Esztergom és Vidéke, 1897

1897-07-22 / 58.szám

VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Yárostyáz-köz, SP&oraft-ijáz. —Kéziratot nem adunk vissza, Hí*Óda a gazdasági tanácsos úrhoz! Esztergom, július 21. Ha végigmegyünk a város határán, a magánszemélyek tulajdonát képező földrészletek között, a buja vegetáción széttekintve, szakgatottan oly táblákat is látunk, amelyekben a növényzet degenerált, növésben visszamaradt, háborút folytat a szintén sinlő, de életerősebb gyomokkal ; ezek a táblák a város földjei \ ha belépünk a városi major udvarára : a szétszórt szemétbe — és trágyába bokáig sülyed a lábunk ; előttünk egy roskatag istálló, amelynek nádfedelét felborzolta az örökös dunai szél; falainak alapzatát alámosta a tövében erjedő trágyáié, tető és mestergerendáit két emberöltő előtt megőrölte a szú ; az istálóban csánkig áll a drága tenyészállat a trágyalében, szemünket a rothadási gázak könnybe lábasztják. Félve menekülünk' az alátámasztott roskatag alkotmány alul, amely életveszélyes ; a tenyészállatok elcsigázott, életkedv nélküli áldozatok ; a lovak bénák, nyomorultak, az istállói bűzös levegőben félvakok. Hz .Esztergom és Vidéke* twja. Ott, ott, ahol. . *) Ott, ott, akol a szomorú világ van, A domború sirok mélye alatt Nem halt meg az élet. Ugy éjféltájban Föltámad az élet — a kárhozat. Fölkehiek a holtak. A vad apagyilkos Az apját látogatja meg És szóll neki: »Látod e tőrt apus ka ? E tőrrel végeztéin veled,* A hűtelen asszony kis méregüveggel Mosolyogva bólint férje fele. > Bemelegedtél a csókba, a kéjbe ; S e hűsitőt adtam. Husit e ugy-e ? Egy másik asszony, karcsú leányzó Egy kis csecsemőitek tűt mutogat. T>E kis tűt szúrtam pici szivedbe ; Születned még nem volt szabad.* És fölkel a zsarnok; igy szól a hősnek ; iNép elnyomatása fájt-e neked f Botor tróndöntő, népszabaditó! Gyorsan leütöttem forró fejedet.*. *) Mutatvány Erdősi Dezső »Ész és Sziv« cimü -j- a napokban megjelent — verseskönyvéből. Ara I frt 20 kr. 5 az apa, a férj, a gyermek, a hős Hullatnak véres könyeket, En látom a könnyűt és hallom a sirást. Oh hagyj el engem őrület! Erdősi Dezső. Csönd lakik a házban. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti táreája. — Bálintról még sohasem vala beszéd az Írásaimban. És ez a kár. Vele meg köll ismerkedni, különösen pedig ama történettel, amelyik kedvetlen, fekete estéken játszódott le az angyalzugbeli j házban. Mohos emitt a vénhedt zsindely-' födél, a kémény itt ott düledező, s oda-! ben a szobában Bálint jár-kel, a gyer- ( mekek egy sarokban piszmognak, az! asszony . . . De éppen ő hősnője e me- j sének, Tilda. Tilda pedig szenvedett. Megint egyet-mást emlitenem kell. Ugyanis TÜdáról sok mindent beszéltek leánykorában. Jót és roszat vegyest. No túlságos rosszat nem épen, de főként szerelmekről és egyéb ilyes érdekes dolgokról. Tilda, Tilda : ez a kedves név. Nemde egy szőke, karcsú leány neveez, akinek szürke szeme álmadozóan tekint a világba, keze fehér és könnyű, és arcán mélázóan borong a lányálmok puha fénye ? Ö csakugyan ilyen volt, és fehér, némileg hideg arca alatt epedő sziv lakott: szerelmek, apró de édes szenvedésekkel teli regénykék jelölik amaz éveket, melyek addig peregtek le, amig Tildából Tass Bálintné lőn. A sziv gyakorta álmodik, azonban Tilda már ugy született, hogy nála az ő kicsi leányszive mindig álmodott. De nem szerette Tass Bálintot. A férfi barangolt a világban, pénzek úsztak el természetesen, mikor nagysokára előjött, egyedül csak a házikó maradt meg itt az Augyalzugban a nagy gazdaságból és némi holdacskák. Itt volt Tilda is. Tilda ! Régen — im sok idő előtt — Bálint ekkor még mindenféle klasszikái tudományokat tanult a fehér barátoktól, akkor a tizenkétéves leányka volt Bálint szivhölgye és im amint eljött most koravénen, harminc esztendőkkel vállán, Tildára gondolt, ki majd mosolgó derűt hoz roskadozó házba — és igy némileg boldogok lehetnek. — Tilda ekkor már huszonkétéves volt, a nagynéni, akihez árvaságban került, * többet foglalkozott pákosztos macskával, mint vele, — s eltép történt, valahogy a szegény Tilda férjhez ment Bálinthoz. Csöndes, szomorú évek gyümölcse volt azt a két szőke gyermek, kik