Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-01 / 88.szám

tük, akik az utolsó napokig hangoztatták semlegességüket. Saját vérebeliek ; olyanok, akikért legtöbbet tett; olyanok, akik jelenlegi szép társadalmi pozíciójukat egészen a jelöltnek köszönhetik. Kíméletlen, semmi eszköztől vissza nem riadó ellenfelei voltak a jelöltnek majdnem kivétel nélkül azok az iparosok, akiknek a jelölt mint iparhatósági biztos tiz esztendőn keresztül igazi atyja volt s akik egészen a választásig nem győzték hízelkedő, hálálkodó szavakkal körülvenni őt s akikben mint intelligens elemben, természetesen megbízott. Betetőzte az eredménytelenséget az a csüggedés, megdöbbenés, erkölcsi undorodás, amely a pártvezetőséget a sok árulás, aknamunka, csalódás következtében már szinte a választás elején elfogta, amikor buzgó munkássággal, higgadtsággal, körültekintéssel még meg is mentették volna a lobogót, annál is inkább mert a földmives osztály ezúttal mutatott először igaz lelkesedést a szabadelvű eszmék iránt. Ami megtörtént, megtörtént; azon változtatni többé nem lehet. S hogy mindezt most mégis elmondottuk, csak azért tettük, hogy azok akiket illet megszívleljék, a szomorú tanulságokat levonják belőle s imerjék meg jobban az embereiket. Mert ha ezt megcselekszik, nem lehet a jövőben olyan presszió, aknamunka, árulás, amely igaz ügyüket győzelemre ne vezetné. Tétlenül mondani azonban egy percig sem szabad ; a munkásságot azonnal meg kell kezdeni. Aucun. Megye és város. O Andrássy János alispán családjával együtt a fővárosból visszaérkezett. O Dl\ Görczy Béla kórházi főorvos a legjobb egészségben városunkba visszaérkezett. O Új megyebizottsági tagok. A keddi megyebizottsági választáson uj megyebizottsági tagokká lettek megválasztva: Nyerges-Újfalun: Csupor István. Tokodon : Eggenhoffer Ernő és Muzslán: Kolmár János. O Feloldott zárlat. Nána községet a sertésvész miatt elrendelt zárlat alul feloldották. O fecskendők. A földmivelésügyi miniszter harminc uj »Egyszerűsége — szénkéneg-fecskendőt bocsátott a város rendelkezésére. O Bányabérlet. A strázsahegyi bánya a mai árverésen váratlanul magas áron adatott bérbe. Eddig Nagy Pál vállalkozó 320 forintért birta, amig most Stern Márk nyerte meg 920 forintért, vagyis kerek hatszáz forinttal többért. Eggenhoffer József 910 forintot igért. Választás után. X Az esztergomi választás. Mikor a Földváry-pÁrt szerdán délután a Széchenyi-térről elvonult, dr. Fehér Gyula megkongatta a harangokat, mint halottnak szokás. A választás el van immár, legalább egy időre, temetve, de mint minden temetés után, úgy ezúttal is sokat beszélnek a kedves halottról. Igy csak most vált köztudomásúvá, hogy a választási elnök dr. Fehér Gyula abbeli panaszára hogy a Takarékpénztárban veszteget a szabadelvű-párt, ott is vizsgálatot tartót, de az összes helyiségekben csak egy embert talált: Bleszl Ferec titkárt, a nemzeti párt egyik oszlopát. Ellenben három tanú látta, hogy a takarékpénztárudvarán egy valaki nyíltan vásárolt meg két szavazót az ellenzék számára. Akadtak ellenzéki hangok, amelyek a vármegyeháza elzáratását is kérték, de ezt az elnök nem rendelte el, igy az ellenpárt csak kémeket állíttatott a gyanúsított épületbeen. A választás folyamán hoszszabb vitát provokált az a kérdés, hogy leszavazhat-e olyan választó, aki csődben van, Az elnök megengedte az illetőnek a szavazást. Sokan kifogásolták azt is, hogy három szavazati joggal nem biró fiatal úrnak az elnök engedelmet adott a teremben való maradásra. Utólag derült ki az is, hogy az elzárt szentgyörgymezei választókat tévesen keresték a > Magyar király «-ban egy privátház helyett. Mindez és sok egyéb külömben már a petíció anyagához tartozik. Most még csak azt emiitjük meg, hogy az utolsó szavazók voltak : a szabadelvűpárton : dr. Prokopp Gyula, Bártfay Géza és Bcdő József. A nemzeti párton : Mattyasovszky Kálmán és Rothnagel Ferenc s a hivatalosan jelenlevők. X Dr. Komlósy Ferenc apátkanokok, főegyházmegyei tanfelügyelő a stomfai kerületben a néppárti Ottocska Károly pozsonyi ügyvéd ellen 116 szótöbbséggel országgyűlési képviselővé választatott. Megválasztásának hire a legnagyobb örömet mindenesetre városunkban keltette, de lelkesedve fogadták országszerte, mert a kiváló tanférfiu neve mindenütt ismeretes. A parlament mindenesetre előkelő tagot, a tanügy igaz, hathatós támaszt nyert benne. A legőszintébb szívből gratulálunk. csenek önös céljaik s csak szülővárosuk boldogulását óhajtják. És ha ez a boldogabb idő nem is következnék be, legalább mandátumuk lejártakor nyugodt lelkiismerettel mondhatják el, hogy ők mindenkor helyt állottak s az utókor kemény kritikája őket semmiben sem sújthatja. Nehéz a szerepük, hálátlan is, valószínűleg eredménytelen is lesz, de a jó katona, bármily túlnyomó a többség, harcol utolsó csepp véréig. A mi embereink jó katonák; nekik nem szabad idő előtt lerakni a fegyvert! Censor. Reminiscenciák. Esztergom, október 31. Most — hetvenkét egész órával az ütközet napja után — >sine ira et studio,c a visszaemlékezés tárgyilagosságával és higgadtságával szemlélve a közelmúlt eseményeit, foglalkozhatunk azzal a kérdéssel is : mely okok, mily körülmények működtek közre, hogy a szabadelvű lobogó a városi választókerületben nem érte meg óhajtott diadalát. A fő hiba, azt hisszük, abban történt, hogy a párt vezetői igaz ügyük tudatában s a választó polgárság józanáságában és becsületességében bizakodva, nem fejtettek ki olyan munkásságot, agilitást, felvigyázatot, amilyen az adott viszonyok között annál is inkább szükséges lett volna, mert két hét alatt kellett elérniök azt, amire az ellenpártnak úgyszólván tiz éven át bőségesen volt ideje, s amely idő minden percét az ellenpárt ugyancsak ki is használta. A szabadelvüpárt emberei hittek annak, aki kezét, szavát adta, hogy ide szavaz s ezért volt oly nagyon keserű a csalódásuk, amikor nemcsak olyan iparos akadt, aki napnap után a jelölthöz járt s az egész utolsó éjszakát a pártbeli emberekkel töltötte s a választás délelőttjén mégis szemérmetlen arccal játszotta a Coriolán-szerepet oda át, hanem hogy lyén nagyon nyugtalankodott Csacsika sorsa miatt. Mennél inkább közeledtünk célunkhoz, annál halkabbá lett a beszédje s mikor megálltam és azt mondtam: >Ott van ni!c, hirtelen elsápadt. Bizony csúnya egy épület volt az s ha a szegény ember megláthatta volna, bizonyára egészen kétségbe esett volna. Kis udvarból egy kerek toronyhoz jutottunk, amely hajdanán bizonyára valami erődítésnek volt a része. A kapun fekete betűs fölirás fityegett: Kutyapecér. A kutyák, ha belépnek erre, ugy mondják, megérzik a halálukat. Csöngettünk ! egy paszomántos ruhájú legény nyitotta fel a kaput. Megismert s erre rögtön szívélyessé lett. — Kurtára nyirt kutya, farka végén szőrcsomóval ? Nem ! nem emlékszem ilyen kutyára . . . De megláthatjuk mindjárt ; hiszen, érti, olyan sokat fogunk. A veszettség miatt rövid idő óta nagyon szigorú-rendeleteket adtak ki. És vigyorogva vezetett bennünket az udvar egyik sarkába, a hol lécből Öszszerótt kutyaólban néhány szerencsétlen öleb várta végzetét. Még csak nem is ugattak, a mikor fevoltak előkelőbb állású, vagyonos, független intelligens uri emberek is, akik nem kért, önként adott becsületszavukat a legcinikusabb módon megszegték. A párt emlékezetüket mindenkor megőrzendi. Legnagyobb része volt az eredménytelenségben mindenesetre annak a pressziónak, amelyet az éjjelnappal korteskedő egyházi férfiak gyakoroltak mindenkire, akivel csak a legtávolibb összeköttetésben is állanak. Szabóval, aki talárjukat készíti, czipészszel, akinél dolgoztatnak, stb. stb. s akire anyagi okokkal sem hathattak, azt exkommunikációval s azzal fenyegették, hogy nem akad pap, aki haláluk után beszenteli koporsójukat. Ahol pedig a férfira hatni nem tudtak, az asszonyt rémitették meg. Pressziót gyakorolni a szabadelvüpártnak is módjában lett volna. Itt vannak a megyei tisztviselők, a birósági, adóhivatali, az esztergomi vasúti hivatalnokok, a katonai szállítók stb. stb. — s ezeket nemcsak hogy nem érte a legszelídebb nyomás sem, de még az ellen sem emelkedett hang, hogy a helybeli járásbíróság vezetője meg akarta akadályozni a birósági személyzetet szavazati joga szabad gyakorlásában, bár maga a választás elül elutazott. Annak iniciativája, hogy a jelenlegi katonai szállítók elveszítsék ezt a kereseti forrásokat, sem indult ki a szabadelvüpárttól s ebben az akcióban annak legkisebb része sincs. Az ellenfél győzelmét előmozdították a >nem szavazók* is, akik kivétel nélkül az intelligenciához tartoztak. Előkelő, független állású, tekintélyes urak, akik indolenciából, kicsinyes tekintetekből házuk ablakából, ezüstruhás szivarokat sziva, szemlélgették, milyen is az az alkotmányos küzdelem. A régi rómaiak azt a cívist, aki ily harc idejében egy pártra sem állott, halálra ítélték. Egy kis erkölcsi boycottolás a mi hasonló, kényelmes megoldást választó urainkra is ráférne. Nagyon elszomorította a pártot az a körülmény is, hogy jelöltjüket rokonai, a saját vérebeliek nemcsak nem támogatták, ez végre elv dolga is lehet, de a legerősebben harcoltak ellene, olyanok is közötléjük közeledtünk. Lemondóan, busán néztek minket. A vak ember nevén hitta Csacsikát, de Csacsika nem válaszolt. — No hát itt van mind a kutya, a kit tegnap fogtunk ! — Hát a többi: a tegnapelőttről valók ? — Ohó, azoknak már rendben van a számadásuk; nem kell már azoknak reggel óta harapni való. A vak ember erre már nem fojthatta el balsejtelmeit; remegve, könyörgően kérdezte : — Nem engedné meg, hogy megnézzem ? hogy biztos legyek róla . . . hátha véletlenül . . . — Nincs annál könnyebb, ahun vannak ni! Ami szégyenletesen elmaradt tájékunkon nem ölik meg a kutyákat olyan emberséges módon, mint másutt. Nem mérgezik meg szénsavval, hanem egyszerűen megfojtják, mint a régi jó időkben. A boltíves, kerek teremben körös-körül falba erősített horgokról vagy féltucatnyi hurokkal megfojtott kutya lógott le. A napsugár behatolt az egyik lőrésen, vakítóan és keskeny sávban, mint valami vörös-izzó vaspálcika; és amikor ez a sugár megaranyozta a vörös, mocskos padmalyt, csak növelte a látvány borzalmasságát. Megundorodtam s megkísértettem, hogy elvigyem magammal a vakot is : — Jerünk ! A maga Csacsikája nincsen közöttünk. De a vak ember vonakodott; bizalmatlanul állott helyén. Sejtése volt s maga akart bizonyságot szerezni. Reszkető kezével lassan meg-megtapogatta a hullákat egymás után. Egyszeregyszer elfogta a habozás: félt, hogy Csacsikara akad. A harmadiknál — egy bodros szőrű Öleb volt — láttam, hogy megreszketett és újra kezdte némán sebesen végigtapogatni! megnyugodott. Felénk fordult : — Kár megijedtem. Ez itt nagyon hasonlít hozzá, de még sem ő. Majd mikor a legutolsóhoz ért, megkönynyebbülten fölsóhajtott: — Maguk derék emberek, az Isten fizesse meg. Ha arra kéne gondolnom, hogy Csacsika ilyen módon halhatott meg, bizony nem aludnám az éjjel. Most legalább, ha ide kerül, nem ölik meg, mert eljövök ám érte ! A legény megígérte: — Ha tetszik, eljöhet ide minden reggel. De igaz a! Jobb lesz, ha vár még egy kicsit. Estére jár az idő, hát a kocsi mihamar itt lesz. Ugy is volt: a kocsi megjött s dühös csöngetés fogadta, amelyre a kocsiban a rostélyos ablak mögött rettenetes ugatás támadt. Két, kötéllel és hurokkal fegyverzett ember kisérte a kocsit. Az ól előtt lebocsájtották a csapót. De a foglyok, rosszat sejtve, nem akartak kijönni. A vak ember csöndes hangon mondta : — Csacsikám ! ott vagy ? . . . Örömében ugatva ugrott ki erre a kutya. — Ahá ! Csacsikám ! óh ! te, te ostoba: Hát még is megfogattad magadat ? Csacsika odanyújtotta nyakát gazdájának s mig az a pórázt erősítgette rá megnyalogatta kezét. Miközben diszkréten kifizettem a pecérnek a váltságdijat, még hallottam a vak ember kiáltását: — Gyere Csacsikám. gyere! Mindig csak jobra, a mező felé ! Gyerünk, Csacsikám, ebből a városból, ahol az emberek fölakasztják a kutyákat! Franciából: E. A.