Esztergom és Vidéke, 1896
1896-08-02 / 62.szám
Esztergom, XV11I. évfolyam. 62. szám. Vasárnap, 1896. augusztus 2. ESZTERGOM es VIDÉKE Megjelenik hetenkint kétszer : C8ütörtökön és vasárnap. —&— ELŐFIZETÉSI ÁF^: Egész évre 6 frt •— kr. Fél évre 3» — > Negyed évre l » 50 > Egy hóuapra — > 5° ' Egyes szám ára — » 7* « VÁROSI ÉS MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. =— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallttsch- és Hattgh-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, Az igazságügyi palota. Párkány, julins 30. Boldog Esztergom, amelynek odadobnák az érett gyümölcsöt ; nem nagyobb munkát kivannak tőle, mint hogy a kötényét tartsa oda, de ezt a kötényt egy millió bizottság delaogy tartaná. Nem kell nekik sem a szólló szőllő, sem a mosolygó alma, sem a csengő barack;—még csak igazságügyi palota sem, mert hát a Sas-kaszárnya telkét ők másra szánták. Hogy mire, azt minden tizedik városatya sem tudná megmondani.; — de a fődolog az, hogy az igazságügyminiszter ingyen telket kér, hogy arra megépítse a járásbíróság palotáját és a nemes város az 6 orrát a homokba dugja, — az ajánlatot kiadja a bizottságnak, honnét nincs többé feltámadás. De hát vájjon minden gyümölcsöztetés nélkül mire tartogatják azt a nagy telket ? Talán redoutnak ? Hiszen a Fürdő-vendéglő táncterme is ritkán teEk meg. Iskolának talán ? Hiszen amint tudjuk ezeknek a helye másutt van biztosítva. Csak nem színháznak .•? — Apage satanas ! A mostani áramlat még csak a paprikajancsikat tudja élvezni. Vájjon minek hát? Két kritika. Olvastam versét, fiatal barátom — Szól a redaktor — és nagyon sajnálom, De a lapomba ki nem adhatom, Nics benne ritmus, nincsen tartalom. Hosszura nyúlik, döcögős is, ráz is, Csupa laposság, csupa közhely, frázis. Mindjárt a cim is : Hozzá — régi kapta. A múzsa most az egyszer cserbe' hagyta, De nem tanácslom, nem, a világért se', Hogy ő nagyságát ujra megkisértse . . . . . . Szegény poéta egy szócskát se szól, Szégyenkezik, pirul és ellohol. Fejét lehajtja búban-búbánatban S egy házikó felé tart öntudatlan. Megzörgeti az ódon tölgykaput S egy szőke kis leány elébe fut. Karjára kapja, ugy szoritia át, S egy hosszú csókba fojtja bánatát ... De ím az ölelés hevébe most A földre hullat egy kis papirost. — Mi ea? — kiált a lány — s szeme ragyog — Vers ? költemény ? s a hőse én vagyok ? Hozzá! ... Én hozzám, ugy-e ? . . . Semmi kétség .. A cime is már csupa tűz, gyöngédség. S milyen érzelmes, milyen szép szavak ! Es milyen zengőn, szépen hangzanak ! A csalogány se tudna szólni szebben — Nem olvastam szebb verset életemben ! Martos Ferenc. Egyszerűen egy örökös üres teleknek, amelyre minden közgyűlésen büszkén lehet hivatkozni, mint olyanra, amely még a város szabad rendelkezésére áll; egy hétszilvafának, amely, ha nagyot képzelünk, csak éppen olyan domínium, akár a Festetich Taszilóé Keszthelyen, — mivel, hogy hát nagy ereje vagyon a képzeletnek. Hej pedig, ha ugy arról volna szó, hogy X. avagy Y. városatya kereskedése, avagy vállalata a telek beépítéséből valamelyes dúsabb táplálékot húzhatna s ha X. avagy Y. városatyák az uralkodó planétában születtek volna, — hát akkor bizony a circiter megösztökélt bizotság már régen üdvösségesnek véleményezte volna az >egészséges* eszmét. Most itt az alkalom egy lépést tenni a nemes cél felé., amely végeredményében majd a zsebre is hoz valamit. Mert ha esetleg megtörténne az a csoda és az a telekátengedési kérdés abban a bizonyos bizottságban mégis csak a véleményezés stádiumába jutna s mondjuk, hogy a város mégis csak átengedné azt a telket az igazságügyminiszternek, akkor, ha majd rákerül a vármegyék rendezésére a sor, azon a A tizenotéves leány. — Catulle Mendés. — I. Leányok, fiuk, ne legyetek minden áron okosak, ne legyetek komoly szívűek ! Legyetek csak jókedvűen bolondosak, vigak a magatok idejében. A nagy mindenség, bizony, gyerekek, olyan mint egy nagymama: jól esik neki, ha kacagástok s annál is édesebb csókjaitok zenéje fölviditja, Ha valaki azzal állana elő, hogy az illendőség komolyságot követel, hogy vessétek meg a gyönyörűséget, ne hederitsetek arra a mogorva tanácsadóra, ne adjatok semmit se azokra a komor emberekre, a kik egyre csak arról papolnak, milyen hazug az öröm, milyen keserű a boldogság — mennyire hiuságos az élet. Hogy is ne! Éljetek tüzesen, gyönyörűségesen ! A tapasztalást, azt a vén fecsegőt pedig hajítsátok meg virággal. Legyetek datálok, hiszen valójában is azok vagytok. Nyissátok meg sziveteket, a melybe!. 1 gerlice módjára fészket rak a szerelem ; szeressetek ! szeressetek ! szeressetek ! óh! siessetek a szeretkezéssel! Egy pillanatot se vesztegessetek el hiábavaló habozással, mert az idő gyorsan repül és elviszi magával a jó alkalmat, az éltelken az a régen óhajtott, de soha igazán meg nem szolgált törvényszék is kényelmes helyet találhat s akkor több lévén majd a fogyasztó, kevesebb lesz a pótadó, amelynél az esztergomi ember csak az állami adót gyűlöli jobban. S amidőn oly véghetetlenül csodáljuk e kérdésben Esztergom indolenciáját, másrészt irigy szemekkel nézzük a szerencséjét. Mert bizony ha az az igazságügyminiszter ugy minket itt Párkányban felszóllitana arra, hogy adjunk neki telket, ő majd épit arra járásbíróságot, mi nem haboznánk egy pillanatra sem s bár a községnek nincs ily nagy telke, szívesen megszerezné azt drága pénzen, csakhogy az ebből származó szellemi és anyagi hasznot a maga részére biztosítsa. De sajnos, mi Esztergom mellett csak apró városka vagyunk, melynek ugyan nincs 100 percentes pótadója, de van sok jóravaló igyekezete. S bár az igyekezet maga nem elég (protekció is kell hozzá), bízunk a jövőben s reméljük, hogy az állandó híd egy szebb jövőt nyit meg számunkra, amely a mi eladósodott derék'nagybátyánk, a jó Esztergom mellett egy kevés becsületes haszvezés lehetőségét, ha pedig elszalasztjátok a kedvező pillanatot, ugy járhattok, mint az a királyleány, a ki a szellemek és a tündérek korában élt Bagdad közelében, atyja országában. Mese is maradt a sorsáról: >Volt egyszer egy kis leány, a ki nagyon szeretett volna rózsát tépni a kertből, de nem tépett, mert nem mert< , . . . Az van benne, hogyan bűnhődött az a királyleány, a miért olyan nagyon okos volt. II, Egyszer, a mikor a folyó partján sétálgatott, egy kertet pillantott meg, a melynél szebbet, de különösebbet is, soha nem is álmodhatott; sohase látott ennek a kertéhez fogható szép virágoságyat, pázsitot, azonkívül, hogy akkorának tetszett, mint az egész világ, mindenütt égszinü lombozat árnyékolta be s rózsaszínű lánghoz hasonló virágok lepték el és ezek a virágok olyan szépek, olyan csillogóak voltak, olyan felséges illatot leheltek, mintha magának a paradicsomnak virágait hozta volna a szél ide le. Mig a királykiassszony belekábultan nézte a csodát, megszólította valaki: hangja olyan dallamos volt, mint a bülbül , madár éneke : not majd csak csurrant nekünk is. Most a párkányi járási ember Esztergomba jár a telekbirósághoz ; miért ne járhatna át az esztergomi járási és városi ember Párkányba a járásbírósághoz ? A Duna már nem akadály, az a két kilométer nem ut. S ha Esztergom annak idején a törvényszéket jelképező sajtot beleejtette a Vág-Dunába, mi szól az ellen, hogy a mostani másik darab sajt Párkányban essék le ? Esztergom nagy terjedelmű, sűrűbb lakosságú város; de minden aktuális kérdésben, amely nem politika, nehézkesen mozdul. Békóba veri nagy apparátusa, haeterogen képviselőtestülete. Mi kicsinyek vagyunk, de vidékünk nagy. Mivel kicsinyek vagyunk, fürgébben is mozoghatunk; pótadónk nincs, de bizottságaink sincsenek. Ha ugyan az igazságügyminiszter ur figyelme ránk fordulna, bizony mindent szívesen megtennénk ; adnánk ingyen telket, talán egy kevés pénzt is. Mert nagyon jól tudjuk mi azt, hogy akinek rövid a kardja, az, ha győzni akar, toldja meg egy lépéssel ! j • •. — Jó napot tizenötéves kis leány ! Á picike jelenség, a ki megszólította, félig előbujt ekkor egy bokor mögül ; drágaköves diadém volt a fején s erről aranyos fonalak hullámzottak le aranyos ruháján ; nem volt nehéz kitalálni, hogy a pici jelenség tündér. A tündér mosolyogva folytatta : — Lám, éppen abba a korba értél, a melyben szabad belépned az azur-kertbe, csakis ott nyílnak azok a virágok, a melyeket leszakítani érdemes. Lépj hát be, király leánya ! Ha favágónak, ha mo sónénak volnál gyermeke, akkor is megnyílnék előtted a kapu, mert tizenöt éves lettél ma reggel, mikor a pacsirta elsőt csattogott. Lépj be ! ne szégyenlősködjél, ne félj, hogy megszólnak, csak kösd meg bízvást a bokrétát, a melytől egész életed illatot nyer, mert e virágokat igazi nevükön gyöngédségnek, csóknak, mosolygásnak hívják és a kisebbik, a mely alig hogy felfakadott s az azurszinü lomb mögé rejtőzik, első szerelmednek a pirkadása. Elképzelhetjük a királykisasszony örömét ; szabad letépnie, elvinnie azt a sok csodálatos rózsát! Szépen megköszönte a jóságos tündérnek, azzal ujjongva futott a virágoknak, hogy letépdesse, a mikor , . .