Esztergom és Vidéke, 1897

1897-05-20 / 40.szám

ESZTERGOM es TIME VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M^ájelemik Vasárnap és csütörtökön. •SHHÉrjiLŐFIZETÉSI ÁRAK I » Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) yárosfyáz-köz, Spanraft-tjáz. Kéziratot nem adunk vissza. -<rHegyközségek Esztergomban. Esztergom, május 19. II. Legutóbbi cikkünkben emiitettük azon feltételeket, amelyek mellett a hegyközségek megalakíthatok. Ezek másrészt azon jogok és kötelességek is amelyeknek végrehajtására a már megalakult hegyközség saját jól felfogott érdekében köteles. Kétségtelen, hogy a törvény által előirt feltételek alapján, akár az egész szőlőkerületre nézve megalakulhat a hegyközség, akár pedig amenyiben nálunk több határrészben több egészen különálló szőlőkerület van, amelyek külön-külön nagyobbak ötven holdnál és különkülön több mint husz birtokos kezén vannak, ezeknek birtokosai az összes birtokosok számszerinti általános többségének határozata alapján külön hegyközségekké alakulhatnak. Igy például az úgynevezett dinnye és posványi szőlők, az őrhegy aljai a kolozsuton tuli dűlők, a kendeAz „Esztergom és Vidéke" tárcája. Elvitték . . . Elvitték a barna legényt. Csatába; Szőke leány utána halt Bujába. Haza jött a barna legény Falábbal; Beszélgetni ment a szőke Leánnyal. Ott /elszúrta a falábat Fejfának; Melléje egy sirt ís ásott Magának. Rá tűzte az érdem jeles Keresztjét; Harmadnapra beléje is Temették. B. Kemény Endre. Szent János nlmái. Irta. Jean Rameau. — Az >Esztergom és Vidéke« forditása. — — Vége. — És mérgében sirva fakadt. De látva, hogy a kedves lányka nem értette meg őt, problematikus jövedelmének eredetéről bővebb' magyarázatot adott. A faczipész, kinél dolgozott, az ő nagybácsija resi dülő egész az Orbánig terjedőleg, a hegymegi és juhszalagosi dűlők, a diósvölgyi és szarvashegyi, a szentgyörgymezei szőlők tulajdonosai stb. stb. külön-külön hegyközséget alakithatnak. Az a kérdés már most, valljon ama feladatok, amellyeket a ministeri rendelet 64. §-us b.) pontja felsorol, ollyanok-e a melyeknek foganatosítására a hegyközség megalakítása szükséges, avagy hatósági vagy más társadalmi uton nem volnának-e azok végrehajthatók ? Azt már tapasztaltuk, hogy mit várjon a szőlős gazda a hatósági gondozástól. Látjuk, hogy elpusztult hegyi szőleink örök időkre úgy maradnának, ha magistrátusunk atyáskodó jóakaratára kellene támaszkodnunk, de ez nem is lehet másként, hiszen a hatóság a közigazgatás ezerféle ügyeivel anynyira el van halmozva, hogy ha még akarna is valamit tenni, akkor sem volna képes ebbeli céljának megfelelni. No hogy egyébb társadalmi uton szőlőkulturánk megjavítása miként volt. A jó nagybácsi anyagi viszonyai nem valami fényesek, de azért unokaöccsét még sem akarta, mint inast fizetni. Ellátta ruhával, étellel, lakást adott neki és megengedte, hogy apró kiadásaira, kertjében bármelyik gyömölcsfának termését szabadon választhatja. Valentin a nagy almafát választotta a kert végén, — mert az * Szent János« almafa, Ennek gyümölcse az apostol névnapján, azaz június 24-ére szokott megérni. O, ezt a fát nem szabad megvetni! Minden évben szép összeget jövedelmez, mert a Szent János-alma ritka és igen finom gyümölcs, mely keresett a panui vásáron. Vannak évek, mikor husz fillér darabja. És a bácsi azt mondja, hogy 1860-ban annyi almát termett ez a fa, hogy kárészámra adták el, közel száz frankért! — És mennyit termett az idén ? kérdezte Emmi. — Az idén csak ötvenegy darabot termett a szegény ! Nyolczvan fillért kaptam éite. Emmi mosolya bizonyos szánalmat fejezett ki, ami nagyon bántotta Valentint. — Hej, csak ne légy oly büszke ! szólt sértődött hangon. — Fogadok, hogy nem tudod a párisi hadügyminiszter nevét ? E kérdés logikája elkerülte Emmi figyelmét. De mikor a fiu összefont karokkal szemlélte őt, bátran feleié : — De tudom ! A neve : Viktor Hugo. A szőke Valentin nem nevetett többé, ésak vállat vont. Emmi azonban csipősen megszóllak : volna elérhető, még csak gondolatban sem tudjuk elképzelni, és igy nem marad más hátra mint, hogy szövetkeznünk kell és pedig minél előbb, hogy ekként a szegény szőlősgazdák sorsán mielőbb segitve legyen. Tudjuk mi azt tapasztalásból hogy a szőlőműves, őseitől öröklött tudományához szívósan ragaszkodik, hogy amit az apjától elsajátított, abba helyezi bizodalmát, és ha az eredmény nem is ugy üt ki, mint a hogy ő azt remélette, nem önmagát, hanem rendesen az időjárást okolja a reá nehezedő balsorsért, ámde ebből a tévhitből a magyar szőlőműves gazdának is ki kell józanodni és ha látja és tapasztalja, hogy a múltban követett rendszer mellett nem képes boldogulni, ha látja, hogy a hazai fajtájú vesszők a phylloxera rombolásának nem tudnak ellentállani, önmaga iránti kötelesége az amerikai vesszőkkel kisérleni meg szőlejét betelepíteni még pedig olyanokkal, amelyekről a tapasztalás már bebizonyította — Ne hencegj a tudományoddal! Te tudod a bordeauxi dolgokat, én meg az ittenieket. Hát lássuk! Fogadok, hogy nem tudod, mit kell tenni, ha találsz az uton egy nyomot, ahol egy szamár porban hevert ? Valentin nagy szemeket meresztett. — Látod, megfogtalak ! Ha nem tudod, megmondom. Ha ilyen nyomot találsz, bele kell lépned, hogy ne legyen soha kelésed — s mivel a fiu még mindig bámult, folytatá: — Tudod mit kell tenned, hogy a boszorkánynak ne legyen hatalma feletted ? — Nem. — Hát ezt is megmondom. Amig a boszorkány veled beszél, titokban tedd ! keresztbe jobb kezed hüvelyk- és balkezed kis ujját ... Hogy el ne vigyen az ördög, tudod mit tegyél ? Verj patkószeget faczipődbe. Es hogy meg ne gyűljék az ujjad, rajzolj kilenc keresztet fájós ujjaddal a homlokodra. És még sokáig beszélt igy tovább, hogy bemutassa tudományát. — Olyan szert is tudok, melytől Szent János almafád sok, nagyon sok almát' teremne, — de mert előbb kinevettél, nem mondom meg. Ez már sok volt. A fiu hangos kaczajba tört ki: — Tyűha, de furcsa! soha ilyesmit még nem hallottam! Elkomolyodva folytatta: — Sohasem vennék feleségül olyan leányt, aki hisz az efféle ostobaságokban ... Jó éjszakát! — És én — válaszolta Emmi — nem hogy a phylloxerának is ellent tudnak állani. Igen ám, de a szegény szőlőmüvesnek nincs tehetsége arra, hogy vesszőket szerezzen be drága pénzen és azt sem tudja még mindegyik, hogy hogyan kell azzal bánni, hogy az a vessző termést is hozzon. Ehhez kell a hegyközség, melynek feladata a szőlők felnyitásához szükséges amerikai fajtájú szőlőveszők termelése végett megfelelő anyatelepet létesíteni, ott a tapasztalatilag legjobbnak ismert fajtákat szaporítani, gondoskodni a borvidék jellegének megfelelő európai fajtájú, jó minőségű szőlővessző beszerzéséről oltási célokra, intézkedni a szőlőbirtokosoknak és a munkásoknak a szőlőoltási eljárásban való oktatása és kellő begyakorlása, esetleg szakképzett vincellérnek munkavezetőül és oktatóul állandó alkalmazása iránt, módot keresni és találni arra, hogy a hegyközségi kötelékben a reá szoruló tagoknak szőleík felnyitására hitelt szerezzen, a szőlőpenész (peronospora viticola) ellen való közös mennék férjhez olyan fiúhoz, a kinek egész vagyona egy Szent János-almafa termése. Szép álmokat! II. Ez óta hetek, hónapok — évek multak. Emmiből szép nagy leány fejlődött. Még mindig öntudatlanul mosolygott mindenkire, kivéve Valentint, akinek találkozásánál fejét is elfordította, hogy ne legyen kénytelen köszönését elfogadni. Még mindig haragudott reá. Valentin mindinkább beleszeretett a leányba. Sokszor megleste őt. Ha Emmi ezt észre vette, annál élénkebben beszélgetett valamely más legénynyel, csakhogy Valentint boszantsa. Emmi szépen keresett. A takács évente őt frankkal javitotta fizetését. Élénk szinü ruhákat viselt és mindig a legelőkelőbb leányokkal járt a templomba. Valentin még mindig nyomorgóit.- A Szent János almafa évről-évre kevesebbet termett. Valentin hiába ápolgatta, nyeste, öntözte lourdesi vizzel — a fa kezdett kiszáradni. Különösen bántotta őt az, hogy Emmi ablaka előtt díszelgő almafa minden évben dusa/i meg volt rakva Ízletes gyümölcsével oly anynyira, hogy ágait fel kellett támasztani. Ez a körülmény gondolkodóba ejtette, Hátha Emmi még is csak tudna valami boszorkaságot az almafákra nézve ! Valentin bánkódott. Egy napon, mikor búsulva számlálta fája almáit — hisz csak harminc darab volt rajta — látja Emmit feléje jönni.