Esztergom és Vidéke, 1896

1896-07-30 / 61.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 61. szám. Csütörtök, 1896. július 30. ESZTERGOM es TIMI i Megjelenik hetenkint kétszer : ^ csütörtökön és vasárnap. —$— | ELŐFIZETÉSI ÁR.: 5 Egész évre o ín— kr. ^ Fél évre 3 » — > ^ Negyed évre i » 50 » $ Egy hónapra — » 50 > | Egyes szám ára — » 7 » ^ S VAROSi ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : i. e. 9—II-ÍQ, d. u. 3-5-ÍQ. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. ==—Egjes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallftscll- és Hangh-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. klinden egyes hirdetés után 30 kr. kincstár bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, A Simor János-utca. — Levél a szerkesztőhöz. — Esztergom, július 2g. Tisztelt Szerkesztő ur ! Sok minden téren észlelhetünk az utóbbi néhány évtizedben haladást városunkban, vagy legalább megtétettek a lépések, megindult ebben, vagy abban az irányban az üdvös mozgalom a fejlődés, a modernné válás, az emelkedés irányában, de azzal senki sem dicsekedhetik, hogy építési kedv is mutatkoznék. Aki husz évi távollét után visszatér Eszrergomba, alig fog néhány uj magánépületet látni, bérházat pedig egyet sem. S innen van, hogy ha nálunk egy-egy uri ház építésébe belekezdenek, az eseményszámba megy, mindenki tudomást vesz róla, kritizálják stylusát, ablakait, méreteit, megírják alapkőletételét, bokrétaünnepét, háznudliját, szóval büszkén foglalkoznak vele. Tiz ujjamon elő tudnám számlálni a legutóbbi tiz év alatt épített uj házakat, pedig a belvárosban a legjobban rendezett utcákban is ugyancsak sok a rozoga, ódon, mult századbeli épület, amelyeken dédapáink óta nem tesznek egyebet, mint hogy húsvét táján sárgára, zöldre, barnára hűségesen bemeszelik falait. Akik íz .Esztergom és fiié" tárcája. 2?Vz üldözött. Céltalan bolyongok, nehéz, fáradt testtel, Szívem tele búval, lelkem nagy kereszttel, Húszszor nyilni rózsát még alig hogy értem S már teher az élet, már inog a térdem. Ifjú voltam éri is, ifjú egy-két évig, S már rajtam a rénség, de nagyoa megérzik, Ráncos már az arcom, hályog száll szememre, S nem gyúl meg a szivem ifjú szerelemre. Ehes vagyok néha, eledelre vágyom, Szívesen pihennék kővel tömött ágyon, Hajh ! de van valami, a mi nyomja lelkem, S nincs e tájon senki, ki ismerne engem. Kéklő hegyek orma, ide látszik szépen, Ott van az én házam, ott lakik a népem! Tán engem keresnek, tán utánam járnak . . . Megreped a szive jó édesanyámnak. Vissza-visszavágyom, szinte húz a lábam, Ott szeretnék lenni a falu aljában, A sírdombon lenni, keresztet ölelni, S akár soha többé, soha föl nem kelni. De nem merek oda, lánc csörgése hallik, Iszonyú sikoltás szivembe nyilallik . . . . . . Cseri Pált megöltem, földönfutó letiem, Mért szerette épp azt, a kit én szerettem ? Czarina Szilárd. pedig bérlakásra vannak szorulva, egyre jobban panaszkodnak a lakáshiány s a meglevő lakások számtalan mizériái miatt. Tehát kétségtelen, hogy nem járna nagy rizikóval azokból a vén kalyibákból bérházakat csinálni, annál kevésbbé, mert ismeretes dolog, hogy a lakbér városunkban aránytalanul magas. A befektetett tőke mindég meghozná a tisztességes kamatot. Hogy mindez most az eszembe jutott, annak az a körülmény az oka, hogy nem régen fejeződött be a Simor János-utcában egy bérház, amely a modern építészeti és higiénikus követelményeknek minden tekintetben megfelel. Mint telivér esztergomi, amig ez a ház épült, én is mindennap megfordultam a Lőrinc utcában, ott voltam az alapkőletételnél, a bokrétaünnepnél és örömem tellett minden díszben, amelyet a friss falakra felraktak. S hogy gyakran megfordultam abban az utcáhan, mind többször elgondolkoztam azon, mennyire előnyére válnék, mennyire szüksége volna városunknak e széles, hatalmas utca kiépítésére, fejlődésére. Valóságos körút válhatnék belőle s olyan egyenletesen lehetne kiépíteni, mint A MAGÁN ÜGYEK. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Vége.) Ki irta? Talán egy jó barátnő, talán egy bosszúálló szobaleány, ilyen esetben nincs rangkülömbség. — Pár sor volt az egész, mert hiszen a méreggel felesleges is pazarul bánni. De benne volt minden, a mi ilyen alkalmakkor lenni szokott. Erős pézsmaszag, sok helyesirási hiba és a vád leleplezése. Vőlegénye csak a millióját szereti. Érdekes magánügyei vannak, melyek gyakran elszólítják a mennyasszonya mellől az X utca o. sz. viilájához. Es igy tovább. Tessék az igazságról meggyőződni. Hát Mája elindult az igazságot megkeresni. Pedig hát minek az az asszonynak ? A nélkül ők mindig sokkal szebbeket tudnak álmodni. De csak ment. Kocsijának négy kereke szaporán kergette egymást. Elandalgott egy erdei uton, végig kocsikázott valami magas töltésen, melynek két oldalán sudár jegenyék álltak őrt. Majd sötét fenyők bukkantak elő komoran és szomorúan. De aztán kivillant közülük a piros házfedél, mint egy vidám, pajkos kis Paprika Jancsi, a ki kalandos piros sapkájával azt hirdeti, hogy ostobaság és bolondság az egész . . . — régi származása miatt — a belváros egyetlen utcáját sem. S tágasságánál, a hegyekhez való közelségénél fogva szinte praedesztinálva volna arra, hogy bérház-utca váljék belőle s megszüntesse az e téren levő nem közönséges mizériákat. Töprengéseim között azután őszinte örömmel értesültem arról, hogy az én ábrándképem nem is olyan kivihetetlen, sőt ha az illetékes körök kezükbe vennék az érdemes ügyet, az néhány év alatt megvalósítható lenne. Ugy hallottam ugyanis, hogy ez utca körülbelül harminc esztendővel ezelőtt létesült egy betömött árok fölött. Az akkori városi hatóság, hogy az uj utca mielőbbi kiépülését lehetővé tegye, a háztelkek egy részét ingyen osztogatta ki a jelentkező polgárok között, azzal a kikötéssel, hogy azok legkésőbb harminckét év "alatt beép i tendők. Egy-két telektulajdonos eleget is tett e feltételnek, de a legtöbb nem. Csupán keritésfalat húzatott az utcái részen, (némelyiken ezek közül már az ablakhelyek is kijelölvék) s a telken istállókat, pajtákat, raktárakat létesített. A legtöbbnek meg volt a maga háza, egy másik ház építésére tehát nem is gondolt. Végre odaért. Vékony rácskerítés futotta körül a telket és a réseken csipkerózsa, fehér jázmin nézett ki. A ház homlokzatán egész sor fényes ablak bámult le az útra. — Nyitva is volt egy. Csipke függönyeivel ügyetlenül játszott a szél. Aranyos kalitban kanári csipegett s egy vén rekedt papagály kérdezte a pálmák közül: — Szer-retsz ? A ház tornyocskáján féktelenül táncolni kezdett egy kis lobogó. Mintha csak kacérkodott volna a rozsdás szélkakassal, mely örökké csak arra kapkodta a fejét, merre a kis zászló lebbent, könnyedén, hamisan, mint egy szoknya-fodor. . . . Én én istenem, mai* nap már, különösen a Lipótvárosban, olyan kétségbeejtőn sokat olvasnak a lányok, hogy ebből a különféle hiábavalóságból szépen ki tudják találni, hogy milyenek azok a magánügyek, melyek idevonják, idekötik a vőlegényt. Kérdezték tőle : — Kit keres ? Már azt felelte rá : — Senkit. Kérdezték, hogy : — Mit akar? — Semmit. Semmi mást csak eldobni messze, le a földre, a sárba, a szennybe, a fényes Más idők jöttek más emberek, akik a Simor-utcai telkekről szépen megfeledkeztek. Ma is üresek ezek a telkek, vagy legfeljebb bekeritvék és istállóknak, raktáraknak felhasználvák. Pedig a harminckétéves ciklus veszedelmesen a vége felé közeledik s ha a hatóság a még hátralevő két esztendőben is tétlen marad, teljesen elveszti minden beavatkozási jogát a megadományozott telektulajdonosokkal szemben. Tegyen hát valamit a tizenkettedik órában ! Nem fog sok munkával, nagy fáradtsággal járni s mégis dicsőséget hoz. Fel kell kutatni a poros aktákat, azokban meg lehet majd találni a módusokat, amelyekkel az elődök mulasztása pótolható s a telektulajdonosok most még kényszeríthetők harminc esztendővel ezelőtt elvállalt kötelezettségük teljesítésére. A bérházkérdés — legalább egykét lustrumra — megoldódnék, keletkeznék városunkban egy modern, szép utca, amely akár főerévé válhatnék városunk testének s bérbeadók és bérlők egyaránt jól járnának. Azt hiszem, nem fog ártani, ha tisztelt szerkesztő ur ezt az elég fonkarika gyürüt. Eldobta, elgurult. S tán még most is gurulna messze, messze, ha a mama fel nem veszi és vissza nem húzza szépen a Mája ujjára : — Igy, édes kis lányom , . . — De azok a magán-ügyek . . . A mama jó volt. Elhervadt korán, aztán lassacskán belehizott az asszonyi lemondásba és türelembe. Sok, sok okos dolgot meg tudott magyarázni. — Ez ugy van édesem. A vőlegénynek, a férjnek, ha igazi ur, mindig vannak magán-ügyei s annál többek, minél gazdagabbak vagyunk mi boldogtalan asszonyok. Mi pedig édes, szegény kis lányom, olyan gazdagok vagyuwk . . . Ez alatt a gyürü visszasiklott régi helyére s a világon minden nyugodtan folyt tovább. A futó rózsák tovább is nézegettek ki a kerítésen. A függönyök kiduzzadtak, majd összecsavarodtak a szép, nyitott, napfényes ablakokban. A kanári tovább ropogtatta cukorkáját, a papagály ocsmányul krákogott. S odaönn a villa cifra tornyán hosszan kinyúlt a kis zászló, kéjesen, lomhán, mint egy Ölelésre csábitó kar, — aztán egy pajkos jkanyarintással rácsavarodott az ostoba szélkakasra. Szabóné-Nogál Janka.