Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-08 / 90.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 90. szám. Vasárnap, 1896. november 8. es »^>Wf»n»ÍVO»^>XXXXV>NXXX\XXXVXSXvV»XX^^ t Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁÍV. J Egész, évre . 6 fit — kr. | Fél évre 3 * — > J Negyed évre I » 50 » J Egy hónapra — » 50 > Egyes szám ára — > 7 > VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9 -H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetésele, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁiVS. =— Egjcs számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir­kereskedésébeu, a Wallíiscll- GS Hangll-léle doháiiytőzsdékben. ^XXXXXXXXXXXxXXXXXXXNXVXXXXXXS.XXXXXXXXXXXXXXXxXXXVXXXXXXX^S^XVVNXXX^ Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, ~XXXXXVXXX-,XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXNXV^XXXXXXXXXVXXXXXXXX Bosszú. Esztergom, november 7. >Bosszú*, — nagyon csúnya szó, a jó érzésű ember még kiejteni sem szereti. Mi sem beszélünk róla szívesen, és mégis kötelességünk beszélni, mert az óhajtott és nagyon szükséges pacifikálás helyett a kö­zelmúlt győztesei e rut jelszó alatt kezdték meg, illetve folytatják je­lenleg működésüket. • Proskibálni mindenkit, legalább is hetedizig, aki ellenünk szavazott* ez a jelszavak, amelyet egész nyíl­tan hirdetnek, nyíltan és büszkén, mert tudják, hogy övéké a hatalom és a dicsőség; csinálhatnak és buk­tathatnak embereket, a szerint amint azok méltóknak mutatkoztak a tu­jarend nagykeresztjére, avagy mint a másik lobogó emberei, kiérde­melték, hogy a pontosan nyilván­tartott s jelenleg újra átrevidiált el­lenzéki indexre tűzettessenek. Kiadatott a legmagasabb hadve­zéri parancs, hogy a hadsereg legé­nyei nem gut gezinnt kereskedőnél ne vásároljanak, szabadelvű eszmék­ben vétkező iparosnál ne dolgoz­tassannak, sőt egy sajnálatos inci­dens alkalmából egy egész hitfele­kezetet fekete könyvükbe akartak bevezetni. Kiadatott a parancs, hogy íz „Esztergom és Vidéke" tárcája. November. Ha ráborul a szürke földre Komor, halálos némaság, Madár sem lebbenti meg szárnyát, Enyhe széltől nem hajlik ág. Csak ólmos eső permetez, hull A tar mezőkőn, bérceken : Én nem tudom mi bántja szivem, De a nagy csend ugy fáj nekem. Mintha látnám, hogy férfiszivet Ér mélyen sebző, nagy csapás, S a fájdalom magának utat Csak könyek patakjában ás. Nem káromolja meg a sorsot, Mért sujta irgalmatlatiul . . . A nagy csapást eltűri csendben, Csak könyje hull, csak könyje hull. D. A. — >Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — Grenedies Dénes korán jött haza az irodából. Feleségét a kis udvari szobában találta, a hova az a szomorú őszi napok kezdete óta szinte begubózta magát, feldúlt viszonyok jöhetnének létre, ha például a vesztes párt is hasonló hadjáratot indítana ! Az ellenzék által anynyit hangozta­tott pax és köznyugalom érdekében ezért kötelességünknek tartjuk nyíl­tan felhívni győzteseket, akik között a szeretet, a megbocsátás vallásának annyi hirdetője van, hogy elégedje­nek meg győzelmükkel, pihenjenek meg babéraikon és ne adják át ma­gukat a bosszúvágy pogány indula­tának. Nem keresztény cselekedet a legyőzött ellenfelet csak azért taposni tovább, mert egy kis me­legség még van benne. Ha mint küzdők, nem válogattak az eszközökben és a fegyverekben, legalább mint győztesek legyenek nobilisabbak ! A. Hegyközség Esztergomban. Esztergom, november 7. Ami nem sikerült a múltban, si­kerülhet a jelenben. Igy vagyunk városunkban a hegyközség megala­kításával is. A f. évi szeptember hó 20-án kitűzött alakuló gyűlés ered­ménytelen maradt, de bízunk benne hogy a közel napokban újból össze­hívandó értekezlet sikerre fog ve­zetni. És midőn e reménynyel eltelve a biztos sikert elmaradhatlannak je­lentjük, arra elsősorban azért számí­tunk, mert ez ügyet olyan emberek karolták fel, akiknek a szőlő ma ismét egyik fő jövedelmi forrásukat képezi. A múltkori eredménytelenség okát abban keressük, hogy többen igen nagy veszedelmet láttak a hegyköz­ség alakulásában. Azt mondták, hogy az állami kölcsönök igénybevételénél egyetemleges kötelezettséget vesz magára a szőlő birtokosság s hogy ebből majd az fog következni, hogy az issza meg a levét, aki nem is hibás ! Ez pedig nem igaz ; mert a kölcsönökért mindenki maga felelős. Azt is beszélték, hogy lesznek olyan érdekeltek, akik odafognak törekedni, hogy az esetleges ked­vezmények az ő részükre biztosít­tassanak ; hogy a kiépített utak az ő parcelláikat érintsék legelőször, szóval elharácsolják a maguk részére mindazt, ami a hegyközségi tagokat együttesen illetné ! Ez sem áll ; mert tisztelt uraim, önökből fog állani annak a hegyközségnek a