Esztergom és Vidéke, 1895
1895-03-21 / 23.szám
Öngyilkosságok. Esztergom, március 19. (N—ő.) Koronként eldurran egy pisztoly, szinte megdöbbentő pontossággal és utána egy küzdelmes emberi élettel kevesebb van a földön. Ki győzné számon tartani az egész világ, az egész Magyarország öngyilkossági eseteit ? A fővárosban magában rendkivül nagy az öngyilkosságok száma, de a mi kisvárosi társadalmunk még nincsen annyira hozzászokva az ilyen szenzációkhoz s azért egy-egy eset kétszeres fontosságúvá lesz. Pár órával, hogy a boldogtalan behunyta megüvegesedett szemeit, futó tűzként szétterjed az egész városban a hir, körülményesen megvitatják a legapróbb részleteket és találgatják, hogy mi vitte a végzetes lépésre a szerencsétlent. Egy kis szobában pedig összegyűl a boldogtalan család. Ok nem vitatkoznak, nem találgatnak, csak zokognak. Zokognak kétszeres fájdalommal, mert iszonyú az, ha valaki a családban természetes úton hal meg, de kétszeresen rettentő ha a hitves, a férj, az atya vagy a gyermek önkezével vetett véget életének. Azok pedig, a kik nem sirnak ugyan együtt az elköltözött közelállóival, nem is az üres szenzációt hajhásszák, de gondolkozni szeretnek Hí „Esztergom ís fiié" taji Ezer év *) Irta: VASZARY KOLOS, hercegprímás. A történetírás célja: feltámasztani a multat halottaiból, épülésünkre, okulásunkra. Ezért a történet ismerete életbevágó, fontos dolog, mert jói mondja egyik jeles írónk, hogy : «a történelem lehet egyedül a nemzeti lelkesedésnek és emelkedésnek, a tett és erőmerítésnek valódi kútforrása.» Ki ne emlékeznék tar homlokkal, ősz fürtökkel is kegyeletesen azon estékre, midőn áhítattal csüngtünk édes anyánk beszédes ajakán, hallgatva a régi magyar hősök vitéz tetteit ? Ki ne emlékeznék élénk hálával azon lelkes férfiakra, kik elragadó vonásokkal rajzolták elénk hazai történetünk nagy alakjait ? Valamint, hogy felbuzdultam magam is mindig kedves tanítványaim meleg érdeklődésétől, melylyel magyar történeti előadásaimat hallgatták. És most, midőn nemzetem, hazám ezer *) Bevezetés a Szilágyi Sándor szerkesztésében s az Athenaeum kiadásában megjelenő nagy történeti műhöz: «A magyar nemzet története.* és okulni az élet kérlelhetlen törvényein, megdöbbenve állnak a ravatal fölött: vájjon hát csakugyan mi készteti a temérdek szerencsétlent, hogy, azt ami neki legbecsesebb, az életet könnyelműen eldobja magától ? Hisz a vizbe fult görcsösen kapaszkodik a szál deszka után, a halálra itélt elborzad, ha meglátja hóhérját és mielőtt a gyilkos áldozatába döfné tőrét, nem véres tusa fejlődik-e ki köztük ? A lét összes küzdelmeivel nem egy rettentő kapaszkodás-e az élethez ? Mig az emberiség egymást lökdösi a kenyérért, nem az az alapgondolat vezeti-e az embereket, hogy élni jó s az élet minden boldogság feltétele, forrása ? Vagy lelki megháborodottságnak, vagy szörnyű lelki tusának kell tehát megelőznie az-öngyilkosok rett£niu_j elhatározását. Ha szerelmében csalódott az ifjú, vagy a lány, e szerelemnek a legmagasabb fokúnak kellett légyen lennie. Minden csepp vérét rá kellett tenni azon megfontolásra, hogy imádatának tárgya viszonozza-e érzelmét. Jövőjének tervei, szívóssága a küzdelmek elviselésében, reménye, bánata ezernyi szállal össze van bogozva azzal a kérdéssel, hogy az a másik viszont szereti-e. Senyvesztő kór emészti a másiknak testét. Naponkint megújuló fájdalma úgyis a holt bizonyossággal éves történelméhez bevezetésül e sorokat írom, bár vérem gyorsan lüktet, szivem hangosan dobog, tollam mégis igen gyenge leírni azon erős érzelmeket, melyek egész valómat eltöltik. * Ezer éve, hogy Árpád e hazát elfoglalta. Nagy idő egy nemzet életében is ! Világrészünkben melyik az a nemzet, bármily művelt, bármily hatalmas volt legyen is, mely a mienkhez hasonló ezer éves múlttal bir ?! Hellas, a műveltség hazája, nem élt ezer évig. Róma, a világ eddigelé leghatalmasabbnak ismert állama, alig nyolczszáz éves fönnállásakor, Augusztus halála után már haldokolni kezdett. Egyes nagy császárai úgy tűnnek föl, mint az agóniában fellobbanó végső életerő jelenségei! És nemzetünk ? Az ezer év folyamán nem hogy meg nem öregedett, ellenkezőleg, ifjú erővel halad a második ezredév hajnalán előre ! Ha arról elmélkedem, hogy ily nagy idő alatt mennyi és mily hatalmas népek züllöttek el vagy olvadtak más népekbe, vagy idegen kormányzás alatt élve vesztették el hegemóniájukat; ha elgondolom, hogy nemzetünk minden rokon és testvér nélkül élt és él más fajú népek között, «nem ugyan elszigebekövetkező elmúlásra emlékezteti. Minek hát bevárni az élet végét, mikor addig ezer-féle testi fájdalmon vezet az út keresztül ? Mást anyagi gondok bántanak. Fényes életet él, közbecsülésben részesül, pedig álmatlan éjjeleken a jövő rettenetes képe jelenik meg előtte : a nyomor, az éhező család, közmegvetés. Ott áll a meredek szikla tetején, látszólag büszkén, elégedetten. De elég egy taszítás, hogy a becstelenség örvényébe alábukjon. Mért ne siettetné tehát ezt egy revolver-golyóval ? A családatya éhező gyermekeinek nem tudja megszerezni a betevő falatot. Nincs rettentőbb hang, mint mikor az ártatlan kisded kenyérért sír és a szükséges falat nincs, nincs sehol. Oh adjatok hát alamizsnát nékie ti könyörületes szivek ! De az önző emberiség elfordul tőle s mikor kábult agygyal a folyóba öli magát, ti önző emberek, nem tudjátok-e föloldani szörnyű bűne alól ? Nem és ezerszer nem. Az Öngyilkosságot lehet magyarázni, lehet menteni, de igazolni soha. íme itt van a legutolsó példa előttünk. Az életnek jóformán kezdetén lévő fiatalember oltotta ki életét. Mi vitte rá, azt nem tudjuk bizonyosan, de hogy ez az Öngyilkosság is könynyelműség volt, tudjuk jól. Istenem, hát az a bátorság, ha valaki megtelve valami magas hegyekben, de ki a síkra állítva;» ha e történelmi könyv lapjain azt olvasom, hogy ezer év alatt mily óriási hatalmak zúdíták fel ellenünk százezreiket, s hogv nemcsak ellenük küzdöttünk életrehalálra, hanem — fájdalom — szakadatlanul saját magunkkal is ; ha meggondolom, hogy a nemzeti lét egyik alapjának, anyai nyelvünknek majdnem századokon át teljes elhanyagolása mellett is fontartottuk nemzetiségünket: el kell ismernem, hogy Isten keze tartott fönn bennünket. Isten keze vezérelt ki bennünket Ázsiából már akkor, midőn a türk népek közt az izlam tömörülni kezdett, hogy annak egyik ága, a magyar, a törzstől elszakadva, századok múlva védőbástyája legyen a keresztény Európának a hatalmassá lett izlam ellen. Ezer év! A honfoglalás nagy műve befejezve! Bár a vitézséggel szerzett haza téréi elegendők a nemzet befogadására, eltartására : mégis külföldre tör a harcias nyugtalan nemzet; évtizedeken át kalandos hadjárataiban sok vért ontva, maga is vérzik; és midőn érzi, hogy anyagi veszteségeivel életereje is kimerül; —- midőn tapasztalja, hogy legyőzhetetlenségének varázshite eltűnik, attól tartva, hogy ép úgy, mint törzsrokonai: a hunnok és avarok, Európa megtorló bosszújának eshehátrál a bajok, küzdelmek elől ? Nem inti őt vissza a kötelesség, a szeretet ? A szerelmi seb fájó, de hát az is csak beheged idővel. Anyagi gondok nem igen bánthatták de ha bántották is őt vagy mást, ne hátráljon meg az ifjú a gondok elől, hanem küzdjön megvelük. >Hisz oly kevesen vagyunk mi magyarok, hogy az atyagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.* Feledhetetlen nagyunk e mondásában mély bölcseségrejlik, vajha ne csak bíráink, hanem az öngyilkosjelöltek is megszívlelnék e szavak értelmét. Az öngyilkosság a legtermészetelíenesebb tett. Mivel a természetben nincs ugrás, az élet hirtelen, erőszakos megszakítása legjobban ellenkezik törvényeivel. S aztán jó adag önzés is van benne, mert az öngyilkos gondol ugyan arra, hogy saját bajaitól megszabaduljon, de hogy mi történik azokkal, akiket hátrahagy, a szülőkkel, a családdal, a gyermekekkel, ezt már meg nem fontolja. Meghatottan állunk a legfiatalabb öngyilkos ravatalánál. Nemcsak az ő átlőtt koponyája kelt bennünk borzadást, mert egyszerre látják lelki szemeink a többiekét is : saját viruló fiatal nővérét, ki évekkel ezelőtt Öngyilkossá lett, a családatyát, kit testi szenvedés hajtott a halálba, a szegény katonákat, a vasfegyelem áldozatait... és még annyi másokat. Esztergom, XVII. évfolyam. 23. szám. Csütörtök, I895. március 21. ESZTERGOM és ÍME r v r «• VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ^ Megjelenik hetenkint kétszer: ^ ^ | csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, | Hirdetések | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI Ár\: | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | ^-H^ | Egész évre 6 frt — kr. | küldendők : ^ | Fél évre 3 » — » ^ _ M , ' „_, A . , , s § Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári I | Negyed évre 1 » 50 » ^ Duna-utcza 52. szam (Toth-haz). I | Egy hónapra — »'50 > 1 t ^ bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a. kiadóhivatalban, Táhor Adolf könyvkereskedésében, | !baí*iaissv>íSNWiSsvxxs^^ a Wallliscll- és Hailgll-féle dohánytözsdékben. &»»i>JN««»í«é»á^^ 1 i tik áldozatul, az egyedüli mentő eszközt ragadja meg, s ez a mentőeszköz : a kereszténység felvétele. Utódai azon ősöknek, kik csatabárdjaikat villogtatták a honfoglalásért — a szent kereszt jelvényét tűzik ki a hon megtartásáért. In hoc signo ! Katona István, a magyar történetírás kiváló művelője, Attila és szent István között párhuzamot vonva, így szól: «Attila a mit szerzett, az meg nem maradott, a mit István kezdett, az mindig fennáll. Csodálatos dolog! Annak mind népe, mind ereje,,, mind fegyvere, mind győzelme nagyobb volt. Ennek sem oly fegyere, sem oly ereje, sem annyi népe, sem oly győzelme nem volt! Mi ennek oka ? Amaz Isten ostora, ez Krisztus apostola volt; amaz a fegyverek megdönthető hatalmán, emez a hit megdönthetlen kőszálán épített.* Ezen régi kőszikla védő fala mellett smelkedik a fiatál magyar haza erős épülete. Csodálatos a kereszténységnek megelevenítő, megifjító hatása a népek életében — csodálatos nemzetünkében is. A magyar nép homlokáról lecsurgó keresztvíz az erkölcsi újjászületés fürdője ; a befő-
