Esztergom és Vidéke, 1897

1897-05-09 / 37.szám

Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 37. szám. Vasárnap, május 9. # VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M^áJ elei ^ik Vasárnap és csütörtökön. >•*! ^LŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre — — — — Fél évre— — — — — Negyed évre — — — Egyes szám ára: 7 kr. 6 frt - kr. 3 írt - kr. 1 frt 50 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hava a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Városház-köz, Spa^raft-ház. Kéziratot nem adunk vissza, Közegészségünk. Esztergom, május 8. Esztergom és Konstantinápoly. E két orientális város között már volt alkalmunk összehasonlitást tenni, de mindenesetre nem oly széttekintés­sel, mint azt most tehetjük. — Te­hát beszéljenek a tények: Ha nyakunkba vesszük a várost, alig találunk egy pár olyan házat, amelyben egészségellenes állapoto­kat ne látnánk. Ritka helyen talá­lunk olyan pöce-gödröket, amelyek át nem eresztő falazat- és alapzattal bírnak. Mondhatnók, valamenynyi földbeásott gödör. A Buda-utca, a Táti- és Dorogi-utak, a Simor-János­utca és Új-sor, valamit az ezen kör­zetbe eső utcákban levő házak, ugy Szenttamás és Szentgyörgymező kerületek házaiban mindenütt ráta­lálhatunk a jelzett állapotokra. Olyan szemétlerakó hely, amely elzárható volna, egy házban sincs ; hanem az udvar közepén, vagy valamely fél­reeső zugban gyűlik össze a szemét és a trágya. Különösen ki kell emelnünk itt a földműves osztály udvarait, a me­lyekbe ha bemegyünk, első lépé­sünkkel már bokáig járunk a trá­gyalében. Ugyancsak itt — mező­Íz .Esztergom is Vidéke" taraija. Utolsó reggel. Olyan nyájas ez a reggel, A napfény is ugy ragyog Könnyű szellő hozza szárnyán A viola illatot. Fürge, hivő csobbanással Fut a kedves kis patak, Hüs vizére, hízelegve Selymes ágak hajlanak. Kék virágok, rám nevetnek, Bérci szellő meglegyint, A fenyő mind ugy maiasztal: »Mért sietsz el már megint !« Oh patak, fenyők, virágok! Oh szabad, havas hegyek ! Mily örömmel itt maradnék, Itt maradnék köztetek! Utam a távolba szólit, Ámde minden visszahí; S a szivem csak elborítja Lassan, búsan valami. Es a mint körültekintek Csendesen búcsúzva még, Hallkan, mintha ködbe veszne Körülöttem a vidék . . . Szalay Fruzina. gazdasági szempontból tán helyes — azon rendetlenséget is látjuk, hogy az illemhelyek a trágya mellé, vagy fölé vannak építve, hogy igy a pöce-gödrökt ártalmának kihordási költsége megtakarittassék. Azon kell csodálkoznunk, hogy városunk ennek cucára is ment a járványos betegségektől. Tudjuk mi azt, hogy ily állapotok megszün­tetésére nemcsak a törvény, ha­nem a morális érzület k nagy befo­lyással bir, de viszont id5 is szük­séges reá. Hogy nemzetgazdasági szempontból sem előnyös az udva­rokban és pöce-gödrökben az ott meggyült szerves anyagokat szét­szórva hagyni, azt leginkább a ter­mőföld mutatja meg, amelyre a nap heve által kiszárított, az esőzések által kilúgozott trágyanemek ha ki is hordatnak, azok hatása a jó ter­més biztosításához alig járul hozzá. Megemlékezni óhajtunk egy minta­községről, amely Pozsony és Hain­burg között, a határszélen, osztrák területen fekszik. E község neve : Wolffsthal. Itt, ha bármely udvarba belépünk, annak egyik félreeső ré­szében a gazda viszonyaihoz mér­ten, téglából vagy kőből, cement­habarcsba rakott, egy méter mély s két—öt négyszögméter széles épit­Folt a napban. (Mese.) — Az ^Esztergom és Vidéket eredeti tárcája. — A sárga bőrű, geniálisan felfésült hajú udvari miniszter a legtiszteletteljesebb mosolylyal jegyezte meg : . — Kilenc óra, fenséges uram. A herceg megbiccentette hatalmas fe­jét, megigazította a félrecsúszott piros Waldemár-szalagot mellén s magas, szép homlokán végigsimított a kezével: — Menjünk, gróf ur ! A gummmival béllelt szárnyasajtók nesztelenül pattantak fel előttünk. A bársonykabátos, puha gerincű lakájok hihetetlenül meggörbülve hajlongtak, mig csak el nem haltak könnyű lépéseik a hosszú gót folyosóban. Az üvegfedelü perron alatt várakozott a sárga selyem­bélésű Daumont-kocsi. A négy fekete orosz mén ünnepélyes merevséggel, moz­dulatlanul vesztegelt, akárcsak a csupasz­képü lovászok rajtuk. A kürtszó felhangzott. A palota-zene­kar rázenditte az uj örömindulót, ame­lyet az udvari karmester maga dirigált sápadt arccal és ideges mozdulatokkal. A fáklyatartók százai meglobogtatták az izzópiros lángokat s a dél óta várakozó óriási tömeg, mint valami láthatatlan jeladásra, egyszerre tört ki zugó, hatal­mas örömkiáltásba. Az összefolyó hang­hullámokat csak pillanatokra szakitotta meg a fregattákról behangzó százegy ágyúlövés döreje. A hófehér egyenruhás délceg testőrök aranymarkolatos kardja megcsillant a levegőben. A kendők lobogtak, a sok ezer kék­fehér zászló tiszteletteljesen meghajolt, a búzavirág és margarét (a fejedelem ked­vencvirága) hullott mindenfelé. A fekete, csillagtalan éjszakából, mint valami bű­vös, ezeregyéji látomány, emelkedett ki a székváros fényben uszó épülettömege. Az udvari fogat lassú, méltóságteljes tempóban haladt előre. A fenséges ur erős vonású, olajbarna arcát, amelynek a büszke, családi sasorr valami sajátos, kemény jelleget adott, mély elmerültség szeliditette meg, egészen elhallgatott és hátradőlt a selyempárnák közé. És mialatt a kezével jobbra-balra in­tegetett hű népeinek, az a jelenet jutott eszébe, mikor husz év előtt egy hóvi­haros, zord téli éjszakán egy vad ti­vosnya mámorában a reszkető testőrka­pitány halotthalvány arccal a fülébe súgta: — A fenséges ur haldoklik. Másnap átvette nagybátyja nehéz örök­ségét. Az arany koronát, amely akkor nagyon sok szomorúsággal, nagyon fe­kete árnyakkal volt megbéllelve. A pezs­gős poharat összezúzta, a rózsákat el­tiporta, megvált a puha, meleg kereve­tektől. Erős, munkabiró kézzel ragadta meg a méglazult uralkodói gyeplüket. Beteg elődje alatt, aki utolsó éveiben a milliókat csupa bizarr, fantasztikus lo­vagvárak épitésére pazarolta el, pusztu­lásnak indult minden. Es ma — husz év multán — örömben, jólétben, gazdagság­ban úszik az egész hercegség. Tudta, érezte, hogy ma az általános öröm nem hazugság, a lelkesültség nem szinlelés és a fény, amely mindenünnen feléje árad, nem hamis. Amerre csak nézett, a diadalkapuk tetején, az ablakok tarka transparentjein, a világitó-torony ormán ott ragyogott millió apró gázlángból kombinálva az > arany sziv.« A legszebb epitheton, ame­lyet fejedelemnek népe adhat. És amerre elhaladt az udvari fogat, a kőfalként álló néptömeg a legmélyebb hálaérzet­tel súgta mindenütt: — Az aranysziv ! Legyen megáldva mindenkor ! Valami jóleső meghatottság, édes meg­elégedés melegítette fel öreg szivét, amelynek az uralkodói ezer gond között mindeddig nem volt ideje ilyesmire. jményt találunk, amelyet körül kis csatorna kerít. Az egyik szegleten, vagy a gödör közepén kutféle üreg van, szintén cementbe rakott téglá­ból építve, melyet esetleg egy vagy két petroleumos-hordó helyettesit. Az általunk leirt építmény a trágya­telep. A kutféle mélyedés arra szol­gál, hogy a trágya alól kiszivárgó hig alkatrészeket egybegyűjtse. Ugyancsak egyik félreeső helyen megtalálhatjuk az árnyékszéket is, amely ugy van berendezve, hogy alája pince-gádor-szerü menedékes üreg vezet. Ebbe az üregbe egy rúddal ellátott, két kis keréken lévő talyiga tolatik, a melyre egy petró­leumos vagy másmilyen hordó van ráerősítve. Midőn egy ilyen hordó megtelik, azt onnan tartalmával együtt kihúzzák és a trágyatelepre viszik, hol is a már ott levő trá­gyára döntik ki. Ne gondoljuk azon­ban, hogy az oda kiöntött penet­ráns illatú anyag most már szabad­jára eresztheti szét miazmáit, nem pedig azért, mert a gazdának gondja van rá, hogy azt mindenféle tőzeg­gel és pelyvával beszórva, fölibe agyagot terítsen. — Volt alkalmunk meggyőződni ily eljárásról s arról, hogy ott sem egészségellenes álla­pot nem fejlődhetik ki, sem pedig ; az esztergomi udvarok illatos vol­tára mi sem emlékeztet. Azért éltünk e kis példával, hogy összehasonlitást tehessünk nyugat egyik félreeső, minden központtól távollevő, kisded falucskája és Esz­| tergom között. j Jós szemekkel tekintve a jövőt, | aggódva nézünk elé valamely jár­jványnak, amely veszélythozó kóros j csiráit ha egyszer városunkban szer­jteszórta, úgy csak az isteni gondvi­jselés mentheti meg lakosságunkat i a biztos veszélytől! | Ez okból emelünk szót, óva intve a hatóságot arra, hogy egészségel­lenes állapotaink megszüntetésére minden lehetőt elkövessen ! Annál inkább nem hagyhatjuk figyelmen kivül azt sem, hogy vala­maly ragályos betegségben szenvedő beteg lakásán a kezelő orvos intő jegynek az ajtóra való kiragasztását el nem rendeli. Konkrét eset áll rendelkezésükre, hogy egy helybeli család egyik tagja szintén fertőző betegségbe esvén, a beteg szobája, illetve a helyiség, a hol feküdt, intőjegygyei ellátva nem volt. A beteget szaba­don látogathatták a jó szomszédok s szinte félénk kíváncsisággal les-

Next

/
Oldalképek
Tartalom