Esztergom és Vidéke, 1897

1897-06-20 / 49.szám

történhessék. Leghelyesebbnek tartja, hogy a választók a bizottság előtt önként jelentkeznek. A választók lajstroma annak idején nyolc napi közszemlére teendő ki, amely célra a városháza tanácstermét ajánlja. Megjegyzi továbbá, hogy kiküldöttek maguk között választják meg a bizottsági elnököt és a jegyzőt, továbbá, hogy a bizottság tagjává a világiakon kivül a plébános és a káplánja is megválasztható. (Helyeslések.) Magurányi József indítványozza, hogy a plébánost mindenesetre válaszszák be a bizottságba. Indítványát elfogadják. Dr. Helcz Antal helyesli, hogy a választók összeirásánál a személyes jelentkezés legyen megengedett, de az öszszeirás ne kizárólag ezen alapuljon. Ajánlja az adókönyvi kulcsot is. Az elnök helyesli az indítványt, amelyet az értekezlet elfogad. Továbbá ajánlja, hogy a jelentkezés két helyen történjék: a plébánián 8 napig d. e. 9—12 és d. u, 3—5 óráig, továbbá két vasárnapon a Belvárosi Polgári Olvasókőrben. Dr. Földváry István indítványára kimondják, hogy a jelentkezés Írásban is történhetik, de ez esetben közlendő a jelentkező teljes neve, lakóhelye, kora és foglalkozása, hogy személyazonossága megállapítható legyen. Mivel a szük tanácsteremben sokan nem fértek el, az elnök ezután áttette az értekezletet az udvarra, ahol sokan türelmetlenül várakoztak, amig maga a városházi folyosó erkélyén foglalt helyet. Itt még egyszer reassumálta a teremben hozott határozatokat, majd bejelentette, hogy következik a ! üldöttek választása, amelyre befolyást gyakorolni nem akar. Ajánlatot csak akkor tehet, ha ezzel megbízzák. Az értekezlet megbízta ezzel, mire a tizenegy bizottsági tagul (ő levén a tizenkettedik) ajánlja a földműves osztályból : ifjabb Tátus Jánost, Schiller Mihályt és Horváth Mihályt; az iparos osztályból : Wanitsek Rezsőt, ifjabb Dudás Jánost és Fekete Gézát. Végül az — Erik, de ugy-e nem haragszol meg azért, a mit mondok, ugy-e nem ? — Nem tudom, hogy mit akarsz mondani drágám, — Erik is elfordította az arcát, tán neki is jobban esett nem szembe nézni — de megígérhetem, hogy nem fogok megharagudni bármit mondanál is. — Te édes, jó öreg pajtikám te ! — tört ki Micából régi közvetlen kedvessége. — Nos, hát akkor kérlek Erik, tégy ezentúl is ugy, mint azelőtt — tudod, azt akarom megtudni — hogy énnem bánom — én úgyis tudom, hogy te most is olyan vagy, mint eddig — hanem azért nem muszáj velem törődnöd . . . Szünet. — Nem muszáj ? — kérdezte Erik szárazon, de nem mozdult. — Nem, nem! — azaz, hogy — hát tudod — nem kell mellém ülnöd — aztán — aztán — nem kell a virágomat elfogadnod — aztán meg na meg semmi ilyenfélét nem szabad — vagyis szeretném, ha nem tennéd. — És miért nem, babikám ? kérdezte Erik szelid, de kissé elfojtott hangon. — Oh Erik! Persze neked sem jutott eszedbe, hát hogy is ? Én magam sem tudtam — eleinte — de Ella — Ella az gondolja — azaz — hogy valamiképpen féltékeny rám ; (Mica elnevette magát egy kicsit), őrült csacsiság az egész — de ha ő mégis azt hiszi — hát be kell neki bizonyítanunk, hogy mennyire tévedt. — És miért volna Ella föltevése olyan nagy bolondság Mica — ha ugyan Ella inteligens osztályból: Mattyasóvszky Kálmánt, dr, Helcz Antalt, Magurányi Józsefet, Brenner Józsefet és Marosi Józsefet. Az értekezlet ez indítvány elfogadásával végződött, A kiküldöttek az értekezlet után nyomban Összejöttek szűkebb körű tanácskozásra, amelyen a bizottság elnökévé dr. Helcz Antalt, jegyzőjévé Magurányi Józsefet választották. # Az autonomikus választó bizottság megválasztására Némethy Lajos vizivázosi esperes-plébános a vezetése alatt álló plébánia hiveit holnap, vasárnap d. e, fél tizenegy órára a »Fürdő c vendéglő nagytermébe hivta össze. E gyűlésen, mint előadó, dr. Prohászka Ottokár papnöveldéi spirituális fog szerepelni. Riporter. A második alkapitányi állás. Esztergom, június 19. A városrészek egyesítése óta már a második esztendő is lassan lefolyik s még mindig vajúdik, illetve stagnál a második alkapitányi tisztség betöltésének a közigazgatás, rendőri bíráskodás s általában a rendőri ügyvezetés szempontjából oly annyira fontos és halasztást nem tűrő kérdése. Megmagyarázhatlan indolencia és önző személyes érdekék akadályozták eddig az ügy dűlőre jutását, de a közügy javára elvárhatjuk az illetékes tényezőktől, hogy az egyesült város jól felfogott érdekében tartózkodjanak a gáncsoskodástól. Miként áll ez ügy tulajdonképen ? Lássuk a történeti helyzetet. Mult év novemberében a város tanácsa felhívta a rendőrkapitányt, mint a rendőrhatóság vezetőjét, hogy tegyen indokolt véleményt arra nézve, vájjon fennforog-e a II. alkapitányi állás betöltésének szükségessége ? A kapitány ekkor egy memoradumszerü felterjesztésben kifejtette, hogy a II. alkapitány szervezési szabályzatszerü állásának betöltése a rendszeres ügyvezetés indokából halaszthatlan követelmény. Beszéljenek a tények és a számok. Esztergom lakossága a községek kapcsolása óta majdnem megkétszereződött, daaára ennek a rendőrhatóság létszáma nem, csupán a tisztviselők cime változott. A rendőrség hivatalnokai, dacára a lakosság megkétszereződésének, ekkor következők voltak; i kapitány,, i kapitányi segéd, 2 díjnok, összesen 4 egyén, — most 1 kapitány. 1 alkapitány, 1 fogalmazó, 1 írnok,, összesen négy egyén, nem történt tehát semmi az ügyvezetés célirányosságára nézve az alig fontos cimgyarapodáson kivül. Mig a többi hivatalok igy, pl. a polgármesteri hivatal személyzeti száma, dacára annak,, hogy ügykőre jóval kisebb, tetemesen gyarapodott, addig itt semmi elő^ nyös változás nem történt, világosabban mutatják a munka lényeges szaporodását a számadatok, az iktató-könyvek számai. Nevezetesen 1894.-ben, tehát az egyesítés előtt érkezett a : 1. közigazgatási iktatóba 3437 2. a kisebb polgári peres ügyek iktatójába 1163 3. a mezőrendőri ügyek iktatójába 119 4. a kihágási ügyek iktatójába 333, öszszesen 5102 ügydarab;: mig 1806. novemberéig vagyis az egyesítés évének 10 hónapja alatt: 1. a közigazgatási iktatóba 4964 2. a kisebb polgári peres ügyek iktatójába 975 3. a mezőrendőri ügyek iktatójába 175 4. a kihágást ügyek iktatójába 273, összesen 6387 ügydarab, tehát 1249 ügydarabbal több, mint az egyesítés előtt, pedig e számok az év végéig még tetemesen növekedtek. Elképzelhető tehát s méltán panaszkodik fentemiitett jelentésében a kapitány, hogy az ügyvecsakugyan azt gondolta ? — mondja a lovagias Erik, aki ugy tesz mintha elhinné, hogy Mica a maga ötletéből beszél. — Oh Erik — kezdi Mica, de ijedten elhallgat. — Nem tudnám, hogy miért volna bolondság — folytatja Erik, ügyet sem vetve a félbeszakításra. — Hát olyan lehetetlennek látszik, hogy én tégedet jobban szeresselek nálánál ? — Nem, — felelte Mica mély lélegzetet véve, — nem, ha nem törődöl vele; de én, én azt hittem, te szereted őt. — És te nem bánnád, ha ugy volna Mica ? Mica szive erősen dobogott, kezét zavarodott mozdulattal szorította a lejére. Erik hangja, modora egy hurt érintett meg a lelkében, amelynek rezgését egész lényében érezte. — Én azt hittem, hogy szereted, — ismételte, nem tudva egyebet mondani. — Ide gyere Mica ! Erik a kezét kinyújtva, előre húzta Micát és térdve vonta őt maga elé, aztán az immár félig vonakodó leánykát a keblére ölelte és feléje hajolva, felindulástól remegő hangon súgta a fülébe. — Maricám, drágám, babám ! hát nem akarsz engem szeretni, mint a hogy én szeretlek téged ? Ha még nem tudsz is szeretni, mert még nem tudod, hogy már nem vagy többé gyermek, hát engedd meg, hogy megtanítsalak — megengeded, drágám ? Az igaz mély szenvedély hangja foszzetés pontosságát és a különféle ügyek megkívántató gyors lebonyolítását eszközölni még a legmegfeszitettebb munkássággal sem lehet, dacára, hogy szabad idejüket is legtöbbször a hivatalnak áldozták. Az egyes tisztviselők munkaköre olyannyira túltömött, hogy azoknak a rendes ügyvezetés követelte precizitással megfelelni nemcsak igen nehéz, de a képtelenséggel határos, A fogalmazó teljesiti a kisebb polgári peres ügyek iktatását, kiadományozását, tárgyalások előkészítését ; vezeti a panaszkönyvet, a határidő-naplót, a pénzbírságokról szóló jegyzéket, elkészíti az idézéseket ; marhás-leveleket állit ki s vezeti azokról a törzskönyvet. Vezeti a dajkaságba adott gyermekekről, a külföldiekről, az erdőőrök esküjéről szóló nyilvántartást, tüzesetek nyilvántartását, vásári kimutatást ; a könyöradomány-gyüjtők, házalók, kintornások lasjtromát, vezeti a balesetekről véletlen, vagy erőszakos halálesetekről, mezőőrökről, zene-engedélyek- és mutatványokról való nyilvántartást s rendszerint a hivatalos kiküldetésekben eljár. Az alkapitány végzi az összes kihágási, közigazgatási tárgyalásokat, melyek minden hivatalos napok délelőtt)'ét az utolsó percig betölti, délután pedig az Ítéleteket szerkeszti és elintézi a felvett jegyzőkönyveket. A rendőri iktató hivatalnok amellett, hogy fogalmazza az összes megkereséseket, átiratokat és leveleket, amely munka nagyságáról csak annak lehet fogalma, aki egy közigazgatási jellegű hivatal ügykörével ismerős, vezeti a bűntettesek nyilvántartási lajstromát, kiállítja a cselédkönyveket s azokról naplót vezet, vezeti a kihágási lajstromot és a bár hiányosan ellenőrzött szállányokra tépte az asszony szivét burkoló gyermekkor fátyolát Reszketve, szédülve, a boldogság gyönyörének elragadtatásával némán simult Marica Erikhez, keblére rejtve piroló orcáját. — Megértetted a leckét végre ? — susogta Erik. — Én egész életemben szerettelek téged drágám; mi mindig egymáséi voltunk. Nekem adod magadat teljesen és örökre édes ? — Oh Erik ! — Erik fölemelte az arcát és ajkát az ajkára szorította; már sokszor megcsókolta életében, de igy még sohasem. — Még nem feleltél; — szólt végre hosszú, néma csend után. — Még most sem tudom bizonyosan, hogy az én kis babám az enyém-e egészen. — Oh Erik ! Hogyan is szerethetnék én más valakit! Én sohasem hittem — én nem tudtam. — Nézz rám édes — nézz a szemembe. A leány fölnézett, de csak egy pillanatra, aztán újra elrejtette az arcát. De Erik abban az egy pillantásban meglátta, amit keresett, és szive megnyugodott. Nem kellett attól félnie, hogy Mica nem szerelemmel szereti őt, Mica is tudtán kivül ugy járt, mint az egyszeri követ. Másnak jött kérni és magának nyerte el a boldogságot, amelyet a barátnéjának szánt. Minthogy Ella látogatása már csak három napig tartott, Mica kérésére semmit sem szóltak a dolgok fordulatáról, csakhogy Ella mindjárt észrevette, hogy valami változásnak kellett történni és magában haszontalan álnok árulónak nevezte Micát. Nagyon hidegen búcsúzott kis barátnéjától és mikor Mica megírta neki eljegyzését, eltépte a levelét és nem is felelt rá. — Jobban is szeretem, édes, — jegyezte meg Erik, — hogy a barátságuk megszakadt. Ella nem az volt, aminek maga hitte. Ha egy kicsit idősebb lett volna, erre magától is hamarosan rá jött volna. — És maga, édes néném, csakugyan soha sem hitte, hogy Erik Ellába szerelmes? — kérdezte Mica nagyra nyitott szemmel egy ízben a nagynénjétől. Az Öreg néni mosolygott. — Nem én lányom, soha egy percig sem. Tudod, én nem vagyok tizennyolc esztendős. Erik már akkor magának szánt tégedet, amikor még kurta szoknyás kis lányka voltál. — Igaz, most már tudom, — monda Vica, mély lélekzetet véve és az éppen belépő Erikhez fordulva, igy szólt: — Erik én igazan nagyon ostoba voltam ! — Igazán ? — felelte emez, megához emelve kis menyasszonyát. — No, én soha sem vettem észre, hát maga se törje rajta bongyor kis fejecskéjét. Nekem éppen elég okos Mica, már okosabb nem is lehetne, igy hát ne pöröljünk a dolgon. — Nem is hiszem, hogy mi valaha valamin pörölhetnénk Erik; — jegyezte meg Mica sok bizodalommal. És noha az öreg néni, mint maga is bevallotta, nem volt már tizennyolc esztendős, ez egyben mégis egyetértett Micával. Erik és Mica életük fogytáig a legjobb >pajtások* lesznek.