Esztergom és Vidéke, 1897

1897-07-29 / 60.szám

# es VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Meí|jelei)ik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : ... Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Yárosigáz-köz, Spanraft-ijáz. -jW Kéziratot nem adunk vissza. HÉr Az autonomikus választás. Esztergom, július 28. Mint lapunk más helyén emiitjük, a katolikus autonómiai kongresz­szusra küldendő világi képviselő választása városunkban megtörtént az előre látható eredménnyel. A választás iránt minimális érdeklődés mutatkozott, alig nagyobb mint a megyebeli községekben s bár a vá­lasztás vezetésére kiküldött bizottsá­gok nagy, lelkiismeretes pontosság­gal tették meg az előkészületeket s az indolenciát előre sejtve, min­denkinek lakására küldöttek a vá­lasztói igazolványt, ugyancsak hosszú unalmas órákat töltöttek a szavazó helyiségekben. S a legfeltűnőbb volt, hogy az intelligens katholikus elem igen tekintélyes része tartóz­kodott a szavazástól. S mert e jelenség országszerte ismétlődik, az igazán vallásos, hithű katolikusok között is kétségte ­len, hogy annak éppen nem helyi, hanem mélyebbre ható oká­nak kell lenni, annyival is, inkább, mert az intelligens elem nagyon is tisztában van a megoldandó ügy fontosságával, szükségességével és hordereje vei, nem ugy mint a ke • nyérszerző munkában izzadó nép, tz „Eszteroom és Vidéke" tárcája. Elég Volt. Nem szomjazom több uj kalandra. Adieu örökre szerelem! De megsiratlak ifjúságom, Mely léha volt s örömtelen. Nem ingerel több karcsú termet, Nem ingerel több rózsa-ajk, Vágyón e sziv nem fog dobogni, Vágyón ez ajk föl nem sóhajt. És nem leszek többé — »cousin-omc És még kevésbbé »jó barát«, Rideg közönynyel elkerülöm A boudoirok illatát. És nem hoz édes izgalomba Egy téte-á-téte, vagy más titok. S a jour-okon ha nem is alszom, De legalább is ásitok. És az örök láz nem gyötör majd, Lassan a vérem is lehűl — És elhagyott fagyos magányban Lézengek árván, egyedül. Mig rám talál egy szőke lányka, Ki mosolyogva csókra int — Aztán feledve minden elvet, Belé bolondulok megint. Heltai Jenő. amelynek fogalma nincs, hogy miért biztatják, voksoljon le X-re, Y-ra. Volt alkalmunk több előkelő vi­lági katholikusunkkal e tárgyban eszmét cserélni s valamennyien meg­erősítették már előzetessen táplált abbeli véleményünket, hogy a moz­galom megindításának módja, jel­lege, vezetése tette bizalmatlanná a katolikus világot az egész akció iránt. Mert nem szabad az autonómiai mozgalomban az állam, vagy az ál­lam törvényei ellen kifejlődő harcvo­nalat látni, melyen a katolikusok tömörülnek és háborúra ké­szülnek. Nem is lehetett célja e moz­galomnak, hogy egy pár úgy­nevezett >nagy« katolikusnak, akik mindenütt akadnak s akik kizáró­lagos nagy praepoténciával szeretik képviselni a katolikus elemet, új szereplési kört biztosítson. Előre­látható volt, hogy akár egyik, akár másik hibába esik az autonómia, akár a politika szüremkedik bele, akár bizonyos szereplők által fog­laltatik le, önmagával hozza világra a bomlás csiráját s a téves, vagy tulkövetelések harcában a magyar katolikusok újból elejtik saját sor­sukat. Már pedig mindjárt a mozga­lom kezdetén evidenssé vált, hogy A kinai postahajón. Irta: N. O. Lorimer. — Az »Esztergom és Vidéke« forditása. — — Vége. — A holdvilág halványitá-e a leány arcát, vagy igazán oly különös hamvas szine volt ? A beszélő férfi az oldala mellett bámulta a rendkivül szép fej profilját és tiszta görög vonásos orrát. De majd fel­kiáltott ijedtében, midőn a rettenetes ré­mület kifejezését észlelte a szép arcon aminek az ő szavai lettek volna az idé­zői ?! — Most ugy nézett ki, mint egy nő kinek nyomorúsága — a szégyen. — Nem találkozhatik velem a követ­ségi bálon, Gordon úr, én nem ismerek senkit Hong-Hongban. Mi nem járunk ott senkihez. Ha elhagyom ezt a hajót, Isten hozádot mondok a világnak. Oh, ne is kérdezzen! én egy szerencsétlen nő vagyok ! — Miért nem hagy el! — Nekem el kellene bújnom ! Ne is beszél­jen többé velem. Hisz kinzás megbarát­kozni azért, hogy azután elváljon az ember — örökre — örökre ! Fehér krepp ruhája ráncai alatt lát­szott, mily izgatottan lihegett, és oly kemény kifejezés lopódzott máskor oly lágy kék szemeibe. a vezetést a néppárt