Esztergom és Vidéke, 1897

1897-03-04 / 18.szám

ESZTERGOM es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. MejiJeteíÚk Vasárnap és csütörtököd. |£]LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — l frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) gottyáp JánoS"Utca, Spanraft^áz. -^-i Kéziratot nem adunk vissza. Farsang után. Esztergom, március 3. Ha az általános jólét és boldogság mértéke a farsangi mulatságok száma erkölcsi, anyagi sikere volna akkor városunkban csakugyan igen jó eredményre jutnánk a farsangból kiindulva. A hosszú farsang alatt nem volt hiány mulatságban s egyik-másik igen szép és örvendetes bizonyságot szolgáltatott arról, hogy társas élet, gyér megnyilatkozása dacára, még van városunkban. A mulatságok sorozarán igy a bojt küszöbén végigtekintve látjuk, hogy azok rendezése körül városunk egyesületeit és társulatait illeti az érdem. A rendezett estélyekkel megszilárdították a társulati szellemet, szolgálatatot tettek a városi társadalmi élet fejlődése körül s gyarapították saját alaptőkéjüket. Amiről azonban egyleteink és társulataink megfeledkezni látszottak, az városi népünk az a része, melyet a sors mostohasága kizár a báli termekből, melynek nincs farsangja, mert egész élete böjtben és nélkülözések közt folyik le, s ezek a szegények. A mulatságok rendezősége — a zsidó fiatalság kivételével — mind megfeledkezett azokról, kiknek nincs farsangjuk, kik minden pénteken hoszssu gyászos sorokban lepik el városunk utcáit és házait, ugy koldulva össze a mindennapi konyeret. Nem találkozott egy társulat sem, amely megemlékezett volna a népkonyháról az aggok házáról, a kórházak lakóiról és magáról a kórházalapról. Az egyletek és társulatok eddig szerény véleményünk szerint nem kizárólag azért alakultak, hogy önmagukat fentartsák, igy mulatságaik jövedelméből sem szabadna kifeledniök azokat, kik soha sem mulathatnak. E téren nagy sajnálattal látjuk jótékony nőegyletünk elmaradását a farsangból, mert ennek egyik fő célja ép a szegények felkarolása, s épen nem vette ki részét a jótékony mulatságok rendezéséből. Nem lehet célunk ezúttal sem a gáncsoskodás, sem az utólagos birálgatás haszontalan munkája, de a jövőre nézve igen is hasznos dolgot vélünk teljesíteni az által, ha városunk egyleteinek és erkölcsi testütületeinek figyelmét oda irányítjuk, hol hivatásuk szép és nemes betöltésre vár, városunk rendezetlen szegényügyére, emberbaráti intézeteinkre. Hisz minden más városban juttatnak az egyletek és társulatok a farsangból egy kis alamizsnát a szegényeknek, hogy elfeledtessék némileg velük azt, hogy a farsangot az Isten csak a gazdagok számára rendelte. II társaságból. A Kalikó-bál. — Március I. — A mai szomru harangbúgás 1897 hosszú és mégis gyorsan elröppenő farsangjának elmúlását jelentette. A »Fürdő« vendéglő nagy termében hétfőn este gyúltak fel utoljára Kermevál herceg tiszteletére a csillárok lámpásai. A kapuzáró mulatság a Tornaegylet Kalikóbálja volt, időbeli sorrendben utolsó, de siker, fényessége elegancia, látogatottság tekintetében feltétlenül első vigalma az elmúlt saisonnak. A Torna egyesület mulatságainak már régen meg van a maga hagyományos nimbusza. Bármily zsánerű is legyen az, csodálatosképen sikerül s összehozza nemcsak a város, de az egész vidék elité- közönségét amely hétfőn este is teljes számban megjelent. Szép, ragyogó, szines volt az est, egy az ezeregyből, feledhetlen képe egy bájos keleti mesének, amely mindenkorra bevésődik az olvasó emlékezetébe. A terem, a közönség, amelyet jól ismerünk egészen más volt ez este. Olyanféle átváltozáson mert át, mint a szinpad, amikor a világítás mestere valami büvos-bájos piros fény vetitésével egészen átvarázsolja. Azt hangulatos, meleg piros szin adta meg a Tornaegyesület mulatságának is speciális karakterét. Mutatkozott az mindenekelőtt a terem díszítésében, amelyen a sportemblémák között a drapériákban szintén a fehér és piros szin dominált, ahogy e szindualizmus minden vonalon érvényesült. A stílszerű diszités Etter Gyula és Prokopp Gyula urak gyakorlott, műértő kezét dicsérte. A terem négy sarkában exotikus oázisok zöldeltek, amelyek % piros bársony pamlagjait siettek lefoglalni a gardesdamesok. Nagyon előnyös ujitás volt, hogy ugy a kis terembe, mint a folyosóra nyiló ajtó hatalmas szőnyegekből volt elfedve, amelyek épp ugy távol tartották a léghuzamot, mint a máskor oly alkalmatlan szivarfüstöt. A közönség pontban kilenc órakor kezdett gyülekezni és fél tiz órára együtt volt egészen. Egymásután bukkantak föl a lépcsőkön a kalikókalapok piros bóbitái. A bébé-kalapos leánykák megAi „Esztergom és Vidéke" tárcája, Katóhoz. Te baba-arcu, szöszke gyermek, Isten bocsássa bűnödet meg, Hogy nyomorultan veszni hagytad, Azt, aki meghalt te miattad. En kis Katóm, légy boldog azzal, Ki bánatodban megvigasztal . , . Különben ez már ócska nóta, De az utolsó szép Katóka. S ha jó barát, barátné faggat, Majd mondd el a kíváncsiaknak ; >En voltam egyetlen reménye, Egy csókom árán most is élne.