Esztergom és Vidéke, 1896
1896-03-29 / 26.szám
Esztergom, XVIII. évfolyam. 26. szám. Vasárnap, 1896. március 29 ESZTERGOM t es i Megjelenik hetenkint kétszer : § csütörtökön és vasárnap. | I —$— 1 $ • . • 5 ELŐFIZETÉSI Ar\: § s ij § Egész évre 6 fit •— kr. ^ Fél évre 3 » — » ^ § Negyed évre I » 50 » ^ ^ Egy hónapra — » 50 » ^ Egyes szám ára •— » 7 » S VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és maganhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. =— Kgjes szamok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a WalHÍScll- < ; s líauglt-féle dohártytözsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr Kenyér és cifraság. % Esztergom, március 28. A vármegye emberileg gondolkodó bizottsága a március 7-iki közgyűlésen elhatározta, hogy a vármegye alkalmazottainak eddig volt silány javadalmazását fölemeli arra a színvonalra, amely megfelelt volna az állam alkalmazottai által élvezett legutolsó fizetési osztályzatnak. Ugyenezen közgyűlésből aztán a bizottság a belügyminister 11 r kezdeményezésére elhatározta azt is, hogy Magyarországezeréves fennállásának emlékünnepén a vármegyeház földiszitésére és 7 (hét) uri ember, mint a június 8-iki bandériumban résztvevőknek magyar díszruhába való felöltöztetésére 5000 forintot ád. A javadalmazások fölemelése 3Y2 °/Q pótadó kivetésével történt volna, míg az 5000 forint parádéköltségből 2000 forint az árvatári tartalékalapból, 3000 forint pedig a katonabeszállásolási pótadóalapból lesz fölvehető. S még tartozunk az igazságnak ama kijelentéssel, hogy az 5000 forint a cifraságoknak az ünnepség után való elárverezéséből befolyó összegből oly módon lesz visszatérítendő, hogy ez összeg 2 / 5 része az árvatár tartalékalapját, 3 /része pedig a katonai pótadó alapot fogja illetni. Megszavazott tehát a vármegye közgyűlése 3V2% pótadót abból a célból, hogy a tisztviselői s egyéb alkalmazottainak legyen miből tisztességesen megélni és 5000 frtot avégből, hogy május 13-án és június 8-án nagyobb legyen a parádé. Megvalljuk, hogy egy szót sem szólottunk volna az egész dologhoz, ha a belügyminiszter ur vagy nem megy bele a «parádéköltségek» engedélyezésébe, — vagy ha már indokoltnak tartotta a cifraságokra 5000 frt. engedélyezését, ugy hasonlóan talált volna indokokat a 3V2% pótadó kivetésének engedélyezésére is. Azonban ezen indokokat a belügyminister ur nem találta meg, hanem a pótadó kivetésétől engedélyét megtagadta; ellenben az ünnepi költségekre kért 5000 frt. fölvételét engedélyezte. Kérdjük, hol itten az igazság, avagy csak a legszerényebb mértékkel számított méltányosság is? Vagy hát ezen a szép Magyarorii „Esztergom és fiié" tárcája, 2^ fecskék. — Sully Prndhomme. — Te, ki vigan merülsz a légbe, De nem szédit az égi fény; Nem hullsz alá; j'ósz visszatérve S pihensz nyugalmas völgy ölén ; Ki felrepülsz a fellegekbe In?ii a kristálycseppeket, Amit nekünk csak térdepelve Meritnünk csermelyből lehel; Az otthon és a kóbor élet Örömét, kedvét erezed; Ősszel hő vágy hí messze téged, De meghoz minden kikelet: Miként te, lelkem messze szállván, Kering a fényes ég alatt; S az édes álom könnyű szárnyán Követi csapongásodat. Ha szeret kóborolni, mint te Fészkéhez ő sem hűtelen És kettő drága néki szinte: A szárnyalás, a szerelem. Szalay Fruzina. A színész szerelme. — Az «Esztergom és Vidéke» eredeti tárcája. — Volt Londonban egy igen híres művész, ki Schakespeare minden hős szerepében kitűnt. Szép, hatalmas férfiú, a harminc és negyven évek közötti korban. Korrekt magatartása és ambiciózus művész létére sohasem a páholyoknak játszott, hanem azért, hogy beleélve magát az ábrázolandó hős szerepébe, meghassa az egész közönséget. Szegény is volt, mint a templom egere, mert az ő jutalomjátékára csak babérok gyűltek, — de titkos imádó asszonyok nem gyűjtöttek ajándékokat. Othellót játszván egyszer, amint vérben forgó szemekkel rohan Desdemonára, egy páholyból női sikolyt hall s utána a színpadra repül egy női színházi csokor egy fél keztyüvel, ő meg sem hajtja magát, folytatja szerepét s csak a függöny legördülte után veszi fel a csokrot s a belé akadt elegáns keztyüt. A virágok illatánál kedvesebb szag áramlott ki a parfümös keztyüből. Keblére rejté és midőn kitapsolták, önkénytelenül azon páholy felé tekintett, ahonnét a sikolyt hallá s honnét a csokor feléje repült. X. hercegné ült ott. Egy fejedelmi szépségű, de meghatározhatlan korú nő, ki egyik keztyüs és másik keztyütlen kezével tapsolt neki. A művész festéken át elpirult. szagon a vármegyék alkalmazottai már olyan fejedelmi ellátásban részesülnek, hogy a pénzt aranyos sarkanytus sárga csizmára kidobni sókkal indokoltabb ? S amint halljuk 20, vagy 22 vármegye hasonló értelmű fölterjesztését dobta sutba a belügyminiszter ter ur azzal a megokolással, hogy a törvényhatóságok alkalmazottai az 1893. évi IV. t. c. értelmében már részesültek fizetésemelésben s hogy pótadó kivetése az adózó közönség fizetőképességét csökkentené. Azt persze feledi a belügyminiszter ur, hogy Sopron vármegye a saját emberségéből és szintén belügyminiszteri engedélylyel emelte föl az alkalmazottai fizetését olyan niveaura, amelyhez képest a mieink javadalmazása csak borravalónak mondható. De hát ami szabad Sopronnak, az «ad majorem autonómiáé glóriám» nincs megengedve a kis Esztergomnak. Azaz bocsánat: Esztergomnak, a rendezett tanácsú városnak 86°/ 0 lehet a pótadója, de Esztergomnak, a vármegyének a 15% is sok; a város az ő keskenyebb autonomiájáDe haza 'menve nem gondolt a nőre annyit, mint inkább azon sikerre, amelyet elért. Llmult egy hét s ő el is feledte már a csokrot, keztyüt s ennek tulajdonosnőjét, midőn egy levelet kap. Pompás címeres papíron csak e pár sort irja neki a hercegné : — Maga vad ember, hozza al a keztyümet! Művészünk zavarba jön. Rohan haza. Kikeresi a keztyüt, felöltözik csinosan és elmegy a hercegi galotába. Bejelenti magát és csakhamar ott áll a félig fekvő, félig ülő asszony előtt, ki lorgnonján át bámulja és mustrálja őt. — Hazahoztam a lady keztyüjét, — szólt állva a művész. — Ülljön le, kell is nekem a keztyü ! No, ne fusson ! Azt hiszi, hogy nekem nincs módom 'ezer pár keztyüt, ha kell, esténkint eldobnom ? Én önt akartam látni ! — Parancsoljon velem ! — Ah ! Pompás ! No, hát azt parancsolom, jöjjön közelebb és tanítson meg engemet ugy szeretni, mint Othellóban Desdemonát! Tudja áz borzasztó lehet, hogy egy nő, ki oly hű és oly forró szerelemmel viseltetik ura iránt, ki nem is vérbelije, mert ön szerecsen abban, még meg is öleli magát, grandieuse! én csöngettem volna az ő helyében! On val megemelheti a polgármestere fizetését 2400 forintra, mivel csak 86°/ 0 a pótadója, de a vármegye érezze magát boldognak, ha 5000 frtos parádét csinálhat, az ő széles körű (?) autonómiája mellett. Es nem is olyan nevetséges ez a kenyér és parádé kérdés, mint amilyennek látszik. Mert miképpen a megvakart muszka alól ki szokott ríni a tatár, azonképpen kitűnik az igazság a belügyminiszter ur nem valószínűtlen következő okoskodásából : A vármegyék már lejárták magukat, valóságos anachronismusok. Erdemeik a történeimé s mivel a mai főszolgabirák és alispánok elődei szívesek voltak megcsinálni a honfoglalást, hadd ünnepeljenek szegények. Erre a célra tehát adok a kis Esztergom vármegyének 5000 forintot. Esztergom szab. kir. város, no az már egészen más ! Ez az előző időkben nem csinált semmit; pihenten fog a jövő munkájához. Adjunk tehát neki a jövő reményében egyesülést, hidat, kaszárnyát és emeljük föl az alkalmazottak fizetését, amenynyire ezt az a bagatelle 86°/ 0 pótadó engedi. azonban megmagnetizálta őt hőstörténeteivel, hangjával, vad szemeivel ! Nos, tegyen kísérletet velem. Szeretném, ha ugy be tudna hálózni hangjával, hogy féljek öntől, hogy szeressem és szeretném, ha . . . — Ha végül megfojtanám ? — kérdé mosolyogva a művész. S a lady némán intett, hogy »igen.« Nos, a művész, ő is hiu volt és férfi is, nem kérette sokáig magát és bűvös hangjával addig szavalt a koros, de még kívánatos ladynak, mig ez csakugyan megszerette őt. Megszerette, mint régen másokat, majdnem ugy, mint kedvenc ölebet. Ha a művész játszott, X. hercegnő ott leste egyedül páholyában szavalatát, páholya üres volt régi udvarától, mert ujabb szeszélyét egész London megtudta s nem akarták zavarni. A művészt előadás után kocsiján hazavitte, megvendégelte, szóval mindketten boldogok voltak, vagy annak képzelték magukat. Ami tulajdonképpen egyre megy. Történt azonban, hogy X. herceg megjött egy győztes hadjáratból és felesége a férj tiszteletére nagy esélyt adott. Már napokkal azelőtt nem volt a színházban. Művészünket szinésztársai elkezdték boszantani, hogy megvan-e hiva X. hercegnő estélyére, amely oly fényesnek ígérkezik ?