Esztergom és Vidéke, 1896

1896-08-20 / 67.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. (67. szám.) 1896. augusztus 20 szokta felhasználni, hogy a barátkúti dű­lőjében levő kukoricaföldjén, mint vad­őröket alkalmazza. A két flu a napokban hogy hát igazándi vadőröknek nézzék, titokban ócska pisztolyt vásárolt, amelyet a műhely asztalának fiókjába rejtett. F. hó i8-án a mester Erdőst küldötte a földre. Mikor % fiu a fiókból kivette a pisztolyt, az elsült és az annál az asz­talnál dolgozó Lencsés Mihály segédet súlyosan megsebesitette. A sebesültet a közkórházban ápolják, a gondatlan fiút mestere közbenjárására feltételesen sza­badon hagyták. = Egy igen jó karban levő két holdas homokszőlő a függő terméssel együtt jutányos áron — esetleg részletfizetésre is — eladó. Tudakozódhatni lapunk ki­adóhivatalában. = Eladás. Egy teljesen felszerelt Duna­malom minden órában jutányos áron el­adó. Tudakozódhatni R e n c s á r István­nál és Jónás Lajosnál Szentgyörgy­mezőn. = Üzletáthelyezés. Fukrmann Gyula üveg- és porcellán-kereskedését, mely eddig Müller Gyula ur házában volt, Buda­utcai 497. számú, a Vörös-Rák átellenében levő, saját házába helyezte át. A szépen berendezett üzletet a nagy közönség szi­ves pártfogásába ajánljuk. Ugyanott egy üzletheiyiség és négy szobás lakás kia dó részvényeseinek. Minden állomáson pél­dául annyi ismételt és erőteljes lökések­kel inditanak, amennyit aligha engedné­nek meg, ha a vonat például versenylo­vakat vinne. A vonatvezető nem jön be a kocsiba, hanem megáll a lépcsőn és az ablakhoz lármázza az utasokat. Éjjel a várótermek nincsenek megvilágitva, ki­tisztítva nappal sem. Stb., stb. Aki szeret bosszankodni, vagy megfogyni akar, utaz­zék minél gyakrabban e vonalon. Tapasz­talásból ajánlja Több utas. A közönség köréből. A polgármester és a templom. Mikor Maiina Lajos helyettes polgár­mesterréválasztatott meg, elrendelte, hogy a városi tisztikar az ő vezetése alatt, >jó példaadás és a vallásos szellem ápo­lása« céljából, vasárnaponkint a plébánia templomban misét hallgasson s amig he­lyettessége tartott, e rendeletet ugy maga megtartotta, mint másokkal megtarttatta. Mióta azonban valóságos polgármes­terré megválasztották, immár nemcsak nem hivja tisztviselőit a templomba, de maga sem jár oda. Vájjon miért vált meg­választásával egyszerre feleslegessé a »jó példaadás és a vallásos szellem ápolása ?c Egy katolikus. Az almásfüzitói vasul Oly kedves az a mi almásfüzitői vici­nálisunk s alkalmazottjai oly figyelmesek az utasokhoz, ogy egészen természetes, ha a társaság rengeteg osztalékot fizet Szerkesztői üzenetek. Éjjel. Hiszen nekünk is van tudomásunk arról a nevezetes halászlé-estről és annak foly­tatásáról, sőt eleget hallottunk a dicsőséges kofa­attakról is, de maga az eset oly undoritó és szégyen­letes, hogy a lapban nem foglalkozhatunk vele. — R. S. »A kiraly« cimü sok részben hyperloyalis mnnkát, mint azt mindenki tudja, aki a legutóbbi évek irodalmi viszonyaival ismerős, ifjabb Ábrányi Kornél országgyűlési képviselő, a Nemzeti-Páit tagja irta, aki sohasem tartozott a szabadelvű-párthoz! Hogy mily alkalomból született meg e könyv, a pesti jobb körökben forgó emberek majd elmondják ön­nek. — Bowle. A bowlet bizony sem Berlinben, sem sehol a világon nem szívják szalmaszálon, ha­nem igenis szivják a orangead-ot, Scherry Goblert stb. a Rémi-kioszkban Budapesten éppen ugy, mint a berlini Gewerbe-Austellung-on. A bowle pezsgőből rajnai és bordói borból készüjt s friss eperrel, mál­nával, dinnye-szeletkékkel megszórt keverék, amelyet ezüst edényben állítanak az asztalra s onnan kana­lazzák a poharakba. Bizony-bizony a magyar utazók között is akadnak Tissot-k. 5896 tkv. sz. Árverési hirdetményi kivonat. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN. Lap tulajdonos-kiadókért: Dr. PROKOPP GYULA. 4—61L mellett rendes és rendkívüli jelzálog-kölcsö­nöket kieszközöl, valamint a legbo­nyolódottabb conversiókat szintén 4—5%-kal rendezi, gyorsan és diseré­ten minden előleg nélkül Herczeg Sándor BUDAPEST Gyár-utca 19. Az esztergomi, kir. jbiróság, mint tkvi hatóság, közhírré teszi, hogy az esztergommegyei párkányi takarékpénztár és csatlakozott dr. Földváry István, Haar Adolf, Frűhauf E. végrehaj tatóknak, Farda Mihály végrehajtást szenvedett elleni 240 frt tőkekövetelés, ennek 1895. évi október hó 29. napjától járó 6°/ 0 kamatai, ugy dr. Földváry Istvánnak 49 frt 98 kr. Haar Adolfnak 71 frt 20 kr. és Frűhauf E.-nek io4 frt 12 kr. s jár. álló követeléseknek, ugy 12 frt 65 kr. ár­verés kérvényezési költségek kielégítése iránti végrehajtás ügyében, az ezen kir. jbbiróság, mint telekkönyvi hatóság területén fekvő, a libádi 241. sz. tjkvben A. I. 1—12. rsz. a Farda Mihály tulajdonául felvett í / 8 külteltelekre 627 frt és az u. azon tkvben A. f 1. r. hrsz. a. felvett szőlőre az Öreghegyen 86 frt, vala­mint az u. azon tkvben A. f 2. r. 449/b hrsz. a. felvett szőlőre az öreghegyen 110 frtban megállapított kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, árverési határ­napul 1896. évi szeptember hó 9-ik napjának d. e. 10 órája Libád községházában kitüzetett azzal, hogy ezen határnapon fönti ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is elfognak adatni. Bánatpénzül leteendő a fentebb említett ingatlanok kikiáltási árnak io°/ 0-a. Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzt a készpénzben, vagy ova­dékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy annak a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről szóló elismervényt átszolgáltatni, A vételár egyenlő részletekben 3 hónap alatt fizetendő az árverés napjától számított 6°/ 0 kamatokkal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított ár­verési feltételek a hivatalos órák alatt a tkvi hatóságnál és Libád községházánál megtekinthetők. Kelt Esztergomban, 1896, évi május hó 11-én. A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. SKÓDAY, kir. aliarásbiró. Műfestö és vegy. tisztító-intézet Győrött. Van szerencsém a n é. közönség szíves tudomására bojsd, hogy Győrött müselyemfesto és vegy. tisztitó-intézriet létesítettem, mely a mai kor legnagyobb igényei szerint van berendezve A legújabb gépek beszerzésével a női-, férfi- és gyermeköltönyök, továbbá bármely szövetek, mint selyem," gyapjú, pamut, vagy vegyes szövetek festését és tisztítását elvállalom. Megbízások pontosan eszközöltetnek. Árjegyzéket és prospektust bérmentve küldök. Kiváló tisztelettel Iftfiiiaitek Ferencz, műfesff'- és vegy. tisztitó-intózet tulajdonos Győrött. Vasúti iiieiietreiicl. A Budapest ny. p. u. és Párkány-Nána állomás között közlekedő személyszállító vonatok menetrendje. Érvényes 1333. május ±-tól. Állomás Sz. v. 124. 1—in. Gy. v 1402. I—U. Gy. v. 106. I—II. Sz. v. 116. I—III. Helyi gy. v. 126. I—III. Sz. v. 144. I—III. Sz. v. 128. I—III. Tv.sz. sz. 218. I—III. Sí. v. 118. 1—in. S«. v. 1406. I—III. Budapest ny. p. n. 5^ y30 8™ 9*5 2?? 2 4ő J45 9 (>5 II 00 Esztergom csayargó'zós X8 00 81? V II 06 V 5 0fl 9 59 — Párkány-Nána gl5 8 52 9 10 ll 2 ? 3 41 ö 26 10 14 U 28 II 49 I 24 Állomás Sz. v. 1405. I—III. Tv.8Z.8Z . 217. I—III. Sz. v. 117. I—III. Sz. v. 127. I—III. Sz. v. 143. I—111. Gy. v. 103. I—11. Sz. v. 115. I—111. Gy. v. 105. I—III. Gy. v. 1401. 1—11. Sz. v. 123. Párkány-Nána 453 5 30 6 2 ° 8 16 12 37 347 734 755 g45 Jr_ Esztergom csavargözös X4* 5 5^ — 6^ 8*i — 402 Budapesi ny. p. a. 6 20 y05 745 9 00 10*1 J 50 g 45 ll 2 " „Egy tís leány ir»ppájából." IRTA: IVJüNKÁCSY KAlxMÁN­r J|RI I KIT FORIIT, Megjelenik |L legdíszesebb nyomdai kiállításban : » Cluyus&tuí) ívó véy&n. / Előxizetlxetaai reá,: Az ^ESZTERGOMés VIDÉKE^ kiadóhivatalában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom