Esztergom és Vidéke, 1896

1896-09-06 / 72.szám

népet. Mi azt mondottuk, hogy a törvényt se a polgármester, se az adópénztárnok, se az adóellenőr nem ismeri, tehát náluk a rosszakarat ki van zárva, de a törvény nemtudása nyilvánvaló. A dolog különben ugy áll, hogy a város adóügyeinek miként való kezelése fölött a beavatottak az első pillanatban tisztában voltak és a választás után a választás egy részére egy a város régi és uj embereit nagyon jól ismerő úr nyomban megmondotta a véleményét, mert ismerte az erőket. A második részére megadja a feleletet az, hogy a választásnak részben egy nagyon is személyes érdekű ügy miatt kellett igy történni, amelyet azonban nem akarunk olvasóink előtt feszegetni. T—s. Esztergom, szeptember 5. A bencések helybeli gimnáziumába e hó három első napján négyszáz tanuló iratkozott be. Olyan szám ez, amilyen az intézet történetében az 1869/70-ik tanév óta nem szerepel. Főgimnáziumunk magas nivóját, mintaszerű vezetését, kitűnő tanerőit ismerve, legkevébbé sem csodálkozunk ez eredményen, legfeljebb azon, hogy a nyomorúságos iskolai helyiségek dacára ily nagy volt a tolongás. Sőt a gimnázium elhelyezésének mizériái miatt — ötvennél több jelentkezőt vissza is kellett utasisitani. A város vezetőinek lelkiismeretét fogja terhelni mind az az elmaradt haszon, amely a visszautasitott tagyan levakarja. S aztán mikor a haját is sikerült nagy fáradtsággal fölfelé állitani, önelégülten nézett végig magán s átment a műtermébe. Ott végigvetette magát a nagy karszéken s lázas türelmetlenséggel várta a modelljét, mert hát nem mindennapi dolog történik meg máma vele. Marika, akit a művészek csak Marika mamának hivnak, ül ma neki. Hogy megértsék ezt a dolgot egész nagyságában, előbb tudniok kell, hogy ki ez a Marika mama. Vagy hat hónappal ezelőtt történt, hogy a festő-iskolába egy fiatal leány jelentkezett modellnek. A legszebb szőke lány volt, akit csak képzelni lehet. Valami hamis mfcsoly van az arcán, amely meghódítja a ránézőt. Szegényesen volt öltözve. A fiatal piktorok hamar megfogadták. Nagy komolysággal ült Marika mama a pódiumon, s ha élceltek vele, gorombáskodott. Éktelenül goromba tudott lenni. Az egyik piktornövendék bátorságot vett magának s megcsípte a karját. Marika mama elvörösödött s azokat az észbontó szemeit oly megvetőleg jártatta végig a vakmerőn, hogy annak elállt a lélegzete. Az valami bocsánatfélét mormogott, de Marika mama rá se hallgatott, hanem nagy komolyan azt mondta : — Csipkedd az öreg-apádat ! — s szamárfüleket mutatott. A teremben óriási hahota támadt. Marika mama dühösen ugrott fel s otthagyta az egész gyülekezetet. Hiába volt minden kapacitálás, nem ült többet modellt. nulók által a várostól elvonatott. — Mindaz az erkölcsi kár, amely majd abból származik, hogy a visszautasitotottak elhíresztelik az esztergomi főgimnázium nyomorúságos elhelyezését. Mert ma már készen állhatna az uj épület. A szakértő tavaly őszszel elkészült véleményével, azonnal a közgyűlés elé. kellett volna vezérelni az ügyet. Nem cselekedték meg, csak ez év elején. Az építési terv pályázatát a közgyűlési határozat után azonnal ki kellett volna irni, ezt nem akadályozta volna az a nevetséges fellebbezés, amelynek eredménye előrelátható volt. Itt is történt mulasztás, De persze akkor a jó városi urak mit törődtek a gimnáziummal, gyermekeik jövőjével, hiszen a városi választások foglalták el minden idejüket! . . . Most azután láthatják, mit cselekedtek, milyen nagy s következményeiben kiszámíthatatlan kárt okoztak a városnak. Sürgetve követeljük, hogy legalább már most ne veszítsenek el egy napot sem. Az uj válalkozonál kössék ki, hogy az épületlebontását azonnal köteles megkezdeni s azt az egész télen folytatni, amenynyitre csak az időjárás miatt megteheti azt. Igy azután kora tavaszszal már az új építkezés is megkezdhető lesz. Ha már nem tehetik jóvá azt, ámít vétettek, legalább azon igyekezenek, hogy valamikép enyhítsék az utókor ítéletét cselekedeteik fölött. —N. Megye és a város. Merénylet egy katolikus kör ellen. Ebed, szeptember 4. Tekintetes Szerkesztő úr ! Mivel az > Alkotmány c fenti cimü alármhire nyomán az állítólagos merénylettel s igy csekély személyemmel még Azután beállt egy masamód üzletbe, de esténként ellátogatott a piktor kávéházba. Ott kihörpintette a piktor urak kapucinerjét, eltréfált velük, de ha valamelyik kézzelfoghatólag akart meggyőződni bájairól, hát szolgált neki egy olyan csattanós nyaklevessel, hogy még másnap is csengett tőle a füle. Itt látta meg Kőmives Kelemen is. Mindjárt nagyon feltűnt neki a leány s a márványasztalra hirtelenében le is rajzolta egy mcgszenesedett gyufaszárral. Aztán hirtelen a homlokára csapott. Odafordult a szomszédjához: — Ha Marika mama modellt ül nekem, megnyertem a tárlat nagy diját. Nagyszerű eszmém van. — Csak az a baj, hogy Marika mama senkinek sem ül modellt. — Kell ülnie ! Kell! Kell! . . . Aztán odafordult a leányhoz : — Mondd csak szivem, mennyiért ülsz nekem modellt ? — Tartsd meg a pénzed. Engem nem fest le senki. — Lásd, nekem okvetleül szükségem volna rád. — Sajnálom. — Megnyerem a tárlat nagy diját. — Nyerd még nélkülem. — Csak veled lehet. — Akkor soh' sem nyered meg. És hiába volt minden kérés, könyörgés. Marika mama tudni sem akart az ülésről. Kőmives Kelemen már letett minden reményről. De a távozásnál odasúgta neki Marika mama : — Holnap meglátogatlak a műtermedben. mindég foglalkoznak, engedje meg, hogy a valódi tényállást az igazsághoz híven becses lapjában előadhassam. A muzslai főszolgabírói hivatal által nekem is kiadott 8681/96. számú alispáni végzés a belügyminiszter meghagyásából elrendelte, hogy a Budapesten megjelenő > Magyar Néplap * cimü hetilap május hó 27<én megjelent 59-ik száma mindenütt lefoglalandó, zár alá veendő s a budapesti ker. kir. sajtóügyi vizsgálóbíróhoz felküldendő. Az ezen végzésben foglaltak indítottak arra, hogy az Ebed községben elterjedt >Magyar Néplap* megrendelőinél ezen lap emiitett példánya lefoglalása és zár alávétele miatt megjelenjek. A községi elöljáróság tagjait (a községi bírón kívül, ki betegen feküdt) magam mellé véve megjelentem folyó évi augusztus 21-én elsősorban is Benkovics János ebedi lakosnál, s kértem, hogy a »Magyar Néplap* cimü. hetilap összes meglevő példányait adja rendelkezésemre, hogy azt átvizsgálhassam. Nevezettet nem, hanem csak feleségét találtuk hon, ki az összegyűjtött példányokat azonnal kezembe szolgáltatta. Amit kerestem, azt azonban nem találtam s igy a esomagot neki visszaadtam azon kéréssel, hogy vagy adja elő a még hiányzó számokat, vagy pedig világosítson fel azok holtalálhatásáról. Kérdezősködéseimnek eredménye az lett, hogy a férj a kör gazdája, s ő a lapok egyes példányait terjesztés és olvasás végett a körbe szokta elvinni: ha hiányzanak bizonyos példányok, azok ott lesznek bizonynyal fellelhetők. Most tudtam meg azt is, hogy a szóbanforgó lapot kik járatják (mert e lapokat az illetők nem posta utján nevükre, hanem a plébános ur utján nyerik kezükhöz) és hogy a kath. körnek kulcsai kinek kezénél vannak. Onnét való eltávozásom előtt felszólítottam Benkovics Jánosnét, hogy férje hazahivatását, — ki a községben távol volt, — eszközöltesse, kire szükségem lesz és értesítse őt arról is, hogy mire mi a kör helyiségéhez eljutunk, a kör kulcsait magával hozza és reánk várakozzék. Kőmives egész éjjel a születendő képen törte a fejét s elhatározta, hogy rendkívül udvarias lesz Marika mamával szemben, nehogy otthagyja a faképnél. Micsoda siker lesz az, ha ő nyugodtan megfestheti a képet! Egy csapással ott lesz, ahol már régen kellene lennie. Oh, már csak jönne Marika mama! A műterem ajtaján halkan kopogtattak, Marika mama volt, Kíváncsian nézett szét a műteremben, fumigálta a félig kész képeket és vázlatokat. — No fiam, csak ennyit tudsz ? Nem szégyenled magad ? És akad olyan, aki megveszi ezeket a lomokat ? — Megvallom Marika mama. hogy ezek nem sokat érnek- De amit most fogok festeni, az lesz az igazi. Talán hozzá is kezdhetünk. Oda ülj kérlek a karosszékbe. — Én üljek? Miért? — Hát nem azért jöttél, hogy modellt ülj nekem ? Marika mama fölnevetett; — Volt eszemben ? Eljöttem, mert kíváncsi voltam, hogy milyen a műtermed. Nos azt látom, hogy neked nagyon is szép, mert te semmit sem tudsz. — Hát nem ülsz ? — Tudod a fogadásomat. Soha sem engedem magam lefesteni. — Én pedig azt hittem. No, most már vége van minden reménynek. Micsoda szép aktot festettem volna! — Aktot? Hát te azt hitted, hogy én majd levetkőzöm előtted s engedem festeni a a karjaimat, meg a vállamat ? Hohó Dolgaink végeztével a kath. kör helyiségéhez is eljutottunk, amely egyetlen szobából álló helyiségnek ajtaját Nagy Istvánné ugyanott lakó mezőgazdasági cseléd neje odaérkezésünkkor nyomban felnyitotta s oda bennünket szó nélkül bebocsájtott. A kör helyiségének bútorzata a falusi igényekhez mérten igen egyszerű, amely áll két-három deszkalócából, egy nyitott deszkaállványból és egy kis asztalkából, melynek fiókja zárva volt. Az állvány tetején elhanyagoltan hevert a >Borászati Lapok t régi néhány száma, melyet unalmamban átlapozgattam, mert a kör gazdája soká váratott magára, kinél a kis asztalka kulcsa, s ennek titka és értékei rejtve valának. Végre valahára a kisbíró sürgetésére megjelent a várva-várt személy: Benkovics János, felbőszült haraggal, szétdúlt vonásokkal és hetyke módon, kihívó modorral odafelelt: >mit keres itt az úr ? c Megemlítem, hogy Benkovics néhány éve rázta csak le a falusi iskola porát magáról és még nem szabadalt fel az atyai gyámkodás alul sem, mert a családban mint családtag szerepelvén és vagyonnal nem bírván, mindennapi kenyerét aligha képes önállóan megkeresni és családot fentartani, azért viselkedése tapasztalatlan és éretlen korának számitható be. Én nem vesztettem el türelmemet, — az erély hangján ugyan, de kellő kimélettel válaszoltam a dölyfös kihívásra, hogy én a »Néplap* bizonyos számát keresem, amit házánál nem találtam s ide vagyok utalva, hogy keresésemet tovább folytathassam, engedje meg tehát, hogy a kis asztalka zárt fiókjának tartalmát megvizsgálhassam, mert ott vélem feltalálni azt, amit keresek. Ő az ilyen felhívásra mit sem ád, — válaszolt, — nnm nyitja ki, hanem megy az elnök úrhoz, s ha az megengedi, nem bánja, azután kinyitja azt. — Jól van, feleltem, elmehet, de soká ne késsen, mert a bosszantásokat én nem tűröm el, hanem kénytelenek leszünk a törvény nevében kényszereszközökhöz nyúlni s az asztal fiókját kinyittatni. Alig mult el azonuracskám, nagyon tévedsz. A vállaimat csak az uram látja meg. Kőmives dühöen vetette magát a karszékbe. Marika mamát tisztességes leánynak tartotta ugyan mindig, de ennyi skrupulust nem tételezett fel róla. A leány hamisan mosolygott, féltérdét feltette a szék karjára s__ Kőmives fölé hajolt. — Tudod mit Öreg ? Végy el engem feleségül. Akkor festhetsz kora reggeltől késő estig. Kőmives felugrott. — Mit? léged feleségül? — Nos ? Talán van valami kifogásod ? Hát talán nem lenne belőlem jó feleség? Nézd a karjaimat! Hát nem boldogság, ha én ezekkel valakit körülölelek ? És aztán tisztességes leány vagyok, ha meg is ittam néha a kapucinereiteket. Az én derekamat nem ölelte át férfi soha. Aztán magad mondtad, hagy nincs senkid. El fogsz zülleni. Én meg majd tudnálak munkára serkenteni. Egymásután nyernéd meg a nagy dijakat. Kőmivesnek csak az utolsó szavak ragadták meg az eszét. Az az átkozott nagy díj ! Marika mama nélkül soha sem számithat reá. Hirtelen felugrott, átkarolta a leány karcsú derekát és két csattanós csókot nyomott az arcára. — Nos, kis menyasszonyom, üljön oda. Megkezdhetjük a munkát. Félórát már ugy is elvesztettünk . . . Gramling Kornél.