame nem engedett. A kis öreg majd megpukkadt. Végre a madame dühösen kijött: előhívtam a kocsit, ő beleült. De utána rohant a direktor és a kis vén szerző. Sokáig kérték a madame-ot a kocsi-ajtót fogva, hogy tegyen amit akar, — menjen jobbra vagy balra, csak jöjjön vissza, mert nélküle nem lehet premiere. Mig végre a madame nagy kérésüknek engedve viszament. Érdekes volt nézni