* Heltai Jenő. Tamássy ellenfele. — Ai ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Irta: Szomaházy István. Tamássy György ama szomorú napon lett krakélerré, amikor először jutott a fülébe a Lászlóné menyasszonyságának hire. Egy nyáron át együtt mulattak Tátra-Füreden, együtt kóboroltak a fenyvesek közt kígyózó hegyi utakon, barátságosan megosztották egymással a vendéglői asztalukat. Tamássynak annyira meg tetszett a szép, huszonnégy esztendős özvegy, hogy egy napon, a Sárkányölő Szent György szobra előtt hirtelen megkérte a kezét. Lászlóné zavartan mosolygott, majd lesütötte a szemét. — Mindenesetre megtisztelő rám nézve a maga ajánlata Gyuri, de még sohasem jutott az eszembe, hogy a felesége legyek . . . Engedjen időt . . . Budapestről majd megírom magának, hogy mikor jöhet . . . Egyelőre csak annyit, hogy köszönöm, hogy nagyon boldoggá tett a bizalmával . . . Tamássy ezekből a szavakból azt olvasta ki, hogy a barátnője szereti, s hogy a télen le fogja vetni érte a komor, fekete ruháját . . . Augusztus végén elkísérte a vasúti állomásig, de a levélre még novemberben is hiába várt. És egy este azt olvasta az újságban, hogy özvegy László Sándorné jegyet váltott Budapesten Réth Gyula ügyvéddel, a Batthyány hercegek jogtanácsosával. Tamássy dühösön dobta le kezéből az újságot és e napon kezdődött meg életében az a nevezetes fordulás, mely oly híressé tette az újságolvasó közönség előtt. Még akkor este a dákójával verte be egy békés számvevő főhadnagy csá kóját, s attól fogva nem igen volt hónap hogy ne akadt volna eoy nevezetes afférje. Tamássynak mindegy volt, polgár-e vagy katona : vágott, lőtt, szúrt, s többet járt a vívótermekbe és a lovaskaszárnyákba, mint a kávéházba és a klubbokba. A barátainak igazuk volt: Tamássy előfizetési viszonyban állt a vivó mesterekkel, s a párbajorvosát pausaléban fizette. A budapesti fiatalságnak ma is kedvelt anekdotája a hires belvárosi eset, mikor a jámborképü Tamássy nyugodtan ette a vacsoráját a korcsmája megszokott zugában, mig a szomszédasztalnál becsípett kerékpárosok ünnepelték a nagyvasparipa-rekordot ... A szerencsétlen kerékpárosok kereskedelmi utazónak nézték a nyugodtan emésztő Tamássyt, s egy bolond szeszélyükben hangos megjegyzésekkel vonták magukra a figyelmét . . . Tamássy a következő napokban nyolc fület szakított le kardjával a hozzájuk tartozó emberi törzsekről, s a doktorok, tekintettel a tömeges megrendelésre, állítólag varrógéppel varrták vissza a vérres füleket illetékességük szomorú helyére . . . Tamássy egy júliusi délután a gyorsvonaton jött vissza Herkuiesfürdőről Budapestre. Egész uton egyedül ült a kupéjában s kilenc órán át jóformán nem tett mást, mint bóbiskolt. Mikor a vonat a ceglédi állomást elhagyta, egy alacsony, zömök uri ember jött be a folyosóról a kupéjába . . . Egy darabig ügyet sem vetettek egymásra, az idegen a kofferjeit, kézi podgyászait rendezte, de Alberti-Irsán túl szinte tűrhetetlenné lett a júliusi forróság . . . Borsalom volt nézni a mezőn dolgozó parasztokat, akik verejtékes homlokkal jártak-keltek a napfénytől égö szántóföldeken. Az idegen egy darabig sóhajtva törölgette a homlokát, utóbb türelmetlenül lebocsátotta a légmentesen felhúzott üvegablakot . . . Még az ablakkal vesződött, mikor Tamássy idegessen felugrott. — Mit akar az ablakkal ? kérdezte. — Azt hiszem látja, hogy felnyitom mondta az idegen szárazon. — Miért nyitja föl ? — Nevetséges — felnyitom, mert idebenn minden tisztességes ember megfulad. Tamássynak megrándult a nyaka. — Nem fogja felnyitni. — És miért nem, ha kérdezem szabad ? — Először is azért, mert nem engedem, másodszor — még ezt is hajlandó vagyok megmondani Önnek — másodszor, mert a rheumám nem türi a légvonatot . . . Azt hiszem, hogy értelmesen beszéltem és nem kívánja, hogy bővebb magyarázatokkal szolgáljak. Az idegen gúnyoson elnevette magát. — Az engedelmét nem kértem, a rheumája ellen pedig kitűnő sikerrel használhatja a pöstyéni gyógyító forrásokat . . . Egyébként — és a kupé falára mutatott — itt a saját szemével olvashatja, hogy jogom van felnyitni az ablakot . . .