Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-23 / 7.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 7. szám. Csütörtök, Í896 január 23. es Megjelenik betéíikint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ^»<s ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre . . . 6 frt. — kr. Fél évre , . . . . 3 » — » Negyed évre , , .1 » 50 » Egy hónapra . . — » 50 » Egyes szánt ára — » 7 » Városi és megyei érdekeink közlönye. Szerkesztőség : Bottyán János-utcza Spanraft-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza,. Spanraft-féle ház, hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf ; papirkereskedésében. a Wallíisch- és Haug-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. —«? Minden egyes hirdetés után 30 kr kincstári bélyegilleték fizetendő. Az üj Esztergom. in. Esztergom, január 22. A ki figyelemmel kiséri Esztergom iparát és kereskedelmét, az csakhamar reá jön arra, hogy e téren, — az ötvenes években létezett állapotokkal szemben — haladás mutatkozik, de ha viszont az utolsó évtizedet vesszük figyelembe, úgy csak sajnálattal kell konstatálnunk, hogy iparunk és kereskedelmünk nemcsak hogy nem emelkedelt, hanem inkább sülyedt. Áll ez különösen a kézmű-iparra nézve, a mely a gyári ipar fellendülésével mindinkább hanyatlik s hova- tovább egyszerre csak arra ébredünk fel, hogy Esztergom kézműipara elfogy mint a hold, a nélkül, hogy js nét megnövekednék. Nem szándékunk mindazokkal az okokkal bővebben foglalkozni, melyek ezt a sajnálatos állapotot előidézik, mert hiszen kétségtelen, hogy ennek az állapotnakazokai nagyrészben, — mint minden téren, úgy az ipar terén is, a megváltozott viszonyok, jelesül a különféle gépek igénybe vétele, de meg az emberek finomabb izlése és a minden irányban kifejlett nagyobbmérvü követelmények melyek kézműiparunkat • megsemmisítéssel fenyegetik. A legnagyobb csapást kézműiparunkra minden esetre a szabad i i* n v/t inauguráló 1872-ik évi ipartörvény mérte, mely megengedte, hogy minden kvalificatio nélkül bárki is bármely ipart gyakorolhasson és hogy a boltokban is árulhassanak kész iparkészitményeket. Az 1884-ik évi ipar tör vény egy kissé megszorította ugyan az ipar terére való tódulást, azonban ennek is egyes szakaszai oly kibújó ajtókat hagytak fenn, a melyeknek alapján olyan nevetséges esetek is előfordulhatnak, hogy a borbély a mészáros mesterségre, a szabó a rézműves mesterségre minden kvalificatio igazolása nélkül átmehet, szóval a hajdúból mai napság nagyon könnyen lehet harangöntő. És a mi még fájdalmasabb városunk kézműiparára, az abban rejlik, hogy nemcsak a vevő közönség egy nagy kontingensének ettemeg a phylloxera a mindennapi kenyerét, hanem maguka kézműiparosok is e részben nagy veszteséget szenvedtek, a mennyiben csak egy évtizeddel ezelőtt még, ha rosszul is ment olykor-olykor a mesterség, ezt a hiányt pótolta a szüreti termés, a melyből csak kijutott a télivalóra, ma azonban ez sincs. Hogy mennyi sok egyéb minden az oka kézműiparunk hanyatlásának, azzal foglalkozni s azokat előszámlálni talán a végtelenségig tartana, és mert iparunk és kereskedelmünk emelése érdekében óhajtunk szót emelni, tehát ezt nem is folytatjuk tovább. *A múltkori cikkünkben kiemeltük már, hogy a Lőrinc-utcának mielőbbi kiépítése a városnak egyik eminens érdekét képezi. Foglalkoztunk ugyancsak azzal a kérdéssel is, hogy kinek a rezsijére kellenék az épitést foganatosítani. A város pénzügyi állapota és azok a sokféle szükségletek a melyeknek végrehajtása a város előtt áll, teljesen meggyőznek arról, hogy maga a város a maga számlájára a Lőrinc-utca felépítését nem eszközölheti, annak dacára, hogy ez a városra nézve talán a legjobb tőkebefektetés volna. Azzal is foglalkoztunk, hogy miért nem óhajtjuk azt, hogy a Lőrincutca beépítését maga a város cselekedje meg. Azért tudniilik mert erre nincs pénze, s a mit e célra kölcsön vesz, azt fordítsa a fő-útvonal csatornázása és kikövezésére. Azt látjuk és tapasztaljuk már is, hogy a Lőrinc-utca mielőtt még tényleg a közlekedésnek megnyílt volna, mily forgalmi úttá vált, a Dunán túlról jövő vidéki közönség valóságos országútja lesz ez. Ezt az országutat mi az ipar és kereskedelem gyúpontjának szeretnénk látni, a mely ly el iparunk és kereskedelmünknek bizonyára hatalmas lendületet adhatnánk. Rudolf Mihály és Dóczy Ferencz urak, mint a kereskedelmi társulat illetve az ipartestület érdemes elnökei, ha ejybmivník az iparosokat és kereskedőket, ily módon talán meglehetne állapodni és ke&z „Esztergom Í3 Vidaka" tároája. jD LY SZÉP AZ ÉJ. . . »01y szép az éj !« — »Valóban,« — mondta ő, És elfogyott a szó az ajkamon, Pedig belől a forró reszkető Gyereksziv zúgett, mint a cimbalom. Zúgott és zengett. Kábultam belé! De nyelvem ezt a pár szót nem leié ! ^Szeretlek édes lányka égetőn !« A hold mosolygott fenn az égtetőn. * Csak hallgattunk. Az éj is hallgatott. A holdnak fényes csillagtábora A kék mezőkön némán ballagott. Ö arra nézett, én meg tétova. »Szóljon, — monda, — melyik a csillaga ?« S én igy akartam szólni : »Kis maga.« De reszkettem : nem volt hozzá erőm. A hold mosolygott fenn az égtetőn. * > Elvégre is, — szólt — megszid a mama «! »Én nem bánom, ha megver is apám« »Öt perczig még . . .« — »Mily kurta éjszaka!* S kezét ekkor félénken megfogám. »Nagysád«— susogtam forrón, elhalón, Ö hozzám hajolt lágyan, biztatón. S én átöleltem, forrón vakmerőn. A hold mosolygott fenn az égtetőn. GÁRDONYI GÉZA. A főnyersméBT. ;

— Az „Esztergom és Vidéke" eredeti tárcája. — Hárman voltak testvérek. Mindhármat egyformán szerettem. Szellemes, müveit nő volt mind a három. Irma a legöregebb francia órákat adott. Ö volt a ház feje, szeretettel kényeztetve nővéreitől. Szép fekete szemeiben lelki jóság ragyogott. Dús fekete haja a sarkáig ért. Türelemmel járt el a hivatásában, melegben, hidegben egyformán. Örült, hogy nővéreinek segélyére lehetett. A középső nővér, Amália a háztartást vezette. Komoly, jóságos szép metszetű arca csak néha vidult fel. Gyönyörű nagy fekete szemeiből mély bánatot lehetett kiolvasni. A legfiatalabb, Edith, a legelevenebb volt köztük. Okos, kék szemeivel minden hiányt meglátott a ház körül. Ö volt nővéreinek a jó szelleme, aki mindig segítségökre volt, bármit kellett is elvégezniök. Mind a hárman nemesen érző szívvel bírtak; jók voltak a végtelenségig. Osztályrészükül mégis a legnagyobb küzdelem jutott. Reggeltől estig dolgoztak, hogy szerényen megélhessenek. Nem volt más szórakozásuk, mint Irma nővérük zongorajátéka. Ha Irma a zongorához ült s elkezdett játszani, azzal a mély érzéssel, amelynek ritkán akad párja, áhítattal hallgatták. Ez volt az ő egyedüli örömük. De minő játék is volt az, Érzelmesebb játékot soha nem hallottam. A billentyűk sirtak ilyenkor, elzokogták annak a három árva leánynak minden szenvedését. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy honnan veszi azt a mély érzést a játékához? Azt felelte, hogy ő nem csak játsza azokat a szomorú dalokat, hanem át is érzi, mert azokban a bús dalokban oly sok van az ő életükből. Előkelő szülőknek voltak a gyermekei, akik semmi vagyont nem hagytak maguk után. Az előkelő leányoknak maguknak kellett az élet terheivel megküzdeniök. S megküzdöttek nemesen. Nekik nem volt idejük ábrándokat kergetni, nekik csak a megélhetés után kellett fáradniok ... Mindegyik szive mélyébe temette el azt az édes bohó ábrándot, a mely a női szívnek oly nagyon jól esik .. . Küzdeni csak, küzdeni tovább . . . Ez volt a jelszó. S e küzdelmes életben Irmának egy édes álma volt. Bohó álom volt. Gazdag szeretett volna lenni. Elgondolta, hogy segítené ő a hozzájuk hasonló elhagyatottakat. Milyen boldog lenne ő, gondolta, ha azokon segíthetne. Ösmerősei mosolyogtak rajta, ha boldogító álmát előttük említette. Egyszer az a szép asszony, a hová órát adni járt, mosolyogva fogadta: — Tudod-e édes, mondta tréfásan, azon vagyok, hogy a te szép álmodat megvalósítsam. Mindig nyerni akarsz, hogy segíthess másokon, s neked szegény még csak sorsjegyed sincs . . . Tehát elhatároztam, hogy adok neked egy sorsjegyet, a melyet e hó közepén fognak kihúzni. Fogadd el tőlem. Kívánom, hogy a főnyerőt te nyerd meg. Soha jobb kezekben még nem volt pénz, mint a tiedben lenne. Irma örömmel fogadta barátnője ajándékát. Biztosra vette, hogy nyerni fog. Ezen a napon vígan lépett be nővéreihez. ' — Örüljetek, nem fogunk már úgy küzdeni. Lesz kényelmesebb lakásunk, visszavásárlom a mi kedves kis családi házunkat, az öreg bútorokat felváltjuk ujakkal, veszünk szép meleg téli ruhákat, neked kedves jó Amálom nagy cselédet tartunk, aki főzni fog, hogy ne kelljen a konyhába lenned . . . Edith megkapja azt a szép fülbevalót, amit a múltkor a kiratban láttunk . >. Az öreg B.-éknek ötszáz forintot adunk no meg más szege rycikrek is. — De hát az Istenért, hol vesszük azt a sok pénzt ? kiáltá Edith. — Nyerni fogunk, monda diadalmasan Irma. — Nyerni ! Kiálták a nővérek elszomorodva, — Igen, nyerni, de most már bizonyosan, mert sorsjegyem is van s ezzel diadalmasan mutatta meg a sorsjegyet. . ' - " . * Boldog napok következtek ezu'án. Légvárakat építettek egész nap. Még éjjel is arról álmodtak.