Esztergom és Vidéke, 1896

1896-10-29 / 87.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 87. szám. Csütörtök, 1896. október 29. ESZTERGOM es TIBIKE X\X\XXXXV.X^V^XX<X^<«^<CCX^^XVXXXXX\X\XXXYVVX\ag^^ Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI Ár\: | Egész évre 6 frt •— kr. | Fél évre 31 — > ^ Negyed évre 1 » 50 > § Egy hónapra — > 50 > s Egyes szám ára — > 7 > | VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap. szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—ll-ig, d. u. 3-5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. ==— Egjes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir­kereskedésében, a Wallilscll- és Hailgll-féle dohánytőzsdékben. VvXVXNX\XNXxXV«.VXVXXXVX\XXXVM.X\XVXSXVXN^^ > I $ Hirdetések | § csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. | | | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári § bélyegilleték fizetendő. | I Nyilttér ára soronkint 20 kr. | ^XNXXXVXXXNXXVNXVXXXXX\X>XXX\XNX\X^ A néppárt győzött! Esztergom, október 28. Mint a választási lajstrom hitele­sen igazolni fogja, az esztergomvá­rosi néppárt ma győzött a szabad­ni elviipárt fölött. A nemzetipárt cégére alatt, amely érezvén, hogy kis játé­kait városunkban immár eljátszotta, odaadta magát azoknak, akikről tudta, hogy semmi eszköztől sem riadnak vissza, hogy céljaikat el­érhessék. Szomorú győzelem ez szegény városunkra, amely a hoszszas stag­nálás, az évtizedes elhagyatottság után szebb, termékenyebb, áldáso­sabb jövőben reménykedett s bizott abban, hogy végre is sikerülni fog a közönségünkre mindég kártékony, uralkodó klikk hegemóniáját meg­törni. Nem sikerült s ez nagy szegény­ségi bizonyítvány városunkra, amely­nek intelligenciája őszinte lehangolt­sággal, szívbeli szomorúsággal érte­sült a várva-várt nap eredménytelen­ségéről. A mai izgalmas napot nem tart­juk alkalmasnak arra, hogy a fekete győzelemmel bővebben foglalkozzunk, b „Esztergom és Vidéke" tárcája. Mystica. A szentegyháznak csöndje öt naponta A gót iveknek árnyékába vonta ; Nézé, a gyertya lejjebb s lejjebb mint ég, S az olvasóknak mysticus neszét Hallgatta mindég. És hőn imádkozott — azért, mi mást ért, Előtte ismeretlen búért, gyászért. Szép volt, mint liljom, ám nem tudva róla; Ugy látszott, nincs benn földi — légies Egész valója. A félhomályban valamelyik este Szemét egy férfiú reászegezte. 0 szép fejét lehajtá hő imába És meg nem fordult; mégis reszketés Szállott inába. És az ükres hajóban másnap este 1 . Az a tekintet újra fölkereste : Poklot s eget igért egy villanásba.' Dobogni kezdett szive sebesen — Le volt igázva. És megcsókolták s axt súgták : >szeretlek!* És ő neki a könnyei peregtek . , . lesz még alkalmunk reá, most csak azt akarjuk konstatálni, hogy a sza­badelvüpártban soha sem volt oly lelkes a hangulat, mint most, s ha hasonló eszközökkel és emberekkel dolgozik, mint ellenfele, ma öröm­ünnepe van városunknak. Üdvözöljük a legyőzöttet, akiről minden elfogulatlan, városát szerető, emberét ismerő polgár elismeri, hogy tehetségével, múltjával, egyéni kva­litásaival nagyon kiérdemelte azt a polcot, melyre a közbizalom szánta s kérve-kérjük, az ellenzék pyrr­husi győzelme ne csügessze el, legyen továbbra is a mi emberünk, jóaka­rónk, jó szellemünk ! Nem mindég győznek az igazak, az érdemesek, de megvigasztalja őket az igazak és ér­demesek rokonszenve és szeretete. Amint a nagy zűrzavarban megírhattuk, itt hozzuk a mai nap történetét : Tegnap egész nap már nagyon mozgalmas volt az élet a városban, este pedig valóságos népáradat hul­lámzott végig a városon, bár este nyolc órától kezdve a cselédeknek és a tanoncoknak tilos volt mutat­kozni az utcákon. A tanyák előtt állandó volt a tolongás s a sok Fentről egy angyal nézett rá le szánva, S halk pattanással meghasadt Egy oltárlámpa. Ada Negri-ből: Radó Antal. K tikkadt vándor levele. — Az »Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — Irta: Szomaházy István. Vándor, mikor a feleségéhez címzett levelet az első utcasarkon a levélszek­rénybe dobta, megnyugodva igy szóllott önmagához : — Most végre megfogom tudni az igazat! Vándor nem csekélyebb dolgot akart megtudni mint azt, hogy megcsalja-e a felesége ? Volt-e valami pozitiv oka arra, hogy a szép asszonyra gyanakodjék ? Alig valószínű. Féltette, mert annyira szerelmes volt bele, hogy már szinte nevetséges volt. Vándor eleven cáfolata volt annak a pszikhológiai állitásnak, hogy a birás előbb vagy utóbb megöli a férfiak szerelmét. Vándor jobban sze­rette a feleségét, mint valaha. Ha sür­gős ügyei néha a vidékre szóllitották : majdnem megőrült arra a gondolatra, hogy a feleségét nélkülöznie kell. Csak­ugyan koketebb volt-e Vándorné, mint egy férjes asszonyhoz illik ? Ugy látszik, igen. Vándor néha elszorult sziwel látta, hogy a felesége idegen férfiakon felejti künn rekedt, ugyancsak sajnálta, hogy a tuja ág, vagy a piros-kék toll neki nem nyújt bemenetet egy kis alkotmányos itókára. Az éjszaka folyamán erős őrjára­tok cirkáltak, a rendőrség is talpon volt, de semmi beavatkozásra szük­ség nem volt. Népünk csodálatos higgadtan viselte magát, még a sok ital hatása sem látszott meg a leg­többön. Csak néhány ellenzéki vá­lasztó támolygott ma az elnök előtt. Hogy pedig nagyobb összetűzés nem történt, azt csakugyan népünk higgadtságának és józanságának kö­szönhetjük, mert az ellenpárt vezető urai közül, voks nélküli ifjak, voksos veteránok annyira mentek kihívó vi­seletükkel, hogy a kormánypárti főtanya előtt foglaltak fenyegető ál­lást s a szabadelvüpárti vezetők alig tudták visszatartani felingerelt híveiket. Ma reggel öt órakor, még a szür­kület derengett, amikor leszedték a lobogókat a házakról és gyülekeztek a választók a tanyákban. Megszó­laltak a népzenekarok, a nép emle­gette azt a bizonyos »vendégfoga­dót* s ugy hét óra után megkez­dődött a lobogós menet az utcákon. Ugyanekkor jelent meg a katona­a pillantását és ilyenkor teljes huszon­négy órára elvesztette a józan eszét és a nyugalmát. Es mert nem volt valami elkapatott természet, igy szólt magában a szomorúság e perceiben : — Nem is lehet, hogy csupán engem szeressen . . . Oly szép, hogy nem is elé­gedhetik meg énvelem . . . A levélnek, melyet Vándor e napon a feleségéhez intézett, röviden ez volt a története : Vándorék a mult esték egyikén egy dunaparti vendéglőben vacsoráztak. Nagy társaság volt együtt és Vándor jogos büszkeséggel konstatálta, hogy a fele­sége a legszebb asszony az egész nagy télikertben. Pezsgőt hozattak és duhajul muzsikáltatták magukat a cigány nyal, mikor a szemfüles Vándor azt a lesújtó tapasztalatot tette megint, hogy a fele­sége idegen férfiakkal kacérkodik. Az egyik sarokban huszártisztek ültek és Vándor koccintás közben is jól látta, hogy az asszony többet néz titokban a tisztek felé, mintsem az illedelem meg­endedné. A tisztek lelkesedve kurjon­gattak, — Vándor pedig oly rosszul kezdte érezni magát, hogy éjfélfelé hirte­len fölállott: — Kissé fáj a fejem, mondta az ő szenvedő mosolyával, menjünk haza ... Nem tett szemrehányást a feleségé­nek, mert utközban egy pokoli ötlet fo­ság a Széchenyi-téren Ruff kapitány vezetése alatt s megalakitota a szoká­sos kordónokat. Először bukkantak ki a Simor János-utcából dr. F'óldráry István szenttamási, vízivárosi és királyi városi választói, azután jöttek Frey Ferenc emberei egy csapatban s már farkasszemet nézett egymással a két csapat, amikor gyönyörű kom­pakt csapatban érkeztek a szabad­elvüpárti szentgyörgymezeiek. Pontban nyolc órakor megjelent dr. Helcz Antal választási elnök a városháza erkélyén és bejelentette, hogy két jelöltet ajánlottak eddig : dr. Földváry Istvánt és Frey Feren­cet. Természetesen megéljenezték mind a két nevet hosszasan. A vá­lasztás fél kilenc órakor kezdődött. Még a választás megkezdése előtt nagy izgatottságot okozott a sza­badelvüpárti táborban, hogy a vá­lasztási elnök behatolt a Porgesz-féle vendéglőbe, ahol állítólag a szabad­elvüpárt elzáratta a választóit, de nem talált ott csak néhány álmos pincért. Épp ez incidenssel egyidejűleg adtak be a szabadelvüpárti válasz­tók hasonló panaszt, amely szerint az ellenzéki választók vannak elzárva a »Magyar Király*-ban. gamzott meg a velejében. Mi lenne, ha végre próbára tenné az asszonyt ? Most szinte érthetetlennek találta, hogy mind­eddig ez nem jutott eszébe s mig a kocsi gyorsan röpítette őket az Andrásy­uton kifelé, diadalmas örömmel gon­dolta : — Hálóba fogom csalni — és most végre meg tudom az igazat . . . Vándor másnap eltorlaszolta magát az irószobájába, — és miután félóráig láza­san járt föl s alá, ezeket a sorokat irta le : „Mélyen tisztelt Nagyságos Asszo­nyom ! Tegnap a Germania éttermében va­csoráztam és kimondhatatlanul boldog voltam azt látva, hogy Nagyságos Asszonyom a figyelmével kitüntet . . . Remélhetem-e, hogy még azóta is gon­dol reám ? . . . Ha csak egy csöppnyi rokonszenvvel is fogadja egy ismeret­len imádója érzéseit, kérem, adjon ma­gáról valami életjelt! . . . Csak egy, szót — és én bizonyosan módját fo­gom találni annak, hogy személyesen is találkozzunk. Ugy-e, nem tagadja meg a tikkadt vándortól az üditő, boldogító italt? Levelét >Tikkat vándor,* cimen kérem poste restante a főpostára. Alá­zatos és epedő szolgája Báró Vass huszár főhadnagy.*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom