Esztergom és Vidéke, 1897

1897-09-16 / 74.szám

nak a gyógyulásra, az egész város­nak a boldogulásra. Vettessék fel végre nyíltan a legközelebbi közgyűlésen a bizalmi kérdés s keljen fel a tisztikar, mint egy ember a bizalmatlanság megszavazása mellett. Hiszen szivük úgyis ezt tanácsolja s az egy-két hipokritát könnyű lesz megnyerni a többségnek. Minden aggoldal­mukat el kell, hogy oszlassa az a bizonyosság, hogy rosszabb már nem következhetik utána. Ellenkezőleg felfrissíti az uj vér a megpettyhüdt tagokat, ad uj rugo­nyosságot, munkabírást, életkedvet és idők multán rendbe jön az egész megviselt, elkényszeredett organiz­mus. Csakhogy ezt reszelt tormával, borogatásokkal elérni ma már nem lehet; ehhez erős bonckések, éles szikék kellenek. Elő tehát kíméletlenül velük ! Veridicus. Az uj tanfelügyelő bemutatkoása. — A közigazgatási bizottság ülése. — Esztergom, szeptember 15. A közigazgatási bizottság tegnapi | ülése meglehetősen szürke és egyhangú ! lett volna, ha egyszersmind nem bemu­tatkozója Vargyas Endrének, az uj kir. tanfelügyelőnek, aki ebbeli állásában ezúttal szerepelt először a nyilvánosság előtt. Az ülés elején a főjegyző felolvasta Bartal Rezső kir. tanácsos, nyugalma­zott volt tanfelügyelő búcsúlevelét, amelyben hálás köszönetet mond a főis­pánnak és a bizottságnak azért a támo­gatásért, amelyben huszonegy évi hiva­talos eljárása alatt részesítették. A bi­zottság elhatározta, hogy a távozónak télynak. Egy reszketős fejű vén asszony jött ki lámpával elénk. Barátom izgatottan szökött le a ko­csiról és a vén asszonyhoz fordult: — Nincs semmi baj ? — Semmi, nagyságos uram. — No hát akkor mehetünk. A vén asszony hirtelen megrán­totta a kabátomat és óvatosan súgta a fülembe: — Ön a bécsi doktor, ugy-e ? Csak okosan, kérem, csak okosan ! Megdöbbentem, de nem volt időm kérdezősködnöm, mert Grottau karon fogott és felfelé vezetete a szőnyeges lépcsőn. Gyönyörűen bútorozott, tágas szobába léptünk. Helylyel kínált és halk hangon de hadarva kezdett el beszélni. — Mielőtt a feleségemhez mennék valamire megkérnélek. Teljes bizalmam van hozzád, ezért fárasztottalak ide. Benned bizonyára nem csalatkozom, mig más . , . mindenki megcsalt. Vizs­gáld meg a feleségemet, de nagyon ta­pintatosan. Nem szeretném, ha megtudná hogy miatta hivattalak. Nem akarom, hogy szegény asszony tudja, mennyire beteg. Pedig nagyon beteg. Azóta . . . tudod, azóta, mióta ugy bántak vele. Hiába dédelgetem, hiába becézgetem, szótalan, néma és sovány. Meglátod, mi­lyen iszonyúan sovány. Ha te nem tudsz rajta segiteni, igazán kétségbe kell es­nem ... A vacsora alatt jól meg vizs­gálhatod ; és most még egyszer csak arra kérlek, el ne áruld magadat. Előre sietett és kinyitott egy ajtót. Én követtem, de a halálos rémület me­érdemeit, különös elismerése jeléül, jegy­zőkönyvben örökiti meg s ezt vele tu­datja, kifejezvén mindenekelőtt sajnál­kozását, hogy saját kérelmére jól meg­érdemelt nyugalomba helyezték. Majd megemlékezvén kiváló érdemeiről, elis­merését nyilványitja s kivánja, hogy teljes egészségben, háboritlan megelége­désben élvezze nyugalmát. Mikor a referensek közül a tenfelügye­Iőre került a sor, az elnöklő Krnplanicz Kálmán főispán bemutatta a bizottság­nak Bartal utódját, akit megéljeneztek. Vargyas erre hoszabb, programm nak is beillő hatásos, sok reményre jogositó beszédet mondott. Nem mint idegen jön ide — mondotta — hiszen magyar ember s mint ilyen, otthon van az egész hazában. Nem mint idegen jön ide, mert már 1872-ben mint fiatal em­ber, Győr, Komárom és Eszter­gommegyék másod tanfelügyelőjévé neveztetett ki s ez állásban fungált 1876-ig, amikor mind a három megye önálló tanfelügyelőséget ka­pott. Utóbbi állásában Esztergomme­gyében csak névleg fungált, ameny­nyiben Győr és Komárommegye Dunán inneni része jelöltetett ki működési köréül, most azonban — mintegy jure successionis — mint önálló, tényleges tanfelügyelő ke­rült ide. S midő először van sze­rencséje a főispánt és a bizottságot üdvözlhetni, szive mélyéből meg­cselekszi azt, kérve, hogy abban a pártfogásban, amelyben elődjét, őt is részesítsék. Minisztere, amikor áthelyezte, azt mondotta neki, hogy kellemes me­gyébe, kellemes viszonyok közé kerül, olyan helyre, ahol a közigazgatás \ mintaszerű. De ideális a tanfelü­gyelőség is, mert a megye terüle­; tére kicsiny levén, a törvények in­tézkedéseinek, a min. rendeletek­nek teljesen meg lehet felelni. S resztette meg egyszerre egész teste­met. A kivilágított ebédlő asztala háromra volt terítve. Két szék üres volt, a har­madikon ott ült — egy teljes emberi csontváz. A sárga csontokon ruhadara­bok lógtak, csak a koponya meredt rám csupaszon, fekete üregeivel. Heves reszketés fogta el egész való­mat. Ha meg nem kapaszkodom az aj­tófélfában, összeroskadok. Grottau előre sietett. Odahajolt a ko­ponya fölé és hosszú, forró csókot nyo­mott a sárga homlokcsontra. Azután mo­lyogva mondotta neki: — Vendéget hoztam édesem, egy régi kedves barátomat, aki erre utaztá­ban olyan kedves volt, hogy megkere­sett bennünket. Azután hozzám fordult: — Hát miért nem jösz közelebb ? Hirtelen a vén asszony mondása ciká­zott át az agy velőmön : — Csak okosan, doktor ur ! Megrogyó léptekkel mentem az asz­talhoz . . . Annak a félórának az el­mondását, a melyet ezután töltöttem, engedje el nekem. Lázban voltam és éreztem, hogy a halálos rémület sápad­sága borítja cl acomat. Mellettem egy felcicomázott csontváz, a melyet sod­ronyok kötöznek oda a székéhez, szem­ben velem egy ember, ki a beszélget ezzel a csontvázzal, nógatja, bort tölt neki és belekényszerit engem is ebbe a rettenetes társalgásba, Közben a lába­mat nyomogatja és igy össztőkéi, hogy egy pillanatra se vegyem le tekintetemet a szegény »betégről.c Igy vacsoráztam én sötét erdő mélyén egy halott és egy hogy a megye kultúráját emelje, fel is fogja áldozni tehetsége, tu­dása legjavát. (Éljenzés.) A miniszter azt is mondotta, hogy kényelmes pozíciója lesz, va­lóságos félnyugalom. O azonban fog munkát találni magának, lesz elég tennivaló, hogy csak a kisded­óvás, a tanítói fizetések rendezését a tankötelezettek ellenőrzését említse fel. Őrködni is fog, hogy ne legyen egy indokolatlan iskolamulaszt s, amely büntetlen marad s e tekin­tetben az alispán támogatását kéri. Az iskolák felekezetiek levén, legtöbb dolga az egyházmegyei főhatósággal lesz. Ismervén a her­cegprímás nemes karakterét, bízik benne, hogy ez az érinkezés zavar­talan lesz. Bár fő elve »svaviter in modo, fortiter in re«, elődje nyom­dokait fogja követni, aki a békét mindég szem előtt tartotta. Gondja lesz a tanítói állások szükséges szaporítására, ami nem fog nehézségbe ütközni, amenyiben az állam erre készséggel ad se­gélyt. Az iskolahelyiségeket még nem ismeri, de szűkeket, egészség­teleneket nem fog tűrni s nem fogja a mulasztókat 3—4 szer, ha­nem csak egyszer meginteni, mie­lőtt cselekednék. Ugy tudja, hogy a megyében több vegyesajku község van. Fő­feladata lesz elérni azt, hogy e he­lyeken a tannyelv teljesen magyar legyen. Ha a tanitó e téren mód­szertanilag, a beszéd- és értelem­gyakorlatokkal már az első osztály­tályban nem fog tudni kellő sikert felmutatni, ki fogja vinni, hogy az ilyen állami póttanfolyamra küldes­sék ki. Kiváló hivatása az iskolaláto­gatás s ez könnyen lesz eszközöl­tető, hiszen csak nyolcvan iskola őrült társaságban. Soha életemben se fogom a rémületnek ezt a szörnyű órá­ját elfelejteni. Végre ... a boldogtalan ember asz­talt bontott. Megint megcsókolta a ko­ponyát és engem karon fogott. — Kívánj szépen jó éjszakát a fele­ségemnek és gyerünk a szobába. Te nagyon fáradt vagy; majd holnap to­vább beszélgethetünk. Lementünk. Az én szobám a földszin­ten volt. A mint magunkra húztuk az ajtót, a szerencsétlen ember aggodalom­tól reszkető hangon kérdezte: — Láttad, barátom ? Nos, mit szólsz hozzá ? Szinte öntudatlanul voltam vállat. — Mindig ilyen ! — folytatta nagyot sóhajtva a boldogtalan. Egy szavát nem lehet venni. Nem eszik, nem iszik, nem mosolyog. Istenem, mi lesz be­lőle ! ? Végre valahogy szóhoz jutottam. Re­megő hangon kérdeztem : — De hát mi történt ? — Mi történt ? Igaz, hiszen te nem tudod. El akartak bennünket egymástól választani minden áron. Üldözték, rá­galmazták, a mig egyszer nagy beteggé lett. Nem tágitottam mellőle a beteg­ágyánál sem. Akkor ráfogták a gazem­berek, hogy meghalt. Ilyen gazság ! És elásták a nyomorultak, csakhogy elsza­kíthassák tőlem. Engem pedig elhurcol­tak és fogva tartottak, mig az apám meghalt. El se tudnám mondani, de el se hinnéd, mennyit szenvedtem addig, De végre is megszabadultam. Miért tar­tottak volna fogva, mikor én senkit se bántottam, csak engem bántottak. Meg­tartozik alája. Ezeket nemcsak lá­togatni, de tanulmányozni is akarja, s minden hóban legalább egyszer meg fog tekinteni minden iskolát. Még egyszer ajánlja" az ügyet, amelyet képvisel és személyét „a főispán és a bizottság *jó indula­tába. (Lelkes éljenzés.) Az ülés többi tagyai közül felemiitjük hogy a miniszterelnök tudomásul vette a bizottság jelentését, a közigazgatási ágak­ról s a kereskedelmi miniszter megígérte, hogy a dorog-nagykálnai törvényható­sági útnak a Dunapartról Dorogig terjedő részét 1899-től kezdve állami kezelésbe veszi s intézkedik a párkány-nánai vasúti állomásnál tapasztalt rendetlenségek meg­szüntetése iránt. A közalapítványi ügyigazgatóság, mint az ottani part tulajdonosa, megfelleb­bezte azt az alispáni engedély okiratot, amely az István téglyagyárnak kikötő építését engedélyezi. A bizottság pótló­lag bevétette az okiratba, hogy az épi­tés csak annyiban engedtetik meg amennyiben általa az általános magánjogi igények nem érintetnek. A polgármestert felszólították, hogy a Sinka Ferenc kórházgondnok ellen eszközölt vizsgálat ügyében, amelyet hatszor sürgettek meg, haladéktalanul jelentést tegyen. A kórház beküldött jövő évi költségvetését érdemi felülvizs­gálat nélkül terjesztik fel. — Nem bo­csátkoztak az építendő uj kórház bekül­dött tervrajzának bírálatába sem, mert csak felületes és tulmagas költségvetés van hozzá mellékelve, hanem utasítják a kórházépitő bizottságot, hogy az előbb és pedig haladéktalanul tárgyalja le azt és a városi mérnök közbejöttével, rendes költ­ségvetést készítsen, kiterjeszkedve a vízzel való ellátás kérdésere és arra is, hogy mennyibe kerülne a Barát-kut vizé­nek használása. Továbbá adja elő, hogy véli megvédhetőnek az épületet a hegyi záporvizektől. A mezőrendőri kihágások ügyében igen sok polgármesteri végzést megvál­tudtam, hová ásták el őt és nem kímél­tem a pénzt, hogy kiszabadíthassam. Kiloptuk, barátom, valósággal kiloptuk a derék őrrel, a kinek annyi pénzt ad­tam, hogy mig él, megél belőle és ide­hoztam ; ide, a hol végre nyugodtan élhetünk. Tudtam én, hogy nem halt meg ; láthatod te is ! De beteg ! Nagyon beteg! Megnézted jól ? Mit csináljak vele ? Minden erőmet összeszedtem és lát­szólag nyugodtan feleltem : — Ez egy látás után nem csinálhatok diagnózist és nem adhatok még taná­csot. Nagy baj, azt hiszem, nincs : de holnap majd még egyszer jól megvizs­gálom. Most különben is nagyon fáradt vagyok és majd leroskadok ... Az ut, tudod , . . nem igen utazom . . . A boldogtalan ezer bocsánatot kért. — Végtelenül köszönöm, hogy jóval biztatsz. Nem tudnék élni nélküle . . . De most Isten veled, holnapig. Jó éj­szakát ! — Jó éjszakát! A mint behúzta maga után az ajtót és hallottam, mint halad fel a lépcsőkön, a menekvés ösztöne vad erővel fogta meg a lelkemet. El innen tüstént! Fel­szakítottam az ablakot és őrült futással rohantam a vak éjszakában az ország­úton. . . . Mikor félig öntudatlanul roskad­tam ie a vasúti kocsi pamiagjára, pa­takzott rólam a verejték. Ugy reszket­tem, hogy a fogaim hangosan kocódtak össze. Szőllősi Zsigmond.

Next

/
Oldalképek
Tartalom