Esztergom és Vidéke, 1896
1896-09-10 / 73.szám
Mernék fogadni, hogy akárhány ur, aki leghevesebb védelmezője a nőemancipációnak, a világért sem engedné meg, hogy a huga, vagy a leánya kiséret nélkül járjon mindenüvé. A kerékpározó hölgyek még legkönnyebben tultehetik magukat az illemszabályon s olyan szabadságot élvezhetnek, mint az angol nők, akiknek nincsenek gardedámjaik. A kérdést tehát nem oldottam meg s nem is kívántam megoldani, sőt ellenkezőleg csak most akarom fölvetni s azt hiszem, akadni fognak majd, akik foglalkoznak vele. A kérdés tehát ez : 1. Szükséges-e a gardedám ? 2. Illik-e, hogy leányok egyedül járjanak a sétatéren és a színházba ? 3. Járhatnak-e fiatal leányok csupán egy fiatal ember kíséretében ?*) Eliza. *) A beérkező feleleteket szeptember 20-iki számunkban közöljük. A szerkesztő. Megye és a város. Helypénz a hetivásáron. — Az uj díjjegyzék. — Esztergom szeptember 9. Megírtuk legutóbbi számunkban, hogy a vásárrendező bizottság lényegtelen módositásokkal elfogadta rendőrkapitányunknak a kövezetvám — és helypénzszedésre vonatkozó díjjegyzékét. E tervezetből általános érdekénél fogva közöljük a hetivásárok alkalmával szedendő piaczi hely pénzek díjjegyzékét. Ime: 1. Vidéki kézművesek és bármily áruczikkek eladói, ha e czikkek külön árszabás alá nem esnek, egy fedett bódé után négyszögméterenkint fizetnek 4 krt. 2. Egy sátor alatt állványon, asztalon, vagy földön árulók •m.-kint 2 ki t. 2. Egy kocsi, vagy talyigáért 3 krt. 4. Egy gabonával megrakott szekérért 5 krt. 5. Egyéb áruczikkekkel, (mint szalma, széna káposzta, zöldség) megrakott szekérért 10 krt. 6. A dinnye- és gyümölcsei megrakott szekérért 15 krt. 7. Egy darab eladás végett kiállított lóért, vagy sz.-marháért 10 kr. 8. Egy db. eladás végett kiállított szamárért 5 kr. 9, Egy borjúért 5 kr. 10. Egy öreg sertésért 4 kr. II. Egy süldőért 2 kr. 12. Egy métermázsánál nehezebb hizott sertésért 10 kr. 13. Egy malaczért 2 kr. 14. Egy juh- vagy keeskéért 3 kr. 15. Egy bárányért, vagy kecskegödölyeért 2 kr. 16. Egy őzért, szarvasért, vagy vaddisznóért 15 kr. 17. Egy fáczánért, túzokért, vagy vadludért 6 kr. 18. Nyúlért darabonként 5 kr. 19. Egy pulykáért, fürjért, kappanértvagy ludért 2 kr. 20. Egy tyúkért, kacsáért, fenyves madárért, libáért és csirkéért 1 kr. 21. Kenyérért darabonkint 5 kr. 22. Vegyes élelmi czikkekért, melyek gyalog áruitatnak egy áruló személytől 1 kr. 23. Egy zsák gabonáért, mely nem szekéren szállíttatik, ikr. 24. Egy napi házalásért posztó-, vászon-, vagy műárusoktól 50 kr. 25. Más iparosoktól, vagy kereskedőktől (bosnyákoktól) egy napi házalásért IO kr. 26. Drótosoktól, köszörűsöktől és üvegesektől 4 kr. Megjegyzendő, hogy ezen díjtételek a hetivásáron kivül való árulásért is fizetendők. Legközelebbi számunkban közölni fogjuk az országos vásárok alkalmával szedendő vásári hely pénzek díjjegyzékét. O A hamleti kérdés. A nemes dán királyfi, Schakespearc jóvoltából, az Ötödik felvonás végén kiszenved és nem töpreng többé. Mi is eltemettük a mi Hamletünket a X-ik felvonás után, meg is sirattuk annak rendje és módja szerint. Most azonban arról értesülünk, hogy a takarékpénztári ügyész nem halt meg a múltkori ,banketten, hanem csak elálmosodott a pezsgőtől. Legalább ezt jelentette ki legújabban Maiina Lajos polgármester stb. a takarékpénztár vezetősége előtt azzal a kérelemmel, hogy álmában mondott szavait ne vegyék komolyan. Ot magát már régen nem veszszük komolyan, de az egész várost legközvetlenebbül érdeklő ügyet igenis, s éppen ezért kíváncsiak vagyunk, meddig engedi még rettenetesen türelmes közönségünk a legcinikusabb módon orránál fogva hurcoltatni magát ? ? O Villamos Világításunk. A villamosberendezésekben világhírű Ganz-cég is érdeklődik már a villamos világítás berendezésére kibocsátott pályázati hirdetményünk iránt. A napokban ugyanis tudatta a városi tanácscsal, hogy legközelebb elküldi egyik mérnökét hozzánk a helyi viszonyok tanulmányozására. O A sárisápi jegyzőválasztás f. hó 10-én, holnap történik meg. Eddig legerősebb pályázó : Dogosy Lajos unyi körjegyző. Az utolsó napokban jelentkezett még Kőműves Antal orosházi segédjegyző és Kégly József nagysápi helyettes jegyző. O Adóelőírás. Az adópénztári hivatal tudatja a város közönségével, hogy az állami adókivetés befejeztetvén, az összes érvényesítési záradékkal ellátott adókivetési lajstromok adónemek szerint az adófőkönyvekbe már bevezettettek s igy az adóelőírás az adózó polgárok adókönyveibe már megtörténhetik. Erre nézve nyolc napi terminust szabtak ki, amely f. hó 15-én jár le. O Közigazgatási bizottság. A közigazgatási bizottság szeptember havi ülését Kruplanicz Kálmán elnöklete alatt ma délelőtt tartották meg csekély érdeklődés mellett. A bizottság indokainál fogva helybenhagyta az ismeretes HuttNozdroviczky ügyben hozott s dr. Hutt Árpád által megfellebbezett alispáni végzést azzal a hozzáadással, hogy Nozdroviczky Miklós fellépése csak annak a a jogos felháborodásnak volt a következménye, amelyet benne dr. Hutt inzultáló szavai keltettek s igy az ügy az 1886. XXIX t.-c. értelmében sem ad eljárásra alkalmat. Határozatba ment, hogy Lábatlan nagyközség a piszkei anyakönyvi kerületből kiválik s önálló anyakönyvi kerületté alakul. Anyakönyvvezetője lesz Balassa Antal ottani jegyző 120 frt,, helyettes anyakönyvvezető az ottani református lelkész 60 frt fizetéssel. A közkórház 1897. és 1897- évekre együttesen beterjesztett költségvetését elfogadták. E szerint a napi ápolási dij egy krajcárral emelkedik, vagyis a jövőben 87 kr. lesz, a mosásdij pedig 120 frt helyett 210 frt. E tételeknél felszólalt Héya Tivadar bizottsági tag, s indítványozta, hogy a város hivassék fel az uj kórház építésének mielőbbi megkezdésére, nehogy a hercegprímás éá a helybeli takarékpénztár által felajánlott 80.000 koronától elessen. Az indítványozót indítványának írásban való benyújtására hívták fel. Megsemmisítették a városi rendőrkapitánynak négy mezőrendőri kihágási ügyben hozott s megfellebbezett Ítéletét, mert a törvény értelmében ily ügyekben rendezett tanácsú városokban elsőfokulag a polgármester, vagy annak helyettese (nálunk a gazdasági tanácsos) itél. — A pénzügyigazgató bejelentette, hogy egyenes adóból a mult hónapban 37,087 írttal több folyt be, mint a mult év hasonló időszakában. Ez eredményt a kézigazgatási bízottság júniusi üléséből a községi elöljáróságoknak kiadott barátságos megintésnek tudja be. Van azonban még mindég tizenkilenc község, amelynek igen nagy a hátraléka, közöttük persze Esztergom városa. Esztergomnak 1896. év január i-én 17,000 frt volt az adóhátraléka, ez év első nyolc hónapjára 80,000 frt volt az előírás, s e 97,000 frtból szept. i-ig befolyt összesen 53,000 frt., vagyis ma a hátralék 44,000 frt. A hátralékos községek újból megintetnek, hogy tizenöt nap alatt a törvényes következmények terhe alatt intézkedjenek az adóhátralék behajtása iránt. Végül Héya Tivadar biz. tag meginterpellálta az államépitészeti hivatal képviselőjét, hogy nincs-e semmi kifogása az ellen, hogy a dorogh-nagykálnai utat városunk területén homokkal javítják. A meginterpellált azzal védekezett, hogy a város területére eső útrészt a város tartja fenn, neki abba beleszólása nincs. — Ezzel ellentétben Andrássy János alispán kijelentette, hogy ennek az útrésznek törvényhatósági jellege a városi kezelés dacára megmaradt s igy az alispán felügyelete alá tartozik. Most fejezvén be szabadságidejét, saját iniciativájából még nem tehetett semmit, de ezennel felszólítja az államépitészeti hivatalt, hogy az emiitett útrész mizériáiról mielőbb tegyen neki jelentést, hogy saját hatáskörében intézkedhessek. — Az ülés tizenegy órakor végződött. O Dr. Fődi Emil ügye. A város tanácsa mielőtt a dr Fődi Emil és a Betcgsegélyző Pénztár között fenforgó ügyben érdemleges határozatot hozna, szükségét látja annak, hogy kiderítse annak a szerződéses viszonynak mibenlétét, amelyben amelyben a pénztár és dr. Fődi egymással állott. Ennek tárgyalására határnapul szeptember 21-ét, helyiségül Horváth Lajos tanácsjegyző hivatalszobáját (Ej, hát ilyen is van ! . . . ) tűzte ki s a tárgyalás vezetésével Horváth Lajos tanácsjegyzőt bízta meg. O Elmaradt választás. A holnapra kitűzött bajnai segédjegyzőválasztás elmaradt, mert egyetlen pályázó sem jelentkezett. O Az állandó Választmány első szakosztályának holnap délelőtt ülése lesz a vármegyeházán. H I R E K. — A herczegprimás Keszthelyen. Vaszary Kolos herczegprimás tegnap szentelte fel szülővárosában : Keszthelyen az uj templomot. A fölszentelési szertartás fél 9 órakor kezdődött, melynél 21 lelkész asszisztált. A szertartás után nagy mise volt, amikor Ruschek győri esperesplébános remek alkalmi szónoklatot mondott. A szent mise után a hercegprímás a katholikus legényegylet zászlaját avatta föl. Az első szeget Festetich Tasziló grófné, a másodikat a hercegprímás, a harmadikat Hornig püspök, a negyediket Festetich Tasziló gróf verte be. Ezután a veszprémi egyházmegyei ott levő papság tisztelgett Hornig püspöknél Kranitz Kálmán alsó-pahóki esperesplébános vezetése mellett. A tisztelgés után a püspök csatlakozott a papsághoz, melyet a herceg prímás elé vezetett. Mindkét tisztelgés a hódolat jellegét viselte magán. Délután két órakor a város közönsége társasebédet rendezett, melyre a megye notabilitásai is hivatalosak voltak. Felköszöntőket mondottak a királyi párra, a pápára, a hercegprímásra, a püspökre stb. — Egyházi kinevezések. Vaszary Kolos hercegprímás kinevezte: Tyúk Elemér budapesti hitoktatót Tardoskeddrc, Simkó János tardoskeddi káplánt Galanthára, Winkler Pál püspöki-i káplánt Somorjára, Szekeres Jánost Buda-Eörsre, Izsóp Alajost Bajnára, Trebiczki Ferencet Püspökibe káplánokká, Kajár Endrét, Merva Sámuelt, Krepler Gusztávot, Tóth Árpádot, Eördősi Károlyt, uj-miséseket Budapestre hitoktatókká. — Rózsaszinü rovat. Lázár József, bajnai gyógyszerész mult hó 27-én esküdött örök hűséget Libertiny Irma kisaszszonynak, Libertiny Gusztáv, Nyitravármegye kir. tanfelügyelője szép leányának Falső-Zellén. Násznagyok voltak : Seybold János törvényszéki biró és Szabó József, a lipótvári állami fegyintézet igazgatója. — Zerna Mihály pilisszentlászlói kántortanító eljegyezte Dudás Máriát Esztergomban. — Ünnepek. Poétikus ünnepe volt tegnap a katolikus világnak: Mária születése napja, kedves nevén : kisasszony napja. A zsidóság is ünnepelt, amint a bezárt üzletek is tanúsították. Az ő számításuk szerint az 5Ő57,ik év első napját ünnepelték. — Külföldi vendégei voltak a mult héten á Magyar Király szállodának. Két előkelő külföldi vállalkozó : a Feist fivérek Toelzből, akiket gyáralapitási szándék vezetett közénk. Tervükről legközelebb már részletesebben Írhatunk. — A kassai dom felszentelési ünnepén a helybeli fökáptalant Roszival István kanonok képviselte. — Zászlófelszentelés Piszkén. A piszkei Önkéntes Tűzoltó Egyesület vasárnap szentelte fel szép uj zászlóját nagy ünnepségek között. Á felszentelést az uj nyergesujfalusi plébános végezte, aki nagy tetszést ért el ez alkalommal mondott beszédjével, amelynek különösen a szocialisták ellen irányult részét tapsolták — a piszkeiek. A zászlóanya Nedeczky Árpádné volt. A zászló az egyesületi zászlók között abban a tekintetben páratlan, hogy nemzetiszínű selyemből készült. Széles biborszalagjának felírása: >Nedecei Nedeczky Árpádné — a piszkei Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. >Egy órakor díszebéd volt a kaszinóban s a vendéglős: Nogly bácsi ugyancsak kitett magáért. Tósztok természetesen nem hiányoztak különösen tetszett a nyergesujfalusi plébánosé, aki ékes szavakban a zászlóanyát és a vendégeket éltette. A lakomáról üdvözlő táviratot küldöttek József főherczeghez és Vaszary Kolos herczegprimáshoz, aki azonnal válaszolt is meleghangú sürgönyben. Délután a berekben mulattak, estefelé pedig visszatértek a kaszinóba, a hol folyt a tánc, amint illik, kivilágos kivirradtig. — Nehéz operációt végeztek ma este a közkórházban. Eggenhoffer József egyik fiatal fiu-cselédje elesett egy üveggel a kezében. Az üvegcserepek felmetszették gyomrát s beleit is megsértették. Az operációban öt orvos vett részt. — Búcsú Neszmólyen. Szokott vidám hagnulatban folyt le tegnap a neszmélyi bucsu, amelyen városunkból is többen részt vettek. Valamennyien az ott nyaraló Reviczky Győző központi főszolgabiránk vendégszerető házánál találkoztak s a szeretetreméltó házinép körében néhány nagyon kellemes órát töltöttek el. — Társas vacsora. A Katholikus Kör vasárnapi társasvacsorája jól sikerült, körülbelül negyvenen vettek részt a házias jellegű lakomán, amelyet versenykuglizás előzött meg. A legnagyobb rekord három dobásra huszonnégy báb volt, a következő huszonkettő, de mert a háromszáz részvételi jegy még el nem fogyott, még folytatják a versenydobást. Az első dij három üveg pezsgő, a második egy süveg cukor. Aki nyerni akar, siessen! — A kincstári lovak, amelyeket a gyakorlatokra elvittek bérlőiktől, f. hó n-én lesznek Érsek-Ujvárott átveh tők. — Halálozás. Hetfön délután elhunyt Pálmai József helybeli bőrkereskedő édes anyja. Nagy részvét mellett ma temették el. 1- Gyanús pénz. A táthi főszolgabíró értesítette a helybeli központi főszolgabiróságot, hogy a tatai főszolgabíró egy Salamon Sándor nevű csavargót toloncolt hozzájuk, akinél huszonkét forint készpénzt találtak. E pénz eredetére nézve azt vallotta, hogy azt Táthon, »valami vállalat >-nál szerezte. Most hát majd kikutatják, milyen az a vállalat, amely Salamon csavargónak huszonkét forintot jövedelmezett. — Költözködés. Hatalmas szállítókocsik állanak néhány nap óta Schwinner alezredes háza előtt annak jeléül, hogy az általánosan tisztelt és kedvelt család már nem sokáig lesz közöttünk. Az egész város őszinte sajnálatára ugyanis még e hó folyamán Bécsbe költözködik. Árván maradt lakását pedig Mórász József ügyvéd foglalja el. — TÓbi Józsi esete. Egész Esztergom ismeri a kis Tóbi Józsit, ezt az eleven, világravaló fiúcskát, akinél ügyesebben senki sem tudja felkötni a hölgyek halifaxait és akinél fürgébben senki sem szedi össze a tennislabdákat. Nos, a Józsi gyerek nem hiába tartózkodott annyit kisasszonyok közelében, korán feltámadt benne a lovagias érzés. Errre mutat legalább két erős késkarczolás a homlokán, amelyet a napokban valahol a Tabánban Frauendienstben szerzett. Két pajtásával viaskodott ugyanis egy tiz és fel esztendős leánykáért, akivel azok tiszteletlenül bántak. Örömmel közöljük olvasóinkkal a findesiécle korban e romantikus históriát. Józsi gyerek a jövő korcsolyasaisonban bizonyosan házat szerez a hölgyek baksisaiból. — Hazárdjáték. Az alsóbb néposztály körében ujjabbi időben a hazárdjáték újra terjed. A napokban is [rajtacsípték Koknya Jánost, aki a Tarcsai-télc korcsmában akart a huszonegyes révén néhány pajtásától gugyira valót szerezni. Gugyit ngyan nem \ szerzett, de dutyit igen. — Fizetésképtelenség. Vasárnapi lapunkban e cimen közölt hírünkre vonat-