Esztergom és Vidéke, 1897

1897-12-12 / 99.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE, (99. szám. 1897. deczember 12. szőlősgazdák szívesen egyesülnek a végből, hogy termésüket minél jobban értékesithessék. A kormány, ha hozzáfordulnak, j szintén nem zárkózik el az elől, hogy egy ahhoz értő tanítót ide ne küldjön, ki a kosárfonásra megtanítson, sőt vannak itt mesteremberek, kosárfonók, akik vajmi csekély díjazás mellett készek lesznek a téli tanításra vállalkozni. A gazdasági bizottság elfogadta indítványomat, a gazdasági tanácsos vállalkozott ezen kérdésnek társadalmi uton való előmozdítására. A mint látjuk, máris esik a hó, bő kilátásunk van tehát arra, hogy hoszszu telünk lesz, jut tehát elégséges idő az ily módon felvetett kérdések megbeszélésére. Vederemó! N. J. akadálytalanul hozzájuthat a nyugdíjhoz. Ezen kívül fontos intézkest látunk abban is, hogy a vármegyei iskolamulasztások miben létéről immár szintén nyilvánkönyvet vezetnek a tanfelügyelői hivatalban, ahol esetről-esetre megtudható, hogy melyik községben mennyi volt az igazolatlan mulasztás és mennyi birság lett behajtva. Végül kiváló hazafiasság sugárzik ki a tanfelügyelő azon kivánságszerü, barátságos felszólításából, hogy az összes idegennevü vármegyei tanítók nevük megmagyarositására gondoljanak. Ez oly szívélyes, mint hazafias felszólításnak már eredménye is mutatkozik, amennyiben két esztergomi tanitó legközelebb szép magyar névvel cseréli fel német hangzású nevét.*) Az uj tanfelügyelő működése. Esztergom, december II. Mióta Vargyas Endre kir. tanfelügyelő esztergomi állását elfoglalta, I azóta sürü egymásutánban követ- \ kéznek a tanügyi adminisztráció j körébe vágó üdvös, egészséges,! körültekintő intézkedések. Legutóbb pl. a tanfelügyelő akép | rendelkezett, hogy egy törzskönyv készíttessék, melybe a vármegyei tani-1 tokra vonatkozó összes adatok be lesznek vezetve. Családi mivolta, születési adatai, tanítói működésének ideje és helye stb. Mindezen pontok igazolására hiteles másolatok szolgáltatandók be, melyekből a j törzskönyv megfelelő 'rovatai kitöltetnek, kiegészíttetnek. E törzskönyv rendkívül nagy értéket képvisel j ugy a tanitó személyét, mint mult-1 ját illetőleg, de leginkább akkor lesz sokatérő, amikor a nyugdíjaztatás időszaka elkövetkezik. Nem kell többé akták beszerzése után kutatni, halál esetén pedig az özvegy Selyemtenyésztési felügyelőségünk feloszlatása. Esztergom, december 10, Az országos selyemtenyésztési főfelügyelőség szegzárdi központja 1893-ban honosította meg vármegyénkben a selyemtenyésztést. Azóta változó terméseredménynyel működött Estergomban és környékén az intézet. Hogy a felügyelőség szívesen áldozott az esztergomi tenyésztés ügyeért, mutatja az a körülmény, hogy jelentékeny költséggel szederfatelepet létesített Esztergomban, tömérdek költséggel körutaztatott, a vidéken, hogy ott a hol kell, szederfacsemeték legyenek meghonosítva, melyeket a tenésztő közönség majdan sikerrel felhasználhat. Az intézet részéről tehát semmi sem hiányzott, mi az ügy előbbre vitelét hátráltatta volna. Mikor igy *) Magát a hazafias felszólítást csak lapunk zártakor szerezhetvén be, legközelebbi számunkban közöljük. A szerk. mindannyian egyértelmüleg ezen a véleményen voltak, A sarokban rábólintotta a fejét Micike is, akinek az édesapja körorvos valahol a megyében és akit itt talált legalkalmasabbnak elhelyezni a szülői gondoskodás a zárda falai között. Legalább otthon ugy gondolták, hogy ! itt nem támad a vérben indulat, nincs hirtelen láng a szivekben. Pedig az eldugott növény kihajt a pincében is. Igaz, hogy nem életképes a hajtása, fakó a szine, de még annál roszszabb. A zárdaablakon ugyan rács van, de az ablak keretekben üveg van, átlátszóbb, tisztább, mint másutt. A napsugár beférkőzik rajta s az eldugott növényt életre kelti. Persze hiányzik az intenzivebb fény ; a kizökkent levélhajtás fakó, szintelen de még annál rosszabb. Mert odakinn a nagyvilágban, a zárda ablakon tul, ha erősebb fényhez jut később, sokszor elhal belé . . . Micike is sokat talált kikandikálni ezeken a zárdaablakokon s gyakran találkozott a tekintete egy már nem épen éretlen fiatal ember tekintetével. Künn tavasz volt akkor, miért ne borulhatott volna virágzásba a leány szive is ? Mire ősz jött, már a himző asztalfiókjában ott rejtegetett egy képet. Előkelő kis fénykép volt, azé a fiatal emberé. Es ekkoriban történt valami Valéria nővér és Mici közt. És ekkoriban beszélték a leányok, hogy Valéria nővérnek szive van. Micike a sarokban hallgatta a titkos tanácskozást a nővérekről is — Uram bocsásd meg a vétkeinket — még a fejedelemnőről is. Es nem szólt semmit csak elmerengve bólingatott a szép szőke fejével . . . II. Hát én elmondom azt a történetet Micikéről, meg Valéria nővérről . . . Micike egyszer ott ült a himző-asztala előtt. A selymet rakosgatta. Szép fényes selymet kéket, rózsaszínűt, fehérrel. Olyan szép rózsaszínű selyemszálakat, mint a milyenből szövögette az ő ábrándos leánylelke az ő titkos álmait, lelke mely fehér volt, mint a labdarózsa, mely akkor borult virágzásba, mikor a leány szive. A kezébe került pedig rakosgatás közben a fénykép . . . Nézte, nézte hosszasan s mintha valami rózsaszínű köd ereszkedett volna á szemére. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy sir. Es ez a sirás olyanolyan boldoggá tette a szivét. Csak arra rettent fel, hogy valaki kikapta kezéből a képet . . . Felsikoltott . . * Valéria nővér állott előtte A márványfehér arcon tüzrózsák, az egész teste lázasan remegett s vadul cselekedett, bizonyára azon hiedelemben volt, hogy a közönség vezető faktorainál kellő elismerést és támogatást talál. Azonban ebben jelentékenyen csalódott, mert nem csak indolenciával, hanem rosszakarattal is találkozott, ami a nyáron itt járt Kvassai őrnagy felügyelőt nagyon elkeserítette. Szinte számítottunk arra, hogy ennek szomorú következménye lesz, s íme ma már bejelentették, hogy az esztergomi selyemtenyésztési felügyelőséget feloszlatták, s a tenyésztő községeket az Ersekujvárott felállított felügyelőségbe osztották be. Ez a száraz valóság. Nem akarunk sem személyekre, sem egyéb reminiscenciákra, hivatkozni, mert már a dolgon ugy sem lehet segíteni. Csupán az okoz kedvezőtlen benyomást, hogy nálunk Esztergomban ily intézmény sem birt megyökeresedni akkor, midőn Győrbe a selyemgubóraktárt alig hogy elhelyezték, máris selyemfonódát szándékoznak ott fellállitani, mely legkevesebb 300 nőnek nyújt egy éven át biztos keresetet adó hasznos foglalkozást. Ilyen selyemfonó gyár Tolnán, Pancsován és Újvidéken van és nemsokára Győrben is lesz, amenynyíben Bezeredj Pál teljhatalmú miniszteri meghatalmazott ez ügyben a győri polgármesterrel a hely kijelölése iránt komoly tárgyalásokat folytat. A hány 3 orsóra lesz a gyár berendezve, ugyannyi nő nyer ott alkalmazást. Ez pedig nem megvetendő szám lesz. A selyemgubóraktár eredetileg szintén Esztergomnak volt szánva, mint ahogy a tenyésztési felügyelőség is itt előbb lett életbeléptetve, mint Győrött. Csakhogy persze Győr városa eleinte szívesen áldozott amenynyit kellet, de most befektetésének azután élvezi is dus kamatait. Mi pedig elvesztettük azt is, amit eddig bírtunk s igy ez évben vagyoni főkönyvünknek újra csak teherlapja növekedett egy tétellel. S mikor e nekrológot irjuk, még csak arra vagyunk kíváncsiak, tudta-e a városi hatóság, amint tudnia kellett, a selyemtenyésztési felügyelőség megszüntetési szándékát, s ha igen, mily lépéseket tett a veszteség megakadályozásara? —1. Dr. Mátray Ernő. forogtak a máskor szelid szemgolyók a beesett szemüregekben. Gyönge kezével alig tudta szétszakítani a képet, azután mikor az engedett a finom papirlemezt odadobta maga elé s rátaposott a lábával. A hangja olyan érces volt : — Ne, ne, ne ! hitvány . . . te . . . Miczike megrettenve ült asztala mellett, nem érzett anyi erőt magában, hygy fel tudott volna állani . . . Valéria nővér pedig lecsendesedett. Felszedte a széttépett férfi darabjait, kinyitottá az ablakot s kinyitotta az ablakot s kidobta rajta. Azután megint a régi régi lett, a csendes, a szelid, a jóságos nővér. Csak az arcán égtek azok a rózsák . . . Odament a megrettent lányhoz s kitárta karjait. Micike felállott s odaborult a nővér keblére. A nővér pedig megsimogatta a szép szőke haját s összecsókolta az ajkát, a szemét, az arcát. Es szólt: — Szerelmes gyermekem, hát már te is ?! Csak azt a férfit ne, csak azt a hitványt ne ?! Nézz rám te szent, te jó. Ilyen voltam én is, mig meg nem ösmertem. Hitvány, cudar . . . Nézd a ruhát rajtam . . . Es azután sirtak mindaketten . . . Szathmári Zoltán. — December 9. — A fővárosi sajtónak gyásza van, amely nagyon közelről érinti a helyit is. Mert a toll kiváló munkása, akit a pénteki lapok — tehetségéhez, értékéhez, készültségéhez képest talán kissé röviden is — elparentáltak : dr. Ompolyi Mátray Ernő volt, aki annak idején, mint az akkor egyetlen helyi lap szerkesztője, az esztergomi zsurnalisztika nívóra emelésének s a komoly hirlapirásnak valódi úttörője volt a primási városban. A szomorú hir nagyon váratlanul érkezett. Hiszen még egy hónapja sincs, hogy hosszas betegségéből felépülve, mint rekonvalescens, mosolygó arccal, pezsgő munkakedvvel közöttünk tartózkodott s mindig kevésnek találtuk azt az időt, amelyet szerkesztőségünkben töltött, órákig élvezettel hallgatván bőséges tapasztalatait, éles kritikáját, a sok ismeretlen intim történetet, amelyekből a legérdekesebb memoir került volna ki. És ma már a fóti temető hótakarója alatt hallgat a beszédes ajk, a szüntelenül munkálkodó agy gépezete megállott. S bár hosszú, küzdelmes életre következett ez az örök pihenés, a boldogult még bizonyára nem vágyta és nem sejtette azt. Hisz lázasan gyűjtötte az adatokat készülő nagy munkájához: *A magyar papság a forradalomban.*. A becses adatokat meghidegült műértő, keze nem fűzheti többé egésszé. Dr. Mátray Ernő, akinek apjaafóthi Károlyi-család házi orvosa és legbizalmasabb embere volt, a leggondosabb nevelésben részesült. Szép, daliás fiatal ember volt, jövője iránt, mikor a theológiái és filozófiai tanulmányokat elvégezte, a legszebb reményeket táplálták. S ha e remények nem váltak is be teljességbén, annak oka sajátszerű forrongó vérségóben, minden hétköznaposságtól idegenkedő lényében rejlett, mely nem engedte minden vonalon érvényesülni nagy tehetségét és készültségét. Ezért hagyta abba a papipályát, (bár az egyházi férfiakkal és ügyekkel foglalkozott élete utolsó napjáig a legalaposabban és a legszívesebben) de nem lépett a tanári pályára sem. Irodalmi munkásságát a hatvanas évek közepén kezdette meg, de mint kezdő iró sem zöld poémákkal és rózsaszínű novellákkal ; zsengekorától a kritikával és kutatással járó életrajzokhoz vonzódott. Esztergomi lapszerkesztő korában még fiatal ember volt, de alapossága, bátorsága és főleg széles látóköre tekintélyt szerzett neki. De mert aggályos kiadója félt szókimondó nyíltságától, megvált a laptól, amelyet akkor dr. Rényi Rezsőnek adott át. Azóta állandóan a legelőkelőbb fővárosi lapokba dolgozott, eleinte Rothkrepf majd Mátray, utóbb Ompolyi és dr. Spinoza neveken. Hosszú, érdekes, szinte szenzációs volt az a tárcasorozata, amely a »Budapesti Hir/#^-ban« » Főpapjaink pongyolában* cimen jelent meg a tollából, Nagy feltűnést keltettek az alsófoku közigazgatás kérdéseit táragyaló cikkei is. Kiváló munkája a »Szemelvények dr. Hajnald Lajos életéből,* amely sz elhunyt bíboros aranymiséje alkalmából jelent meg. E jubileumon, mint a nagy főpap meghitt embere, ő képviselte a legtekintélyesebb fővárosi lapokst Kalocsán. Édes anyja, egy nagy műveltségű