Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-18 / 92.szám

es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. J£LŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 írt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUlxA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széc^e^yi-tér, 330. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. M£­A második alkapitány. Esztergom, november 17. Ismételten kifejtettük már, hogy a városi rendőrség, amelynek elég fontos hivatása vagyonunk és köz­biztonságunk felett őrködni, a nagy­érdemű városnak nagyon mostoha gyermeke. Ha a <Mihasznákat* szid­ják, azon még a városházbeliek is jól mulatnak, esetleg kontráznak is, avval azonban, hogy most pl. meg­engedték az önköltségen beszer­zendő egyenruha viselését, azt hiszik, minden kötelezettségüket lerótták a rendőri intézmény iránt. A városrészeket egyesitették s a szervezési szabályrendelet minisz­terileg jóváhagyatott. A városi tiszt­viselők erősen megsokasodtak szám­ban és fizetésében, csak, a kétszere­sen megszaporodott lakosság arány­hoz mérten, a rendőrség volt létszá­mát gyarapítani tartották felesleges­nek. Maradtak anyian, amenyien annakelőtte voltak, ha címük meg­változott is. A szervezési szabályrendeletben azonban mégis két alkapitányi állás volt kontemplálva. Mivel látták, hogy már az ideiglenes személyzet, da­cára az ezrekkel megszaporodott ügydaraboknak, rendkívüli munkás­Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. Altató. A fákon már Nyugodtan alszik minden kis madár, Tudják, hogy rájuk bajjal, veszélylyel Nem jön az éjjel. Lenn a vizén A vizi líljom alszik szeliden. S a kék hullámok a mély homályban, Ringatják lágyan, Aludj s ne félj! Kinyitja bársonyos kelyhét az éj, S mint tarka pillék a szines álmák A főidre szállnak. S halk nesz ha kél Ne rettenj meg titkos zengésinél ; Lágy libbenéssel, mélyén az árnynak, Tündérek járnak. Szalay Fruzina. ságával eléri azt, hogy restancia nincs, azonnal kifundálták, hogy a második alkapitányi állást betölteni felesleges. Hisz igy pénzt takarítanak meg, amelyen a sok városházi tisztviselő mellett — a szervezési szabályren­delet ellenére — X. számú dijnoko­kat tarthatnak, és pl. a polgármester ur titokban megkreálhatja magának a hatásos elnöki titkári állást, amelyre egy napidijjassal helyettesi­tett tisztviselőt sikkaszt el. A rendőrkapitány — felelőssé­gének és kötelességének tudatában — kezdettől fogva tiltakozott a nagyon is rossz helyen alkalmazott szűkkeblűség ellen s már a mult év novemberében bő indokolással kérte a képviselőtestületet legalább a szervezett állás betöltésére. Akadt azonban egy nagyhangú városi képviselő, aki konstatálta hogy a rendőrség csak gépies mun­kát végez, amire díjnok is elegendő, és a képviselő testület, — miután a tisztikar is — amely csodálatos és érthetetlen averzióval viselkedik a második alkapitányi állás betöltése iránt, mintha az legalább is meg­nyirbálná a jövedelmeit, mélyen Levél a húgomhoz. — Jó tanács a férjhezmenésről. — — Ai ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Édes kis Ilonkám ! Tegnap este, midőn a > családi tanács* azt a fontos kérdést tárgyalta, hogy ki. hez adajanak férjhez, akaratom és jobb kedvem ellenére elkomolyodtam. Az ju­tott eszembe, hogy ime, milyen különö­sek a sors rendelései, kiváltképpen az asszony-néppel szemben. Mikor a lányka tizennyolc éves, meg­indul a tanácskozás az egész családban. Az apa gondoktól görnyedten sóhajto­zik, hogy milyen nehéz az élet: drága minden és még a lányokról is gondos­kodni kell. A mama derültebb arccal tárgyalja az előtte különben is kedves témát, vigastalja a ház fejét, hogy hiszen másutt is igy van, azután nincs mit búsulni, mert a lány szép, kedves ; aki látja, legalább is utána néz. Még »szerencsét» csinálhat. A vége az ilyen beszélgetéseknek ren­desen egy kis csetepaté, amely után a kiszemelt áldozat, t. i. a férjhez adandó lány, aki az ajtón keresztül hallgatózott, könnyázott arccal borul mamája keblére és zokogva sóhajtja : — Nem megyek férjhez soha ! Ugy-e te is igy tettél az este ? Te is szivdobogva, izzó fővel halgattad a ró­lad és ismeretlen jövendőbelidről foly­tatott beszélgetéseket s mikor hallot­tad, hogy apa mama mind milyen sok nehézséget és bajt látnak férjhezmene­teled előtt, a te sötét szemeidből is megeredt a könnyek árja s te esküvel hallgatott— készségesen acceplálta a felszólaló szappanbuborék érvelését. Azóta a rendőrség működése iránt táplált igények folyton növe­kedtek, a munka szaporodott, a tisztelt félhivatalosok pedig siettek minden hibát a »Mihasznák* nyakába varrni, egyéb azonban nem történt. Nagyon helyesnek tartjuk, hogy a rendőrség nagyszorgalmu, fárad­hatatlan vezetője nem hagyta ennyi­ben a dolgot, hanem a rosszul in­formált képviselőtestülettől a jól ín­formálthoz appellált, kérve a tartha­tatlan állapotok megváltoztatását. Mi is ismételten kifejtettük azokat a nagyszámú okokat, amelyek á kérdésben forgó állás betöltését sürgősen követelik. Ismétlésekbe ezúttal nem bocsátkozunk, csak kö­zöljük egész terjedelmében a rendőr­kapitány előterjesztését, minden városi képviselő komoly megsziv­Ielésébe ajánlván azt: Tekintetes Képviselőtestület ! Esztergomvármegye tekintetes alispáni hivatalának 7436/96 sz. a. kelc leirata folytán a város tekintetetes tanácsa 4015/96 sz. a. az iránt hivott fel, adnék indokolt jelentést arra nézve, vájjon a II. alkapitányi állás betöltése szüksé­ges-e. Ezen nagybecsű felhivásnak a 4837/96 sz. a. tett jelentésemmel eleget is tettem erősítetted, hogy nem mégy férjhez soha, Pedig dehogy nem mégy, férjhez is kell menned. Igy kivánja ezt a világrend, a társadalom, a szülők, az utánad kö­vetkező leánytestvérek, a bácsid, a né­nid, de igy kivánja ezt a te kis folyton lüktető szived, ábrándos lelked is. No és még valaki, aki talán még nem nyi­latkozott erről, de aki bizonnyal kétség­beesnék, ha rettenetes elhatározásodat hallaná és sietne beszélni a mamával. Igen, édes Ilonkám, férjhez kell men­ned ; az eskü nem segit, félbe kell hagyni a gyermekes szeszélyeket, a lányság örömeit és játékait, mert ne is tagadd, forró véred minden csöppje, ér­zéseid minden sugara s lelkednek min­den titkos vágya azt súgja, .suttogja; Asszony, asszony, Az akarok lenni, Nékem abban Nem parancsol senki. Sem apám. Sem anyám, Azé leszek, kit szeretek Igazán . . . No jó, hát lassan-lassan — remélem — talán te is belenyugodnál abba, hogy kedves kis leányszobádat, összes kelle­mes és kellemetlenen emlékeivel, ott­hagyd az édes szülői házat, az áldott és a tekintetes Képviselőtestület eme jelentésemet, 116/96 közgy. sz. végzéssel a váron tekintetes tanácsának adta ki azzal, hogy a szervezési bizottság meg­hallgatásával a II. alkapitányi állás be­töltése tárgyában indokolt javaslatot terjeszszen a közgyűlés elé. A város tekintetes tanácsa eme kép­viselőtestületi határozatnak tudomásom szerint máig sem tett eleget, bizonyára az illetékes tényezők azon nézete és talán meggyőződésükből kifolyólag, hogy a II. alkapitányi állás betöltése úgyis tel­jesen felesleges s annak betöltésével csak ujabb terhek háromolnának az adózó közönségre. Tekintetes Közgyűlés! Tekintettel arra, hogy a most már felsőbbhatósági­lag is jóváhagyott szervezési szabály­zattal a II. alkapitányi állás tényleg szervezve van, nézetem és meggyőződé­sem szerint a szervezési szabályzat eme intézkedése a tekintetes Képviselőtestü­letre kötelező és ekként, vagy betöl­tendő ezen állás, vagy ha a tekintetes Képviselőtestület arról győződött volna meg, hogy ezen állás felesleges, ugy ujabbi határozattal a szervezési szabály­zatból végleg törlendő, illetve az ilykép módositandó. A midőn tehát ezen kérdés most már végleges határozathozatal alá kerül, méltóztassék megengedni, hogy ujabbi indokolt előterjesztést tehessek ^annak világos megitélhetése végett, vájjon be­töltendő e a II. alkapitányi állás, igen, vagy nem. A mult évi november hó 26-án 4937 sz. alatt tett előterjesztésemben igazol­tam először azt, miszerint dacára annak, hogy a városok egyesítésével a ható­sági terület jóval nagyobbá vált és a lélekszám is 9350-ről 16,000-re emelke­dett — minek természetes folyománya a munkaszaporulat, — mégis a kapi­jó szülőkkel és pajkos gyermekekkel és elmenj égy idegen férfivel, oda, ahová ő akarja; lehet, hogy Pestre, Szegedre, de az sem lehetetlen, hogy egészen más vidékre. Mindeddig szép dolog volna, tudom és téged bizonnyal lehetne kapacitálni eddig. De a főkérdés mindenesetre az volna : Ki lesz az az ur, aki téged kira­gad csöndes nyugalmas otthonodból, hogy uj fészket alapítson a te boldog­ságodra ? No. hát ezen törik itthon a fejüket a esalád bölcsei. És itt elértők a vélemé­nyek. Mert mig a bácsik azt mondják, hogy csak a birtokos ér valamit, mert annak van mit a tejbe aprítani, addig a nénik, az ideálizmus e kedves hívei az mondják, hogy mégis szebb, ha doktorhoz vagy ügyvédhez mennél férjhez. És rögtön szolgálnak Is példával. Itt van ez, meg az. Nincs ugyan túlságos sok betege, azaz pöre, de majd lesz, csinos fiu stb. stb. Igy folyik a szó napról napra, uj ala' kok jönnek, mennek. Mindig felbukkan egy jelölt, sőt te tudod, valóságos kérő is volt már a házban. Mindenki elmondta róluk a véleményét, csak te halgatsz, holott fordítva kellett volna lennie. Ne­ked kellene szólnod: ez tetszik nekem, ezt választom férjemül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom