Esztergom és Vidéke, 1897
1897-04-04 / 27.szám
VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. jVfqJjelemik Vasárnap és csütörtökön. ~>~<~ JÍLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt —- kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN. Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) yárosfyáz-köz, Spanraft-tyáz. Kéziratot nem adunk vissza. M£„Keresztény röpiratok. 44 Esztergom, április 3. A helybeli Katolikus Legényegyesület, elnökségének indítványára, elhatározta, hogy a szociáldemokraták veszedelmes agitációjának ellensúlyozására népies röpiratokat fog kiadni és azokat nagyban terjeszti, »hogy az álapostolok csalfa Ígéreteivel, vallást és hazaíiasságot gúnyoló elveivel szemben felvértezze felvilágosítsa a keresztény munkásokat, iparossegédeket, a keresztény népet.« E röpiratok elsője, mint már röviden emiitettük, most jelent meg : >Kinek higyjen a munkás?* címen. Mikor az egyesület vállalkozásáról értesültünk, örömmel üdvözöltük a mozgalmat, mert azok a bizonyos álapostolok immár városunk nyugodt, békeszerető, tisztes munkásai közé is befurakodtak és izgatásukkal, szennyes nyomtatványaikkal, tulipiros frázisaikkal sikerült is felforgató törekvésüknek némi — de mint örömmel konstatálhatjuk, nagyon csekély — propagandát csinálni. Sok várakozással vettük ezt az első röpiratot, nagy figyelemmel olvastuk át és csalódottan tettük félre. Nagyon sok igaz van abban, amit a szocialdemokratikus törekvésekről mond s hasznos is lett volna a füzetke, ha tisztel írójának, megfeledkezve a célról, amelyet maga elé tűzött, az eredményről, amelyet elérni óhajt és hangoztat, eszébe nem jut a szociáldemokráciát a liberalizmussal egy kalap alá venni és miután a szocialistákat letárgyalta, a munkásosztály még nagyob, gonoszabb, ádázabb ellenségeinek festeni a liberalizmus híveit, akik pedig mindég nyilt sisakkal küzdöttek éppen a szociáldemokraták ellen és mindenkor a munkásnép őszinte barátjainak mutatkoztak. A liberális törekvéseknek a röpiratba úgyszólván erőszakkal való bevonása azt a látszatot kelti, mintha az egész röpirat titokban s hamis cégér alatt — ellenük íródott volna s mindaz, amit a szociáldemokratákról mond, tulajdonképpen csak praemissa volna s a théma a >Még egy szánalmas figura* cimü s a liberalizmussal foglalkozó fejezetnél kezdődnék. Megerősíteni látszik ebbeli véleményünket az a körülmény is, hogy e fejezettől kezdve sokkal vaskosabban, durvábban fog a röpirat írójának tolla. íme csak néhány sor mutatvány : A szomorú sompolygó vén bűnöst liberalizmusnak hivjuk. Ennél gyatrább figurát a szociális kérdés körül nem ismerek mert oly gyámoltalan, ügyefogyott, tehetetlen a munkás nép bajaival szemben, hogy bizony megsajnálnám, ha amily nyomorult, oly bűnös nem volna. De bűnös a liberalizmus, megrögzött és szívtelen s azért nincs számára pardon, stb. S igy tovább, anélkül hogy a liberalizmus elveit, törekvéseit fejtegetné, ismertetné, csak gyalázza azokat s összehordja a néppárti lapok frazeológiájának legszaftosabb kitételeit. Nem lehet ezek után kételkednünk, hogy a röpirat forrása hol fakadt s honnan vezetnek belőle az erek a Katolikus Legényegylet-ig Nem a munkásnép, hanem a néppárt politikáját képviseli az s mint ravasz politikai belopódzkodást egy derék társadalmi egyesületbe, határozottan perhorreskálnunk kell. Az > Esztergomi Legényegyesület* mindeddig száműzte kebeléből a politikát, tagjainak egyéb célja nem volt, mint nemesen szórakozni, a tisztes ipar képviselői között az öszszetartozási érzéket, atársasszellemet tisztes utakon fejleszteni. És távol is tartották magukat minden áldástalan vallási és politikai viszálykodástól. Ezért volt szép tekintélye, súlya, becsülete mindég. A röpirat alkalmas volna e tradíciókat halomra dönteni, ha az egyesület tagjainak nem volna meg a kellő önállóságuk, jó szemük, okosságuk Jákob hangja dacára Ézsau szőrös kezét felismerni. Bízunk is higgadságukban, okásságukban, hogy saját jól felfogott érdekükben pozíciójukat, békességüket nem áldozzák fel egy izgága politikai párt kedvéért. De éppen ezért figyelmeztetjük őket, hogy a röpiratokkal közéjük becsempészett politikai mozgalom tovább terjedését erélyesen akadályozzák meg, csapják be az ajtót a csillogó pikkelyes kigyó előtt s kis paradicsomukba ne ereszszék be. Maradjanak olyak, mint eddig voltak, akkor megmarad az a tisztelet és elismerés, amely derék egyesületüket ma környékezi. A röpirat különben a népies stílust sem találja el. Azzal, hogy időnkint a »fené«-t emlegeti s oly kifejezéseket használ, hogy a liberálisok »gebulyát ettek s megvesztek* még nem