Esztergom és Vidéke, 1897

1897-10-07 / 80.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. MeíIJetenik Vasárnap és csütörtökön. JLLŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUbA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő Szécljeqyi'-tér, 330. szánj. ~jH Kéziratot nem adunk vissza. Kp­A vármegye hatásköre. Esztergom, október 6. Laptársunk, az »Esztergom f az ő október 3-iki számában, megemlé­kezve a vármegye őszi közgyűlésé­ről, neheztel az alispánra, a főjegy­zőre, meg az egyik (az esztergomi járási) főszolgabíróra, de különösen a főjegyzőre, mint előadóra, amiért ez utóbbi az idegen ajkú községek megmagyarositása érdekében oly fi­gyelmeztető modorban irt javaslatot terjesztett a vármegye közönsége elé, melyet — nézete szerint szerencsére — a közgyűlés higgadt elemei nem tettek magukévá. Fel vagyunk hatalmazva annak a kijelentésére, hogy a neheztelt s az esztergomi főegyházmegyei ható­sághoz intézett átirat ugyan a vár­megye főjegyzőjének tollából ke­rült ki, de azt a vármegye állandó választmánya szeptember 13-iki gyűlésében magáévá tette s igy akik jogot tanultak, azok tudják, hogy szeptember 13-ától fogva az átirati javaslat nem a főjegyző elő­adói javaslata, hanem az állandó választmány véleménye, melyet min­dőn önérzetes tisztviselő kell, hogy védelmébe vegyen. Az egész neheztelő cikk külöm­ben inkább hangokat keres, mint azt, hogy az állandó választmány (avagy, ha ugy tetszik a főjegyző) mit akart elérni. Mindakettőnek az volt a célja, hogy a cséviek végre megmagyarosodjanak. S minthogy nézetük szerint e célt a hivata­lára alkalmatlan tanitó nyugdíjazása és az által lehet elérni, ha a templomban a prédikációt s egyéb nem a szoros értelemben vett rituáléhoz tartozó dolgokat magyarul végzik, — ez ügyben elő­ször a legudvariasabb modorban irt átirattal kereste meg az egyház­megyei főhatóságot a tarthatatlan állapot szanálása végett s csak mikor a beérkezett s minden szé­pet és jót igérő válasz dacára sem látott semmiféle eredményt, akkor fo­lyamodott erélyesebb hangú átirat­hoz, melynek az az eredménye lett, hogy a főhatóság ismét nem tett semmit, hanem tiltakozott a hang ellen, minővel még a magas kor­mány sem szokott velük érint­kezni. Nézetünk szerint hivatalos meg­keresést Magyarország minden ha­tósága, tekintet nélkül arra, hogy az moll vagy dur hangban van-e tartva, figyelembe venni s annak értel­mében intézkedni tartozik. S ha a hangnem felel meg a hivatalos illem követelményeinek, akkkor ott a vármegye fölöttes ellenőrző hatósága: a miniszter, aki még az esetben is elégtételt fog szolgáltatni, ha néme­lyek a Bánffy-Perczel féle pacifiká­cióval megelégedve nincsenek. De azt válaszolni, hogy majd csak ak kor teszünk valamit, ha igazságos ügyedet könyörgésre fogod, az — egy vármegye törvényhatóságával szemben — legalább is fönnhéjázó hang, melyet előttünk még az sem ké­pes kimenteni, hogy a vármegyének fényt, multat, erőt és létjogot sen­ki más, csak az egyházmegye ad. Eltekintve azonban ettől, bárki kérhet müveit emberek között bár­mit s akit kérnek, az vagy teljesiti vagy nem a kérelmet. ígérni is szoktak a civilizált emberek s tud­tunkkal csak olyat ígérnek, amit meg tudnak s akarnak tartani. Már pedig az egyházmegyei ha­tóság 1895-iki átiratában igért anél­kül, hogy ezen igéretét betartani­amint azt a következmények megmu­tatták — esze ágában is lett volna. Esztergom vármegye intéző kö­rei nagyon jól tudják, hogy a prí­más a vármegye örökös főispánja ; büszkék is ezen kiváló tulajdonsá­gukra, de azt is tudják, hogy a prímástól a magyarság érdekében nem ad graccas calendas terminust, hanem csak egyféle választ kaptak volna. Olyan választ t. i. hogy amit kívántok, mivel a Haza érdekében van, meglesz, mert (sic volo, sic jubeo) meg kell lennie ! Ami a falusi pap és tanitó, meg az alispáni, főjegyzői s főbírói hi­vatásnak kényelem szempontjából való összehasonlítását illeti, — hát itt nagyon is ventus juventus féle szemmértéket használ az érdemes czikkiró. Mert bár a fönttisztelt vár­megyei hivatalokban még senki sem halt éhen, s még az sem egé­szen példanélküli dolog, hogy nép­tanítók is kapnak gyomorkatarust; — de már egész nagy Magyaror­szág népeit szeretnénk megszavaz­tatni abban a fogós kérdésben, hogy melyik a kényelmesebb hiva­tal : a falusi plébánosé, avagy a vármegyei tisztviselőé ? Azok a füstös hivatalszobák van­nak olyan tiszteletreméltó helyek, mint a falusi lelkész urak dolgozó szobái, — azok az öblös beszédek pedig bizony nem ártanak annyit, mint egynémelyik képviselőválasz­tási prédikáció, melyben a vármegye terhére rótt durva frázisokból oly­kor nagyobb bokrétát lehetne kötni egyik — másik falusi templomban, mint a vármegye őrszohájában ! Senki nem óhajtja annyira, mint mi, hogy a hatóságok és az egy­ház férfiai között mindenkoron meg legyen a jó egyetértés 5 e te­kintetben a vármegyét gáncs nem illetheti; mert, ha nem kap üres ígéretet, ezúttal sem lép az állandó válsztmány a neheztelt térre. S kérdjük: határozattá emelte a vár­megye a neheztelt véleményt ? Ugye­bár nem ? Nos akkor miért tetszik bosszan­kodni ? A Katholikus Tanítóegye­sület gyűléséhez.*) Esztergom, október 6. Azon alkalomból, midőn az >Esz tergomjárási Kath. Tanítóegyesület« a holnapi napon a vármegye négy al­esperesi kerület egyesületeivel kar­öltve gyűlést tart, okadatoltnak tartom, hogy ezen ünnepélyes al­kalommal visszatérve a legutóbbi közgyűlés legkimagaslóbb jelenetére, ugy a mint a lelkem érez, kitárjam mindazt, hogy mit várhatunk mi a kath. népnevelők egyesületeitől s minőknek kell azoknak lenni, hogy minden tekintetben megfelelhessenek a hozzájuk kötött várakozások­nak. * * * Magasztos gondolatok járják át valónkat, ha vissza gondolunk a két évvel ezelőtt lefolyt alakuló gyűlésre, mikor az öröm mámorító hevében az akaraterőnek oly sok oldalról adtunk fényes tanúbizonysá­got, hogy a nagy egyházmegye tanügyi és egyesületi életét az azo­kat megillető helyen: a primási szék­városban koncentráljuk. Minő mesz­szire vető ábránd vezette akkor gondolatmenetemet, tudva azt hogy az ország fő és székvárosa is az ezen egyházmegye körzetébe tar­tozván, idővel sikerülend az orszá­*) A holnapi gyűlés egyik előkelő tagja tollából hozzuk e cikket, mely nagyrézst az egyesületi veze­tők véleményét fejezi ki. A szerk. gos, tehát az egyetemes kath. egye­sületi tanügyi élet központi vezeté­sét is magához ragadni, hogy az ország szivéből induljon, vagy térjen be minden mozgalom, mely a kath. tanügyet és azok bajnokait illeti vagy érdekli. Majd pedig a fiúi hála lép előtérbe, midőn visszavarázsol­juk kegyelmes főpásztorunk, a bí­boros áldornagy, Magyarország nagy bölcsességü hercegpimásának, ez időtájban előtte hódolatát, tántorít­hatlan ragaszkodását bemutatató ta­nítói karhoz intézett magas röptű szavait, melyet közölni annál is in­kább helyén valónak találok, mert benne, mintegy előfutárját találom O Szentségének b. Cani­sius Péter háromszázados emlék­ünnepe alkalmából megirt encikliká­jának. >Teljesen osztom* — úgymond a főpap — a kath. népiskolákra vo­natkozó, most előterjesztett nézetet s ez alkalommal magam részéről is szükségesnek tartom hangsúlyozni azt, hogy nép oktatatási ügyünket azon színvonalra emeljük, melyet a kor s haza tőlünk megkövetel. Té­vednénk azonban, ha azonban ha éppen az oktatásra, az értelem fej­lesztésére, nem egyúttal a nevelésre, szivképzésre fordítanánk gondot. Régi szólásmóá az. kiképzett ész kiképzett sziv nélkül nemáldás, hanem átok a társada­lomra. A ker. egyház kezdete óta a templom és iskola oly viszonyban állottak és állanak, mint a »Mater és íilia.< Nekünk a benső viszonyt felbontanunk nem lehet s karöltve kell együttesen működnünk ugy egyházunk, mint hazánk érdekében. Magam is 30 évnél tovább voltam a tanári pályán s tudom mérlegelni azon súlyt, melyet a tanitókar nem­csak az ifjúságra, hanem a társa­dalomira is gyakorol. Egy a czél, ^nelyet elérni törekszünk, de a vidék viszonyai szerint különbözők lehetnek az utak, az esz­közök, melyek a czél elérésére ve­zetnek. Ezt megvitatni a tanitó egyesületek czélja. Kérem önöket emlékezzenek meg magasztos hiva­tásukról, melylyel a gondjaikra bí­zott fiatal csemetéket jól hajlítani és irányítani kötelességük.* Ha szétbontom ezt a remek be­szédet, azt találom, hogy mig első része a neveléstan homályát soha­sem veszítő hamvát választja ki his­tóriai okadatolással, az utóbbi az irányt határkővel kijelölve, az egye­sületek működésének tartja köteles­ségszerűleg kiváló feladatául a ker. nevelési és oktatás problémájának kivezető ösvényét czélhoz vezető módon elkészíteni. Ez utóbbi kije­lentés mig egyrészről a szorosan Ivett iskolai, vagyis paedagogiai,

Next

/
Oldalképek
Tartalom