Esztergom és Vidéke, 1897
1897-09-26 / 77.szám
Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 77. szám. Vasárnap, szeptember 26, ESZTERGOM es TIME VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Meájeteijik Vasárnap cs csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Szécljcnyi-tcr, 330. száin -«N Kéziratot nem adunk vissza. A legsötétebb Szenttamás, Esztergom, szeptember 25. Városunk legsötétebb Afrikája, amelynek még nagyon kevés Stanley-a akadt, mindenesetre Szenttamás hegye. Aligha tévedünk, mikor azt állítjuk, hogy a lakosságnak legalább fele még egyáltalán nem taposta meredek, szűk utcáit s elkerüli, mint a régi városokban a Ghettó-t szokás, amelylyel külömben egyben-másban, különösen tisztaságban erős hasonlósága is van. A legutóbbi tűzveszedelem rövid időre újra ez elfeledett városrész felé fordította a figyelmet s mi ezt az időt fel akarják használni arra, hogy városunk vezetőinek odafenn egy kis délutáni sétát ajánljunk. Nagyon tanulságos lesz ez a séta, habár lehetséges, hogy egy néhány álmatlan éjszaka lesz a következménye. Mert hogy a hegy tövében oly nyugodtan éli napjait az alsó városrészek lakossága, csakis annak a körülménynek tudjuk be, hogy a hegyen az ott lakókon kivül legfeljebb azok fordulnak meg, akik a Iz „Esztergom és Vidéke" tárcája. A barboncás. Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. A zivatar hirtelen kerekedett. Csak épp egy hüs szellőcske előzte meg. Alig egy percre rá általcikkázott az égen az istennyila s rettenetes ropogással, dörgéssel kitört az égiháború. A falu egy órajárásnyira tőlem. A malomba menekültem. Oda futottak a szénagyüjtő munkások is, és a tornác alatt meghúzódva várták, mig végre elvonul a zivatar, — Látjátok, — mondja az öreg Bordács a pipájával az égre mutatva, — abba mogyön a sárkány. j Ez a Bordács béresgazdája az uraságnak. Az apja és nagyapja is béres volt és ha az uraság ősei Ázsiából jötték, bizonyos, hogy a Bordácsok őse hajtotta a vereczkei szoroson által a barmaikat. A parasztok az égre bámultak. Magam is felnéztem, hogy melyik felhőben látja az öreg a sárkányt. Egy rozsdás fekete felhőgomolyag csakugyan ugy vonult át az égen, mintha valami benne ülő erő hajtotta volna, s onnan röpdöstek széjjel a cikkcakkos istennyilák — Öreg, mondom neki, látott kend valaha sárkányt ? szőlőkbe tartanak, az általuk használt ut pedig a hegy Andrássy-utja s amely házakat ott lát, még paloták a többiekhez képest. A legutóbbi tűz hatalmas lángjai, amelyek a sötét éjszakában meglehetősen borzalmasan festettek, sok embert csaltak fel a hegyre s ezeknek valósággal égnek meredt minden hajaszála, mikor ezzel a rettenetes tűzfészekkel megismerkedtek. Talán csak most látták először, hogy ez a hely valóságos Damocles kardja fölöttünk, amely folyton teljes elpusztulással fenyeget. Szűk sikátorok, amelyekben egy kocsi el nem fér, összeszorult, zsuppal-szalmával fedett vályogkulibák valósággal egymáshoz ragasztva, szalmával telt udvarok, abszolút vízhiány — egyszóval egy hatalmas tűzkatasztrófa minden kelléke bőségesen együtt van odafenn. S ha például legutóbb szélvihar van, menthetetlenül elpusztul az egész hegy, talán az egész város, mert ott a tűz lokalizásáról ily esetben szó sem lehet. A sok meddő kísérlet eléggé bebizonyította, hogy a hegyen vizet, — Hogyne láttam volna. Mindig látom, mikor ilyen égiháború vau. — Hát mondja el hogy milyen. — Milyen ? Hát olyan, mint minden sárkány. Bele van takaródzva a föjhőbe, mint mink a subába, oszt arra mögyön amőre hajtják. — Kik hajtják? — A diák hajtja, aki rajta ül, a barboncás diák. S pipákolva, ráintett nyomatékul a fejével. — Micsoda diák ? — Hát aki előolvassa a zivatart. A öreg ezt olyan meggyőződéssel mondta, mintha arról volna szó, hogy a kocsit a ló húzza, kocsis hajtja és hát mindez természetes, másképpen nem is lehet. Azt hiszem, nem volt ott senki, aki e komoly tigrisfejü öreg szavában kételkedett volna. — No a Döme fürdik, mondja egy másik béres, aki most toppanik be az esőből a tornác alá, és kisuhintja a vizet kalapjából. — Hol a Döme ? — Beküldtem a faluba, — mondja a molnár, — dohányért. A molnár ezt mondván, marsot kiáltott a kutyájának és ezt helyesen cselekedte, mert az esőnek kedves, tiszta illatával a megázott