egészen nép szája szerint beszél. S meg van az az organikus hibája, hogy összepocsékolja a munkásellenség liberálisokat, de arra nézve nem tud, vagy nem akar taAz .Esztergom és Vidéke" tárcája. csók. — No mondja csak meg, édes szép kisasszony, A jegyesével csókolódznak-e ? — Csak egyszer, éve, mikor eljegyeztek, Egyetlen egyszer volt az csak szabad. — Egyszer szabad volt, százszor lopva tették, — Nem, higyje el, nem; ö nem is akarja, Amig nem férjem — úgymond — nincs joga . •— Ej, lári-fári! jog, nem jog, — bolondság! — Oh tudja, mert — jaj én nagyon szeretném ! Azért is megcsókolni számtalanszor ! . . . S amint ezt mondja, csucsoritja száját, Ökölre fogja két piciny kezét, Szemébe néz az itten nem levőnek: Be' megcsókolná! igy mutatja nékem. Ahogy nekem mutattad szép teremtés, Ugy én szeretnélek csókolni téged, Csókolni egyszer — véges-végtelen', Hogy átalmenjen mind a vér szivemből, Hogy ott dobogjon ugy, a te szivedben, Hadd érezd, hogy szeretni mint lehet, Némán midőn szeretni nem szabad, Midőn te tiltod éppen meg magadnak — De az magát nem hagyja eltagadni! . . . Már nincsen messze a te esküvőd S a vágyott csók bőségesen kijut, Lásd még is oly türelmetlen vagy addig, Nézz rám az arcom nyughatatlan-e ? Beszédem is szelid, nézésem is. Igy tűrök én, igy vágyom én örökké: Benn tombol, ég, — kivül nem látni azt, Kész szenvedés a szerelem helyett A bizalom, barátság, tisztelet, — Hogy azt a csókot nem kapom so'sem meg ! . . De mert megszólal benn egy büszke hang: El kell viselned és hallgatni fogsz ! — Mi hallgatunk és szenvedünk tovább. Exner Győző. Az ablakok. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Van nekem egy igen derék és igen gyámoltalan barátom, akit hogy hogyan hívnak, azt nem árulom el, mert nem akarom megszégyeniteni ; azt azonban megmondom, hogy magánhivatalnok és kétezer forint fizetése van. Elég jóképű fiu volna, csak az a baja, hogy tizenöt esztendős kora óta állandóan pirul. (Meglehet, hogy azelőtt is ilyen szemérmes természet volt; de addig nem ismertem.) Ez az én szende cimborám tegnap délután beállított hozzám s bocsánatot kért először azért, mert már három esztendeje nem adott életjelt magáról, másodszor meg azért, hogy most íme háborgat és végül harmadszor azért, mert a szívességemet óhajtja igénybe venni, azután a következő históriát beszélte el nekem : Tudod azt, hogy mióta a mostani állásomat Isten segítségével megkapnom sikerült, a Zsolt-utcában lakom. Éves lakást tartok, mert szeretem az állandóságot és nem szeretek a más ember bútorain heverészni. Három ablakom nyílik az utcára, amit azért említek meg, mert ezek az ablakok elhatározó, talán végzetes befolyást gyakorolnak az én sorsomra. Szemben velem, illetve a lakásommal egy kétemeletes ház van. A ház egész földszintjét egyetlen üzlet foglalta el. | Egy nagy vaskereskedés. A tulajdonosát, mint a nagy cégtábla hirdette, • amelynek a megalkotója nem kímélte se \ az aranyfestéket, se a helyesírást [ Horner Andrásnak hívták. Az egész föld) szint — mondom — az ő boltja volt, | és az egész elsőemelet az ő lakása. A lakásnak kilenc ablaka volt. Volt alkalmam is, időm is megolvasni, mert három esztendő óta, amióta a Zsolt utcában lakom, ott töltöttem minden szabad órámat, minden ellopott percemet az ablakom mellett; lesve, mikor, melyik ablakban tűnik fel egy édes — édes szőke fej, mélységes kék szemekkel. Mikor sugárzó szép arca megjelent az üveg mögött, heves dobogás fogta el a szivemet és önkénytelenül is a függöny mögé húzódtam, hogy onnan látatlanul, rejtve boldogan és boldogtalanul egyszerre — bámulhassam, csodálhassam és imádhassam. Szóval — szerelmes lettem belé Szerelmes, reménytelenül. O egyetlen leánya volt az apjának, bizonyára gazdag, valószínűleg körülrajongott és kétségtelenül külömb embernek szánva, mint amilyen én vagyok. Mit tettél volna te hasonló helyzetben ? — Elköltöztem volna a Zsolt-utcából. Ha az ember szerelmes egy nagy vaskereskedő egyetlen leányába és nincs reménysége, hogy feleségül kaphassa, kihurcolkodik és egy apró füszeresbolt átellenében vesz lakást. — Cinikus vagy és gúnyolódó!. Tudod, nem vagyok azok az emberek közül való, akik sokszor tudnak szeretni és — sokszor tudnak feledni. Én szeretni csak egyszer tudok, feledni egyszer sem. Sok fájdalmas éjszakát virrasztottam át, sok kétségbeesett órán keresztül tépelődtem elkeseredve. Nem tudtam magamat semmire se elszánni, tehát — vártam. Hogy mire ? — azt nem tudom. Multak a hónapok, egyik kergette a másikat és az én szivem mngreszketett arra a gondolatra : ha egyszer az a szép, az az édes szőke fej eltűnnék az ablakból !
