Esztergom és Vidéke, 1897

1897-04-29 / 34.szám

ESZTERGOM es TINIKÉ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtököd. jí,L.Ő>IZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Y árosigáz*köz, 5>paurait-tjáz. Kéziratot nem adunk vissza. H£Danko József emlékezete. Esztergom, április 28. A Magyar Tudományos Akadémiában hétfőn délután tartották meg a szokásos emlékbeszédet a két évvel ezelőtt elhunyt Dankó József pozsonyi nagyprépost, az Akadémia nagytudományu volt levelező tagja fölött. Minket különösen érdekel ez a kegyeletes emlékünnep. Hiszen Dankó József évtizedeken át közöttünk folytatta tudományos munkásságát, itt létesítette nagyértékü tudományos gyűjteményét s a csendes várbeli palotában született meg legnagyobbszabásu, szakférfiak által legmagasabbra becsült munkája a főszékesegyházi kincstárról. Erdekeit különösen az emlékünnep azért is, mert aki az elhunyt tudományos működését méltatta, Pór Antal kanonok, az Akadémia rendes tagja, történészeink egyik legkiválóbbja, városunk kitűnő fia volt. Azt hisszük, valamennyi olvasónk óhajtásának teszünk eleget, ha a zajos éljenzéssel fogadott emlékbeszédet kivonatban e helyütt közöljük. Iz Jjztep és Vidéke" tárcája. Dalolni . . . Csalogány az ágon. Zengjen a magánynak, Én dalolni vágyom Az egész világnak. — Nincs édesebb, mint a Meghallgatott nóta, Vagy egy : a lány tiltva. Titkon adott csókja. Teljesülj be végre, Kedves régi álmom : Dalaim zenéje Szívből szívbe száljon ! Ezreknek dalolni, S téged drágám itthon, Ölelni, csókolni Csöndességbé', titkon, Vészeiéi Károly. Napkelet és napnyugat. Irta : A. ADAMS MARTIN. — Az »Esitergom és Vidéke* fordítása. — — Fordítsa csak kissé erre a fejét, Tessa, ugy hogy a napsugár mint v

egy dicsfény vegye körül! — Na! — most A remek beszédben Pór Antal közvetlen tapasztalata után élénk képét festette a hazafias iránynak, mely az 1848—49-iki forradalom után a bécsi Pázmány-intézetben ki| fejlett, ahol Dankó fényes sikerrel j végezvén tanulmányait, mint tanfel| ügyelő működött, mignem 1857. aug. | 22-én a bécsi tudomány-egyetemhez, Í a hébernyelv rendes tanárának kinevezték és igy utódja lett Erdőst (Sylvester) Jánosnak, ki 300 év előtt ugyanott ugyancsak a hébernyelvnek volt tanára. Meg is irta e magyar tudós férfiú életrajzát annyi szorgalommal és lelkesedéssel, hogy Ipolyi Arnold e müvet »ritka és kiváló jelenségnek* nevezte. Már ebben a müvében találkozunk Dankó hazafias igyekezetével, hogy a magyar tudományt és műveltséget főleg a külfölddel szemben kiemelje. Közel százra menő, kisebb-nagyobb dolgozata közt alig találunk olyat, melynek nemes czélja ne volna pátriám illustrare. Ennek tulajdonítandó, hogy müvei a magyar tudományosság előnyére szolgáltak ; nem ritkán bátran sikra szállott, hogy némely külföldi, kivált német irót megleczkéztessen. Dankó első sorban teológus, sőt nagyítás nélkül mondhatni: világhirü teológus volt. Teológiai tanulmányai maga a megtestesült napsugár, édes Aurorám! A Guercino — és Guidó-é semmi ehhez képest! Csak meg ne mozduljon ! Beppo gyorsan! — a rajzszereimet ! Herbert Mayne hozzáfogott a munkához, tussal felrajzolva a szép model körvonalait. Az mozdulatlanul ült mint egy szobor, kivéve rendkívül gyors lélekzet vételét. Hisz »Napsugárnakc nevezte őt. Ah! mily végtelen boldogság ! Mayne-nek igaza volt. A pose, melyet a leány véletlenül eltalált, rendkívül sikerült. A verőfényes déli napsugár feje körül oly fénykeretet képezett, mint egy dicsfény és édes tekintete az imádandó szemeknek oly elbájoló volt, hogy Pinturicció megirigyelhette volna valamelyik magasztos angyala számára. Ifjúság, ártatlanság, viruló remények, — édes álmok, — nem fényesitenek-e meg ezek már magukban véve egy szép leányarcot ? Hát még ha az Capri-szigeti »beauté*. Tessa nem volt közönséges modél. Mint árvája egy ifjú német művésznek, ki caprii leányt vett nőül, anyjától szépséget, apjától pedig elég tehetséget örökölt arra, hogy apró lokális rajzokat készítsen, melyeket az idegenek vásároltak meg. Eleinte keresete ugyan kevés volt a hivatásos modelokéhoz képest. De Tessa büszkén nevezte magát »művész «-nek és soha mellett csakhamar kifejlett könyvgyűjtő és képgyüjtő szenvedélye azonban átcsábította a történelem tág mezejére, melyre kétségkívül hivatott volt. Bőven irt azután egyháztörténelmi, műtörténeti, könyvészeti és irodalomtörténeti müveket. Kutató ösztöne, fáradni nem tudó, végső lehelletéig kitartó szorgalma és bámulatos emlékezőtehetsége mellett rengeteg ismeretei képessé tették őt a nevezett szakok mindegyikében maradandó becsű müveket alkotni. Három nagy munkát irt. Ezek egyikét: a kinyilatkoztatás történetét, mint bécsi egyetemi tanár latin nyelven irta meg három vaskos kötetben. Fáradhatatlan szorgalmának, széles irodalmi tudásának ez a korszakalkotó főmunkája nemcsak magának szerzett babérokat, hanem — a mire mindig törekedett — tiszteletet a magyar névnek, dicsőséget a magyar tudománynak. Másik nagy munkáját mint esztergomi kanonok készítette el Dankó. Ennek czime : »Történelmi, műirodalmi és okmánytári részletek az esztergomi főegyház kincstárából.* A szakférfiak azt állítják, hogy Dankó munkái közt az első helyet foglalja el ez a nagyszabású munkája, melyet Simor János hercegprímás saját költségén adott ki. E könyv sem posirozott másoknak, mint Maynenek. Mayne öt év előtt jött először Capri szigetére, mikor még Tessa tiz éves gyermek volt, megvesztegette Tessa vén öreganyját, kinél egy szobát bérelt, hogy engedje a szép gyermeket lefesteni. Észrevévén Tessa tehetségét, rajzolni tanította őt és ezzel megadta alapját az ő művészi karrierjének. Mikor Mayne elment, más jószivü festők tanítgatták a leányt, annyira, hogy mikor három év múlva nagyanyja meghalt, Tessa képes volt keresetéből megélni. Mayne mint szakálas, meglett ember tért vissza, kit meglepett kis tanítványának fejlődése. Tessa meglepő szép volt. Mert Capri szigetén a leányok tizenöt éves korukban felnőttek. — Újra megbarátkoztak. Tessa szemeiben ő megmaradt a « mester,* — mig ő Tessát gyermeknek tekintve >kis testvéremnek* hivta. Munkájába mélyedve és saját gondolataival elfoglalva, sokáig nem vette észre a leány növekedő rokonszenvét — azt a rokonszenvet, mely hála és elismeréssel kezdődik és észrevétlenül mélyebb érzelmekbe megy át. Mayne már átlapozta volt az élet könyvének rózsaszín lapjait, és megérkezett ahhoz, amely igy szólt: >örökre.* De a szépségnek mégis különös a bűvereje. Hatalom, szerelem, megadás, azért is figyelemre méltó, mert Dankó ebbe helyezte egész ambícióját s e müvében iparkodott miiismeretének egész készletét föltárni. Harmadik főművét, a Régi magyar Himnáriumot, mint pozsonyi prépost bocsátotta közre. E három főmunkája közzé csoportosította az értekező Dankónak csaknem összes müveit, melyek közül kitűnnek Dürer Albert-ről irt értekezései. Az elismerés meleg hangja, a nagy történettudós kegyelete egy kiváló kollegája iránt, az előadás szelleme különösen érdekessé tették az értekezést, amely méltó emléke marad mindig az elhunyt tudós főpapnak. Az érseki tanítóképző. Esztergom, április 28. Mihelyt Vaszary Kolos hercegprímás elődje örökébe lépett, mint a tanügy igazi barátja, mindjárt az érseki tanítóképző felé fordította tekintetét s csakhamar észrevette, hogy az, akkori organizmusában, céljainak, hivatásának meg nem felelhet s ha rövid idő alatt abban gyökeres átváltoztatások nem történnek, felsőbb helyről nagyon kellemetlen intézkedések következhetnek be. áldozat, mindez kevesebb hatást gyakorol mint: szépség. Fokozatosan kezdé Mayne észrevenni, mily széppé íejlődött a leány. Uj világításban kezdte őt látni mely nem volt az atelier hideg éjszaki világítása. A szerelem hamis. Es lassan

: kint a művész lelkéből elmosódott a keserű csalódás fagyos érzelme. Hát nem szabad-e ebben az édes könyvben tovább lapozni, azért mert >egy« — megcsalta? Tessa barátja felélénkült. »Kis testvér* helyett »Mignonetta« — azaz rezedának hivta őt. És minden különös vallomás nélkül érezte, hogy a leány egész szive az övé A leány is tudta ezt és viszont bizott benne. Szavak csak eloszlatták volna a bűvös álmot. Mielőtt Tessa este barna fejét a párnájára hajtá, mindég hosszú imát mondott el, >Berto«-ért, ahogy ő a festőt nevezte. E verőfényes reggelen, mikor Tessa egy véletlen mozdulata megadta a művésznek az eszmét öt, mint Aurorát lefesteni, — mindketten a tenger parton a festői, sziklás öbölnél rajzolgatak. A vén Gabriella anyó, Tessa háziaszszonya Vissé távolabb füvet szedet szamarának. A jó öreg soha sem engedte Tessát szemei elől. A festő egy darabig szorgalmasan