testülete, elöljárósága, vezetősége, szóval minden, ami egy szervezet mozgató erejét képezi, s önöknek ilykép módjukban fog állani saját érdekeikre felügyelni. Es végre nem is kívánatos — s ezt önök is jól mondják — »hü bele Balázs* — módjára azonnal bele­menni a dologba. Hanem ugy-e uraim, kísérletezés nélkül nem ís mint a télalvó bogárkák. Az azelőtt soha sem használt kerevet legyűrt sarkában napról-napra összébb húzódott, mint az egyre fogyó pamutgombolyag. Csak ott ézezte jól magát abban a kis hamupipőke­szobában, amelyet eddig nem használták semmire sem s amelynek szürke falai az állandó félhomályosságban szinte pe­nészesen ódonoknak, kopottaknak lát­szottak. Most is megijedt, amikor a férje mng­szólitotta. Felugrott, szempillái idegesen reszkettek, néhány elharapott értelmet­len szót mondott, mintha álmából verték volna fel. Azután sebesen, izgatottan kérdezte : — Akarsz valamit Dénes ? . . . Tör­tént valami ? A férj mosolyogva csóválta meg a fejét. — Megijedtél, kis bagoly ugy-e ? Hát mért bujkálsz mindig ebben a sötétsé­ben f . . . Csak szinházba akarlak el­csalni . . . Az asszony csalódottan ült vissza a helyére, unott, kedvatlen arca még job­ban megnyúlt, sokáig hallgatott, a vál­lát csóválgatta : — Miért mennénk ? . . . Csupa és köd az utca. Olyan jó idehaza l xMég összébb húzódott s fázósan dezte : sar kér­— Hát mit adnak ma ? — Clemenceau-t! Az asszony megrezzent, szemét dör­zsölte, mintha az álmosságot akarná kergetni belőle, azután mereven nézte a férjét. — Clemerrceau-t, Clemenceau-t, — ismételgette s idegesen mosolygott. — Akkor persze hogy elmegyünk. Oda el kell mennem. Várj Dénes, mindjárt át­átöltözöm. És lassan tétovázva, a falakat s az ajtófélfákat simogatva, megindult a szo­bájába. Fejét meghajtva súgta a buja­szőrü szőnyegek felé : — Hát itt az óra ! Sietni akart, hát sokáig öltözött. Gon­dosan, figyelmesen mint a nászéjszakára készülő menyasszony. Összezsugorodott idegei egyre jobban kinyujtóztak, valami nagy, fatalisztikus megnyugvást érzett. Az agyára tolakodó nehéz gondolatok lassúvá tették a kezét, bizonytalanná, merevvé minden mozdulatát. A becsü­letes, szép szobrász és a gyémántokért s valenciai csipkékért vétkező rossz­vérü orosz leány tragédiája jelenetről jelenetre megelevenedett a lelkében, csak a szeplők voltak mások : Clemceau a férje, Iza meg ő. — Megtudta az uram, — mondogatta magában egyre s ügyetlen kézzel bab­rált a süttő vassal, rizsporral, hajtűkkel. — Elvisz Clemenceau-ba. Hogy a bűn­hődés kegyetlenebb legyen, a hóhér előbb megnézeti velem az Iza pusztu­lását . . . Keresett, turkált, dobált a szekrények­ben. Semmi fehér ruhát nem talált elég fehérnek, semmitsem talált elég tisztának. A születésétől kezdve hibás volt minden, mondogatta. Talán már tej helyett is pezsgőt itatták vele s a dajkameséi is Armand Sylvestre történetek voltak. Mindent olvasott, mindent tudott, aminek bizonytalan sejtésében édesek a fiatal leányok, tudásában pedig rosszak. Csupa édességgel élt, mint egy háremleány s szőnyegeken, hintaágyban. asszonyos pongyolákban nyújtózta át a leányéveit. Elpuhult testének, álmos lelkének impo­nált a hatalmas, erős férfi, aki érette nyúlt. Nem ment férjhez szerelemből, s nem is bukott el szerelemből. Unalomból, lé­haságból, puhaságból. Mint a repkény, ezer cérnagyükerével belekapaszkodott az erős törzsbe, de a gyökerek csak a kéreghez tapadtak, egy rántásra kisza­kadt az ezer szálacska. A nyugodt, ko­moly temperamentumú s mégis naiv lelkű férj mellett megkivánta a külön szobák amig az ő embereiknek minden kívánsága telyjesitendő a Város­házán cis és extra, addig a volt el­lenpárt hívei gombostünyi óhajtásai megvalósítása ellen is minden erő­vel dolgozni kell ; »hadd lássák meg azok a kutyahitüek, hogy kik és mik vagyunk mi. * A bosszúhadjárat igen sok manőve­rét részletesen nevekkel ismertethet­nénk, és bemutathatnók azok tisz­táját, akiknél az ellenzéki férfiak a választás után órákat töltöttek, hogy mindenféle módon kicsikarják tőlük • miszerint X. vagy Y. ezzel és ez­zel a presszióval kényszeritette őket a szabadelvüpárt táborába*, hogy az­után X. és Y. ellen is, ott ahol az ille­tőnek árthatnak, vagy legalább árt­hatni vélnek, megkezdjék szúmun-. kájukat. Felsorolhatnánk mindez ese-1 tekét és müveleteket részletesen, ha arra terünk volna és nem volnának oly megdöbbentően csúnyák azok. A választási zivatar elmúlt a vá­ros fölött, sok, nehezen orvosolható kárt okozott a társadalmi életben, de hogy derülni kezd újra az ég, nagyon elitélendő módon cselekszik a győztes fél, ha diadalmámorában nem az ejtett sebek behegesztésén, hanem azok kiszélesítésén, elmérge­sitésén dolgozik. Milyen rettenetes, |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom