Esztergom és Vidéke, 1897

1897-12-17 / 101.szám

es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed érre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁIrMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécfyeqyi-tér, 380. szán). Kéziratot nem adunk vissza. HrEsztergom pellengéren. Esztergom, december 18. Megírtuk már, mily megdöbbenéssel olvastuk a fővárosi sajtó egyik legtekintélyesebb orgánumának : a »Pesti Napló«-nak hétfői vezércikkét. Ez előkelő lap is immár vezércikkben foglalkozik a mi bajainkkal s egy or- j szagos közigazgatási reform indító okaid veszi szomorú sorsunkat. Ez igazán a tizenkettedik óra ütése! Hogy olvassák azok is, akik eddig tologatták a figurákat ide s tova, és épüljenek, mint megígértük, közöljük a sokak által keresett vezércikkét egész terjedelmében. íme : (P, T.) A magyar vidéki közigazgatási életet ma a reformok előtti szélcsend jellemzi, de ebben a csendességben annál hangosabban szól az a rövidke hir, amelyet a hírlapok a minap közöltek. Nem kisebb dolgot jelent ez a tudósítás mint hogy Esztergom város jövő évi költségvetése oly nagymérvű hiányt mutat fel, hogy annak fedezésére íjo—140 százalék pótadó lesz szükséges, pedig az évek óta sürgetett és elkerülhetetlenül szükséges nagyobb alkotások, minők: a gimnázium, közkórház, vágóhíd stb. nincsenek is felvéve a költségvetésbe. Legjellemzőbb része azonban e hirnek az, hogy a város képviselőtestülete kormánybiztos kiküldését szándékozik kérni a város megmentése végett. Nem tudjuk, mennyi lehet igaz ebből a szűkszavú tudósításból,*) azt sem tudjuk, hogy minő állapotok idézhették elő e jelentékeny magyar város romlását, de annyi kétségtelennek látszik, hogy a város gazdasági állapotai kritikán alóliak, közterhei elviselhetetlenek és községi autonómiája teljesen megfeneklett, csődbe jutott. Hát ez a megdöbbentő állapot nem egy város krízise többé, de országos bajnak a szimptomája, amelylyel a közérdek szempontjából is komolyan kell foglalkozni. Vidéki városaink nyomorúságos helyzetének oly csattanós bizonyítékát tárja elénk e szerencsétlen város esete, hogy komoly intést képez kormányunknak a városi reform siettetésére és a kezdeményező lépések mielőbbi megtételére. Hogy ma, amikor a megyei és városi autono *) Fájdalom, teljesen igaz. Szerk. TT r • 1 • r Uj L r miát annyira féltik a kormány megrendszabályozásától, egy város maga kérje a kormánybiztos kiküldését: eddigelé még példátlan dolog, — de világosan mutatja nemcsak a községi autonómia gyámoltalanságát, hanem azt is, hogy a legvégső eszközök igénybevételére immár elérkezett az idő. Nem kételkedünk benne, hogy a kormány Esztergom városán segíteni fog. Hogy mily irányban fog dolgozni a kormánybiztosi operáló kés, azt nem tudjuk, mert a baj részleteit nem ismerjük, — de hiszszük, hogy az orvosolva lesz, ha másként nem lehet, hát rendeleti uton, kivételes rendszabályok alkalmazásával is. De nem elég. Ami megtörtént ma egy várossal, az megtörténhetik holnap tízzel, holnapután pedig ötvennel. Hiszen volt már alkalmunk rámutatni vidéki városaink csaknem elviselhetetlen terheire, amelyeknek további fokozása ma már városainknak évtizedeken át helyre nem hozható dekadenciájával fenyeget. Hogy vidéki városaink fejlődni nem képesek, sőt ellenkezően, átlag a hanyatlás utján vannak, nem nagyítás, de szomorú valóság. Eltekintve néhány kisebb erdélyi és szepességi városkától, amelyeknek adósságuk és pótadójuk nincs, rendett tauácsu városaink zöme — mintegy 75—80 város — összesen 30 millió forintot meghaladó adósság és 50—100 százalék pótadó terhe alatt nyög, ami lélekszám szerint fejenkint 40—50 forint, illetőleg egy adózó polgárra nézve átlag 200 forint adósságterhet jelent. Ha ehhez még a hasonló nagyságú állami adósságrészietet és a szintén tekintélyes összeget képviselő megyei és egyébb köztartozásokat is hozzászámítjuk : olyan adósságterhet látunk a városi adózó polgárság vállain, amely az általános adózóképesség, tehát magasabb állami szempontból is meggondolni való dolog. Természetes, hogy ilyen körülmények között a városok fejlődni nem birnak s a köztisztaságra, világításra, kövezésre, kulturális intézetekre stb. alig képes egy-egy városunk a kor igényeinek megfelelő áldozatot hozni. És ez a helyzet évről-évre rohamozalmát oly nagy mértékben, mint most — tovább is késlekedjék közéletünk ez égető bajának orvoslásával. Magyar Magyarország.*) Esztergom, december 18, A közigazgatás nagy munkájának konyhájából, mely nem dolgozik ugyan lázas sietséggel, hiszen egy jó műnek előfeltétele a megfontolás, megint kikerült egy ízes falat. Első tekintetre jelentéktelenebbnek látszik, hogysem a nemzeti gurmandéria nagy örömével fogadtatnék ugyan, de az államgépezet, a nemzeti államszervezet nem állhat csupa gőzkazánokból, melyek a nemzeti öntudat lendítő kerekeit táplálják, hanem kellenek apró szijacskák is, melyek a szervezet egyes nagyobb részeit összekapcsolván, az öntudatos, egyöntetű működésnek szintoly feltétlen feltételei. A helyégnevekről szóló törvényjavaslatról szólunk. Igazában csak a rideg törvénykezési nyelv szabályai indíthatták a minisztert arra, hogy javaslatát ekként nevezze el, mert voltaképen e kis törvényjavaslatot bátran mondhatjuk a helységnevek megmagyarositásától szólónak. Mindössze hat paragrafus az egész javaslat, de minden szakaszában félremagyarázhatatlan kifejezést nyer a magyarosítás szándéka és célja. Már magában a tény, hogy a javaslat kategorice kijelenti, hogy >minden községnek egy kizárólagos hivatalos hivatalos neve lehet, teljesen e felfogás mellett szól, ha különben nem is volna a többi fejezetekben utalás az állam hivatalos nyelvére, A Pató Pál-féle nem bánomság, és még inkább a nemzetiségi izgágaság által megteremtett zűrzavaros helyzetek tisztázása és gyökeres orvoslása e javaslat törvényerőre emelkedésével teljesen biztosítva lesz a helységnevek dolgában. Attól a fajszeretettől vezérelve, mely érzületünknek a politikában is mindig irányt ad, örömmel látjuk, hogy a figyelem minden vonalon, a legapróbb részletekig egy erős ellentmondást nem tűrő állam konszolidációján működik kitartó tetterővel. Nemo. *) Közéletünk egyik kiváló tagjának régóta hallgató tollából hozzuk ezt a cikket, amely benünket annál közelebbről érint, mert vármegyénkben is fölös számban vannak az idegen hangzású községnevek. Éppen ezért azzal a tisztelj es kérelemmel fordulunk olvasóinkhoz, hogy az idegen hangzású nevek helyett jó magyart ajánlani szíveskedjenek. Az ajánlottak közül aztán könnyen kiválasztható lesz a legjobb. ^ s**

rk_ Múipar-ujdonságok és gyermekjátékok ezernyi választékának szives jnegtekintését san rosszabbodik, ugy hogy nem sok idő kell már hozzá — és Esz- j l tergom példája nem lesz többé! egyedülálló dolog. Az előttünk álló példa is azt bizonyítja tehát, hogy a városi közigazgatás reformját tovább halogatni nem lehet. Nem szabad odáig hagyni a dolgokat, hogy városaink megmentése végett kormánybiztosokra és kivételes intézkedésekre legyen szükség. Mert ez már olyan gyógykezelés, mint mikor a beteg fájós testrészét amputálni kell — pedig a kellő időben alkalmazott okszerű gyógykezelés talán megmenthette volna azt. Csak a seb elhanyagolása vezethet a kormánybiztosi operáló késhez. A városok autonómiáját tényleg csőd fenyegeti, nem szabad tehát késni azokkal a rendszabályokkal, amelyek még megelőzhetik a krízis kitörését. Mi már régóta sürgetjük a városi közigazgatás reformja tárgyában egy szakbizottság összehívását. Igaz, hogy az általános közigazgatási reform is nemsokára napirendre kerül s ez kétségtelenül nem is fogja a szakbizottsági tárgyalást nélkülözni, de a városok reformjára okvetlenül külön ankét lesz szükséges, mégpedig a vidéki közigazgatás gyakorlati szakembereinek közreműködésével. Sőt azt hiszszük hogy e fontos reform célszerű keresztülvitele érdekében a néhány hónap előtt tartott polgármesteri értekezlet gyakorlati tapasztalatokon alapuló véleménye sem lesz mellőzhető. A közigazgatási reform egyes részeit bár egymással összhangzóan, mindazáltal külön-külön kell bizottságilag tárgyalni és megállapítani. Miért ne lehetne tehát a reform nagy müvét éppen azzal a részszel megkezdeni, amelyik legsürgősebben igényli a rendezést, tudniillik a városok ügyével ? Minden további halogatás nagy veszedelemmel jár \ amin ma még kisebb áldozattal segíthetünk, holnap talán kétszeres áldozattal sem lesz célszerűen rendbehozható. Esztergom esete ékesszólóan beszél a reform siettetésa mellett. És mi lehetetlennek tartjuk, hogy szabadelvű kormányunk, mely talán még sohasem élvezte a nemzet bi-