Esztergom és Vidéke, 1897

1897-10-28 / 86.szám

ESZTERGOM VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap cs csütörtökön, jlLŐFIZETESI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szccljcrjyi-tcr, 330. szán). * Kéziratot nem adunk vissza. •<$-• Morál insanity *) Irta: CALAMUS. Esztergom, október 27. A konvencionális hazugságok és az irodalmi realizmus dühöngése korszakában : a század alkonyán talán mi sem mutatkozik oly elszomorítónak, mint a fin de siécle világ erkölcsének lazulása. A társadalom minden rétegét egy megnevezhetlen deprimáló eszmei áramlat hatja át, melyet naturalistáink a felvilágosodottság szellemének neveznek. A példátlanul előrehaladott szellemi műveltség karöltve a praktikus tudományok bámulatot keltő fejlődésével, megteremtették a gyakorlati szellem, a praktikus ész s a rideg számitások korszakát. Ezek uralkodnak most társadalmunk minden rétegében nivellálván annak minden nyilvánulásait. Ám ezen előhaladottság, művelődésben tán az élet szükségleteinek nyomása alatt, tán a még magasabbra törekedés folytán, megtanította az embert az anyag túlbecsülésére. Es abban a pillanatban, midőn a materializmus első tünetei nyilvánultak, megszűnt az az eszményi állapot, melyet egy tudós egyetemi professzor az istenit megközelítő állapotnak nevez. Ezen szellem, támogatva a létért való küzdelem tompító behatásától, kiöli a lélekből az eszményképeket, szétrontja az ember életét felemelő és átragyogó illúziókat s teszi érzéketlenné a szivet. Az eudaimonia korszaka lejárt, a patriarkális egyszerű erkölcsök kihaltak s helyét Mammon bálványának áhítatos imádása váltja fel, mely nem megihleti, de egoistává és irigygyé teszi az embert. Ez a Mammon iránti várt hódolat termi meg a korunkat jellemző szeretetlenséget, mely az ember fenséges érzelem-világát szilajon dúlja fel s undort kelt társadalmunk iránt. És e modern eszmék mindnyájan az emberiség közjaváért buzgó lelkesedés álarcája alatt rut önérdeknek szolgálnak. Azt kellene tapasztalnunk, hogy a modern világ eszméi az embereket jobbakká, tisztábbakká teszik, mint a mult korok elvadult eszméi. De mi öltözteti most nyakig fegyverbe a nemzeteket ? Letűnt már a kor, midőn a cirkuszok éhes fenevadai szerepeltek hóhérok gyanánt s >Torquemadáról csak egy átkos emlék sóhajtja rémesen, hogy ő is volt,< nem kavarognak már a légben az epetnek égető máglyák barna *) Tisztelt munkatársunk bár nagyon sötét szemiivfgcn, de sok igazat látott meg. A szerk. füstjei, de azért az ocsmány bűnök megszámlálhatlan sokasága homályosítja el korunk fényoldalait is. Mi adta Caserio kezébe a tőrt és Angiolito kezébe a revolvert, mely két ország testén okozott soká sajgó sebet ? Ki adta Ravachol kezébe a bombát ? Mi dúlja fel a virágzó gyártelepeket? Mely lélektani motívumokat találunk Bojcsev mentegetésére s Korotnai, Takács Zoltán és Lenkei tetteinek magyarázására ? Mig a mult korban a vallás hatott közre az emberiség erkölcsi nívójának fentartásában, hol vannak most ennek szolgái, kik odaadó fáradozással igyekeznének küzdeni a romlottság ellen? »Dőzsölnek és templomot épitnek.* A reális természettudomány nem ismeri a világ felsőbb célját. Igy az erkölcs relatív fogalommá lesz, mely hely, idő, cél stb. szerint változik, elhagyván az egyetemesből kiinduló világnézet talaját, minek természetes következménye az erkölcssülyedés. De hát ugy látszik korunkban nincs is arra szükség. Mert mig Nordau Miksa hires izraelita honfitársunk, párisi orvos, egy ott kiadott munkájában konstatálja is az erkölcsök sajnálatos lazulását, addig Ranke eklatánsán bebizonyítani igyekszik, hogy az erkölcsnek nagyon alárendelt szerepe van a történelem tényeinek alakulásában, elannyira, hogy ezt bátran kiküszöbölhetjük. Ennek nyomán indultak aztán államférfiak és politikusok is, talán ennek tudható be, hogy hazánkban is vagy másfél évtized előtt egy pedagógiai rendszer mellőzni akarta az iskolákban a valláserkölcsi irányt! Modern tanítóink szerint „az ember az erkölcs és jog forrása,* a mely tanitás növeli a fentebb emiitett önzést, vagy mint egy hazai tudósunk mondja: »a féktelen individualizmust, melyet csupán anyagi javakkal és örökös szórakozással, panem et cirsenses-sel, lehetmegzabolázni.» Mindez magával hozza a szellemi anarkiát, táplálja a kor egyedüli mozgató motívumát: az élvvágyat. Ez kiforgatja az embert az istenség által létrehozott valójából s a megbomlott erkölcsi élet nem tekinti többé a viszonyos helyzeteket, megfeledkezik a társadalmi kötelmekről, hisz mindennek az »én* a középpontja, mely felett az egyed rendelkezik s ha a >post mortem nulla voluptas> elveink hódolva mindent kimerítettünk, eldobhatjuk magunkról az életet is. Innen magyarázhatók a korunkban oly horribillis mérvben szaporodó öngyilkosságok. Es az irodalom mit mutat fel ? Regényekben Dumas, Ohnet a szalon-haramiák életét tárja fel s oktatja olvasóit azok tetteinek utánzására, a novellák közönséges házasságtörési jeleneteket festenek s a lira léha bujaságról zeng. Természetes, hogy az ily irodalom nem lehet nemesítő hatással az emberiségre, s igy merőben célját téveszti. És a mai társadalom egyéneiben hiányzik a nemes ambició. Törpe nagyságok és idétlen óriások, köznapi, profán szellemek akarnak súlyt vetni a társadalom mérlegeibe s számottevő tényezőként szerepelni. Nem lehet ugyan véka alá szorítani a tehetséget s brevi manu leütni, de útját állják törekvéseinek kicsinylik cselekvésében s mig ők a protekcióval emelkednek, az elmaradottak gúnyolódnak. Ha egy legyet leütnek, hirdetik, hogy bikával viaskodtak. S ha a tehetség mégis diadalt arat, bután bámulják, mint ürge a szarvast, mely a dombot, mig ő nagy fáradsággal felkúszott rá, vele együtt könnyedén szökte át. Mindenféle felfujt nagyságok brillíroznak a polcon, amelyek szitát tesznek a tömeg szeme elé, hogy ne lásson. S a tömeg olyan, hogy ezen ostoba ámitókat, midőn a falat rázzák, az agyonüti omlásával, sajnálja, siránkozik felettük, mig az igazi erőt, ha katasztrófa történik vele, gunytárgyul használja, kacagván: sokat akar a szarka, de nem birja a farka. i S az előítéletek, melyek az ókorban sok jót eltiportak, most is megvannak, mindmegannyi gátló akadályai a törvénynek, ugy, hogy gyakran hiába biztatja az erélyes önmagát: Tu ne cede malis, sed contra audentior ito. A szép, jó és igaz eszméjének e nagyfokú elválása korszakában le-, lohadt még a hazafiasság szelleme is. A haza összetartó fogalmának'. tiszta képe mindig homályosul, amenyire terjed a kozmopolitizmus átkos szelleme. Nagyon tért kezd ez foglalni különösen a demokratikus államokban, ami bizony elég szomorú jelenség. A nemesnek szépnek, jónak, igaznak korszaka a fin de siecle-vel ugy látszik letűnik s megújulnak habár lényegesen más változatban az Augustus-féle idők. De fog e találkozni egy uj megváltó, aki uj korszak hajnalát deríti fel e silány társadalomra, melyet egy angol iró oly találóan nevez a >morál insanity* társadalmának ? Fokáptalanunk és az autonómia. (Az eszcergomi főkáptalannak a magyarországi kath. egyház valamenyi főpásztorához intézett felszólítása.) — Második közlemény. — Ezen kimutatott uton szükség több oly kérdéseket mielőbb eldönteni, amelyek egyenesen a legújabb változások következtében merülnek fel, A kat. egyház, amely az előbbi kórmányforma mellett a statushatalom részérőli kedvezések s előnyök fejében külügyeinek merő dikasteriális resoluciok s kormányrendeleletek általi elintézését s autonómiájának (a többi vallásfelekezetek szabadsága mellett igen is feltűnő) megszorítását eltűrte, hogy magára nézve ily rendeleteket ezentúl is érvényteleneknek tartson, azt, ha maga iránti vallásos tartozásának nem ismerné is, kénytelenittetnék szabad polgári kötelességül nézni. Az egyházi alkotmánynak szintúgy, valamint és főleg külső dolgok rendes folyamatának jövőrei megállapítása tehát, az összes egyházi hatóságok közremunkálását s igy nemzeti zsinat tartását igényli, hogy ez mindazon szükséges módosítások fölött határozzon, melyeket az erejüket vesztett rezolúciók következtében megváltozott igazgatási rendszer hoz magával, mely a kat. egyháznak főpásztorok s előljárókkah elláttatása módját, s minden vallásfelekezeteknek engedett s igy az ősi katholikus egyháztól bizonyosan meg nem tagadható szabadság értelmében rendezze, mely az alsóbb rendű papságnak a kor szükségeihez alkalmazott jobb ellátását és célszerűbb organizációját gondjainak egyik legfőbbikéül nézi, az egyházi javak e célra is kellő aránybani fordíttatását eszközölje, mely a kath. iskolák s nevelő intézeteknek (a protestánsokéhoz hasonló) biztosítására, minden törvényes és hatalmában álló eszközöket használjon s a már fentebb is érintett petíciónak valamint egyéb pontjait, ugy főleg a 4-ikét mint mely nélkül minden a kat. egyháznak engedett szabadság, egyenlőség és viszonosság üres szó és keserű gúny lenne, (hogy tudnillik valamint az evangélikusok és nem egyesült görögök egyházi és iskolai alapitványaikat önmaguk függetlenül kezelik, ugy a, kath. közalapítványokat is, ideértve azokat is, melyek eddigelé a helytartó tanács által kezeltettek, egy csupán egyházi és világi katolikusokból álló bizottmány kezelje) országos törvény által is biztositattni kérje, sürgesse és általában azon elv mellett küzdjön, mely minden vallási felekezetek szabadságának egyedüli biztositója s a kormányokat a máris többféle s ezentúl még inkább szaporodható hitfelekezetek kultusza — és szolgáinak terhes fizetésétől fölszabadítja s azért a közállományra nézve a legüdvösb azon elv mellett tudnillik, miszerint gondoskodjék minden