Esztergom és Vidéke, 1896

1896-06-07 / 46.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 46. szám. Vasárnap, 1896. június 7. ESZTIBGOH es fIDEKI i^xxv^xxxx>xxxxxxxxxx\x\x\xxx\xxvxxxx\xxxxvxxxx^^ s § ^ Megjelenik hetenkint kétszer : . § csütörtökön és vasárnap. | —*— | ELŐFIZETÉSI Ár\: | 8 . . 5 § Lgesz évre 6 frt — kr. ^ | Fél évre 3 » — » J § Negyed évre I » 50 » § ^ Egy hónapra — » 50 » | i Egyes szám ára — » 7 » § S £ ^Vvxxxxxxxxxxxxx\xxx\x\x\x\xxxxx\x\xxxxx\xxxxxxxxxxx\xxxxxxx\xxxxxx VÁROSI ES MEGYEMERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —3= TELEFON 59. SZÁM. =— Egjcs szamok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésébeu, a Wallliscll- llan^ll-féle dohánytözsdékben. Tarthatatlan állapotok a városházán. Esztergom, június 5. Mint egy ólom-madár, ugy nehezedik súlyos szárnyaival városi adminisztrációnkra, s akasztja azt meg, az az állapot, melyet a legenyhébb kifejezéssel tarthatatlannak nevezünk. Elődök átka, bűne, avagy az utódok tehetetlensége, avagy mi más hát az, mi, mint Prometheust tartja lebilincselve akaratunkat, cselekvő képességünket a városi közügyek vezetése terén, de mondjuk városunkat, melynek — sajnos, tehetetlen — testén, csak önös célokat tartva szem előtt rágódnak azok, kik nem ismernek kötelességtudást. A baj nagy, melyet orvosolni mihamarabb kell, ki kell vágni azt a fekélyeket a testből, melyek egy beteg rendszer szüleményei és maradványai. Hasson bár a kés csontig, velőig, de mentsük meg még azt, mit lehet. Nem uj dolgok ezek, rég keletkeztek, évek hosszú során át harapódzottak mindjobban el, s ma, midőn a k „Esztergom és fiié" tárcája, Szerkesztői, üzenet. A nyulaprólék capri-sauce-szal, A habos Kugler-sütemény, Felér a legdicsöbb epos/szal S szebb százszor, mint egy költemény. Manapság, sajnos, a poézis Ott van a konyha-asztalon, Azért ajánlom önnek én is í Ne irjon verset, asszonyom. Nem ritmikusabb Goethe verse, Mint ön, amikor., mosolyog Es csókjánál, becsületemre Szebb páros rímet nem tudok. Ön maga is egy kész poéma — Remélem, nem veszi zokon, Ha mégis önnek szól e téma : Ne irjon verset, aszonyom. Hogy milyen szép a kézimunka : Sok mindent tudnék mondani, Vagy megvetendök-e korunkba' A toilette száz gondjai ? Hogy hova kell gyöngy, hova nem kell, Mi legyen disz az asztalon — : Ne bíbelődjék ütemekkel, Ne irjon verset, asszonyom. Hát még a sok tízes bizottság, A hangverseny, a bálterem, Amelyek lelkét beragyogják — S ön hozzájuk oly hűtelen ! Ha szereti nagysád a múzsát, Miben kétkedni nincs okom ; Törölje le tintás kis ujját, Ne irjon verset, asszonyom. Ha zsong fejében a poézis, A zongoráján verje ki, Tudom, hogy ez becses férjét is Nagyon megörvendezteti. haladás, bizonyos tekintetekben túl tág terére léptünk, midőn minden munkás kézre szükség van, mind jobban kezdjük látni, ismerni közügyeink vezetésének csiga lassúságát és nagyon sok tekintetben áldástalan munkálkodását. Ennek tudata hozta össze képviselőtestületünk tagjait az Úr napján, hogy a neki szentelt napnak egy részét közügyeinknek áldozzuk. Hogy a baj nagy, hogy itt az ideje, hogy komolyan foglalkozzunk a kérdéssel, kitetszett a nagy érdeklődésből, a nagyszámban megjelent képviselők ábrázatáról, kiket üdvözlünk, de üdvözöljük az eszme megpenditőjét, ki az értekezletet összehívta, s habár kifejtett nézeteivel mindenben egyet nem értünk, mindamellett övé az érdem, hogy eljutottunk odáig, hogy kíméletlenül rámutattunk a hibákra, bajokra, s felemeltük tiltakozó szavunkat. Mi, az értekezletnek nagy következményeket tulajdonítunk, mert hiszszük és reméljük, hogy azok az eszmék, bírálgató szavak, feljajdulások, de jogos követelmények, el fognak jutni odáig, hova, s kiknek szánvák. Nem akarunk részletek fejtegetésébe bocsátkozni, már csak azért sem, mert az értekezlet lefolyásáról lapunk más helyén* számolunk be, de általánosságban és főbb körvonalakban annyiban összegezhetjük a tanácskozás eredményét, hogy nagyon érezzük egy erélyes, kérlelhetetlen kéz szükségét, mely vasmarokkal összesíti a közügyek és a város érdekeinek fonalait, de érezzük azt a szellemet, mely legiószámba menő tisztikarunk kebelében . honol, s a mely nem felel meg annak a követelményeknek, annak a várakozásnak, melyeket oly fényesen, nagylelkűen sőt bizonyos könnyelműséggel praehonorált, a város képviselőtestülete. Sorban szóllaltak fel a szónokok, s mutattak rá azokra a mulasztásokra, kötelességszegésre, közöny és tétlenségre, mely városi administrációnkat jellemzi. Fájdalmasan jajdultak fel a hihetetlen magasra, 11 7%-ra felszökött pótadó miatt, mellyel szemben semmi gondoskodás sincs arról, hogy ezen hallatlan összeg apasztására uj jövedelmi források nyittatnának. Érdemleges határozatot az értekezlet eddig még nem hozott, annak meghozatalát legközelebbi összejövetelére tartotta fenn, de egy fontos eredménye már is van, az; hogy városunk felemelte tiltakozó szavát az ellen a szellem ellen, mely administrációnkat jellemzi, vezérli, melynek hathatós kifejezést a tervbe vett rendkívüli közgyűlésen szándékozik adni. —a. Értekezlet a városházán. Esztergom, jun. 6. Folyó hó 4-én délután 3 órakor, nagyszámú képviselőből álló népes értekezlet folyt le a városháza termében, melynek célja első sorban az volt, hogy a részleges tisztújítással szemben mily állást foglaljon el a képviselőtestület, másodsorban pekfnzott a fejem. Abban a főfájos órában határoztam el, hogy délvidékre utazom. Meglátogatom az én festő barátomat, a ki a pallettáján csak olyan színeket talál, a melyekkel szabadon tenyésző pálmákat, izzó sárga levegőt lehet festeni. Még azon a napon elindultam. Az embernek alávaló tivornyák után mindig ilyen szerencsétlen gondolatai vannak. Egy deczemberi estén vitt el a vonat először e hely mellett. Utálatos, fekete este volt, valószínűleg annak az éjszakának évfordulója, a melyiken Poe madara megszólalt. A kocsit nem fűtötték, töpörödött, faunarcú, durva plaidekbe csomagolt öreg úr ült mellettem. A sok pokrócból csak a szeme látszott ki, meg a borotválatlan álla a kemény szakáitüskékkel. Folytonosan dünnyögött valami ismeretlen nyelven, az állát billegtette és engemet nézett. Ez a vén bagoly figyelmeztetett: — Nardóban vagyunk ! Kinéztem az ablakon. Hóval borított bazaltsziklák között tenyérnyi kis völgyben terült el a városka, a hová a halál osztogatja a vasúti jegyet. Az olajfák és ciprusok között szétszórva emelkedtek az olaszos, tfehér házak ; olyannak tetszett nekem az egész villatelep, mint egy pavillonrendszerben épült óriás kórház. Sajátos szürke fátyol borult a völgyre a vastag kődből, a villamos lámpák hideg fényéből és az olajfák ezüstös színéből összeszövődve. Még a vonatvezető is komoran, zordan nyújtotta el, szinte belevágott a fülbe, mint egy éles, hamis akkord: — Nardo ! A vén faun tizenkét plaidjével együtt kiszállott és nagyon csodálkozni látszott azon, hogy nem követem. En pedig abban a percben elhatároztam, hogy soha be nem teszem a lábamat ebbe az elátkozott városba. Es egy hét múlva mégis 'ott sétáltam karcsú cédrusai között. Azt hiszem, a fűtetlen vasúti kocsiban hűltem meg, vagy a plaides ember volt valami jettátor (sokszor komolyan gondolok erre), vagy Isten tudja, mi történt velem. Csak annyi bizonyos, hogy a mikor barátom készülő pálmáit megláttam, már lázas voltam s azóta beteg vagyok. Soha életemben nem volt semmi bajom, legalább nem vettem tudomást róla és soha nem féltem a nyavalyáktól. Az az éjszakai utazás megváltoztatott egészen. A pokróczokba csomagolt emberke csodálkozó tekintetével álmodtam minden éjjel (ez is a láz jele) és egyre fülemben csengett a konduktor monoton kiáltása : — Nardo, Nardo . . . Egy napon azután barátom ledobta az ecsetjét és reám támadt: — Nagyon megöregedtél, pajtás! Azelőtt nem estél kétségbe egy kis nátha miatt. Hát menj át egy pár napra. Nardoba, ott majd abbahagyod a prüszkölést . . • Reánéztem a barátomra, torkom összeszorult. Rettenetesen megdöbbentem, szinte megfagyott a lelkem szavaira, mintha egy orvosi konzílium veszett embernek deklarált volna, Bezárkóztam a szobámba, ismételtem becsületszavamat Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés ntán 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, A holdvilág-szonáta erre Igen alkalmas, mondhatom, Vagy Offenbach egy operetteje — Ne irjon verset, asszonyom.

4 Ha majd egyszer átjárja lelkét Egy ismeretlen nagy öröm, S ön dolgozik a pici vendég Számára egy kis fejkötőn — : Nem kell ahhoz se toll, se tinta, Se bibelödni verssoron, Beismerni, hogy ön megírta A legszebb versét, asszonyom. MAKAI EMIL. Az őszirózsás leány. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Az idő gonosz, tapadós nem merek a szobámból kimozdulni. Idebenn pedig nagyon imatkozom, lusta vagyok mindenre, hát csak gondolkozom: ez a legkényelmesebb. Es csodálatos, mindig ő reá godolok ! Pedig alig három hónapig ismertem és olyan keveset beszéltünk egymással. Szerelemről szó sem lehetett közöttünk, hiszen azt a megismerkedésünk körülményei is kizárták, barátság pedig nem születik meg ilyen rövid idő alatt. Hát miért hatott ez a leány mégis jobban a lelkemre, mint azok, a kiket szerettem, a kik megcsaltak, a kik gyönyörűséget okoztak ? . . . Olyan hideg van a szobában és ettől a kérdéstől még jobban fázom. . Igazán nem tudom, miért kellett kimozdulnom hazulról. Egy éjszaka nagyon vadul mulattunk, folyt a pezsgő és törtek a poharak; másnap zúgott,