Esztergom és Vidéke, 1895
1895-05-09 / 37.szám
féle telket közegészségi szempontból, és az ott lelhető vizet próbafúrások utján. Tiefenthal Gyula városi mérnök pedig próbaásatásokat végez az* alapmunkálatok tanulmányozása czéljából. Szó van arról, hogy ha a helyszinen kifogástalan vizet nem találnának, az úgynevezett >Cigány-kút« kitűnő vizét vezetnék a kórházba. Dr. Rigler ezt is meg fogja vizsgálni. — Színház. Szombaton »Számi az uj honpolgár* Mátray Kálmán betegsége miatt elmaradt és helyette harmadszor adták a Szókimondó asszonyságot most már csekélyebb közönség előtt. A színészek sem játszottak olyan ambícióval - s igy a harmadik előadás a két első Madame sans géne-nél jóval gyöngébb volt. — ; Vasárnap délután >A czigány,« Szigligeti népszínműve. Igen jól játszott Sárdi, ki a címszerepet kreálta. Alpár Irén, a társulat új tagja élethűen ábrázolta a szerelmében megőrült cigánylányt, Rózsit. Első fellépte- nagy rokonszenvre talált. Mátray az uraság hajdúját, valamint Mezei a parasztot elég jól adták. Mátrai Margit fürge kis Évi volt. Közönség szép számmal volt jelen. Este az elmaradt »Uj honpolgár,« egy mindén érték nélkül való bohózat ment, zsúfolt ház, leszakadásig telt karzat előtt. A- darab bizony csak fércelmény ; egyedüli érdeme, hogy pár talpra esett éle csúszik el a szentimentális, vizenyős cselekmény közepette. Lévai Berta, Mezey, Mátrainé, Hidasi és Hatvani Ede voltak a legjobbak. Mátray Kálmán Számija tetszett, különösen a bemutató dal : »Azén nevem Góldstein Számi.« Ezt sokszor megtapsolták és az ujrázásnak nem akart vége szakadni. — Hétfőn ismét »Számi az új honpolgárt« adták gyéren látogatott ház előtt. Ez előadáson a színészek a maguk számára játszottak és igen jól mulattak, velük együtt a kis számú közönség is nagyokat kaczagott Mátrai Kálmán kitűnő mókáin és élvezte H. Lévai Berta sikkes játékát, gyönyörködött szép táncában, amelyet többször megújrázott. Úgy látszik, hétfőn nem igen akad színházlátogató közönség. Nem is csoda, a szombati egy és a vasárnapi két előadás a publikumot, mely Eszte-r gombán mindig egy és ugyanaz, kimeríti és igy a »blaumontági« szünet financiális szempontokból sem sikerülhet. — Kedden H. Lévai Berta aszszony jutalomjátéka a »Náni< Follinusz Aurél népszínműve. A társulat kedves primadonnája a városligeti színkörhöz szerződött és most búcsúzóul lépett fel. Mondanunk sem kell, hogy ismét nagyon kedves volt és szépen énekelt. Méltó partnerei voltak Viola (Józsi), Mezei (Kreuzer Michel) és Mátrai Kálmán (Szepi). Lévait sokszor kitapsolták s mikor a szinre lépett, esztergomi tisztelői két gyönyörű virágkosárral lepték meg. Ugy halljuk, hogy a Hatvani-pár nemsokára ismét Esztergomba tér vissza a városligeti színkörből, mit a szinházjáró közönség bizonyára örömmel hall, mert nem szívesen vált meg kedvencétől Ma este lép fel először Alpár Irén, az ujon szerződött drámai primadonna a »Vasgyáros«-ban. — A szentkereszti bÚCSÚ. Szentkereszten a május 3-iki búcsúra ezidén is szép számmal érkeztek az ájtatos búcsújárók. Már a hó első napján bevonultak az alföld messze vidékéről a csongrádi, félegyházi, jászberényi, kecskeméti, dáni hivek. Másodikán pedig szakadatlanul késő estig érkeztek a processziók. Három szent-beszédet mondtak, a magyaroknak L e n c z Simon bajóthi, a tótoknak Schramek Károly sárisápi plébános, a németeknek pedig A s c h e nbre nn e r József szomori káplán szónokolt. Az áldozók száma megközelítette a három ezret. Az ájtatoskodók lelki szolgálatát a helybeli lelkészen, Németh Viktor plébánoson