Esztergom és Vidéke, 1897

1897-10-03 / 79.szám

szerencsénk azon tiszteletteljes jelentésünk mellett felterjeszteni, hogy a községben évről-évre s igy ezúttal is tapasztalt gazdálkodást már többé nyugodtan nem nézhetjük s igy kénytelenek vagyunk arra s igy jelen határozatunkra Nagyméltóságod magas figyelmét különösen felhívni. Mert bár a szomszéd községekkel történt egyesítés óta a város az ő tisztikarát s egyéb alkalmazottainak számát oly annyira megszaporította, hogy hasonló számú alkalmazottakkal Pest-PilisSolt-Kiskun és Bihar vármegyéket kitéve egy vármegye sem s mondhatjuk, kevés törvényhatósági joggal biró város rendelkezik, azért a város közügyei és éppen a legfontosabbak, részben évekre megfeneklenek, részben pedig alig haladnak előre, ugy hogy dacára nem egyszer megkisérlett erélyes fellépésünknek, a közügy érdekében tett intézkedéseink végrehajtása az egész vármegyében sehol, de Esztergom városánál még jelentéktelenebb kérdésekben is, a vezető testületek erélyének, a közügyekben való áttekintésnek, az alsóbb rendű alkalmazóiak tudásának, de nagyrészt szorgalmának hiánya folytán is nem egyszer jutott zátonyra. Ehhez járul ama sajátszerű törekvése a város vezető köreinek, hogy a város önkormányzati jogát a vármegye törvényben biztosított felügyeleti jogával szemben még olyan esetekben is makacsul biztosítsa, a midőn a város részén törvényesen egy szemernyi jogot sem lehet találni. Mindenáron államot akar képezni az államban, holott legkisebb községe a vármegyének példát szolgáltat vele szemben arra, hogy valamiképpen a szabadság szabadosságot, ugy az önkormányzat nem jelent törvénykerülést és túlkapásokat. Ez ügyben egyelőre személyek megnevezését kerülnünk kell. Példákat felhoznunk — azt véljük — szükségtelen, mert hisz Nagyméltóságodnak, hogy többet ne említsünk, az esztergomi vágóhíd és kórház ügyében kellő alkalma nyilt megbizonyosodni arról, hogy Esztergom város vezetésében már évtizedek óta mily természetűek a vezérmotivumok. Az anyagaikban való gazdálkodás szomorú képét nyújtja a város jelenlegi számadása, melynél semmivel sem különb a városi alapítványok sorsa. Ezeknél épp ugy, mint minden a város által kezelt vagyonnál a tartozási tőke és kamathátralékok már oly összeget tesznek ki, amelyeknek még csak néhány éven keresztül való gyarapodása kell, hogy a várost az anyagi tönk szélére juttassa. A törvény ezekkel szemben kezünkbe adja a felügyelet s ennek alapján a fegyelmi vizsgálat, a büntetés és kártérítési kötelezettség kimondásának jogát. De ha a joggal a városi közigazgatás csak egyik ágában is élni akarunk, mint ahogy erre a kórházügyből kifolyólag a dr. Helcz Antal volt polgármester ellen még 1895-ben megkezdett s még mindég folyó vizsgálat eklatáns példát mutat, a lényeget ily ügyekben mindig óvatosan kerülő, opponáló s fondorkodó önkormányzati testülettel szemben folytonos nehézségekkel küzdve, csak hosszú évek multán tudunk oly eredményt felmutatni, amelylyel végre a város anyagi dolgait is rendezhetjük. Számvevőségünk mindössze két egyénből áll, kik megfeszült munkásság mellett csakis a' folyó ügyeket képesek elvégezni, — ellenben ha ily vizsgálattal kell foglalkoznunk, kénytelenek lennénk a vármegye egyéb nem kevésbé fontos ügyeit jó hosszú időre ehanyagolni. Szükségét látjuk tehát annak, hogy Nagyméltóságodhoz folyamodjunk ama kérésünkkel, méltóztassék Esztergom zilált anyagi viszonyainak végleges rendezésében csakis anyiban segítségünkre lenni, hogy egy számvevő közeget kaphatnánk, akinek megbízatása lenne a város összes gazdálkodási ágait tüzete sen átvizsgálni,, annak nyomán megállapítani a várost ért károkat, azt, hogy e károk keletkezése idejében kik voltak a felelős városi alkalmazottak s hogy kik lennének a város javára marasztalandók. Mély tisztelettel stb. # Tagadhatatlan kemény szavak ezek s alkalmasak arra, hogy a késő utódok ne a legnagyobb kegyelettel emlékezenek meg a város mai urairól. De tagadhatlan, szomorú valóság az is, hogy nagyon sok ok volt ezek elmondására. Sőt magában véve az a negyven számvevői észrevétel, amelyet a megyei főszámvevő az egy, 1895 évi házipénztári