Esztergom és Vidéke, 1897

1897-09-16 / 74.szám

nak a gyógyulásra, az egész városnak a boldogulásra. Vettessék fel végre nyíltan a legközelebbi közgyűlésen a bizalmi kérdés s keljen fel a tisztikar, mint egy ember a bizalmatlanság megszavazása mellett. Hiszen szivük úgyis ezt tanácsolja s az egy-két hipokritát könnyű lesz megnyerni a többségnek. Minden aggoldalmukat el kell, hogy oszlassa az a bizonyosság, hogy rosszabb már nem következhetik utána. Ellenkezőleg felfrissíti az uj vér a megpettyhüdt tagokat, ad uj rugonyosságot, munkabírást, életkedvet és idők multán rendbe jön az egész megviselt, elkényszeredett organizmus. Csakhogy ezt reszelt tormával, borogatásokkal elérni ma már nem lehet; ehhez erős bonckések, éles szikék kellenek. Elő tehát kíméletlenül velük ! Veridicus. Az uj tanfelügyelő bemutatkoása. — A közigazgatási bizottság ülése. — Esztergom, szeptember 15. A közigazgatási bizottság tegnapi | ülése meglehetősen szürke és egyhangú ! lett volna, ha egyszersmind nem bemutatkozója Vargyas Endrének, az uj kir. tanfelügyelőnek, aki ebbeli állásában ezúttal szerepelt először a nyilvánosság előtt. Az ülés elején a főjegyző felolvasta Bartal Rezső kir. tanácsos, nyugalmazott volt tanfelügyelő búcsúlevelét, amelyben hálás köszönetet mond a főispánnak és a bizottságnak azért a támogatásért, amelyben huszonegy évi hivatalos eljárása alatt részesítették. A bizottság elhatározta, hogy a távozónak télynak. Egy reszketős fejű vén asszony jött ki lámpával elénk. Barátom izgatottan szökött le a kocsiról és a vén asszonyhoz fordult: — Nincs semmi baj ? — Semmi, nagyságos uram. — No hát akkor mehetünk. A vén asszony hirtelen megrántotta a kabátomat és óvatosan súgta a fülembe: — Ön a bécsi doktor, ugy-e ? Csak okosan, kérem, csak okosan ! Megdöbbentem, de nem volt időm kérdezősködnöm, mert Grottau karon fogott és felfelé vezetete a szőnyeges lépcsőn. Gyönyörűen bútorozott, tágas szobába léptünk. Helylyel kínált és halk hangon de hadarva kezdett el beszélni. — Mielőtt a feleségemhez mennék valamire megkérnélek. Teljes bizalmam van hozzád, ezért fárasztottalak ide. Benned bizonyára nem csalatkozom, mig más . , . mindenki megcsalt. Vizsgáld meg a feleségemet, de nagyon tapintatosan. Nem szeretném, ha megtudná hogy miatta hivattalak. Nem akarom, hogy szegény asszony tudja, mennyire beteg. Pedig nagyon beteg. Azóta . . . tudod, azóta, mióta ugy bántak vele. Hiába dédelgetem, hiába becézgetem, szótalan, néma és sovány. Meglátod, milyen iszonyúan sovány. Ha te nem tudsz rajta segiteni, igazán kétségbe kell esnem ... A vacsora alatt jól meg vizsgálhatod ; és most még egyszer csak arra kérlek, el ne áruld magadat. Előre sietett és kinyitott egy ajtót. Én követtem, de a halálos rémület meérdemeit, különös elismerése jeléül, jegyzőkönyvben örökiti meg s ezt vele tudatja, kifejezvén mindenekelőtt sajnálkozását, hogy saját kérelmére jól megérdemelt nyugalomba helyezték. Majd megemlékezvén kiváló érdemeiről, elismerését nyilványitja s kivánja, hogy teljes egészségben, háboritlan megelégedésben élvezze nyugalmát. Mikor a referensek közül a tenfelügyeIőre került a sor, az elnöklő Krnplanicz Kálmán főispán bemutatta a bizottságnak Bartal utódját, akit megéljeneztek. Vargyas erre hoszabb, programm nak is beillő hatásos, sok reményre jogositó beszédet mondott. Nem mint idegen jön ide — mondotta — hiszen magyar ember s mint ilyen, otthon van az egész hazában. Nem mint idegen jön ide, mert már 1872-ben mint fiatal ember, Győr, Komárom és Esztergommegyék másod tanfelügyelőjévé neveztetett ki s ez állásban fungált 1876-ig, amikor mind a három megye önálló tanfelügyelőséget kapott. Utóbbi állásában Esztergommegyében csak névleg fungált, amenynyiben Győr és Komárommegye Dunán inneni része jelöltetett ki működési köréül, most azonban — mintegy jure successionis — mint önálló, tényleges tanfelügyelő került ide. S midő először van szerencséje a főispánt és a bizottságot üdvözlhetni, szive mélyéből megcselekszi azt, kérve, hogy abban a pártfogásban, amelyben elődjét, őt is részesítsék. Minisztere, amikor áthelyezte, azt mondotta neki, hogy kellemes megyébe, kellemes viszonyok közé kerül, olyan helyre, ahol a közigazgatás \ mintaszerű. De ideális a tanfelügyelőség is, mert a megye terüle; tére kicsiny levén, a törvények intézkedéseinek, a min. rendeleteknek teljesen meg lehet felelni. S resztette meg egyszerre egész testemet. A kivilágított ebédlő asztala háromra volt terítve. Két szék üres volt, a harmadikon ott ült — egy teljes emberi csontváz. A sárga csontokon ruhadarabok lógtak, csak a koponya meredt rám csupaszon, fekete üregeivel. Heves reszketés fogta el egész valómat. Ha meg nem kapaszkodom az ajtófélfában, összeroskadok. Grottau előre sietett. Odahajolt a koponya fölé és hosszú, forró csókot nyomott a sárga homlokcsontra. Azután molyogva mondotta neki: — Vendéget hoztam édesem, egy régi kedves barátomat, aki erre utaztában olyan kedves volt, hogy megkeresett bennünket. Azután hozzám fordult: — Hát miért nem jösz közelebb ? Hirtelen a vén asszony mondása cikázott át az agy velőmön : — Csak okosan, doktor ur ! Megrogyó léptekkel mentem az asztalhoz . . . Annak a félórának az elmondását, a melyet ezután töltöttem, engedje el nekem. Lázban voltam és éreztem, hogy a halálos rémület sápadsága borítja cl acomat. Mellettem egy felcicomázott csontváz, a melyet sodronyok kötöznek oda a székéhez, szemben velem egy ember, ki a beszélget ezzel a csontvázzal, nógatja, bort tölt neki és belekényszerit engem is ebbe a rettenetes társalgásba, Közben a lábamat nyomogatja és igy össztőkéi, hogy egy pillanatra se vegyem le tekintetemet a szegény »betégről.c Igy vacsoráztam én sötét erdő mélyén egy halott és egy hogy a megye kultúráját emelje, fel is fogja áldozni tehetsége, tudása legjavát. (Éljenzés.) A miniszter azt is mondotta, hogy kényelmes pozíciója lesz, valóságos félnyugalom. O azonban fog munkát találni magának, lesz elég tennivaló, hogy csak a kisdedóvás, a tanítói fizetések rendezését a tankötelezettek ellenőrzését említse fel. Őrködni is fog, hogy ne legyen egy indokolatlan iskolamulaszt s, amely büntetlen marad s e tekintetben az alispán támogatását kéri. Az iskolák felekezetiek levén, legtöbb dolga az egyházmegyei főhatósággal lesz. Ismervén a hercegprímás nemes karakterét, bízik benne, hogy ez az érinkezés zavartalan lesz. Bár fő elve »svaviter in modo, fortiter in re«, elődje nyomdokait fogja követni, aki a békét mindég szem előtt tartotta. Gondja lesz a tanítói állások szükséges szaporítására, ami nem fog nehézségbe ütközni, amenyiben az állam erre készséggel ad segélyt. Az iskolahelyiségeket még nem ismeri, de szűkeket, egészségteleneket nem fog tűrni s nem fogja a mulasztókat 3—4 szer, hanem csak egyszer meginteni, mielőtt cselekednék. Ugy tudja, hogy a megyében több vegyesajku község van. Főfeladata lesz elérni azt, hogy e helyeken a tannyelv teljesen magyar legyen. Ha a tanitó e téren módszertanilag, a beszéd- és értelemgyakorlatokkal már az első osztálytályban nem fog tudni kellő sikert felmutatni, ki fogja vinni, hogy az ilyen állami póttanfolyamra küldessék ki. Kiváló hivatása az iskolalátogatás s ez könnyen lesz eszközöltető, hiszen csak nyolcvan iskola őrült társaságban. Soha életemben se fogom a rémületnek ezt a szörnyű óráját elfelejteni. Végre ... a boldogtalan ember asztalt bontott. Megint megcsókolta a koponyát és engem karon fogott. — Kívánj szépen jó éjszakát a feleségemnek és gyerünk a szobába. Te nagyon fáradt vagy; majd holnap tovább beszélgethetünk. Lementünk. Az én szobám a földszinten volt. A mint magunkra húztuk az ajtót, a szerencsétlen ember aggodalomtól reszkető hangon kérdezte: — Láttad, barátom ? Nos, mit szólsz hozzá ? Szinte öntudatlanul voltam vállat. — Mindig ilyen ! — folytatta nagyot sóhajtva a boldogtalan. Egy szavát nem lehet venni. Nem eszik, nem iszik, nem mosolyog. Istenem, mi lesz belőle ! ? Végre valahogy szóhoz jutottam. Remegő hangon kérdeztem : — De hát mi történt ? — Mi történt ? Igaz, hiszen te nem tudod. El akartak bennünket egymástól választani minden áron. Üldözték, rágalmazták, a mig egyszer nagy beteggé lett. Nem tágitottam mellőle a betegágyánál sem. Akkor ráfogták a gazemberek, hogy meghalt. Ilyen gazság ! És elásták a nyomorultak, csakhogy elszakíthassák tőlem. Engem pedig elhurcoltak és fogva tartottak, mig az apám meghalt. El se tudnám mondani, de el se hinnéd, mennyit szenvedtem addig, De végre is megszabadultam. Miért tartottak volna fogva, mikor én senkit se bántottam, csak engem bántottak. Megtartozik alája. Ezeket nemcsak látogatni, de tanulmányozni is akarja, s minden hóban legalább egyszer meg fog tekinteni minden iskolát. Még egyszer ajánlja" az ügyet, amelyet képvisel és személyét „a főispán és a bizottság *jó indulatába. (Lelkes éljenzés.) Az ülés többi tagyai közül felemiitjük hogy a miniszterelnök tudomásul vette a bizottság jelentését, a közigazgatási ágakról s a kereskedelmi miniszter megígérte, hogy a dorog-nagykálnai törvényhatósági útnak a Dunapartról Dorogig terjedő részét 1899-től kezdve állami kezelésbe veszi s intézkedik a párkány-nánai vasúti állomásnál tapasztalt rendetlenségek megszüntetése iránt. A közalapítványi ügyigazgatóság, mint az ottani part tulajdonosa, megfellebbezte azt az alispáni engedély okiratot, amely az István téglyagyárnak kikötő építését engedélyezi. A bizottság pótlólag bevétette az okiratba, hogy az épités csak annyiban engedtetik meg amennyiben általa az általános magánjogi igények nem érintetnek. A polgármestert felszólították, hogy a Sinka Ferenc kórházgondnok ellen eszközölt vizsgálat ügyében, amelyet hatszor sürgettek meg, haladéktalanul jelentést tegyen. A kórház beküldött jövő évi költségvetését érdemi felülvizsgálat nélkül terjesztik fel. — Nem bocsátkoztak az építendő uj kórház beküldött tervrajzának bírálatába sem, mert csak felületes és tulmagas költségvetés van hozzá mellékelve, hanem utasítják a kórházépitő bizottságot, hogy az előbb és pedig haladéktalanul tárgyalja le azt és a városi mérnök közbejöttével, rendes költségvetést készítsen, kiterjeszkedve a vízzel való ellátás kérdésere és arra is, hogy mennyibe kerülne a Barát-kut vizének használása. Továbbá adja elő, hogy véli megvédhetőnek az épületet a hegyi záporvizektől. A mezőrendőri kihágások ügyében igen sok polgármesteri végzést megváltudtam, hová ásták el őt és nem kíméltem a pénzt, hogy kiszabadíthassam. Kiloptuk, barátom, valósággal kiloptuk a derék őrrel, a kinek annyi pénzt adtam, hogy mig él, megél belőle és idehoztam ; ide, a hol végre nyugodtan élhetünk. Tudtam én, hogy nem halt meg ; láthatod te is ! De beteg ! Nagyon beteg! Megnézted jól ? Mit csináljak vele ? Minden erőmet összeszedtem és látszólag nyugodtan feleltem : — Ez egy látás után nem csinálhatok diagnózist és nem adhatok még tanácsot. Nagy baj, azt hiszem, nincs : de holnap majd még egyszer jól megvizsgálom. Most különben is nagyon fáradt vagyok és majd leroskadok ... Az ut, tudod , . . nem igen utazom . . . A boldogtalan ezer bocsánatot kért. — Végtelenül köszönöm, hogy jóval biztatsz. Nem tudnék élni nélküle . . . De most Isten veled, holnapig. Jó éjszakát ! — Jó éjszakát! A mint behúzta maga után az ajtót és hallottam, mint halad fel a lépcsőkön, a menekvés ösztöne vad erővel fogta meg a lelkemet. El innen tüstént! Felszakítottam az ablakot és őrült futással rohantam a vak éjszakában az országúton. . . . Mikor félig öntudatlanul roskadtam ie a vasúti kocsi pamiagjára, patakzott rólam a verejték. Ugy reszkettem, hogy a fogaim hangosan kocódtak össze. Szőllősi Zsigmond.