Esztergom és Vidéke, 1897

1897-12-02 / 96.szám

Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 96. szám. Csütörtök, deczember 2. I j j| VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelcríik VasáPI^ap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: pLőFizETÉst ÁRAK • MUNKÁGSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők ffl é évrt V- ~~ - ~ - ~ - ~ - S itt - kr # Laptulajdonos kiadókért: SzéC^CDyi-tCr, 330. SZálP. Negyedbe ^~ ^~ ^~ ^ DR- PROKOPP GYULA- nem aaun* vis» Z a. Ut a kibontakozás felé. — Tűzoltó egyesületünkről. — Esztergom, december i. Köztudomású tény hogy ma­napság nálunk a legtöbb társa­dalmi uton létesült intézmény, a mely a jótékony- és egyéb humá­nus-célok érdekében létesül: anyagi zavarokkal küzd. A társadalom vi­seli ugyan az e célú intézmények fentartására szükségelt terhek egy­részét, de az oroszlánrész mindig valamely testület vállaira nehezül. — Igaz, hogy igy is a nagyközön­ség van indirekt adóval megter­helve, de hát a cél érdekében min­dent el lehet viselni. Vannak, akik ezt másként nem is tartják megoldhatónak.. Pedig e vélekedés rendszerint sántít. A vá­ros nálunk a tűzoltás ügyének eme­lésére és illetve az egyesület lété­nek fentartására, mint tudjuk, szép áldozatot hoz. E teher azonban ép azon polgárok vállait nyomja, akik az adóteher alatt úgyis nyögnek. Azok, akik magán uton segítik elő a tűzoltás ügyét, rendszerint bizo­nyos viszontszolgáltatásban része­sülnek az egyesület részéről. Most, midőn a tűzoltó egyesület alig 900 frtot kitevő Összeg miatt zavarba jött, látjuk, hogy ismét a városhoz, mint tulajdonképeni lét­fentartójához kénytelen fordulni, hogy súlyos anyagi gondjaitól me­neküljön. Tudjuk pedig, hogy a vá­ros maga is nehéz, magjdnem elvi­selhetlen anyagi zavarokkal küzd \ a tüzoltóegyesülettel szemben tehát majdnem olyan tehetetlen, mint az anya, akinek emlője nem ad tápot gyermeke részére. Ily viszonyok között az egyesü­let előtt három ut áll: feloszlani, könyörögni társadalmi uton, vagy — módot találni, amely felmenti őt a gondok terhe alul. A feloszlás egyenlő volna a legszégyenletesebb bukással, nem is említve, hogy azt sem a város, sem a társadalom meg nem engedheti ; mert hiszen akkor a közvagyon védelme és biz­jtositása teljes lehetetlenség. Ha pe­! dig a tűzoltó egyesület jótékony ado­jmányokért kopogtat a társadalom I ajtaján, unottá teszi magát és elvész az erkölcsi fölénye. Mindkét leg­utóbbi oldás célt tévesztett dolog s az olyan, mint a beteg élete, amelyet csak a narkotizáló szerek tartanak bizonyos ideig ébren. iz íszteraom és liie" tárcáia Viszi a Viz . . . Viszi a viz, viszi a sok Sárguló falevelet, Fogdd ki azt a haloványat, Azon irtam én neked. Várva várom rá a választ; Szivem majdnem megszakad, Mindhiába ! — visszafelé Nem folyik a kis patak. Dayka Antal Megtorlás. — Az >Esztergom és Vidékes eredeti tárcája. — Az öreg pap leguggolta mécses mellé, szürke szemeit a bibliára meresztette. Fakó haja meglibbent, amint lapozott a könyvben, ajkai mozogtak, öreg ember volt már nagyon. Hetven év körül jár­hatott, a boldogtalan öregség minden csúfsága ült arcán : sovány ráncok sza­ladtak keresztül-kasul rajta, ajka pety­hüdt, álla fekete. Ami csodálatos volt rajta : a szeme volt, lázban égő, szúró golyópár, amely végig perzselte a bib­liát. Néha megállottak mozgásukban, mintha dárdát döftek volna a könyv lapjaira. Amint ott guggolt volna, sok apró­cseprő napi gondja között eszébe jutott a fiatalsága. Rövid története volt. Elete delén feleségét elszöktette egy kóbor szerb csempész. Mi lett belőlük, Isten tudja! Megátkozta, megtagadta, meg­gyalázta az emlékét is, az asszony bi­zonnyal meg is halt azóta. Nem bocsá­tott meg neki soha, el nem feledte s ugy érezte, ha most előtte állana, fel­kapná a baltát és halántékon csapná az az asszonyi állatot. Gyönge emlékeze­tében feltámadt egy holdvilágos éjszaka, mikor puskát vetve vállára, utánuk sza­ladt a füzesen, káromkodva, lihegve, Istent megtagadva és vérre szomjazott, vért akart látni a kezén, az arcán, a testén, Aztán megjelent előtte a Duna, amely csöndes köd mögött hömpölyögve szerte választotta őket. A külső ajtón dörömbözés hallatszott. A pap előkereste botját, a melynek fo­gója elefántcsont delfint ábrázolt és ki­nyitotta