kivül kilencz áldozár végezte. Rákövetkező napon jöttek a Dorogh és Tokod községbeliek a segédlelkészektől vezetve és a csolnokiak plébánosuk kalauzolása mellett. — Halálozás- Melicher Ferenc, ballassa-gyarmathi kir. ügyész halálát tudatja velünk egy gyászjelentés. Melicher 1872—75-ig az esztergomi törvényszéknek volt ügyésze. A boldogultban, ki idevaló polgár "családból származott (atyja jónevű órásmester volt) sok esztergomi ismerőse siratja az elhunyt jó barátot. A gyászjelentés a következő : «Özveg\/ Melicher Ferencné, szül. Schickinger Fanny és gyermekei : Melicher Kornél, Melicher] Mariska, Melicher Endre, valamint özv.' Melicher Vincéné édes anya és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják a felejthetetlen jó férj, apa, fiú és rokon Melicher Ferenc, jogtudor-, köz- és váltóügyvéd-, balassagyarmati királyi ügyésznek folyó május hó 5-én delelőtt fél 10 órakor, életének 56-Ík, boldog házasságának 27-ik évében rövid szenvedés után történt szomorú elhunytát. A megboldogultnak hült porai folyó hó 7-ikén délután 5 órakor fognak róm. kath. gyásszertartás után a balassagyarmati sírkertbe.örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent miseáldozat folyó hó 8-án, reggeli 8 órakor fog az Egek urának bemutattatni. Balassa-Gyarmat, 1895. május hó 5. Áldás és béke lengjen porai'-fölött!» — Baleset. Melichar Lina bányászleánynak, ki az annavölgyi bányán külső dolgokat végzett, egy rohanó csille oly szerencsétlenül nekiment, hogy lábszárából a húst egészen kiszakította. Dr. Hüke dorogi bányafőorvos varrta össze a ron T csolt részeket. — Halálozás. Tölgyessy Ferenc dorogi kántortanítót érzékeny csapás érte szeretett leánykája, a 8 éves Erzsike gyászos elhunytával. Nyugodjék békében a halál által korán leszakított rózsabimbó. — Térzene. A katona-zenekar kedden délután fél hattól hét óráig ismét térzenét tartott a Széchenyi-téren. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy több oldalú felszólításra a térzenéket ezentúl — igen helyesen — ebben az órákban tartják meg. A zenét nagy séláló közönség hallgatta. A »Musik-programm«, melyet jobban szeretnénk ezentúl magyarul, vagy legalább magyarul is olvasni, ez volt ; »Nibelungen« induló Sonntagtól. »Mártha« opera nyitánya Flotowtól. »Jogászbáltáncok« keringő Strausstól. »Katonakar« Faust operából Gounodtól. »Scheindig« Polka francaise Zichrertől. Magyar népdalegyveleg Friedrichtól. »Isulina« ariette Stiglettitől. »Opern Revue« induló Gangtól. — TÜZ Dorogon. Kedden délután eddig még ismeretlen okból kigyulladt Till Ferenc földmivesnek az udvar külön helyén álló istállója. A emelkedő lángok nagy riadalmat okoztak a községben. Csakhaniai a földekről, a szőllőkből — a harangok féíreverése által figyelmessé téve, hazarohant a lakosság és a tüzet igen gyorsan elfojtotta. Szerencse, hogy közvetlen az égő istálló mellett álló szomszédos lakóház cseréofödeles lévén, a tűz nem terjedhetett tovább. Különben nagyobb baj történhetett volna. A istállón kivül más nem égett le. — üröm Komáromnak. Mint Komáromból írják, igen valószínű, hogy 1896, okt. i-sejére a pénzügyminiszter Komáromban a pénzügyigazgatóság felállítását el fogja rendelni, és helyisége a mostani kir. törvényszék helyiségeiben lenne a kir. adóhivatallal együtt. — Jótékonycélú államsorsjáték. Mint az előző években, ez idén is nagy jótékonycélú államsorsjáték tartatik. — Ezen sorsjáték hozta nyereményben következő jőtékonycélú intézmények vesznek részt : a pesti szegénygyermekkórház- egylet, a budai nőegylet, a vagyontalan állami tisztviselők özvegyei és árvái részére gyűjtendő alap, a Mensa akadémica, a háromszékmegyei árva fiu és szeretetház, siketnémák . kolozsvári országos intézete az aradi siketnéma iskola, a fiumei »Mária* Árvaház, a Ranolder féle tan- és nevelőintézet, a nagy-mihályi közkórház, a fehér kereszt egylet és a budapesti angol kisasszonyok tanintézete. A játékterv nagyon kedvező esélyekkel kecsegtet, a főnyeremény 60,000 frt, az összes nyeremények 160,000 frtra rúgnak. Sorsjegy á. 2 frtért kaphatók minden lottó-, sóés adóhivatalnál, a legtöbb postahivatal és dohánytőzsdében. Á húzás június hó 26-án történik. — Vetőmagvak. (Haldek Ignác magnagykereskedő s heti jelentése) Vörös heremag. A rendelmények ezen cikkre a héten már csak gyéren érkeztek be, nyers áruból is csak egy tétel bánáti áru került 60 frton eladásra. Lucernamag-: tisztítatlan nyers minőségben erősen kináltatott, a nélkül, hogy vevőkre talált volna, jegyeztetik 35—45 frtig. Bükköny, teljesen hiányzik, ugy, hogy a beérkezett rendelmények csak részben voltak foganatosíthatók. Baltacím: már teljesen üzlettelen. Répamag: az egyetlen cikk, mely még élénk forgalomnak örvend, jegyeztetik : oberndorfi 30—35 frtig, eckendorfi 28—30 frt, olajbogyóalaku 23—26 frt, bucok 22—25 frt. Muharmag: igen keresett, de kevésbbé vásároltatik, mivel a jelenlegi tulmagas árak ezen takarmánynövény tulajdonképeni értékével éppen nem állanak a kellő arányban. A gazdád tehát más takarmánynövények magvaira irányítják érdeklődésüket, melyek sokkal magasabb tápértékkel bírnak és nagyobb hozamot adnak, mint a muhar ; igy az utóbbi időben már nagyobb rendelmények érkeztek csibehurmagra (spergula), mely kitűnő takarmánynövény hazánkban eddig nem volt kellőképen méltatva, a fizetett árak a minőség szerint 12—14 frt között váltakoztak. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos NÓGRÁDI JENŐ. Aki mer, az nyer! Felhívás az uj, nagyobbított és jobbított, Hamburg állam által garantirozott nagy sorsjátékon Való részvételre, amelyen aránylag csekély betéttel rendkivül nagy összeget kell nyerni. Ezen sorsjátékon II millió 230,795 márka kerül felosztásra. Ezen kiválóan kedvező sorsjátéknál, melyen 57,700 nyereménynél csak 115,000 sorsjegy vesz részt, a nyeremények a következők: A legnagyobb nyeremény esetleg 500,000 márka, I nyer. á 300,000 márka I 56 » a 5,ooo m. 1 » á 200,000 m. ' 106 » a 3,000 m. 1 » a. 100,000 m. j 231 » á 2,000 m. 2 » á 75,ooo m. j 812 » a. 1,000 m. 1 » á 70,000 m. | 1415 » a 400 m. 1 » á 65,000 m. 20- » a 300 m. 1 » a 60,000 m. 100 » a 200 m. 1 » a 55,000 m. 39755 » á 155 m. 2 » á 50,000 m. 32 » á 150 m. 1 » á 40,000 m. 1538 » á 137, 100. 3 » á 20,000 m. 98, 69 42, 20. 21 nyer. a 10,000 in. Ezen nyeremények kevés hónap alatt 7 osztályban nyeretnek és a főnyeremények osztályról osztályra nőnek. Az első húzásra hivatalosan megállapított ára e gy egész sorsjegynek csak 3 frt 50 kr. » fél » » 1 » 75 » » negyed » » — go » és ezen csekély betétért 50,000 márka nyerhetőSorsolási terveket, melyek az állam címerével vannak ellátva ingyen és bérmentve küldök szét. Rögtön minden húzás után küldöm a sorsjegytulajdonosoknak az állam címerével elláíort h ivatalos húzás-jegyzéket. Bégem, amely az 1851-ik évtől a közönség mindinkább , növekvő bizalmának örvend, hivatalos bizonyitéM szerint már 5-ször fizette ki a fődíjat vevőinek. Már maga ezen tény elég volna cégem ajánlására. A legutóbbi években a következő főnyeremények estek gyűjteményembe : 303,000 márka a 43,433 számra. 154,000 » az 59,310 » 182,000 » a 33,464 » 100,000 » a 18,768 » 80,000 » a 31,756 » 50,000 » a 59,250 » 303,900 » az 59,281 » 183,400 » a 19,603 » 100,000 » a 40,485 » 80,000 » a 11,250 » 50,000 » a 2,383 » 48,000 » a 10,856 » valamint más 40,000, 30,000, 25,000 20,000, 10,000 stb. márkás nyeremények. A nyereménypénzek kifizetése és szétküldése azonnal és a legszigorúbb titoktartás mellett történik a vevő kívánalmához képest. A rendkivül erős keresletet miatt kérem a megrendeléseket leggyorsabban, mégis legkésőbb' május 15-ig beküldeni. J. B1UM1SI, Hamkurír KutUhausstrasse —- Alapítva 1851. — Műhelyem és lakásomnak Vízivárosból Esztergom sz. kir. város Duna-utcza 56. sz. alá történt áthelyezése alkalmából bátor vagyok úgy a helybeli, mint vidéki nagyérdemű közönségnek becses tudomására adni, miszerint mindennemű épület- és mülakatos munkát, valamint a legdíszesebb kiállítású takarék-tűzhelyek készítését is elvállalom, azoknak szolid- és szilárdságáért szavatolok. Becses rendelésükért esdve, vagyok teljes tisztelettel . MACHACSEK JÁNOS, lakatos. Miért a legjobbak és mégis legolcsóbbak a HAIiDEM-féle magvak? Mert a szokásö^ elegáns kivitelű árjegyzékek árai 40 kr HALDEK egyszerű árjegyzékének ára 5 « HALDEK megtakarít tehát drbonkint 35 krf vagyis a szétküldött 80.000 darabnál 27000 frtot és ezen összeg megtakarítása a Haldek magvai minőségében és árai jutányosságában jut kifejezésre. Árjegyzéket küld kívánatra ingyen és bérmentve. Haldek magkereskedj Budapest, Károly-körut A nyereményekért az állam kezeskedik. Szerencsetudósitó. Meghívás a Hamburg állam által garantirezott nagy pénzsorsjáték nyeremény kilátásain való részvételre, amelyen II millió 348,795 márkát biztosan nyerni kell. Ezen előnyös pénzsorsjátéknak, mely tervszerint csak 115,000 sorsjegyet tartalmaz, nyereményei a következők, u. m. : A legnagyobb nyeremény eseti. 500,000 márka. Jutalom 300,000 márka. 56 nyer. á. 5000 m. 1 nyer. á. 200,000 m. | 106 nyer. á. 3000 m. 1 nyer. á. 100,000 m. j 231 nyer. á. 2000 m. 2 nyer. á. 75,000 m. 812 nyer. á. 1000 m. 1 nyer. á. 70,000 m. | 1415 nyer, á. 400 m. 1 nyer. á. 65,000 m. | 20 nyer. á. 300 m. 1 nyer. á. 60,000 m. | 132 nyer. a. 200, 150 m. 1 nyer. á. 55,000 m. | 39755 nyer. á. 155 m. 2 nyer. á. 50.000 m. j 8200 ny á.134,100.98 m. 1 nyer. a. 40,000 m. 6848 ny. a. 69.42,20 m. 3 nyer. á. 20,000 m. I egészben 57,700 nye21 nyer. á. 10,000 m. | remény. és ilyenek néhány hónap alatt 7 osztályban MztOsan eldöntetnek. Az i-ső oszt. főnyeremény kitesz 50,000 M., a 2-ik osztályban 55,000 márkára emelkedik, a 3-ikban 60,000 M., a 4-ikben 65,000 M., az 5-ikben 70,000 M., a 6-ikban 75,000 M., a 7-ikben 200,000 M. és a 300,000 márkás melléknyereménynyel, — eseti. 500,000 márkára emelkedhetik. Az első hivatalosan megállapított sorshúzásra az egész eredeti sorsjegynek csak frt 3.50 az ára a fél eredeti sorsjegynek csak „ 1.75 ,, a negyed eredeti sorsjegynek csak —go ,, Minden résztvevőnek felszóllitás nélkül a húzás után azonnal megküldöm a hivatalos sorsolási jegyzéket. A sorsolási tervet az állam czimerével, amelyből a 7 osztály nyereményeinek betétei és elosztása látható, előre ingyen szétküldöm. A nyereménypénzek kifizetése és szétküldése az érdekeltek részére pontosan és szigorú elhallgatás mellett közvetlenül általam történik. Megrendeléseket postautalvány vagy utánvét utján kérek. Evégből a megbízásokkal, a közeledő húzás miatt azonnal, de legkésőbb 1895. május forduljon bárki bizalommal Heckscher József bank- és váltó-irodájához HAMBURÜ Főnyeremény eseti 500,000 márka.