Esztergom és Vidéke, 1897

1897-01-01 / 1.szám

Péntek, január I. es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtököd. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 írt — kr. Fel évre— — —. — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Bottyár* János-ütca, SpanraíMjáz. Kéziratot nem adunk vissza. r<|~ Szilveszter estéjén. Esztergom, decmber 31. A magyar államiság első évezredének utolsó napját, ezt jelenti a vége felé siető év-Szilveszter napja. Amint ennek az esztendőnek felvirradtál, nagy terveivel és ünnepélyeivel együtt üdvözöltük, ugy szenteljünk egy utolsó üdvözletet a búcsúzónak és vigyük legjobb kivánatainkat a jövő évezred első éve elé. Igazságosaknak kell lennünk mindenki iránt, főleg magunk iránt midőn az év eseményeire visszapillantuk és nagymérvű megnyugvással tölt el bennünket, ha a mai napon gyors ütemben még egyszer átéljük az év történetét. Belső viszály nem zavarta az ^fcjaepélyeket melyekkel a magyar államiság ezeréves fennállását ünnepeltük. A kormány minden irányban fáradhatatlanul törekedett Magyarországot oly módon képviselni, amint az egy független, önnáló és előkelő államhoz az európai koncertben illik. Az egész ünnepélyt, azok minden kiemelkedőbb mozzanatát elárasztotta a korona lojális részvétele páratlan dicső fényével, amely fény abban az emlékezetes ülésben érte el csúcspontját, mikor a koronát a magyar országgyűlés uj büszke házába kisérték és az egész világ ünnepelte és áldotta. Azután a magyarok legalkotmányosabb királya, a legelső magyarember egy ájtatos imát mondott és az isteni gondviselés minden áldását kérte a. nemzet számára. A nemzet imája a király imája volt, a nemzet kivánatai a király szivéből, folytak. — Ez az ima és közös kívánat két szívből egybe folyt össze és bebizonyította hogy ez a nemzet csak ezen uralkodó alatt juthatott erőhöz, tekintélyhez, hatalomhoz és gazdagsághoz, hogy visszont ennek a királynak és trónjánok az egész földkerekségén nincs hűbb támasza, nincsenek hívebb alattvalói, odaadóbb barátai, mint a hü, lojális, hódoló magyar nemzet. A legelső magyar ember a király, kiért az egész magyar nemzet az utolsó emberig kiáll és utolsó csepp vérét feláldozza. Ez a nagy tanulsága ennek az esztendőnek és ezzel a tudattal lép át a nemzet a második évezredbe. Szüksége van a király szeretetérc és a korona jóakaratára és e kél elengedhetetlen feltétel biztos és zavartalan birtokában bizalommal tekint a jövő elé. Magyarország szabadságának és önállóságának legfőbb őre ; szereti hü nemzetét, magát egynek érzi vele és elválaszthatatlannak búban és örömben. Es ebben van a biztositéka a magyar állam békés fejlődésének, amely elé Istenben és elsÖ Ferenc József királyunkban vetett bizalommal haladunk. Krónikás. Esztergom. Esztergom, december 31. A városok történelmi fejlődésükkel megőrzött szervezetükben bírják jellegüket. Elütnek abban a vármegyéktől, hogy mig azok az alkotmány védbástyái maradtak akkor is, amikor az alkotmány épülete biztos fundamentumon szilárd anyagból újra fölépült és erejüket, idejüket nagyrészben tovább is a politikai akciókra fecsérelték, a városok föntartották és fejlesztették a kereskedelmet és az ipart, alapját az ország mai közgazdasági életének. A városok, ezenfelül a saját belméletük alapjait is lerakták. Polgá'raik, mikor lerótták már az orszájgos adókat, áldozatképen hordták össze filléreiket egy-egy városi intézmény létesítéséhez. Es ha a rohamosan megindult országos fejlődéssel nem tartottak lépést, ennek ! oka inkább anyagiakra, városunkban például majdnem kizárólag erre az okra vezethető vissza, ámbár kétségtelen, hogy a várost vezető hatóságok mulasztásán, kényelemszeretetén, közömbösségén is j megtört a polgárságnak nem egy üdvös, nemes mozgalma. Minthogy a szervezete a saját területén való fejlődésre utalja városunkat, anyagi akadályt sem a szükséges, sem a hasznos városi dolgokban és tervekben nem szabad ismerni. Főleg (bár nálunk ezt sehogyan sem akarják elhinni) a közegészségt és szépészeti ^követelmények kielégítésével tétetik kívánatossá a város. A forgalom fokozását elősegítő intézmények biztosítják a kereskedelmi és ipari fejlődést, a megélhetési küzdelmeket enyhítik, az általános jólétet lehetővé teszik. Belső életében pezsgő, élénk, külső látásában csínjával tetszetős város képes csak idehozni az idegeneket és megtartani a benszülötteket. A város emelésében minden osztálynak meg vannak a maga köteAÍ „Esztergom és Vidéke" tárcája. Dalok. Együtt bolyongunk künn a fák alatt, Hozzám simulsz, én átkaroltalak. Az ajkunk egyre-másra csókba forr . . . Ismét tavasz van, mint már annyiszor. Reám borulva halkan suttogod-. > Szeressük egymást, mig szivünk dobog*... Rejtelmesen zúg-búg a tölgyfa-sor . . . Ismét tavasz van, mint már annyiszor. 2. A tölgyfa-sor, a csók, a szép tavasz, Már ezredévek óta ugyanaz. És hosszú ezredévek óta itt. Csupán az úr s a hölgye változik. Ismét tavasz van, mint már annyiszor . .. S ma este éppen kettőnkön a sor. És fölnéztünk a csillagokba együtt. Hogy annyi sok van, szinte elfeledtük. S mig kis kezed kezemben nyugodott. Megolvastunk vagy három csillagot. Mikor a harmadik csillaghoz értünk. Véletlenül érintkezett a térdünk. Lábomra simult egy picinyke láb S az este már nem olvastunk tovább. Heltai Jenő. A diadalkapu. — Az »Esztergom és Vidéket eredeti tárcája. — Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. Sólyom, amíg a vasút kocsija vígan döcögött tova a vajk-szent-mihály-petrováci szárnyvonalon, még egyszer elolvasta azt a hosszú levelet, amit a íokortesétől kapott. Kapuváry Béni ur, aki már körülbelül nyolc generációt vitt be Szent-Mihályfalváról a parlamentbe, többek közt az alábbi sorokat intézte a kerület reménybeli képviselőjéhez: >Pákozdon magam várok Nagyságodra hogy Mihályfalváig még megbeszélhessünk egyet mást a körút programmjára vonatkozólag. A mihályfalvi vasúti állomáson, melyet ez alkalomra virágfüzésekkel diszittettem föl, egy csapat fehérruhás leány várja Nagyságodat, akiknek egyike szép beszéd kíséretében nyújt át egy gyönyörű bokrétát. A mihályfalvi fő-utca szélén hatalmas diadalkapu áll, fenyőkből, nemzeti szinü lobogókból és száz meg száz viruló napraforgókból ... Itt az apátur

x ő nagysága fog beszélni és a helybeli kereskedő ifjak dalosköre eléneklendi a himnuszt és a szózatot. Majd megindul a menet a fellobogózott ucákon át, elől a paraszt bandérium, három cigányzenenekar, majd a nép, a környékbeli választók és a környékbeli banda. Programmbeszédét Nagyságodba Vásártér egy erkélyes házáról" dörgi el, óriási hatással és frenetikus tetszészaj közepette, Este bankett, fáklyásmenet és a kereskedelmi daloskör szerenádja . . .< Sólyom kéjesen dőlt hátra a kupé piros plüss vánkosán és behunyt szemmel vonultatta el lelke előtt a tarka ünnepi programmot! Diadalkapu, fehérruhás leányok, szónokló apátur, fáklyásmenet, bankett és szerenád! Most már nem bánta az ezer forintját, amit Béni ur előleges költségekre követelt és a szemét gyönyörködve legeltette végig a szántóföldeken, réteken, erdőkön, melyek a kupé ablakából elmaradoztak. Mindez az ő kerülete volt és Sólyom hangosan mondogatta magában: >A kerületem.* Ugy érezte magát, mint a fejedelem, aki az udvari kocsija ablakából nézi a tovaszáguldó birodalmát. Eddig sohasem volt része a nyilvános ünneplésben, szerényen, majdnem fukarul adminisztrálta az ügyvédi irodáját és eleintén még csak hallani sem akart^cój,, hogy képviselőnek fellépjen. De mikor az atyja ; papírjait, készpénzét, házait és szőllőit ] átvette, egy percig mégis tudatára ébredt annak, hogy a gazdag ember a hazának is tartozik valamivel s nem utasította el kereken a mihályfalvi deputációt, mely a kerület mandátumát felajánlotta neki. Mikor az eddigi képviselő püspökké lett, a polgárok ő rá gondoltak, mint a város egyik jeles szülöttére és Sólyom mindinkább megbarátkozott a gondolattal, hogy a parlamentben a helye. Az ezer forintot még sajgó szívvel tette a postára, de most, hogy a vonat mindinkább közelebb vitte a választókerület székhelyéhez, ellágyulva olvasta át újra — és újra a vén kortes levelét. Sólyom már szinte maga előtt látta a szónokló apátot és a szeme belekáprázott a fáklyák lobogó lángjába. Önkéntelenül próbálgatni kezdte a beszédet, amit az erkélyről az éljenző néphez intézni fog : » . . . Örömmel jöttem, tisztelt barátaim, Örömmel, mert a szjvem azt dobogja, hogy itthon vagyok . . . E vén házak hangosan beszélnek hozzám, mert ez a hely volt gyermekreményeim, Örömeim és bánataim színhelye . . . Es mikor most az Önök szives felszólításának eleget tettem, az imádott haza sorsa lebegett a lelkem előtt, a haza, melyért mindnyájunknak halni kell . . .« ~ Sólyom mámorosan gesztikulált, mert Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.