Esztergom és Vidéke, 1897

1897-01-21 / 6.szám

napra a kölcsönügy tárgyalását, tegyünk a formalitásnak is eleget, hisszük azonban, hogy erre szükség nem lesz, mert hisz addig itt lesz a miniszteri engedély. Nem vagyunk a beavatottak közt de ugy beszélik városszerte, hogy a felterjesztés máig sem adatott postára, s meg lesz tartva a közgyűlés, annélkül hogy felsőbb helyről valami értesítés jött volna. Következni fog tehát a községi törvény no-§-ában foglalt eljárás, mely bizonyosan három havi időtartamot foglal magában, aztán H3-§ o értelmében 30 napra a hozott határozat közhírré teendő s ennek nyomán megeshetik, hogy még meg is felebbezik a hozott határozatot. Bizony jó lett volna ha a képviselőtestület tagjai közül néhányan mielőtt elérkezett a január hó 21-ik napja, háromsoros kérelemmel lerándulták volna a belügyminiszterhez és kellőleg informálták volna a kérdés mibenlétéről. Vagy talán megcselekedték ? Holnap elválik . . . Senex. II vidéki hírlapírók szövetsége. Esztergom, január 20. Abban a szakadatlan, századvégi ideges munkában, melyet hétrőlhétre gyújtott lámpafény mellett serényen percegő tollal végez a hirlapirók kara, ez az országos százszemü felügyelőbizottság, egy pilanatnyi szünetet vesznek maguknak a fáradt munkások s egy lélekzetre elmondják most az ország inteligenciájának, amit ez egyszer a maguk ügyében akarnak mondani. Halgassák meg kérem, Rövid a mondóka, mert az igazi intelligenciához van intézve, annak pedig buzdító és indokoló sallang nélkül el lehet mondani a dolok magvát. A vidéki hirlapirók — azért hogy cicerós vezércikkeket, garmondos referádákat és petites karcolatokat irkálnak— szintén kenyeret esznek, alá vannak vetve a kor befolyásának, a betegségek hatásának s a csendes és zajos elszenderülések különféle válfajainak. Az exisztencia, öregség és betegség állapotai által támasztott igé nyek biztosítása a szocializmus mai korában bennök is vágygyá érlelődött. Anyagi alapot óhajtanak teremteni maguknak és hivatásbeli utódiaknak, mely alap gyümölcseit mint nyugdijat és betegség esetén való segélyt élvezhessék. Elvezetnek ez ugy is relatív élvezet. Nem riadnak vissza a fáradságtól, hogy ezt az alapot homokszemekként gyűjtsék össze s e homokszemekért fordulnak most az ország intelligens embereihez s erkölcsi személyeihez, kik fel tudják fogni, miről van szó, meg tudják érteni, kik és és mik azok a hirlapirók s milyen természetű és jelentőségű az ő nemzet-napszámosi munkájuk. Igazi újságírás a vidéken a jelentős városokban van, azokban, ahol olyan nagy faktora is az egyszersmind a küzügyek előrehaladásának, E jelentős városokból (s azok között Esztergomból is) az ujságiirók Összegyülekeztek a minap s megalkották a vidéki újságírók országos szövetségét azzal a programmal, hogy az újságírók karának erkölcsi kerete legyen s e keretben azok nyugdíj- és betegsegélyző alapja létesüljön, Országszerte folyik most a hangyamunka, hogy az emiitett homokszemeket a jelenkor munkásai a jövőnek összagyüjtsék. S ahol csak felhagzott ez érdemben a kérő szó, a megilletődés és komoly készség szívességével jött reá a válasz. Szeged városa például megragadván azon alkalmat, hogy polgármesterének 25 éves szolgálati jubileumát ünnepli, az ő nevére tízezer koronás alapítványt tett le a vidéki hirlaprók szövetségénél. Azonkívül a ioo frtos alapító-tagságokra nemes versenyben jegyeznek a tehetős emberek s az intézetek, vállalatok és egyesületek. Az 5 frtos pártoló-tagsági helyre pedig majd minden müveit ember beiratkozik. így megy ez Győrött Temesvárott, Aradon, Nagyváradon, Debrecenben, Kolozsvárott s mindezen nagy városokban azonkívül nagy ünnepélyeket rendeznek az inponáló, érdemes közcélra. Aradon, Pécsett, Temesvárott a színigazgatók ajánlották fel egy-egy előadást a szövetség javára, amely szövetségből kerülnek ki országszerte az ő született jóakaróik és szószólóik. Esztergomban is rendre kerül mindaz, amit a jó célra rendre keríteni lehet. Addig azonban meg kell itt is kezdeni a müveit társadalomnak az