csak még kedvtelenebbé tevék a Bálint és Tilda életét. Itt nem volt szerelem, boldogság annál kevesebb. A férfi koppadt Az egész legelő nagyobb részét vadrózsa, kökény- és galagonya bokrok fedik, ezek is gyászolnak. Leveleiket, gyengébb hajtásaikat lerágja a koplaló állat. Mennyi helyet foglalnak ezek a bokrok ott el, azt bárki megmondhatja. Mennyi nemes fü nem sarjadzik azok helyén ! ? Miért vannak ott azok a bokrok ? — Hiszen a legelő ezektől soh'sem lesz erdő és visszont ezek helyén soha legelő nem lehet! Consequenter: ott, ahol ilyeneket látunk, szükségtelen kérdezni, hogy kinek a földjén járunk ; elárulja az a gazdáját: — a várost, — azonnal. A dülőutakon, hegyi kapaszkodókon, kocsival menni annyi, mint lehetetlent megkísérteni, — oly elhanyagolt állapotban vannak, — Van két vicinális utunk is ; — azaz van két utunk — vicinális ... Az egyiken a szentléleki atyánkfiaiknak vonó állatai végzik be csendes pályafutásukat, a másikon — annak minden kritikán alul történt épitése miatt — nem járhatnak a kesztölciek. — Es e két ut járhatatlansága folytán a tót és vén, az asszony szomorú, álmadozó : — Miért kedvetlen, Tilda? — kérdezte Bálint az első esztendőben. Az asszony boldogtalan mosolylyal nézett maga elé : — Miért? — Ah, hisz én, gondolom elég vidám vagyok. Tass Bálint lehajtotta fakó, ráncos fejét, mereven nézett a földre. — Ugy, ugy . . . S igy maradt minden. Igy mint a sziv lasan elfeledi a régi álmokat, a régi lángból hamu lesz és csönd is támad ; mindegy, egy kicsit élünk még, aztán meghalunk és nem lesz többé semmi baj , . . A ház pedig roskadtan, vénen figyelte a tünő időt, annak a két embernek, aki benne lakott, már mindegy volt, akár lesz reggel, akár fekete éjszaka maradt örökké. II. Almok. Ébren nem jó álmodni ! Tilda azonban ezt nem gondolta meg, — s im egyszer azt álmodta, hogy ő végtelen boldogtalan. A két kis gyerek ott sirt az ölében. Eh, miér sirt e két kölyök, mikor nincs oka rá, lám, neki volna oka sírni nagyon sirni és nem sir, mert az nevetséges és nevetséges és gyöngeséges volna. S a gyerekek ! Az anyai szerej És ebben a nádfedeles omladékjban a városnak állatokban — és eszközökben — ezrei vannak kitéve az agyonnyomás, — a tüz veszélyének, s egyúttal az előbbiek — bármily jól legyenek is megválogatva — az elnyomorodásnak. Ugyanezen épület mindkét végén embereknek szorított férhelyek vannak ; férhelyek, mert lakásnak csak csúfolhatok. Ajtajuk a trágya gödörre nyílik; falaik, a teméntelen trágyalétől átivakodva, salétrom termelésre volnának alkalmasabbak, mintsem emberi lakásul. A major udvarán fedett és zárt helyiség hiányában értékes épületfák hevernek kitéve az idő rongálásának és az ellopatás veszélyének. — A major kerítése romlott, kapui nem zárhatók. Értékes tüzifecskendők, hullaszállító fogat porlik a szabad — ég alatt. Ez a városi major képe, amelyet megtekinteni, amin megbotránkozni eddig senki nem tudott . . . Továbbmegyünk.—A városi köz-! legelőn a nap hevétől kiégett, az álla1 toktól kitaposott fügyökerek mini denre alkalmasak talán^ csak legel- \ tetésre nem. — A legelő állat pi-' henésére nincs egy árnyas bokor, egy lombos fa ; kiaszott, kopár minden. Találkozunk a városi tehénjvagy ökör csordával. Harcias kedvet mutató állat nincs ezek között, | csak sinylő teremtés. A koplalástól j felborzolt szőrrel, a szomjúságtól lógó nyelvvel bámulnak azok reánk; | szemeikből az éhség sir elő. — A ' csordák disze, a bika — talán mert | városi tulajdon — ha meg nem ' mutatnák, észre sem volna vehető. | — Elcsigázott tagjait alig vonszolja, | a nemes állat gubancos, bitang j marhához hasonlít, üres horpaszokkal, sovány nagy fejével. — Ha ; kérdjük a pásztort, miért oly bús a \ nemes jószág, siralmas hangon elI mondja, hogy ma már sokat sétált, jókor kihajtották s mert nehézkes : nem tudja az eledelét jól megsze' rezni és — koplal : tehát nem lehet mozgékony és vidám. | A legelőterület lankásabb részein, kisebb vizek partjain kasza nyomát látjuk. Mit kaszáltak ott ? Füvet. Azt a füvet, amelyet a jámbor pásztor megóvott a legelő állattól, hogy lekaszálva hazavihesse. A jó pásztor, aki meglopja a marhát, a helyett, hogy legalább annak lopna !