kutya szaga nem versenyezhetik. Az a kérdés fordult meg az elmémben, hogy meghagyjam-e az öreg Borforrást találni lehetetlen. Az pedig többek között a legutóbbi tűznél is bebizonyosodott, hogy lajttal a szük, meredek utcákon felhatolni képtelenség. Igy kétségtelen, hogy akármi történik is, a hegy mindég veszedelmes tűzfészek marad. S éppen ezért melegen üdvözöl jük az építészeti bizottság legutóbbi ülésén hozott ama határozatot, amely kimondotta, hogy a hegy utcáiból, tereiből tüzrendőri szempontból egy talpalatnyi tér sem foglalható el, továbbá, hogy a hegy meredekebb nehezen hozzáférhető lejtőin az építési engedélyek megadását nemcsak korlátozni, de a szükséghez képest egyenesen megtagadni is fogják. Sőt helyesen cselekednének, ha ily helyekre nézve egyenesen kimondanák az építési tilalmat. Ámde ha uj házak nem épülnek, a ma fenállók révén a veszedelem még sok évtizedig mindég imminens lesz s éppen ezért a hatóságnak ennek elhárítására kellene módot találni. Véleményünk szerint pedig — az elmondottak alapján — erre csak egyetlen mód van — bármily dácsnak a sárkányos diákját, vagy elmagyarázzam tőle, hogy a nép is tudja micsoda más erő keveri ránk a zivatart. Mert némely pogánykori hitünk maradékával kár ezt cselekedni. Kedvesebb az ilyen nekünk és többet ér, mint amit a tudomány ád érte. De gondoltam, jobb ha a nép is abban találja meg a szépet, ami igaz és a természetnek erejét a maga fenséges valóságában ismeri. — Hát Bordács bátyám, — mondottam neki, — látott-e már kend valaha garabonciás diákot ? — Én nem igen láttam, — felelt tartózkodó hangon az Öreg, — ámbátor egyszer láttam effélét, amint az országúton gentetött; hanem az apám, az beszélt is egygyel. A tuskón ült az Öreg, az egyik lábát áttéve a másikon. Amikor az apját emiitette, meglcgázta a lábát és körülpillantott, mintha azt mondta volna : mi kell több ennél ? De persze nekem az öreg szava nem volt szentirás, mint a többinek. Tovább firtattam : — Bizonyos az, hogy akit a kend apja látom, garabonciás volt ? — Hát hogyne volna bizonyos. Akárhányszor hallottam tőle magátul. — Ez még nem bizonyosság Bordács bátyám ! — Tejet kért nálunk. merészen hangzik is az eszme : a kitelepítés.' . Maguk a jelenlenlegi lakosok abszolút nem ragaszkodnak mai pozíciójukhoz, amely semmi előnyt nem nyújt, csak terhes reájuk nézve s igen sokan volnának., akik azonnal bucsut vennének kis Csimborasszójuktól, ha másutt volna telkük, amelyen építkezhetnének. Ezeknek kellene módot nyújtani szándékuk megvalósithatására, ha mindjárt anyagi áldozatok árán is, mert bármilyenek legyenek ezek, mindég elnyészően csekélyek lesznek amaz elképzelhetlen károkkal szemben, amelyeket egy viharos napon odafenn támadt tüz okozhat s amely bennünket Eperjes, Veszprém sorsára juttathat. A város legtermészetesebb terjeszkedési vonala mindenesetre a kenderföldek, szőlők felé eső részen van, ahol alkalmasak a talajviszonyok, pompás a levegő, közel a vasúti állomás, az országút. E helyen kellene telkeket szerezni s azokat olcsó áron, kedvező fizetési feltételek mellett első sorban szenttamáshegyi lakosoknak áruba bocsá^- Kend is kért már tejet idegen helyen, mégse garabonciás. — Az igaz, hogy egyszer kértem ám csakugyan katonakoromban. Csakhogy annál könyv is volt. — Nálam is van mindig. — Az más könyv. — mondja az öreg, jelentősen rándítva borzas szürke szemöldökén, — az, uram, olyan könyv, hogy abból mindent ki lehet olvasni. — Mi mindent ? — Hát pénzt, vagy kocsit. A sárkányt is azzal olvassa elő a diák. — Hát aztán ? — Hát aztán ? Megnyergeli az ebadtát. — Jól van, — szóltam csillapitó hangon, mert az öreg kényelmetlenül kezdte magát érezni, hogy i<?y apróra kitapogatom a tudományát, — de hát azt mondja még meg, hogy ha a garabonciás mindent elő tud olvasni • abból a könyvből, minek kér akkor tejet, miért nem vesz pénzen ? Az öreg a földre fordította a szemét és egyet vakart a tarkóján. — A Krisztus tudja, — felelt a kezével legyintve, — nem tudom én azt. — Már tanitó uram, — szólalt meg erre Somodi béres, — az én hazámban Patakon most is őriznek pedig olyan könyvet. Ez a béres idegen volt közöttünk, fekete szakállú, hosszú orrú ember, — azt F»ÍÍ- h álló Iámnak Bmtsv fivnla míimarárii raktárában gyári áron kaphatók.
