Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-22 / 94.szám

legnagyobb ellensége is elismeri, hogy a város érdekében egymaga, izolált állásában többet cselekedett egy tucat tiszttársánál, akihez fordulnak minden fontos kérdésben, amikor tenni, dolgozni, alkotni kell s akiről mindég elfeledkeznek, amikor nem kérni, hanem köszönni illik. Akiről tudjuk, hogy elég lelkiereje, karaktere, szívóssága van emelt fővel állani akkor is, amikor fáradozásaiért gúnyolják, buzgóságáért sárral dobálják s akiről tudják, hogy mindég ébren, kéznél van, mikor a város édekeiről van szó. Bár őszinte szívből óhajtjuk, ezúttal alig hisszük, hogy a higgadt párt jelöltje vállalkoznék a megváltó szerepre. És pedig nem azért, mert ez a szerep terhes, hálátlan és tövises, hanem mert nem lehet garanciája arra nézve, hogy azok, akik most vállaikra akarják emelni, kitartanak mellette akkor is, amikor a város javát előbbre valónak fogja találni egyesek, egyes pártok érdekénél. Igy, véleményünk szerint, egyelőre semmi kilátás sincs arra, hogy akár az egyik, akár a másik rész tervét megvalósítani tudja. S éppen ezért a leghatározottabban elitéljük az egész mozgalmat, amely csak arra való, hogy uj zavarokat és komplikációkat okozzon anélkül, hogy valami üdvös eredményt is remélhetnénk tőle. A helyzet mindenesetre szomorú és legkevésbbé sem rózsaszínű, de mert egyelőre a viszonyokat alapjából megváltoztatni nem lehet, azok, akik városunk érdekét igazán szivükön viselik, ne ujabb intrikákba keveredjenek be, hanem tömörüljenek egész lelkükkel és tehetségükkel a jelenlegi polgármester mellett s amit az maga bármi oknál fogva el nem végez, azt tanácsaikkal, jóakaratukkal, ha szükséges, egészséges pressziójukkal ők erőszakolják ki. Ne oda törekedjenek, hogy egyj oly embert találjanak, aki mindent elvégez helyettük, hanem hajtsák alá ők is vállukat a teher egy részének. Ha ezt becsületesen ineocselekszik, valamivel mégis csak szebb napoknak kell reánk következni. .. Aucun. Sörgyár Esztergomban. Esztergom, november 21. Nagyon csalódik az, aki azt hiszi, hogy a földmivesosztály helyzete nálunk Esztergomban csak tűrhetőnek is mondható. Ma sokkal szegényebb a birtokkal biró gazdaosztály, mint a földet mivelő napszámos nép. Esztergomban legtöbb oly földmivelő gazdát találunk, akinek birtokmenynyisége Öt-tiz hold között váltakozik. Olyan, akinek a jelzett mennyiséget túlhaladó földbirtoka van, nagyon kevés, úgyszólván az ujjainkon elszámlálhatjuk őket. Mi tette a helyzetet ilyen kedvezőtlenné ?! Évtizedes felelet erre a : •tftlloxéra.* Midőn a szőlőhegyek bő terméssel jutalmazták a gazda fáradságát, — nem volt gond, aggodalom, panasz a földmivelő nép között. A szükségletek számlái sorra ki lettek egyenlítve, mert volt miből. Ha a téli fagy bekövetkezett, csapatostul láttuk őket, hogy a hegyi pince tartalmáról meggyőződést szerezzenek, vig önelégült arccal siettek oda, ahol a kedélyes barátság poharát sürün emelgették. Olyan bűvös erő rejlett ebben a jólétben, hogy azok az ifjak, kik a földmivelő osztály köréből a tanulmányi pályára szánták magukat, látva és tapasztalva, hogy a fejmunka, a tollforgatás kultusza sokkal háládatlanabb feladat, semhogy azt folytatni érdemes volna, sutba hányták a tankönyvet, s mint 4. 5. és 6. osztályú gimnazisták, beálltak földmivelőknek, mivel a földmivelés idillje, — sokkal vonzóbb, sokkal kecsegtetőbb volt reájuk nézve azon reménybeli pályáknál, melyeket tudományuk fonalán elérhettek volna. És ebből nem is ábrándultak ki addig, mig a filoxéra általános csapása el nem érkezett. Nem is lehet csodálni a földmivelő ifjak ily hirtelen változását a jobb és boldogabb időkben, — mert egy közepes birtokú szőlősgazda ezer forint évi jövedelemre bizton számithatott, ha az Istenáldás is vele járt a jámbor igyekezettel. A fingjánál látta, hogy a megelégedés küszöbükről el nem tér. Látta, hogy a családbeli hajadon kiházasitásánál mily pompás lakodalmat csapnak, mely napokig • elhúzódott. Akkoron a földmives nép divat kelléke sem hiányzott. Selyemszörü német kalap, a százrétü, selyemmel bélelt posztó köpönyeg mind arra vallottak, hogy a gazda jóléte nincs adósságokkal és töménytelen kamatteherrel megzavarva. Ha valamelyes családi ünnep, pl. házasságkötés került napirendre, csak a pincébe elhelyezett 2—3 hordó bort bocsátottak áruba, s mindjárt készen állott az idevágó költség. A napszámos nép is azon volt, hogy néhány kapásnyi szőlőterülethez jusson, melyet gondosan mivelve, legalább annyi termést : tudott produkálni, hogy gyermekeit télre való ruházattal elláthatta, jó magának pedig maradt antvyi italos bor, melylyel a vasárnaponkénti szünnapot élénkebbé és kellemesebbé tehette. Ma mind ennek megváltozott képét látjuk. A szőlőtermésétől elütött gazda ma szántóföldjéből nyert termésre van utalva, mely a mai alacsony gabonaárak mellett alig éri el az évi 150 frt jövedelmet. S e mellett egész házi népével folyton dolgozhat, ha azt akarja, hogy ezen jövedelmi maximum meg legyen. Ilyen körülmények között érthető, hogy az esztergomi gazda miért olyan levert, miért oly zárkózott kedélyű és a felmerült követválasztásnál miért oly követelő ? Hogy a gazda a parlagon hevére szőlők felújítására tett eddigelé ered ménytelen kísérletet, természeteser az ő belátása szerinti kísérletet, — az tény. S minthogy ebbeli igyek vése ismét költségeket okozott melynél a munkásnép napszámát — a jövő szebb reményében — kama tos pénzekből födözte, még inkább hozzájárult a gazda nép elszegényedéséhez és elkedvetlenedéséhez. Ezen segíteni akartak a hegyközségek létesítése által, a minek nyomába a szőlők felújítására szolgáló kamatuélküli állam kölcsön hágott volna. Mi okból, — mi okból nem, nem kuratjuk, elég az hozzá, a hegyközség megalakítása Esztergomban elmaradt. / Fájdalom, hdgy igy történt, sajnálni lehet ajet az életrevaló esztergomj földművelő népet, — a kiért tenni, érdekeiért felbuzdulni oly kevesek biimak és akarnak. Ha már ez edmar'adt, legalább más uton kellene - helyzetükön javítani. Ilyen Yöína pl. egy sörház felállítása szövetkezeti alapon. A sörgyártás áldásos haszna nagy mértékben növelné a helybeli földmives nép marhatenyésztést hajlamát, — mert a sörgyártásból visszamaradt üledék (moslék) hatalmas takarmánypótlékul szolgálna, mely egyrészt növelné a marhaállományt, másrészt a tejelés tekintetében nagy lendületet nyújtana, sőt a marhahizlaló létesítésében is erős lökést biztositana. Ez volna még az egyedüli eszköz, amivel gazdáink helyzetén segíteni lehetne, — azért is nem tudjuk eléggé ajánlani, hogy a tőkepénzes embereink vegyék e dolgot fontolóra és ne késsenek a sörgyár felállításával. Ne várjuk összetett kézzel, hogy az idegenből talán majd idevetődik egy milliomos, aki bőkezűen fogja Esztergom érdekeit szolgálni. Legyünk mi első sorban magunkhoz oly jók és körültekintők, hogy imminens bajaink eloszlatásában magunk tegyünk meg magunkért minden kitelhetőt. A város adminisztrációjában is megszívlelhetnék ezt a íelszinre vetett eszmét s ha annak kivitelét jónak, helyesnek, célhoz vezetőnek találják, legyen övék a kezdeményező lépés, mert ezzel tartoznak Esztergomváros adózó közönségének, melynek fele földmivelőkből áll, — akik ezúttal legjobban szük\ séglik a támogatást. Gyarmathy. szeretet lángolásában nézett reánk, át fog öröklődn| apáról-üura : de ön itt van, minderről mit se tud s a mi selyemgyerekünk. Igazán örvendek. Ön jól táncol. Fölhívom önre a felséges főhercegnők figyelmét. Most köszönöm s vegye figyelembe, hogy az én családomból heten estek el virágos ifjúságukban a mohácsi vérmezőn s látja, én vendégemül üdvözlöm a császárt. Mosolyogva, ékszerektől körülragyogva elsietett. A fiatal báró nézett utána és semmiképp se tudott tisztába jönni se magával, se azzal a ragyogó asszonynyal. De valami megnevezhetetlen harag támadt föl a szivében önmaga ellen. Egy udvari mélóság állott meg előtte. — Mária Stella Ludovika főhercegnő ő fensége táncolni óhajt önnel. A fiatal báró, a selyemgyerek szeme megvillant és szilaj elhatározással fölkapta a fejét: — Nem tudok, szédülök, oda vagyok ! Két kezébe fogta a fejét és kisietett a teremből. Odahaza ruhástól belevetette magát az ágyba. Az inasát, aki erőnek erejével le akarta vetkőztetni, kirúgta. Aztán a mellére ütött, nagyot, erősét, hogy szinte döngött és megtántorodott. Egy pillanatra azt hitte, valami szörnyű álomkép gyötri. Fölrántotta az ablakot s kinéz ett az utcára. A kapu hintó fordult be. A családja jött utána a hercegnő báljáról. Apja, anya, nagybátyja, nagynénjei reszketve jelentek meg az ajtóban és azzal a rémes gondolattal néztek rája, hogy egy őrülttel állanak szemben. — Eh! hát nem akartam táncolni! Ez az egész! A nénjei ájuldoztak erre a kijelentésre. A fiu pedig eszeveszetten folytatta : — Hát nagy botrányt csináltam, megsértettem a fenséges udvart, a kegy sugara kialudt. Vége. Küldjetek Kis-Ázsiába. Ti pedig hajlongjatok tovább. Még azon éjszaka elhatározta a báró család, hogy a fiatal urat internálja Leányvárra, a család birtokára. Onnan többé ki se mozduljon! — Reggel indulni fogsz ! — kiáltotta feléje az apja, reszkető ökleivel megfenyegette s kitámolygott a szobából. A fia egyedül maradt. Még a szobát is rázárták. Hanem ha ki akarna ugrani az ablakon, hogy a fejét összezúzza a kövezeten, azt megteheti és jó is tán, ha megteszi. Talán meg is teszi. De előbb még beszélni akar azzal a szépségges asszonynyal, aki egy ördögöt keltett föl benne. Másnap megengedte az apja, hogy elmenjen a hercegnőhöz bocsánatot kérni. 1A hercegnő nem fogadta. Kíméletlenül megüzente, hogy a báró urnák nincs ithon. Amint a folyosón végighaladt: egyik szobából a pianinó hallatszott ki. Valami csodálatos, búsongó dal, a fájdalomnak sírása hangzott ki a nyitott ablakon. Soha ilyen dalt nem hallott. Micsoda nép lelkében fakadhatott ? Mikor a födeles kocsiba beleült, egy kicsi csomagot talált abban. Fölbontotta. Bokréta volt. Az a bokréta, melyet tegnap a szép Eliza vállán látott. Volt ideje másfél hétig tartó kocsiúton gondolkozni a szép Eliza útravaló ajándékán. A bokrétában volt egy olaender-ág. Azt a legelső állomáson vizbe tette s ugy vitte Leányvárra a kezében. Ez történt 1820 tavaszán. II. Leányvárott olyan egyedül érezte magát, mint a pusztai szálfa. Még a kasznárral se tudott beszélni. Nem értette a nyelvét, pedig az a nyelv szép volt, az, amelyikből Kazinczy megcsinálta a magyar irodalom nyelvét. Végigjárva a régi kastélyt, látta, hogy egy mult van mögötte, amelyből származott, de a melylyel nincs semmi összeköttetése. Itt, a csupa magyar emberek közt látta, hogy a családja idegenné lett érzésben és szóban egyaránt. — Németek vagyunk, — suttogta, — s csak két magyar tulajdonságot tartottunk meg: a pazarlást és feledést. Pazarolni és feledni nagyon tudunk. Pazarolni lelkünk tüzét, kincseinket, vérünket, szeretetünket és feledni a bántalmakat, az ősök megalázását s az öröklött kötelességeket, óh, ebben nagyok vagyunk ! A szép asszonynak igaza volt. Maga elé vette a kihajtott oleanderágat, nézte, nézte s a lelke odaszállott a ragyogó terembe, körültapadta mint valami illat egy szép asszony szőke fejét, kék szemeit és mosolygó arcát. Este nem tudott benn maradni a szobában. Kiment a parkba, átlépett a hidacskán s ott bolyongott a csillagos éjszakában a falu görbe utcáján. Egyszer az éjszakai szellő valami dalt hozott felé. Gordonka férfihangon dalolta valaki valahol. Csak egyszer hallotta ezt a dalt egyetlenegyszer, az Eliza palotájában, de megmaradt az emlékében és most fölfrissült. Vájjon ki rabolta el ezt a bánatos dalt ide az ingoványos rétségek hazájába a császárvárosból ? Vájjon másnak is fölhangzott-e a hercegnő palotájában ez a dal ? (Vége köv.)