Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-19 / 93.szám

Magáról a gyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : A titokzatos egybehivók a gyűlés megnyitását délután két órára tervezték, de ebben az időben még oly kevesen hemzsegtek a Belányi-féle korcsmában, hogy Rádiék a várakozás álláspontjára helyezkedtek és csak három órakor kezdették meg a gyűlést és akkor is Burián Lajos rendőrkapitánynak, a hatóság képviselőjének erélyes felszólitására. Százötvenen, kétszázan lehettek akkor együtt. Háromnegyed részben iparossegédek, igen sok kiskorú közöttük, néhány önálló iparos és egy negyed részben helybeli földművesek. Mindezek azt sem igen tudták, hogy tulajdonképpen miért jöttek össze. A kezdeményezés is egészen a fővárosból indult ki s a helybeli iparosoknak és füldmüveseknek a gyűlés lefolyásában is alig volt önálló szerepük. írást, beszédet, szervezést mindent elvégzett egymaga a Budapestről felrándult ismert agitátor : Rádi Sándor, aki hatalmas orgánumával ki akarta próbálni Esztergom akusztikáját is. A napirend tárgyai voltak az ismert alföldi sablon szerint: I. A munkások helyzete. 2. Miért szükséges, hogy szervezkedjünk. 3. Egy munkásegylet alakítása, annak céljai és haszna. Rádi sugalmazására a gyűlés elnökké választotta: Baros Pétert, jegyzővé Dofiovich Sándor asztalossegédet. A kizárólagos előadó Rádi Sándor volt, a többi beszéd legfeljebb közbeszólás számba mehet. Hogy miket mondott Rádi, azt felesleges reprodukálni, a szocialista népgyűlések kis kátéját recitálta el. Tartózkodóbb volt, mint rendesen s igy a hatóság képviselőjének csak két ízben kellett félbeszakítani őt. Egyszer mikor a fenálló társadalom felrobbantását és helyébe uj társadalom alapítását proponálta, másodszor mikor e célra egy politikai egyesület létesülésének szükségét hangoztatta. A népgyűlés a munkásegyletnek általa bemutatott alapszabálytervezetét elfogadta s annak megerősítését határozta kérni. Amig e megerősítés megtörténik, egy husztagú szervező bizottság fogja vinni az egyesület ügyeit. E bizottság tagjaivá választattak : Szabó János, Uphon Tamás Bekő Sándor, Rotmayer Imre, Bozanics József, Varek Ferenc, Felesik Ferenc, Bóna Gyula, Hejlik Ferenc, Szabó István, Bonis Péter, Paja István, Baticzka Béla, Dinevald Sándor, Bóna Antal, Márkus Győző, Szimon Sándor, Gregor András, Feytel Lőrinc és Rada Lajos, A szervezési költségek fedezésére maguk között gyűjtést rögtönöztek, amely 3 forint 89 krajcárt jövedelmezett. Ez összeget az egyesület két havatalos lapjában, a helybeli »Szabadság *-ban és a budapesti >Népjog<-ban fogják nyugtázni. A gyűjtés után a hallgatóság csendesen szétoszlott. S ha még megemlítjük, hogy a gyűlést Maiina Lajos polgármester is megtekintette, azt hisszük, mindent elmondottunk, ami a vasárnapi gyűlésről elmondható volt. Az uj egyesületnek természetesen hosszú, egészséges életet alig jósolhatunk. Viator. A Hulényi-bankett. Esztergom, november 18. Legutóbbi számunkban megemlítettük már, hogy a szombat esti barátságos lakoma, amelyet a párkányi választópolgárság dr. Hulényi Győző országgyűlési képviselő tiszteletére a párkányi Hungária-fogadóban rendezett, nagyon széI pen sikerült. A lelkes hangulat, a külömböző pártárnyalatu választók egyhangú lelkesedése örvendetes bizonyossága volt annak, hogy dr. Hulényi személyéhez az egész község őszintén ragaszkodik s bizalommal néz működése elé. A lakoma, amelyen körülbelül százötvenen vettek részt s amelyen Párkány szine-ja megjelent, esti nyolc órakor kezdődött, amikor dr. Hulényi Győző dr. Burián János és dr. Gönczy Gyula társaságában megjelent. Mikor az éljenzés lecsillapodása után a vendégek helyet foglaltak, Rogrün Ede gyógyszerész bejelentette, hogy Kruplanicz Kálmán legnagyobb sajnálatára betegeskedése miatt nem vehet részt a szép estén, A tósztok a harmadik fogásnál kezdődtek meg, amikor is B. Szabó Mihály megyei főjegyző lendületes, lelkes szavakkal a király és a királyi család egészségére ürítette a poharát. A lakoma ünnepeltjére az első felköszöntőt Rogrün Ede mondotta, aki a párkányiak nevében üdvözölte a kerület új képviselőjét és kérte őt, hogy pártfoJL k®ugm^ ölte meg, — Az >Esztergom és Vidéke* tárcája, — — Francois Coppée. — — Vége. — A boldogság két évig tartott. Nona elvégezte első áldozását, kifejlődött és felnőtt, mint a homoki bogáncs. Ekkor egy napon, mikor az »Amélie«, melyen Le Maguet elindult, már feltűnt a szemhatáron, de még a szelekkel küzdött, a kormányos nem húzta be kellő időben a vitorlákat s a bárka nekiszáguldótt annak a kiálló sziklának, amelyik ott jobbra látszik. Négyen voltak a bárkán, de csak hármat adott ki közölük a tenger. Az én pajtásomat megtartotta. Mikor Nona árva lett, ugy ahogy tudtam, én pótoltam neki az apját. A gyermek azonban nem akart vigasztalódni még akkor sem, mikor már elmúlt az első nagy fájdalom. És tudja-e miért ? Mert egy babona vette magát a fejébe, amelyet itt minden aszszony hisz. Azt képzelik, hogy a szegény lélek nem lel nyugalmat a végitélet napjáig, ha a halott teste szentelt földben nem nyugodhat. Mi férfiak nem hiszünk ebben, mert .mi tudjuk, hogy megy az, ha a hajón valaki meghal: ott fekszik a holttest egy bevarrt, ólomsulylyal ellátott zsákban egy deszkán, keresztben a hajó orrán és a kapitány födetlen fővel felolvassa egy könyvből hangosan a requiemet. No, ami asszonyaink, itt, mint tetszik tudni, túlságosan is vallásosak. Nona a környék összes templomaiban szentelt gyertyákat gyújtott atyja lelki Üdveért. Egy pár év múlva ugy tetszett nekem, hogy Nona kissé megvigasztalódott. Egyébiránt bánata dacára is nagy és szép lett. Mondhatom önnek — nem azért, mert ugy szerettem őt, mintha apja lettem volna, hanem valóban : a legüdébb és a legszebb lány volt az egész faluban. Olyan boldogan éltünk kettecskén! Nem voltunk ugyan gazdagok, no igen ! De hát kijöttünk szépen. Nekem megvan a nyugdijam, az érmem és aztán Nona meg én rendesen kijártunk tengeri rákot fogni a sziklákra. Ez nem rossz üzlet, csak meg ne lepje az ár az embert . . . Az én szegény kicsikém persze tönkrement mellette. Mikor a köszvényem egyszer megint a szobához láncolt és ő egyedül ment ki rákászni — egy derült viharos napon mint a mai — társnői, kik tele kosarakkal tértek haza, egyszer csak azt vették észre, hogy Nona hiányzik. Nagy Isten ! A dolog világos volt: Megkésett, elérte az áradat, a tengerbe fult! gását és befolyását a párkányaiakkal szemben a jövőben is fentartsa. Dr. Hulényi Győző nyomban válaszolt a beszédre. Nagy szónoki vervvel előadott beszédében kiemelte, hogy immár az összes párkányiaknak, tehát az ellenzékieknek is képviselője levén, békepoharat ürít az egészségükre. Valamennyien pártkülömbség nélkül egyformán szeretik a hazát és ha utaik a politikai téren külön is válnak, a hazaszeretet ápolásában mindannyian együtt vannak, együtt éreznek. Dr. Perényi Kálmán muzslai főszolgabíró a kormányra és annak esztergommegyei általánosan tisztelt képviselőjére: Kruplanicz főispánra emelte poharát, amit Hulényi a főispán nevében megköszönt. Dr. Horn Károly a képviselőt köszöntötte föl s ama reményének és meggyőződésének adott kifejezést, bogy Hulényi szülővárosáról sem fog megfeledkezni. Beszédében poétikus szavakkal az ünnepelt nejéről is megemlékezett. Végül a párkányi közönséget éltette, amely a szabadelvű lobogót diadalra juttatta. Nagy, igen nagy hatása volt B. Szabó Mihály tósztjának, aki az ő ismert ékesszólásával és szellemes modorában a párkányi hölgyeket éltette. Nem volt kisebb hatása a következő tósztnak sem, amelyben Hulényi éltette a zsidóságot, amelyet oly hosszú ideig s oly méltatlenul üldöztek, s amely hitfelekezet ma végre rég megérdemlett egyenjogúságát élvezi. És élvezi teljes joggal, mert a történelem lapjainak tanúsága szerint e hitfelekezet tagjai a legnagyobb válságok idején is megmutatták, hogy igazi jó hazafiak. Mendl párkányi tanitó megköszönte Hulényinak, hogy éltette a zsidókat, Szabó Mihálynak, hogy éltette a párkányi hölgyeket és dr. Horn Károlynak, hogy éltette a párkányiakat és poharát a háromságra ; Hulényira, Szabóra, Hornra emelte. Mondottak még pohárköszöntőt: Bánffy Károly adóellenőr a megyei tisztikarra s annak jelenvolt előkelő képviselőjére: B. Szabó Mihályra, B. Szabó Mihály az esztergomi adóhivatalra s annak jelenvolt képviselőjére: Bánfíyra, Perényi Kálmán Rogrün Edére és dr. Horn Károly dr. Perényi Kálmánra. Igazán bájos, poétikus volt az a jeleOh minő éjszaka volt! Higyje el nekem, ugy sírtam, mint egy asszony! Ekkor nekem is eszembe jutott az én szegény lánykám meggyőződése, hogy szentelt földben kell nyugodni. Amint az apály beállott, a parton vánszorogtam s a többiekkel együtt kerestem a holttestét. Meg is találtuk az én Nonámat, folytatta az öreg könytől fátyolozott hangon. Egy kihányt tengeri moszattal födött sziklán. Ott készült elő a halálra, melyet közeledni látott. Igen, nagyságos uram, a szoknyáját a térdén alul szégyenlősen összekötötte egy nyakkendővel és régi babonájára emiékezve, tengeri füvei kötötte össze szép fekete haját: hogy mindenesetre megtaláljuk és szentelt földbe temessük ... Én már csak sok vitézséget ismertem, magam sem vagyok gyáva, de ennyi halálmegvetéssel ezt tenni, talán egyetlen férfi sem tudta volna. Az aggastyán elhallgatott. A félhomályban két nehéz könycseppet láttam az arcán végig peregni. Szótlanul mentünk le együtt a faluba. Mélyen meg voltam hatva ez egyszerű leány bátorsága által, ki mindhalálig szentül megtartotta nemének szemérmét és fajának vallásosságát. Franciából: E. A. net, amely mindjárt a lakoma kezdetén játszódott le. Három hölgy jelent meg a teremben: Ivanits Gyuláné, Putcz Zelma és Fritx Amália kisasszonyok és néhány üdvözlő szó kiséretében a párkányi nők nevében hatalmas, remek boktétát nyújtottak át dr. Hulényi Győzőnek. A bokréta nemzetiszínű szalagjára aranynyal volt kihimezve ez a fölirás: Párkányi hölgyek Dr. Hulényi Győzőnek. A kedélyes vacsora jóformán belenyúlt az éjjeli órákba s midőn annak lelkes, kedélyes, derűs karakterét újból hangsúlyozzuk, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzünk arról, akinek a sikerben szintén része volt: Schwarz Jónásról, a Hungária vendéglőséről, aki egészen modern eleganciával és Ízléssel felelt meg a föladatának. Riporter. Keményfy contra Zwillinger. Esztergom, november 18. Az ismert Keményfy-Zwillinger-Eitnerféle hármas ügyben az első tárgyalást hétfőn tartották meg a rendőrkapitányság előtt. Ezúttal a Keményfy Kálmán által beadott panasz alapján Zwillinger Ferenc két rendbeli utcai inzultusa fölött kellett ítéletet mondani. A tárgyalás lefolyását tudósítónk a következőkben ismerteti : A Burián Lajos- alkapitány által vezetett tárgyalás elején felolvasásra került Keményfy Kálmán hosszú lélegzetű feljelentése, amely lényegében azonos a Zwillinger-féle incidensről az »Esztergom* hasábjain megjelent cikkelylyel és inkább csak az erősebb kitelekben és jelzőkben külömbözik attól. Igy például Zwillinger őrjöngőnek, szenvedélytől felbujtottnak stb. van nevezve benne. Hosszabban fejtegeti a sajtószabadság eszméjét s oda konkludál, hogy Zwillingernek a sajtóbiróság előtt, avagy a redakcióban kellett volna magának elégtételt keresni, A feljelentés felolvasása után Burián alkapitány megkérdezi a feljelentőt, hogy mivel panasza szerint becsületsértés is látszik fenforogni, vájjon ez irányban is óhajtja-e a vádlott kérdőre vonatását. Keményfy csak erőszakos, veszélyes utcai támadás miatt emel vádat. Burián Lajos felszólítja a feleket, nem hajlandók-e az ügy barátságos kiegyenlítésére, illetőleg Keményfy nem elégednék-e meg alkalmas privát elégtétellel ? Keményfy hajlandó reá, ha Zwillinger, aki félreértette cikkelyeit, sajnálatának ad kifejezést. Zwillinger kijelenti, hogy a feljelentésben foglalt sértő kifejezések után semmiesetre sem hajlandó ily nyilatkozatot kiállítani. Következik Zwillinger kihallgatása. Előadja, hogy mult hó 29-én, amikor az >Esztergom<-ban az első támadás jelent meg ellene, a Mihályfy-féle üzlet előtt ezeket mondotta Keményfynek: — Ha nem volna pap, elverném. Igy restellek önnel szóba állani, csak ignorálhatom. A november i-én megjelent >Esztergom« ujabb és még élesebb támadást foglalt magában ellene. 2-án jött haza Budapestről s az utcán két barátjával sétálgatva, éppen azon tűnődött, milyen elégtételt vegyen Keméhyfyn, amikor a » Fürdő* vendéglő kávéházi ajtaja előtt két sötét alakot vett észre. Nagyon lassan jöttek ; eleinte >kisasszonyok«-nak nézte őket. Amint egymáshoz értek, beleütközött az egyikbe, akkor látta csak, hogy az illető egy előtte ismeretlen egyházi férfi, amikor is udvariasan » pardon «-t kért. Eközben a másik pap előre sietett és ő felismerte benne Kcményfyt. Becsukta esernyőjét, megfordult s utánna ment. A másik pap — mint utólag megtudta : dr. Anháupel György — még nem ért a társához, amikor ő annak eléje került, esernyője alá hajolt s arcul ütötte őt ugy, hogy ujjai annak >hüvös< arcát, amig tenyere gallérját érintették. Erre a két pap lezárta esernyőjét és feléje vágott, ugy hogy a kalapja leesett. O félreugrott s amikor Anháupel azt mondotta neki: » Jöjjön a be a trafikba és igazolja magát!* azt válaszolta; >Az úr-