számadásra tett, teljesen indokolja a szigorú, bár megszégyenítő eljárást. A városi gazdálkodást eléggé illusztrálja az az egy észrevétel is, hogy a városházán kisebb gondjuk is nagyobb a költségvetés respektálásánál s igy minden rovatnál tulkiadás mutatkozik, amely pl. 1895-ben jo, 668 frt. p6 krra rúgott. S vagy tudatlanság, vagy rosszakaratnak tudható be a számadást készítő amaz eljárása is, hogy a vármegyei számvevőség által eszközölt helyesbítéseket a következő évi számadásba soha át nem vezeti, ami egyrész tiszteletlenség a törvényhatóság iránt, másrészt rendkívül megnehezíti a revizor munkáját. Azokról a bizonyos előleghistóriákról, fasina — és csemetefa — vételárhátralékokról ezúttal nem is akarunk szóllani, bár ezek szomorúan jellemzők a városházi dániai állapotokra. Vagy hogy magyarázzuk, I hogy bár 3—4 pár lovat tart a város, ugy szólván minden rovatnál tetemes bérkocsiszámla van ? Stb. A városnak a közgyűlésen jelenvolt tisztviselőit és barátait nagyon lehangolta a határozati javaslat ; szeme valamenyinek a zöld posztóra szegződött s szinte megkönnyebültek, mikor dr. Csemoch János emelkedett fel szólásra, akit szintén a maguk emberének tartottak. Örömük azonban rövid ideig tartott tartott, mert szóló kijelentette, hogy saját tapasztalataiból ismeri a városházi állapotokat, épp ezért örömmel fogadja a törvényhatóság erélyességét, csak kivételes kegyelemből indítványozza, hogy a 'jelentés elküldése januárig halasztas'sék. A felszólalók majdnem egyedüli védekezése abban összepontosult, hogy mindennek a régi régime az oka s hogy az akkor elkövetett hibák még 2—3 év alatt sem lesznek helyrehozhatók. Szinte kizárólag a kölcsönhátrálékról beszéltek, amelyek — rendetlenül levén könyvelve — vagy egyáltalán nem, vagy csak hosszú utánjárás után hajthatók be. Pedig hát e mulasztáson kivül B. Szabó Mihály főjegyző ugy találomra még egy egész csomó konkrét vádat sorolt elő a polgármester urnák. Vagy a régi régime az oka, hogy a szervezési szabályzatot a polgármester nem respektálja s igy például a levéltári tisztet maga mellett dolgoztatja s ennek helyét dijnokkal tölti be ? S egyáltalán a dijnokok alkalmazása, ami a legdurvább megsértése a szabályrendeletnek és 4000 ftnyi terhet ró a lakosságra ? Vájjon a régi régime mulasztása-e, hogy mig a vármegye legkisebb községe is beküldötte már jövő évi költségvetését, a város, amely 60 tagból "álló személyzettel rendelkezik, megint halasztást kért október 15-ig ? Vájjon a régi régime hibája-e, hogy a mult évi pótadó-hátralék még 1897-re átvezetve nincs s az évi pótadó-kivetés még egyátalán meg nem történt ? Es mintha a kölcsönhátrálékok nagyságán kivül egyéb botránykő nem akadna ! Vagy nem az-e, hogy a volt tiszti ügyésztől 1886 óta nem tudták átvenni a hivatalos iratokat s a volt polgármester ellen 1895-ben elrendelt fegyelmi vizsgálatot — mindenféle rókafintával — befejeződni nem engedik ? Vagy nem botrányos-e, hogy a legelőbéihátralékosok között dúsgazdag, előkelő állású emberek, sőt — igen, igen — városi tisztviselők is szerepelnek, akik abból a kasszából húzzák fizetésüket, amely tartozásukat évről-évre hátralékban vezeti ? Átvették e már a két év óta kész Chatry-féle csatornát ? átvették-e a budautcai Sinka-féle csatornát, amely nem a terv szerint épült ki ? És a Széchenyi-tér 6000 frt helyett 16,000 frtba került rendezése el van-e már számolva ? Vagy egyenes eljárás volt-e, amelyet a polgármester a gimnázium szerencsétlen ügyében követett ? Megszavaztatta, tervet készíttetett, azt felülbiráltatta s akkor féredobott mindent, >mert nincs pénz reá.« Hát ezt csak akkor tudta meg ? És miért irta folyton hónapokig a megyei sürgetésekre, hogy most már rendben van az ügy? Vagy mi okoza a?t, hogy a kórházgondnok ügyében elrendelt egyszerű vizsgálatot hónapokig húzza ? ... Ily emberben megbízni hogyan lehet? Még nagyon sokáig folytathatnók ezt a lisztát, de azt hiszük, az eddig elősorolt tények is elegendők annak bebizonyítására, hogy a törvényhatóságnak nagyon is elegendő oka volt, hogy végre határozottan, kíméletlenül lépjen fel. Mert mint sokszor emiitettük, a várostest betegsége odáig fajult már, hogy borogatás, kamillatea nem segit, oda éles szike kell. És éppen ezért köszönettel vesszük a törvényhatóság csak javunkat célozó intézkedését és bizalommal tekintünk annak eredménye elé. Befejezésül még csak röviden reflektálunk a városházán sugalmazott helyi lap abbeli gyanúsítására, hogy a főjegyző az állami számvevőségi közeg kiküldetésére vonatkozó »meglepő« indítványával csak akkor lépett elő, amikor a bizottsági tagok nagy része eltávozott. Ez az allitás egyszerűen nevetséges. Az indítvány hetek óta nem volt titok. Átment a szakbizottságokon s az állandó választmány majdnem egy hónappal ezelőtt nyilvános ülésen tárgyalta, amelyen a városi urak közül is többen résztvettek. És például a város országgyűlési képviselője mindjárt a közgyűlés előtt többek előtt kijelentette, hogy ez indítványnál fel fog szólalni. . . . Azért hogy másra sárt frecskelünk, bizony magunk még nem leszünk tiszták ! A — s. A német császár és vármegyénk. Esztergom, október 2. Legutóbbi számunkban közöltük már azt az üdvözlő feliratot, amelyet a vármegyei törvényhatóság a németek hatalmas császárjához intézett. Az erre vonatkozó indítványt B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző tette meg, még pedig pazarulékesszóló szavakkal, amelyekben a nagy imperátor egész karakterét röviden oly találóan festette meg, amily jellemzésére még alig emlékezünk, másrészt oly frappánsan ecsetelte a császári pohárköszöntő hatását, eredményeit, hogy nagyon is érdemesnek tartjuk minél szélesebb körben való megismerésre. Itt közöljük tehát egész terjedelmében : A németek hatalmas császárja és Poroszország királya a f. év szeptember hó 20-án Budapestre jött, hogy forrón szeretett Hazánk viruló fővárosában felséges Királyunkat, atyjának barátját és szövetségesét meglátogassa. Nem ismeretlenül jött hozzánk a fiatal Imperátor, hisz már mielőtt lábait Magyar földre tette, mindannyian szerettük vérünkkel rokon hibái s tiszteltük nagy erényiért, amelyek részére a köznapiból való kiválást biztosítanák még az esetben is, ha nem ringatták volna a Hohenzollernek bíboros bölcsőjében. Öntudatos követése egy meghatározott magasztos célnak: fegyverekzöreje, özvegyek, árvák siralma nélkül nemzete hatalmassá tevésének, megtéveszthetetlen ismerete az embereknek ; kegyeletes tisztelete a történelmi hagyományoknak ; őszinteség a nemzetközi politika szövevényeiben, gáncs nélkül való tisztesség a családi tűzhely édes melegénél ; szívből való kedvelése a művészeteknek, gyors felismerése s felhasználása ama pillanatoknak, melyben a szivek felolvadnak: mindezek oly erények, melyek nemcsak egy uralkodót, de olyan embert is képesek nagygyá tenni, aki eredetét az alsó százezrekből vette. Mátyás, a nagy király óta Budának ormán a palota csak királyi szállás ; 1867-ig a Magyar nemzet az ő földjén ritkán találta meg az ő királyát. A poroszok királyának, ennek a fiatal, szavakban nem habozó, tettekre erős császárnak a jövetelére kelt fel a mi napunk, melyből 1867ben még csak a hajnal derengését láttuk. A királyi szállásból királyi otthon lesz Budán, amelynek falaival együtt nő nemzetünk szeretete, ama fehérhajú, de ifjú szivü, magasztos alak és dinasztiája iránt, ki ma benne Isten kegyelméből szent István koronáját viseli. F. hó 21-én a királyi várpalotában tartott udvari ebéden II. Vilmos, Németország császára és Poroszország királya, Ausztria császárját és a mi apostoli királyunkat azzal a három magyar szóval köszöntötte fel, hogy: Éljen a magyar Király ! Ezzel a nyolcszázkilencvenhét esztendős három magyar szóval s azokkal, amelyeket anyanyelvén mondott meg, — a jövőben való bizodalomnak s a mi jó koronás királyunk Ő felsége s dinasztiája iránt érzett határtalan ragaszkodásunknak oly hatalmas viharát keltette fel szivünkben, melyet közömbösíteni soha semmiféle ellenáradat képes nem leend. II. Vilmosnak Budán elhangzott szavai nem márványba, — mert hisz ez mulandó — de nemzedékről nemzedékre, minden magyar szivbe bevésbe maradnak s amikor eltelve hálával, indítványozni bátorkodom hogy e felköszöntőért a vármegye törvényhatóságának tekintetes bi-