alapvető munkát gyűjteni kell az alapító és pártoló tagokat. Felkérjük a város közönségét, társadalmi, intézeteit és vállalatait : tegyenek most ők szívességet a vidéki hírlapirodalom erkölcsi személyének, az országos szövetségnek s lépjenek be alapító vagy pártoló-tagokul abba. A pártoló tag egyszersmindekorra 100 frtot fizet, amely összeg egyszerre, vagy egy év alatt havi, illetve negyedévi részletben fizethető be. Az alapító tag 5 frtot fizet egy évre. A tagsági dijak átvételével és ideiglenes nyugtázásával Esztergom város és vidéke részére a szövetség Munkácsy Kálmán igazgatósági p. tagot bizta meg, aki legközelebb a gyüjtőiveket is szétküldi. A beérkezett összegek a győri kerületi központba lesznek küldve és az >Esztergom és Vidékéiben nyugtázva. § Dr. Komlóssy Ferenc a néppártról. Az uj parlament megnyilta óta képviselői felszólalás alig részesült még oly általános figyelemben s oly általános tetszésben is, mint dr. Komlóssy Ferenc szombati beszéde, A vasárnapi napilapok mind hosszasan, a legíöbb vezércikkben foglalkozott a bátor, férfiasan nyilt állásfoglalással s magasztalással irt az esztergomi főpap bölcsességéről, józanságáról, higgadtságáról, amelyet a a mai papság legtöbb tagjánál oly sajnosán nélkülözünk. A szónok beszédében elmondotta, hogy a néppárt élén állanak ugyanazok a vezérferfiak, akik az elkeresztelési vita alkalmával arra törekedtek, hogy a kibékülést az egyház és az állam közt lehetetlenné tegyék. Éppen Molnár János apát volt az, aki a komáromi plébániából kiinduló makacsság áramlatot indította. S ez a makacs teremtette meg az egyházpolitikát. A revízió útját a közel jövőben éppen a néppárt vágta el, mert nem engedett a nemzetnek időt arra, hogy a törvény esetleges hibáit felismerve, a revízió eszméjét magáévá tegye. A náppárt félrevezette a józan magyar népet, de ez másodszor sikerülni nem fog. A néppárt a nemzetiségekkel paktál, pedig Széchenyi is megmondotta, hogy kevesen vagyunk, meg kell kegyelmezni az apagyilkosoknak is. A néppárt intencióit respektálja, de eszközeit perhorreskálja. — A sok gratulánshoz, aki a tudós főpapot, szombati szereplése alkalmából üdvözölte, mi is szivvel-lélekkel csatlakozunk s kiváló örömünkre szolgál, hogy épp a Magyar Sión dicsekedhetik két oly országos tekintélyű, nemesen liberális gondolkozású főpappal, amilyenek Poór Antal és dr. Komlóssy Ferenc. II duna-utcai iskolatelek kérdése. Esztergom, január 20. Mint e város lakója és adófizető polgára, élve ezen minőségemből folyólag a városi ügyek fölött való szabad discussio jogával, sőt, mint városi képviselő, e minőségem parancsolta kötelességemnek tartottam azt, hogy a város érdekeinek, legjobb tudomásom szerinti védelmére keljek s igy történt, hogy fenti címen e lapok legutóbbi számában, a szőnyegen levő iskolatelek ügyéhez, nevem kezdőbetűinek (Dr. P. Gy.) kiirásával, hozzászóllottam s reá mutattam azon ténybeli érvekre, melyek a tervbe vett iskolatelek megvételének ellene szóllanak. Ezek fölsorolása kapcsán reá mutattam általánosságban ama bizonyos törekvések indokolatlan voltára, melyek mozgató eleme, nem éppen a puritán városi érdek. A fölhozott nyomós érvek súlyos esapása, ugylátszik valahol a szeg fejére talált, de a láthatatlan kéznek nem lévén erkölcsi bátorsága a csapást nyiltan ellensúlyozni ; az anonimitás szennyes páncéljába burkolódzva, intézett ellenem soraimért orvtámadást, egy szemenszedett gorombaságokkal ÍÖlékesitctt anonym levél képében. Mosolyogva vettem a nyulszivüség orvtámadását, mely nem ellenérvet hozott föl, hanem a suba alól, személyes támadás intézésével vélé a saját sepleta erkölcseit nemesiteni. Nincs és nem lehet szavam a müveit proletárismus szánandó alakjához, de gálád teltének constatálásával, igazolva látom azon állításomat, hogy városi ügyeink intézésében mindég valamelyes titkos kezek szövik, a higgadt Ítélőképesség hálóba kerítésére, a kicsinyes Önérdek hálóját. Ezt a gálád tett fényesen igazolja, mi nekem, az orvtámadással szemben teljes elégtétel, mig sokaknak intő példa arra nézve, miszerint vigyázzanak hogy a iskolatelek kérdésében kísértetbe ne essenek. Dr. Prokopp Gyula. Jelen soroknak lapunk belsejében adtunk helyet, mert szerkesztőségünk egyik belmunkatársa ellen intéztetett a gálád támadás, s mert szoros kapcsolatban állanak a város egyik szőnyegen levő, és nagyon is aktuális kérdésével. Valóban megdöbbentő az az erkölcsi süllyedés, mely társadalmunk rétegeiben, az anonim levelek küldözésével, ujabban lábra kap. natába temetkezett s ez átszellemültté tette arcát; ajkai megvékonyodtak, a hervadás mutatkozott orcái körül, az a szomorú hirnök, melyre az ember nem nézhet megilletődés nélkül. Mikor a fővárosba visszatértek, a fázós, fehér kendőbe burkolt leányra alig ösmert rá valaki. A színházba megcsodálták és mindenki idegennek, külföldinek nézte. Messze ország tipusa rajzolódott ábrázatára, fájt neki a magyar nyelv minden szava. Napokig hevert a pamlagon szó-beszéd nélkül, nem panaszlott fel soha semmit, csak az álmában beszélt sokat. Egy orvos azt a csudálatos diagnózist állapította meg, hogy a leányt minden alvásánál égető, forró láz kinozza. Az évtized elején feltűnést keltett ez a fehér árnyék a fővárosban. Bolondultak utána a gavallérok s egy módos, gazdag iíju meg is kérte, meg is kapta eit a csudát. Tapintatos derék ember volt, aki szinte félt, fázott a nejétől, a tenyerén hordozta és imádta. Beleszeretett a bánatba, mely a neje alakján, arcán végigrezgett, hipnotizálta a szenvedés beszéde, mely nem neki szólott, érthetetlen kéjjel gyönyörködött abban a vágyban, melyet a nő más iránt érzett. Sem a a testébe, sem a lelkébe nem volt szerelmes. — Kizáró lag ebbe a mértéktelen bánatba, ebbe a neje lelkétől különálló lénybe ... És boldog volt. Hiszen az igaz szerelem a lelki tulajdonságokat keresi: az orvos — aki a férj volt — néha arra is képes lett volna már, hogy az Afrikában elhunytért keserű könyeket ontson. A bánat rejtelmes szépség, épp olyan, mint az ibolyakék szem, a bíborvörös haj, vagy az ártatlanság. Az idő mult s ez a kegyetlen orvos a legdrágább sebeket is behegeszti. Az asszony csöndesen felejteni kezdett, a banánfa egyre messzibb vándorolt . tőle végre olyan apró lett, hogy csak a ko rónája maradt meg. Szemei elfáradtak a távolság nézésébe, a lelke minden érzése elégett már. Kénytelen volt maga körül nézni és ez az élet nagyon szép volt. A messze földön elesettet csakhamar felhőbe burkolta az a por, melyet a báli teremben és a kocsikázó utakon vernek fel. Ida nekigombölyödött, mosolyogni próbált és tudott, a gondolatai egymásután fáradtan és porosan tértek vissza távollétükből s egy erős, meleg tavaszi délelőtt az első fecskével visszatért régi elfelejtett ismerőse : a jókedv. Ránézett férjére, e szegény mártírra, akit évekig hagyott sinlődni szerelem nélkül és oly végtelen tiszteletéeméltónak, dereknek találta ezt az embert, hogy beléje szeretett. Odabujt a keblére, megcirógatta az őszülő szakállát és vigasztalta . . . Es amint a bánat elszált belőle, visszatért régi alakja. Szemei elvesztették beteg lázukat, fedetlen nyakkal járt, ránézett azokra, akik feléje fordultak és bohóságokon napestig elkacagott. Közönséges asszony lett belőle, szöszke szépség, amilyen terem a körúton ezer . . . Asszony volt, kötelességtudó nő, aki csak az urát szerette, a hogy a törvény parancsolja. Az ura pedig, mikor a felesége elvesztette a szépségét: a bánatát, kiábrándult belőle. Lassan megunta a kis szőke gömbölyűséget és szomorúan gondolt vissza a múltra, ahogy mondta : »a régi jó időkre*. Gondolatai visszakalandoztak az eltelt évekre és nyárspolgári élete között sóhajtva gondolta el, hogy akkor minden szebb volt, jobb volt, az aszszony oly bájos. Nem tudta soha elfe ledni azt a bánatos arcot és — talán — más szomorú szemeket is keresett magának, mert ilyenek a férfiak! A történet eddig van. A Bánatot, az elbúsult szerelmesekkel és a temetéseket rendező intézetekkel ellentétben, ilyennek képzelem. De nem szeretném, ha ebből valaki morált próbálna levezetni.