ragadta kezei közé és hogy minden törekvése oda irányul, hogy az ő embereit, az ő barátait vigye be a kongre­szusba s igy a fenjelzett mindkét hiba elkerülhetlenül bekövetkezett. A győztes és bukott titánok újból akcióba léptek, megfújták a riadót s híveik mellett minden mó­don tömörültek. S mivel a közön­ség — fájdalom — nem akarta velük újból felvenni az áldatlan har­cot, legtöbb helyütt diadalmaskod­tak is. Igy azután belekerül a kongresz­szusba egy sereg mágnás, még több néppárti helyi nagyság, akikre igazán reáillik, hogy ex uno disce omnes. Csak az arravaló, az ügyhöz értő, azzal foglalkozott komoly hig­gadt szakemberekben lesz hiány. S mivel az igy megválasztott urak célja, leendő magatartása iránt két­ségünk alig lehet, azt is bizonyosra kell vennünk, hogy az egész auto­nómiai mozgalom — a katolikus világ nem kis kárára újra fiaskót íog vallani. Ezek a viszonyok lehettek oko­zói a katolikus intelligencia feltűnő közömbösségének, amelyet bár igy értünk, de menteni nem tudunk, mert az ellenségtől való tartozko­II. Mennél többet voltak együtt, annál szerelmesebb lett Gordon. Többet fog­lalkozott a leánynyal, mint bárki mással a hajón. Annélkül, hogy észrevették volna, bizalmas barátokká váltak. A con­ventionális angol beszélt mindenről, amiről ezelőtt még soha sem beszélt senkinek. Beszélt otthonáról, testvéreiről. Sőt elmondta a holdvilágnál élte legfon­tosabb perceit. Milyen különös, hogy mennyivel közlékenyebb az ember hold­világnál az óceánon, mint napnyugaton a londoni Hydeparkban ! Midőn már elmondott a leánynak min­dent, mit kivánt, hogy tudjon róla az a nő, ki oly veszélyesen drága kezd szivé­nek lenni, sem vette észre, hogy az nem mond neki magáról soha sem­mit. Oly nőies, oly sympathikus hallgató volt, hogy öröm volt neki elbeszélni. Pedig oly ritkán szólt, de örökös érdek­lődése és figyelme tették őt oly kitűnő hallgatóvá, mit a férfiak oly nagyra be­csülnek. A társalgóban a hölgyek meg nem állhatok, hogy ne szólják meg Butler kisasszonyt Gordon előtt. Ha egy jól öltözött hölgy nem akar a hajóbeli tár­dással ütközetet még soha nem nyertek. A szomorú állapoton változtatni immár alig- lehet. De ha a mozgalom eredménytelen lesz, azért első. sor­ban majd a magunk apátiáját okol­hatjuk, amit ezúttal nyilványosan is kifejezni köteleségünknek tartottunk. Végül felemlitendőnek véljük, amit már előbb is jeleztünk, hogy megjegyzéseinket csak általánosság­ban tettük, amennyiben a szava­zásra kiküldött helyi bizottságok buzgó működése teljesen korrekt, a nagy ügyhöz méltó volt. Á—s. Tíizrend a járásokban. Esztergom, július 28. Városunkban is kukorékolt már a nyár folyamán a vörös kakas, a járásbeli községekben is volt ki­sebb nagyobb tüz, igy legutóbb Dömösön. Igazán nagy szerencse, hogy ebben a nagy szárazságban, amikor forró melegre szárad a nád és a szalma, nagyobb veszedelmek nem történnek. A szórványosan érkező hírekben élénk színekkel van leföstve a ve­szély, melyet egy, vagy más vélet­len körülmény szerencsére, váratla­nul elhárított. Ezekből a tüzekből nagyon sok kára van a szegény népnek, haszna csak egyetlen, az t. i. mely a maga sasággal érintkezni és minden ismerke­dést elkerül, biztosan kell a hajón vala­kinek lenni, aki előtt jelleme nem egé­szen kifogástalan. Gordon egyszer a holdvilágnál, — mi­kor, az igaz, többet figyelt szépségére és a pici fül melletti arany hajfürtre, mint feleletére, — megkérdezte tőle, hogy a yorkshire-i Butler család tagja-e. — A vén hölgyek a társalgóban rend­kivül kiváncsiak. Azért kérem ne is vála­szoljon, ha nem akar. Elég nekem, ha ön mellettem van és napról-napra drá­gább nekem. — ígérje meg Gordon ur, hogy nem mond többé ilyent. Kérem, ne tegye, mert megzavarja barátságunkat. Pedig oly kellemes önt ismerni és társaságát élvezni! Mondja meg a hölgyeknek, hogy nem vagyok a yorkshirei, Butler-család­dal rokonságban. Rólam nem halhattak soha. — Es ha ön igazat mondott az­zal, hogy napról-napra drágább vagyok önnek, — Isten hozzádot kell ma önnek mondanom örökre. De ha csak bókot akart volna mondani, már eléggé ismer­hetne, hogy ezzel nem ér el nálam sem­mit. Lássa, azt képzelem, hogy ön meg­ért engem. Meg kell szakitanom barátsá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom