Esztergom és Vidéke, 1897
1897-06-10 / 46.szám
T es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M e álcleiiik Vasárnap és csütörtökön. J1LŐFIZETESI ARAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: i kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Városház-köz, Spanraft-tjáz. -JH Kéziratot nem adunk viasza. MrAz iskolai zárévizsgák. Esztergom, június 9. Az érettségi vizsga befejeződött, s immár megkaptuk a vízivárosi zárdai iskolák vizsgáinak sorrendjét is. Egyáltalán körülbelül már csak két hét választja el iskoláink tanulóit a részben örömmel, részben bizony félelemmel várt zárvizsgálatoktól, amikor majd minden egyes tanulónak meg kell mutatnia, hogy ugyan mit tett egész éven át, mit és mennyit tanult, buzgósággal, szorgalommal-e, ki tudta-e nyerni tanárai, tanítói bizalmát, szeretetét s szerzett-e szülőinek örömet. Mert csak ez esetben lesz szép a vakáció, ez esetben lesznek kellemesek a szünidő napjai. A szülők aggódó reménynyel, feszült várakozással tekintenek a közeli vizsgák elé, mert ezekből fogják megtudni, hogy nem hiába áldoztak-e fiukra, nem volt-e haszontalanul kidobott pénz, mit a tanításra fordítottak. Hogy iskoláink szellemének befolyása serdülő ifjúságunk lelkületére mily áldásos, nem szükséges kiIz .Esztep és lile" tírcáia. ITTHONGyere édes feleségem, Vedd öledbe fejemet, — Tudom, úgyis olyan néha Látod könnyű kedvemet. Hogy bejöttem kis szobádba, Leraktam a terheket : Derült szivvel, csengő kedvvel Hadd beszélgetek veled. Künn hagytam a bajt, a gondot. Hadd pihenjen holnapig, — Szabad kézzel szedjük itt a Boldogság virágait. Beszéld el kis birodalmad Napi eseményeit' Tudod, hogy az én szivemnek Olyan igen jól esik. Árvizével visz az élet, Hánykódom a habokon ,• Csak pihenni térek ide Hozzád, édes angyalom. Cukrozd meg a pihenésem, Hadd mulatom ki magam, Borulj ide boldogságom, — Mesélj nakem, madaram ! Mit csináltak fiacskáink Ezen a hosszú napon Bemászott-e valamelyik Az alacsony kertfalon ? Persze, hogy a Pista rossz volt, Csintalan a katonám, — Hanem én is olyan voltam i Ugy beszéli az anyám. emelnünk, meg van arról ma már győződve mindenki s e tekintetben közönségünk teljesen nyugodt, sőt bizonyos tekintetben büszke is lehet, amennyiben a különböző tudományok mellett a hazafiság, a haza iránt való határtalan szeretet is be lesz oltva az ifjúság fogékony lelkébe. Azon eredményt sem akarjuk itt firtatni, mely a tanítás által éretett el, először azért, mert még korai volna, másodszor pedig azért, mert nem tartozik szorosan tárgyunkhoz. Itt csupán azt a szomorú tényt akarjuk konstatálni, hogy a tanulásra ma nap már ugyancsak kevés suly lesz fektetve. Az a gazdag fiu, kit talán csak azért küldenek iskolába, hogy el ne unja magát, tanulni nem akar, hanem amint eléri a kamaszkort, öntudatára ébred annak, hogy tulaj donképen ő gazdag, neki nem a tanulás után kell élnie. Kezd már élvhajhászó lenni. Öltözködik a legbolondabb divat szerint, kezd éjjélezni, tüntetni, egyszóval nevetségessé lenni — mások szemében. Az esetleges leálázást irigység szülte bosszúnak tekinti s tolakodó neveletlenségével Jobb a Józsi, — nono édes, Azért, mert a te fiad . . . Hanem azért összetörte Fakardját a Lacinak. Aztán, — hogy a kis Mariska Már magában is meg-ül, S hogy az álmos tarka macskát Megcibálta emberül. Ejnye, hogy a galambházunk Nyitva volt az éjszaka ! Tudom én azt, hogyne tudnám, Hogy nem te vagy az oka. Hát a kert alig üdül fel, S nagyon szegény az idén, Ólomszárnyon jár az eső, — Hiba biz' a picikém ! Kész a három uj ruhácska, Ez a három kis legény Eljön velünk a templomba, Piros Pünkösd ünnepén. Levél is jött, hála Isten! Megvannak az öregek, Édes apám egészséges, Édes anyám sem beteg! . . . Én galambom, feleségem Csókolom az ajkadat, A lelkemet elringatja A te édes, jő szavad, Forgatom a bölcsek könyvét Által hosszú éveken : Hogy eltörpül te melletted, Ahogy mesélsz énnekem ! azt éri el, hogy a komolyabbak szánalommal tekintenek reá. Rövid néhány év alatt, vagyis abban a korban, amikor az az ifjú, ki buzgó szorgalommal tanult, kezdi élvezni tanulásának befejezése után az életet, az már azt megunta, szórakozást már nem talál semmiben, miután nemesebb munkával foglalkozni alkalma nem nyílt, vagy ha nyilt is, azt megragadni elmulasztotta. A spleen martalékává lesz s legszebb éveiben ragadja meg a fegyvert, hogy véget vessen életének s ezzel elkövesse az — utolsó bolond tettet. Az a másik, ki szegénységgel küzdve, tanul, éppen szegénységénél fogva megtanulja a vágyai fölött való uralkodást, a szerénységet, önmérsékletet, a mások iránt való tiszteletet, az élet keserű órái meg edzik, megtisztítják jellemét. Ez nem züllik el, erős akarata a társadalomban helyet biztosit számára, mely azután eléggé fényes lesz arra, hogy vele szenvedéseit elfeledtesse. Az ilyen azután örömet lel az életben, mely számára nem teher, az ilyen alkot, mert csak komoly munMóra István. Stella. Irta: KÓBOR TAMÁS. — Vége. — — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája — Megfogom a kezét. — Ahhoz, aki önt szereti, akit maga is szeretni fog. Aki meghal, ha a remény nem köti többé az élethez, a kiért meghalna, ha elveszítené. Stella, nem gondolt soha arra, hogy engem szeressen ? Megható bensőséggel veti reám nagy szemeit. Aztán a kebléhez szorítja a kezemet, én térdre borulok. Sirok a boldogságtól. — Szeretem magát, mondja tiszta, érző hangon. Nagyon szeretem magát. — És eljön hozzám ? Szomorúan rázza szőke fejét. — Nem, én itt maradok. Várom Dórát, hogy mindent ugy találjon, ha vissza akar jönni. Ennél maradt. Könyek között, zokogva kérleltem : jöjjön hozzám, hiszen Dóra boldog s nem kívánkozik vissza. Hiszen szeretheti Dórát azon tul is. Hiába volt minden. Lemondtam róla s feledést keresve, nyakamba akartam venni a világot. Ő sirt s azt mondta, nem szabad őt elhagynom, mert nagyon szeret engem. S én szenvedtem némán megadással s hiába iparkodtam ezt a sphinxszerü teremtést megérteni. Csak kával tud foglalkozni s örömet frivol, durva élceken nem talál. Az iskolai nevelésre kell nagyobb gondot fordítani, ugy a szülők, mint a hivatott tanítók részéről. Szigorúan meg kell követelni a tanulást, sőt büntetéstől sem szabad visszariadni, mert ezzel az, ki tanulni nem akar, a büntetéstől való félelmében mégis elvégzi feladatát esetleg jól. Ez azután megszüntetné az évi vizsgálatok szükségét, melyek igazán nem egyebek, mint szükséges formalitások, melyek gyakran éppen a legjobb tanulának törhetik nyakát. Tudvalevő dolog, hogy ahol a szülők és hatóságok jelenléte mellett iskolai záróvizsgák tartatnak, azt a bizonyos ünnepélyes aktust elő kell késziteni. A tanitók, a vizsgát megelőzőleg egy teljes hónapon keresztül gyakoroltatja a tanulókkal a vizsgálat tárgyát. Erre azt lehetne mondani, hogy az igen helyes, mert az ismétlés a memória támpontja. Igen ám, csak hogy a vizsgálat tárgya nem öleli fel az egész év tanulási anyagát, hanem csak egy igen csekély s legtöbb esetben a azt értettem, hogy sphinxszerüsége az, ami lebűvöl, ami örökre hozzá köt. Egyszer a szokott időben benyitottam szobájába. Kitekintett az ablakon. Már esteledett, Sóhajtva néztem szép, hajlékony termetét, majd nem tudtam ellentálini többé. Leborultam előtte, átfontam karjaimmal a derekát s arcomat Ölébe temettem. — Miért, miért kinoz, mikor oly őrülten szeretem ? Hajamon a csókját éreztem. Forrón, szenvedélyesen szorította arcomat két tenyere közé, magára fordította s ragyogó, boldog tekintettel nézett rám. — Szeret — szeret! Hát miért nem szólt már régen ? S a karjaimba vetette magát, vonaglott szerelmes szanvedélylyel és tűzzel csókolta ajkamat, kezemet. Rabja voltam, tehetetlen játékszere, elnyelt a mámor s én féltem, féltem a fölocsudástól, mert csak álomnak hittem. Majd csillapodva, boldogan néztük egymást, A gyermekszemekből asszonytüz lobogott, a fehér arc piros tűzbe égett, ott égett rajta csókjaim nyoma. És én boldogan, remegve néztem a gyönyörű tüneményt: ez az enyém, ezt az ajkat csókolhatom, ezt a hajat simogathatom, csak most, csak most ne haljak meg ennyi édes örömtől. — Vájjon hol marad Stella ? szólal meg végre. Bizonyosan hozzám ment.