a kaput. Fekete, magas ember állott a küszöb előtt, csöndesen szipá­kolva pipáját. — Dicsértessék! Mit akarsz Gre­gor ? A panaszt megcsókolta a lelkész ke­zét. — Néhány szavam volna. uram. Mig a harmadik és egyedül cél­ravezető módról szólnánk, kötelessé­günk először az egyesület vezetői, támogatói és tagjaihoz pár szót szólni. Nagyon jól tudjuk, hogy az egye­sületet alkotó elemek az egyesület ügyeinek előmozdításában lelkisme­retesen járnak el 5 azt is tudjuk, hogy működésükben semmi magán­érdek nem vezeti őket s egyedül az erkölcsi siker az, amelyért küz­deni kötelességüknek tartják. Ezt a kölességet pedig körömszakadásig teljesiti valamennyi. Nem is várnak mást, csak azt, hogy az egyesület léte biztosított legyen s ha ez meg van, ugy fáradozásaikért ezt méltó sikernek tartják. Es ha egy egyesületnek ilyen férfiak álla­nak az élén, akkor előhuzakodha­tunk a harmadik tervel. Mi volna ez ? — Az általános tű­zoltói védkötelezettség behozatala ,• — vagyis tüzoltókul besorozni olyan elemeket, amelyek sem direkt, sem indirekt adót nem fizetnek, sem a közteher viselésében nem része­sek ; ezek volnának a 18—24 év közötti erős ép testű ifjak. Tovább megyünk : kötelezendő lenne a vá­— Kerülj beljebb, mormogta az öreg. Bajod van ? A paraszt kissé sántított. Szikár, hosz­szuhaju legény volt, aki fázott kék köd­menében. Szó nélkül ült a cserépkályha padkájára, aztán néhány percig nem be­szélt. Mintha elmélkedett volna. A pap nem zavarta. — Uram, szólt végre. Te okos és tör­vénytudó vagy. Mondd meg nékem, mi a büntetése olyan asszonynak, aki hűtle­nül elhagyja az urát ? — Semmi, dörmögte a pap szakál­lába. A paraszt megint nem szólt. Azután fölkelt, megtömte pipáját, körülbicegett a szobában. Mikor háttal fordult a lel­késznek, lassan igy szólt. — Hát aki meggyilkolta az asszonyt, megszökött a hites urától, aki ellopta a becsületét, árvára hagyott három po­rontyot ? A pap reverendája megzörrent. Hangja magasan sivított, álla reszketett. — Az gyilkos, fiam, és tömlöcbe ke­rül, ki öt évre, ki tiz évre. Ez a tör­vény. A sánta paraszt megállott. Még ösz­szébb fokta lebernyegjét, a fogai azon­ban vacogtak. Addig nem s^ólt, mig ma­gához nem tért. — És ez az igazság ? kérdezte. A pap ránézett. jros minden polgára 24-től 40 éves j koráig a tűzoltó egyesületbe belépni j és tüz esetén tűzoltói szolgálatot tel­jesíteni. Kivétetnek ezen általános kö­telezettség alól: a) a hadsereg, csendőrség, pénz­ügyőrség tényleges szolgálatban álló tagjai ; b) a rendőrség tagjai, mint akik­nek tűzvész esetén hivatásuk a köz­jrend érdekében fontos szerepet ; ir elő ; c) a papság felekezeti különbség \ nélkül; j d) az állam és törvényhatóság, , továbbá a közigazgatás szolgálatá­ban álló tisztviselők, szolgák stb. hivatalos szolgálatuk tartama alatt; | e) magánházaknál a védkötelesek között egy otthon nem nélkülözhető férfi, vagy férficseléd ; f) a tűzoltásnál megjelenni köte­les fogattulajdonosok és alkal­mazottjaik ; j g) az egyesületnek pártoló tagjai; 1 végre 5 ; h) akik testi, vagy szellemi oly hibában leledzenek, amely miatt a tűzoltással járó kötelességeket nem végezhetik, tehát a vakok, i — Félsz ? Becsuknak öt évre, de tiszta j a lelkismereted, szembe nézhetsz akár­kivel. Az irás különben azt mondja : Ne ölj és nekem ezt kell prédikálnom. Hagyj békébe ! dörmögte, j A paraszt egy ideig csöndesen szi­• pákolt a szögletben. Kezei között for­| gatta báránybőr süvegét. Hülyén bá­! mészkodott a hamu megett ólálkodó : macskára. — Ugy szerettem, nyögte nagy­| sokára. Isten veled, uram! Megcsókolta az öreg ember ráncos j kezét és ment. j A pap megint visszaguggolt a biblia ! mellé. Lassan peregtek a percek, alul a faluháza megett felbukkant a késői hold, a Dunáról hajó tülkölése hallat­szott. — Köd lehet, gondolta az Öreg és lassan elbóbiskolt a zsámolyon/j Egyszerre olyan hevesen döngették a I kaput, hogy a kecskék rémülten me­kegtek az ólakban. A pap felébredt, hajnalfelé volt, ablakán derengett a szür­keség. Egy nagy kalap jelent meg a fény­ben. — Gyere, uram kiáltotta ijedten, hal­doklók kérnek utolsó vigaszt. Hamar felkapta magára szűrét, ujjába dugta a feszületet, rendresimitotta lenhaját. A paraszt cseléd odakünn tü­relmetlenül topogott. Mikor a lelkes

Next

/
Oldalképek
Tartalom