Esztergom és Vidéke, 1895

1895-06-20 / 49.szám

mekre simitólag nyilatkozik. Az al­ispánnak rögtön kellett volna a vá­lasztás iránt intézkedni. A mostani jogtalan intézkedést ő ideiglenesnek nem tekintheti. Furcsa dolog, mikor valamely vonatról lebukik a vonat­vezető, a fűtőt tenni vonatvezetőnek és a jegyátlyukasztót fűtőnek és igy tovább csereberélni a hivatalo­kat. 4—5 hónap múlva átalános tisztújítás lesz. Ki válalkoznék 4 hó­napra tanácsnoknak ? Kívülről embert nem kapunk, tehát a mostani vál­ságos körülmények között, mikor a városnak számos nehéz kérdés ül a nyakán, most a tanácsosi állás be­töltésével és egyéb hivatalok össze­vissza cserélésével akarnak a dolgon segíteni. Nekünk minden egyes tiszt viselőre, még a főügyész úrra is szükségünk van. Földváry: Pedig ő az utolsó személy ! Mattyasovszky: Épen az egyesítés előtt a főügyész urnák százszoros dolga van. Felhozza a bekebelezetlen kötvények dolgát. Nem akarja elvonni a főügyészt hi­vatalától. Maradjon meg az összes tisztikar és polgármesternek helyet­tesítsünk olyat, ki 4 hónapra felál­dozza magát. Es kérjük fel a le­mondott polgármestert, hogy támo­gassa a helyettest. Ez ő szerinte az egyedüli mód, mely a várost kise­gíti. Indítványozza tehát, hogy az alispáni végzés jogorvoslatára a fő­ügyész urat kérjük fel. Frey Ferencz : Az országgyűlés­ről vett hasonlatokkal bizonyítja, hogy szükséges az eszméket így tisztáz­nunk, bár sokkal fontosabb teen­dőink is vannak. Csatlakozik Mattya­sovszky indítványához. Dr. Fehér Gyula: Kérdi a fő­ügyésztől, hogy a mi mai összejöve­telünk törvényszerinti-e ? Mert ha az alap nem törvényes, akkor hatá­rozataink is törvénytelenek. Tör­vényes-e ? Földváry István: Az adott kö­rülmények között helyes és törvényes a közgyűlés. Fehér Gyula : Elvállalja-e a fő­ügyész a törvénytelenségből folyó konzekvenciákat ? Földváry: Milyeneket ? Brutsy János : Anyagiakat, ter­mészetesen. Fehér Gyula: O úgy tudja, hogy maga az alispán sem állítja, hogy ezen intézkedés törvényen alapszik. Kár volt ilyen helyzetet teremteni. Niedermann József: Ki te­remtette ? Fehér Gyula, Mattyasovszky Kálmán és Brutsy János hozzá­szólása után ismét Földváry ragadja meg a szót. O — úgymond — nem akarja a város érdekeit elejteni. Ed­digi szolgálatai, az hiszi, eléggé bi­zonyítják, hogy a város jogainak és érdekeinek elég éber és szigorú őre volt. Tisztelettel veszi Magos Sándor jogi fejtegetéseit,, de mikor a jog­formák és a város anyagi érdekeit, közt kell választani, azt hiszi, nem fontos, hogy 4—5 napig oly helyet­tes áll a város élén, ki a jogformák — elismeri — némi érintésével ül az alispán határozata ellen ha ezt a közgyűlés elhatározza. O nem haj­landó a mostani nehéz viszonyok közt 4—5 hónapra egy külső em­bert megbízni, ki a viszonyokkal is­meretlen. O nagyon tiszteli az illető úr önzet­lenségét, de ezt olyan experimen­tumnak tartja, amelynek a városra nézve nem lesznek kedvező követ­kezményei. Ami azon indítványt il­leti, hogy a lemondott polgármes­ter támogatásra felkéressék, ez a fo­galmak összezavarása, miután a pol­gármester úr zászlaja meglehetősen meg van viselve. Nem látja lehető­ségét, hogy inkognito a régi pol­gármesterrel vezessük a város ügyeit. Ajánlja indítványát elfogadásra. Többek hozzászólása után elnök felteszi a kérdést, 1) elfogadja-e a közgyűlés, hogy az alispán határozata felebbeztessék ? (Elfogadjuk.) 2) Elfogadja-e Földváry indítvá­nyát ? Az igennel szavazók fölállanak, de lényeges kisebbségben vannak. 3) Elfogadja-e Mattyasovszky Kál­mán indítványát ? — Miután Mattya­sovszky a volt polgármester felké­résére vonatkozó részét indítványá­nak általános helyeslés közt vissza­vonja, indítványa elfogadtatik. En­nek következtében elnök kimondja, a közgyűlés határozatát, hogy az alispán meg fog keres­tetni, hogy a polgármes­ter — helyettes választá­sára minél előbb határ­napot tűzzön ki. A kandi­dáló bizottságba Magos Sándor és Fehér Gyula urak jelöltetnek ki. A fülledt levegőben már nagyon türelme fogytán voltak a városatyák, s nagyobb része már távozott a te­remből, mikor a megkínzott elnök Niedermann József az izgalmas gyű­lés izgalmas befejezéséül bejelentette, hogy a történtek után megbízatását az alispán kezeibe vissza fogja tenni Csak ekkor kapott Niedermann lel­kesült, de szép elégtételül szolgáló éljenzést. HÍREK. Esztergom, jun. 19. ott. Ha azt tudnjTJnogy a képviselő­testület általánosan és egészben ki­fogást emel az ő kötelességteljesi­tése ellen, akkor ő magára nézve sem haboznék levonni a következ­ményeket. Most még magasabb és nagyobb kötelességet teljesít, mikor hasonló bírálatok dacára nem hagyja el azon helyet, a melyre a közgyű­lés bizalma állította. Kötelességének fogja tartani beadni a fellebbezést — Esküvő. Ifj. S c h a 1 k h á z Ferenc esztergomi iparos kedden vezette oltárhoz Berán Tini kisasszonyt a belvárosi plébá­nia templomban. — Katholikus kör majálisa, A kath. kör június hó 27-én nyári mulatságot ren­dez a Kovács-pataknál, mely kedvezőt­len idő esetében július 4-ére fog ha­lasztatni. — Térzene. A keddi térzenén kisszámú, de előkelő közönség jelent meg. A zene­kar ezt a programmot adta elő : 1. «Ma­gyar Királyinduló» Hubertől 2. «A szép Galathea> opera nyitánya Suppétól. 3. «La Moréna* keringő Fetrástól. 4. «Nach­ruf an Weber* Fantasie Bachtól. 5. «Sie hat 's letzte Wort* Polka Francaise Grohtól. 6. «Potpourri a Carmen* ope­rából Bizet-től. 7. «Arany és ezüst» dal Krakauertől. 8. «Courier galopp« Kom­zaktól. — Maturisták búcsúmulatsága. Zene­szó mellett, vidám hangulatban búcsúztak cl a íőgimnáziumban idén végzett ifjak Esztergom város közönségétől, hogy a kedves deákévek befejezte után a felsőbb tanulmányok megkezdésére a szélrózsa minden irányában elszéledjenek. A jókedv és a vidámság dissonans hangjaiba fájó érzelmek is vegyültek, midőn a maturis­ták a válásra gondoltak, midőn eszükbe jutott, hogy a megszokott, jóakaró is­merős körből a messze idegenbe távoz­nak el. De ez nincs másként. El kell menni ismeretek gyarapítására, hogy visszatérve a gyűjtött tapasztalatokat az édes szülőváros felvirágozására fordítsák. Nem nagy, de elegáns közönség gyűlt egybe szombaton este a Fürdő vendéglő­nek ez alkalomból szépen díszített kert­helyiségében. Eleinte kissé hűvös szellő lengedezed, de később kellemes idő ked­vezett az ifjúságnak. A tánc 8 óra után vette kezdetét és esak a késő hajnali órák vetettek véget a vigalomnak. A né­gyeseket 30 pár tánczolta. A jelenvolt hölgyek névsorát a következőkben adjuk : Asszonyok: Alapfi Gyuláné, An­drássy Jánosné, Bartal Rezsőné, Berényi Józsefné, Bedross Józsefné, Büttner Ró­bertné, Frey Ferenczné, Frühauf Samuné, Hübschl Álajosné, Hübschl Sándorné, özví Horváthné, Kelemen Jánosné, Kaán Károlyné, LőwyLajosné, Lustig Mórné, Mattyasovszky Vilmosné, Me­zey Dénesné, Munkácsy Károlyné, Nagy Lipótné, Popper Lipótné, Pfalcz Józsefné, özv. Pongráczné, Reviczky Gáborné, Koksa Kálmánné, Rogrün Edéné, Sárváry Józsefné, Szenttamási Béláné, Schönbeck Mihályné, Szlávy Istvánné, Schmith őrnagyné, Szalkay Józsefné, dr. Weisz Sándorné, dr. Weisz Izsákné, dr. Völgyiné. Leányok: Alapfi Margit és Guszta, Andrássy Mariska, Bartal Olga, Frey Berta, Geiger Mariska, Hübschl Örzsike, Horváth Mariska, Kubicza Berta, Mezei Ilonka, Popper Vilma, Pfalcz Gizi, Mun­kácsy Sári, Koksa Izabella, Pongrácz Clarissa, Rogrün Gizi, Szenttamási Irén, és Sári, Schönbeck Márta, Szlávy Aranka, Szalkay Miczi és Margit, Saághy Agatha és Margit, Völgyi Ilonka, Weisz Irma és Jenny, Lencse Anna, Hauzlohner Adél stb. — A táncz befejezte után a matu­risták még együtt maradtak s bor mellett és czigány mellett mondottak egymásnak Isten hozzád-ot. — Aratogópbemutatás. A «Nyítrame­gyei Gazdasági Egyesület* július hó ele­jén gróf Eszterházy Mihály alsójattói uradalmában aratógépbemutatást rendez, mely alkalommal még más uj szerkezetű gazdasági gépek is bemutattatnak. — Elgázolta a kocsi. Hétfőn délután a Buda-utcán dr. Mátray Ferenc kór­házi igazgató-főorvos kocsija elgázolta Brandsteiner N. kis 6 éves fiát. A ko­csíbeo Revicky Győző főszolgabíró és Mátray Ferenc ültek. A kis fiú a kocsi elé ugrott s a kikerülés az építkezés miat elszoritott utcán lehetetlen volt. A kocsi­ban ülők előre kiugrottak. Az okos lovak sértetlenül átlépték a kis fiút, csak a könnyű kocsi két kereke ment rajta ke­resztül. A fiúcska nagyon megijedt; Mát­ray rögtön megvizsgálta és konstatálta, hogy nincs nagyobb baja. A kis utcajáró aztán tántorogva haza sántikált. A kapu­ban nagyobb szereucsétlenség várt rá: a mama virgácsa. — Egy uj tó Boszniában. A Bihács­tól pár órányira eső plitvici tavak kö­zelében legújabban ritka természeti tü­nemény észlelhető. Mintegy 40 kilomé­terre e tavaktól ugyanis, Plaski és Je­senica közt, a tágas völgykatlanban uj tó képződött, mely helyenkinti 50 méter mélység mellett 10 köbméter husszúságra terjed el. Hogy honnan került az a ren­geteg víztömeg, mely az uj tavat képezi, eddigelé még meg nem állapitható és ép oly kevéssé konstatálható, hogy hová folyik el a viz, mely folyton növekedőben van és egy helyen hatalmas zúgással ömlik tova. Mindössze annyit lehet látni, hogy a megdagadt ár eltűnik azon ösvények egyikében, melyekkel a Karszt-hegység bővelkedik. Ez a természeti tüne­mény valóságos csapást képez az illető tájra. Mert a völgy katlanban, a hol az uj tó keletkezett, a legjobb szán­tóföldek voltak eddig és most igen sok paraszt család kenyerét vesztette a tó­képződés által. A legöregebb emberek emlékeznek ugyan árra, hogy a kérdé­ses völgykatlan azelőtt is tavat képe­zett, de a viz megújulása mégis meg­magyarázhatatlan. Hasonló tünemény észlelhető Jezerana mellett is, ahol szin­tén uj tó képződött. — Bérlet-biztosítás. A komáromi cs. és kir. élelmezési raktárnak mai számunk­banfoglalt hirdetésére e helyen is felhív­juk a fíkyelmet. A közelebbi feltételek megtudhatók nevezett hivatalnál juiíus 9-ig mely napon a nyilvános tárgyalás tartatni fog. — A keddi megyegyülósről szóló tudó­sításunk és híreink nagy része tárgyhal­maz miatt mai számunkból kimaradt. — A „Magyarország Vármegyéi és Vá­rosai" állandó munkatársainak bizott­sága június 8-án Rákosi Jenő a „Buda­pesti Hírlap" főszerkesztőjének elnöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak az el­nökön kivül dr. Borovszky Samu, Bor­bás Vince, dr. Kiss János, Kormos Al­fréd, Cimponeriu Dénes, Kada Elek, György Aladár, Mudrony Soma, dr. Né­meth József, Kovács Gyula, dr. Csapodi István, dr. Nemethy Károly, Kenessey Kálmán, Dedek-Crescens Lajos, Vendé Aladár, Vági József és mások. Sziklay János dr. szerkesztő bemutatta a Kassát és Abauj-Torna vármegyét,tárgyaló kö­tetnek eddig kinyomott iveit képeit, és tér­képeit. A bizottság az eddigi munkálato­kat helyeslőleg tudomásul vévén, a munka megjelenésének határidejét szeptember hó végére tűzte ki. Helyeslő tudomásul vette továbbá az értekezlet a Kolozs-, Bars-, Esztergom-, Bihar-, Vas-, Szaholcs­és Liptó vármegy ékben folyamatban levő előmunkálatokról beterjesztett jelentést. GyÖ r gy Aladár indítványára Rákosi Jenő elnök, dr. Borbás Vince, dr. Kiss János és Mudrony Soma hozzászólása után a bizott­ság elhatározta, hogy a fontosabb szak­mákra a munkatársak részére utasítás dol­gaztassék ki. A természetrajzi részt illető utasítás kidolgozására Entz Géza, Lóczy Lajos, dr. Borbás Vincze és Szterényi Hugó bizottsági tagokat kérte fel. Az ölesen bemutatott és eddig kinyomott ivek, rajzok, térképek, mtilapok stb. a legnagyobb tetszésben részesültek. Kü­lönösen érdeklődést keltett a vármegyék­nek és vármegyei székhelyeknek a mű számára készült legújabb térképe, me­lyek külön e czélra. eszközölt uj felvé­telek alapján készülnek és pontosság, alaposság és preciz, szép kivitel tekin­tetében minden eddig megjelent hasonló munkát felülmúlnak. E rendkivül érde­kes honismertető munkának,mely a világ­irodalomban párját alig fogja lelni, nem szabadna hiányozni egy müveit család könytárából sem. Megrendelhető Buda­pesten az „Apolló" irodalmi részvény­társaságnál Rottenbiller-utca 46. A munka füzetekben fog megjelenui és egy fűzet ára 30 kr. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos NÓGRÁDI JENŐ. Hirdetmény. Komáromban kőszén, azután Győr-Szabadhegyen és Esztergom­ban széna, szóró-szalma, ágyszalma, tüzelő-fa és kőszén bérbe­adásának biztosítása végett a megnevezett állomásokon elhelyezett cs. és kir. csapatok részére az 1895. szept. 1-töl 1896. augusztus 31-ig terjedő idó'tartamra 1895. július 9-én d. e. 10 órakor a cs. és kir. katonai élelmezési raktárnál Komárom­ban tárgyalás fog tartatni, melyre csakis Írásbeli ajánlatok fogad­tatnak cl. Az ezen tárgyalásra érvényes közelebbi feltételek a Pozonyban 1895 június i-én kelt 1661— b. számú hirdetményből, azután az ezen tárgyalásra , kidolgozott és Komáromban 1895 június i-én kelt, az itteni hivatalban bete- ( kinthető feltételek füzetéből tudhatok meg. Az 1661— b. számú hirdetmény, valamint a feltételek füzete, (ez utób­binak nyomtatott ívéért 4 kr. fizetendő) bárkinek rendelkezésére áll. Komárom, 1895 június 14. A cs. és kir. katonai élelmezési raktár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom